A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-12-04 / 49. szám
••• Szorongva, rosszkedvűen indulok Gömörbe, mert legutoljára temetésen jártam itt. Dúdor Istvánt, a festőt, a kóbor cimborát, a barátot temettük, akit a kegyetlen erőszak rugdosott ki a sorból. A halálát megelőző gömöri utam elmaradt, s ez immár végérvényesen megbocsájthatatlan. Mert most már szépítés nélkül tudom: ha akkor, azon a szombaton elmegyek Gömörbe, vasárnap magammal hozom Dúdort a fővárosba, ami bizonyossággal azt jelenti, hogy hétfőn ideindultában nem pusztul el, mert egy röpke, de sorsdöntő nappal korábban hagyja ott azt a végzetes pontját a Földnek, ahol vérbefagyva találták a testét. akitől megkérdezném, merre van Nadabula, alias Sajóháza? Újra megfordulok, megyek Rozsnyóra (Roznava) ahol aztán a szállodaportás eligazít. Az öregasszony útközben elmondja, hogy reggel indult gyalog Losoncról (Luöenec) ahol immár negyven esztendeje lakik. Ö most hatvanéves és Nadabulára tart az édesanyjához, aki most nyolcvan. Persze hihetetlen, hogy egy szál ruhában valaki Losonctól idáig gyalogoljon, méghozzá úgy, hogy amikor megtalálom őt, akkor is Losonc irányába tart. Úgy sejtem, valahonnan szökhetett a néni. Kórházból, aggotthonból? Talán majd kiderül. De bizony Nadabulán sem derül ki semmi, s bár felébresztjük a fél Legelőször is Bárcziékhoz megyek. falut, ezt a nénit és az állítólag itt lakó Bárczi István és Kovács Magda még min- édesanyját senki sem ismeri, mi több, ő dig gyászolnak, akárcsak mi. Már tudjuk: maga sem ismer rá a szülőfalujára. Mert-Dúdort nem fogjuk elfelejteni. Róla be- hogy Nadabula tényleg a szülőfaluja, az szélgetünk éjfélbe nyúló szomorúsággal. közben kiderül, mivel elkérem tőle a sze-Szomorúan búcsúzok tehát Bárcziéktól mélyi igazolványát. Valóban itt született, és nekivágok az éjfél utáni gömöri köd- valóban úgy hívják, ahogy mondja, csak nek. Amit látótávolságnak mondanak, az éppen a születési esztendeje nem egyezik, aligha lehet több nyolc méternél, így az- lévén a néni hetvenkilenc, nem pedig tán csakis a szerencsés véletlennek kö- hatvanéves. Márpedig aki hetvenkilenc szönhetö, hogy az öregasszonyt mégis éves, annak aligha élhet az édesanyja. Ha észreveszem. Dermedten szobrozik az út pedig mégis él, akkor az lehet vagy legközepén, pontosan a fehér választóvo- százesztendős. Márpedig kevés a száznalon. Gyúrom a fékpedált, sikerül megáll- esztendős ember. Aki van, arról még az ni. Kérdem tőle: hová megy kedves né- újságok is imák. Nem marad más, visszük ném ebben a nagy, ködös éjszakában? Azt a nénit a rendőrségre, ott majd segítenek mondja, Nadabulára, s én újra kérdem, neki, s talán reggelig találnak a számára mert azt hiszem tréfál, lévén hogy ilyen egy kórházi ágyat, egy darab ételt, egy helységnévről még soha nem hallottam. pohár meleg teát — lévén, hogy ma még De ő csak erősködik, hogy van ilyen, nem evett. A rendőrök készségesek, tamagyarul Sajóházának hívják. Beültetem pintatosan kikérdezik, majd átültetik a a kocsiba, visszafordulok, abba az irányba. járőrkocsiba és elhajtanak vele — gondoamerre ő tartott. De bizony a legközelebbi lom a kórház irányába. Hajnali három óra falu már mélyen alszik, