A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-04 / 49. szám
A CSEMADOK A Csemadok életével kapcsolatos gondok késztették arra szerkesztőségünket, hogy kerekasztal-beszélgetésre hívjuk meg Sídé Zoltánt, a Csemadok KB elnökét, dr. Lukács Tibor vezető titkárt Dunajsky Géza osztályvezetőt, Papp Sándort, a Csehszlovák Rádió magyar főszerkesztőségének titkárát, valamint Hodek Mária és Gáspár Sándor pedagógusokat. Szerkesztőnk sokakat foglalkoztató, időszerű kérdésekről beszélgetett velük. — Gombaszög mintha elveszítette volna tömegvonzó erejét! így tátják Önök is ? GÁSPÁR TIBOR: A hetvenes és a nyolcvanas évek elején rendszeresen részt vettem a gombaszögi ünnepségen, az utóbbi esztendőkben nem. Nos, amikor rendszeresen eljártam, az érdeklődés megcsappanását nem tapasztaltam. Komáromból még több autóbusz indult Gombaszögre. Az utóbbi években ezt nem tapasztalom. Abban látom az okát, hogy csökkent a társadalmi aktivitás, és ez érinti a Csemadok munkáját is. De ezen túlmenően is valahogy azt érzem, hogy rendezvényünk protokollszerűvé, rutinszerűvé vált. PAPP SÁNDOR: Az, hogy egyik évben több, a másikban kevesebb a közönség száma, talán annak tudható be, hogy nem mindig sikerül úgy megszervezni a rendezvényt, ahogy ez kívánatos lenne. Én a legnagyobb problémát abban látom, hogy az országos rendezvények koncepciójában (és most javarészt Gombaszögről vagy a zselizi Országos Népművészeti Fesztiválról beszélnék) bizonyos sablon alakult ki. Ettől a sablontól, bizonyos eltérésektől eltekintve, nem rugaszkodik el a műsor. LUKÁCS TIBOR: Visszatérnék a tulajdonképpeni kérdéshez, csökkent-e gombaszögi rendezvényünk közönsége. A számok nem bizonyítják, hogy csökkent volna. Az utolsó négy-öt évben teljesítjük bevételi tervünket. És ez jelent valamit. Az idén például a szombati műsor telt ház előtt zajlott, vasárnap délelőtt azonban már kevesebben voltak, délután viszont már újra megtelt nézőkkel a gombaszögi rét. A közönség olyan műsort kapott, amely kielégítette az igényét. Azt hiszem, abba a hibába esünk, hogy a hetvenes évek mércéjével mérjük az érdeklődést. DUNAJSKY GÉZA: Van bizonyos szándékosság abban, hogy a műsorok ismétlődnek, igy a néző tudja, hogy ha kimegy a gombaszögi völgybe, akkor azt kapja, ami érdekli őt és amit éveken keresztül megszokott. HODEK MÁRIA: A nézők számának csökkenése általánosítható jelenség. Ugyanis az embereket rettentő sok információ éri. A mindenkori műsorbizottságnak tehát nagyon igényes és felelősségteljes munkát kell végeznie. Nekem az a véleményem, hogy a szakemberek nevelésében kell látnunk a jobbítás lehetőségét. Intézményes formában azonban kádereket nevelni szinte lehetetlen. A legegyszerűbb tanfolyamok szervezése is megszűnt.. SIDŐ ZOLTÁN: Tudnunk kell, hogy Gombaszög a csehszlovákiai magyar dolgozók országos kulturális ünnepélye. Összességében igyekszik bemutatni mindazt, amit tagságunk végez. Ezenkívül szövetségünk egyik fő VÁLTOZTATNI, JOBBÍTANI küldetésének tartja a nemzetek és nemzetiségek baráti együvé tartozása eszméjének erősítését! Gombaszög nem vesztette el tömegvonzó erejét! De az életszínvonal növekedésével nem nőtt egyenes arányban a Gombaszög iránti érdeklődés, és bizony a szolgáltatás sem éri el azt a színvonalat, amit a közönség joggal elvárna. LUKÁCS TIBOR: Vannak bizonyos problémák. Például Nyugat-Szlovákiából nem látogatnak annyian Gombaszögre, mint a hetvenes években. Miért? Azért, mert számukra ott vannak a Jókai Napok, az Országos Népművészeti Fesztivál, a Duna Menti Tavasz. Gombaszögön majdnem ezer szereplő lép fel. Ezeket a szereplőket, csoportokat utaztatjuk, tehát az autóbuszok jönnek Komáromból is, Dunaszerdahelyröl is, de csak a szereplőket hozzák. Én azt mondogatom népművelési rendezvényeink kapcsán, és ez érvényes amatőr népművészeti mozgalmunkra is, hogy Gombaszög célja a szórakoztatás és eredményeink bemutatása. Persze keresnünk kell azokat az együtteseket, amelyek színvonalukkal vonzzák a tömegeket Gombaszögre. — Szeretnék visszatérni a műsorpolitikára. A hetvenes évek hibája az volt. hogy nem a legszerencsésebben vittük oda a csoportokat, most meg mintha túlságosan is csak a saját csoportjainkra építenénk! PAPP SÁNDOR: Nem baj, ha a saját munkánkra építjük a műsort, és együtteseink közül a legjobbakat szerepeltetjük Gombaszögön. Dicsekedjünk, ha van mivel dicsekednünk. Én azonban hiányolom a kiegészítő műsorokat. A kiállítást, a kirakodóvásárt stb. Flogy a- közönséget ne csak az egyes műsorszámok kössék le, hanem találjanak más szórakozást is. GÁSPÁR TIBOR: A gombaszögi rendezvény közönségszervezéséből nagyon sokat vállal magára a Központi Bizottság Titkársága. A jövőben jobban kell támaszkodni a járási titkárságokra. Elsősorban a Nyugat-szlovákiai kerületben. LUKÁCS TIBOR: Ennek semmi akadálya. HODEK MÁRIA: Többen megfogalmazták, protokollszerű, sablonos a műsor. Én úgy gondolom, hogy adva van egy keret, a kulturális minisztérium jóváhagyásával, s ehhez igazodnunk kell. Tőlünk függ, mennyire tudjuk sajátossá tenni. — Nem az-e a baj a műsor megalkotásánál. hogy a szakemberek a részt látják, nem az egészet! Tulajdonképpen ki főz ? Ki adja meg a műsor izét? LUKÁCS TIBOR: A kulturális minisztérium irányelvében nincs benne, hogy milyen legyen a műsor. Valóban csak rajtunk múlik, milyen tartalommal töltjük meg a keretet. GÁSPÁR TIBOR: Szerintem Gombaszög sikere a csoportok felkészültségén áll vagy bukik. De ahogy tapasztalom, az utóbbi években csökken a csoportokról való gondoskodás. Több helyen a színvonal is csökken. Akkor, amikor a járás népművészeti együtteseihez a szakemberek rendszeresen kijártak, dolgoztak velük, tanácsot adtak, járásunkban a Tavaszi szél vizet áraszt... verseny nagyon magas színvonalú volt, és ezt a csoportok vitték a kerületi és az országos versenyre is. — A versenyek jelenlegi formájukban erősítik vagy gyengítik a tömegmozgalmat? És arról se hallgassunk, hogy a LITA fokozatosan leépíti a magyar nyelvű színdarabok kiadását Igaz ez? SIDÓ ZOLTÁN: A színvonal-ingadozás nem attól függ, hogy az adott műfajban versenyt vagy seregszemlét rendezünk-e. A színvonal a csoportok munkájától függ. Az Új Szóban, a rádióban is több pro és kontra vélemény hangzott el erről. Kulturális fejlődésünk nem történhet légüres térben. Amennyiben a minisztérium központi versenyt hirdet, és ez megfelel a Csemadok küldetésének, akkor nekünk ott kell lennünk. Ami a LITÁ-t illeti, helytelennek tartanám, ha leépítené a magyar szövegkönyvek megjelentetését. Rendezőink bármilyen művel kopogtathatnak a kerületi népművelési intézet egyik külön szakbizottságának ajtaján, amely megítéli a szövegkönyv helyességét és előadhatóságát. Rendezőinknek tehát csupán olvasniuk kell. Ami a módszertani segítségnyújtást illeti, ezzel nem lehetünk elégedettek. A népművelési intézet azelőtt rendezőink, koreográfusaink és karnagyaink számára hosszabb-rövidebb tanfolyamokat, esetleg előadás-sorozatokat szervezett, amig ennek az intézetnek megvolt a nemzetiségi osztálya. Ez az osztály azonban megszűnt, mert .hogy nem egy szűk csoport foglalkozik majd a nemzetiségi kulturális csoportok módszertani megsegítésével, hanem maga az intézmény. Nem tapasztaljuk. hogy eredményesebb, hatékonyabb lenne ez a megoldás. PAPP SÁNDOR: Több mint tíz éve zsűrizem különféle versenyeken, sajnos, csoportjaink vezetői nem érték el azt a szintet, hogy belássák és megértsék, a másik jobb volt náluk. Most zajlottak a Tavaszi szél vizet áraszt kerületi fordulói és ott voltak jók a döntők, ahol működik a néprajzi albizottság vagy szakbizottság, ahol tényleg megvannak erre a szakemberek. Igényességről is volt szó, és megállapítottuk, hogy a módszertani segítség egyenlő a nullával. De arról nem hallottunk semmit, mi a megoldás? Néhány verseny szabályzatát is jó lenne felülbírálni a közeljövőben. Például a Tavaszi szélben meghatározzuk a korhatárt. Időközben persze sok adatközlő népdalénekesünk meghalt. Elgondolkoztatónak tartom, hogy a következő évfolyamban a gyerekeket is vonjuk be a versenybe. LUKÁCS TIBOR: Egyetértek azzal, hogy a versenynek a kialakult hagyományok értelmében is lehet jó eredménye. Én azonban mégis úgy teszem fel a kérdést, mi a célja az amatőr művészeti mozgalomnak? Ha mi a lelkünket kitesszük is, akkor sem tudunk úgy teljesítményt mérni, mint a sportban a célszalag átszakításával. A mi versenyeinken a legjobb szakemberekből összeállított zsűrinek is nehéz helyzete van. Véleményem szerint nem tudja biztosítani, hogy sok megelégedett ember távozzon versenyeinkről. Nem kívánhatom magamtól sem, 'mástól sem, hogy felemelt fővel távozzam azért, mert nem nyertem. El kellene hitetni mind a gyerekekkel, mind a felnőttekkel, hogy már az is győzelem, ha a központi döntőbe bekerült a csoport. Éppen ezért én nem vagyok meggyőződve arról, hogy a versenyforma alkalmazása a legideálisabb az amatőr művészeti mozgalomban. Nekem rokonszenvesebb az énekkari versenyek ún, koszorús minősítése. Tudom, hogy az aranykoszorús énekkarok a legmagasabb színvonalon éneklő csoportjaink. De minősíthetek tíz énekkart is aranykoszorúsnak, tehát több ember távozik elégedetten a versenyről. Több embert lelkesít a munka megérdemelt jutalma. Valahol meg kell találnunk a fesztiválnak, vagy a versenynek azt a módját, hogy valóban több elégedett ember távozzon központi versenyeinkről. hogy azt, anjit csinálnak, továbbra is szívesen csinálják. Mi a bírálóbizottság összeállításával igyekszünk csökkenteni a feszültséget, mert az állandóan visszatérő gond. Ne mondjak mást, mint a mostani Kodály Napok után megjelent cikksorozatot az Új Szóban. Vitatkozom magamban is, és vívódom, talán nem is vagyok egészen meggyőződve arról, hogy a versenynek ez a formája a legmegfelelőbb arra, hogy az amatőr művészeti mozgalomban tevékenykedők számát maximálisan növelni tudjuk. — Az Új Szóban Ág Tibor megtoldotta a maga elgondolását, amikor a „Rangsorolás nélkül" címmel számolt be egy folklórfesztiválról. Kilenc csoport jutott a kővetkező fordulóba, de nem első, második, harmadik stb. helyezettként. LUKÁCS TIBOR: Lehet, hogy itt lesz a dolgok nyitja! HODEK MÁRIA: Én ahhoz kapcsolódnék, amit Sidó elvtárs mondott, hogy ha olyan céllal alakul meg egy csoport, hogy csak iskolai vagy falusi rendezvényeken vállal szereplést, akkor azt hiszem, hogy a mozgalom szempontjából ez nagyon jó dolog, de amint eljut odáig, hogy szeretne részt venni országos színtű versenyeken, abban a pillanatban vállalnia kell a társadalmi megmérettetést. Egyszóval akárhogyan fogjuk változtatni, vitatni a formát, társadalmi megmérettetés nélkül egyszerűen nem létezhet csoport. Igaz, szeptember végén az eperjesi országos fesztiválon változtattak a régi versenyformán. Volt egy versenyzőgárda, és volt egy olyan, amelyik csak seregszemlén vett részt. A gyakorlat azonban azt igazolta, hogy ez teljesen átgondolatlan. A zsűri munkájáról szólva én nem azért háborodom föl, mert nem tudok veszteni, hanem azon, ami 1983-ban történt, hogy a zsűri egyik tagja azt mondja Jókai Máriának, hogy mit keresett a szentiváni tűzugrásban az alma, meg a cseresznye, az egy giccses valami. Azon nyomban kiderült, hogy az illetőnek fogalma sincs arról, hogy annak fontos szerepe van a szentiváni tűzugrásban. No most, amikor az ember rájön arra, hogy a zsűriben nem egészen hozzáértő emberek ülnek, és még csak azt a fáradtságot sem veszik, hogy tapintatosan fogalmazzák meg az észrevételeiket, akkor ne várják el tőlünk, hogy mi is tapintatosan reagáljunk. Visszatérve a versenyformára: én mindenképpen megtartanám, és az a versenyfelhívás, amely jelenleg érvényes, legalábbis Zselizzel kapcsolatban, az nem átgondolatlan. 6
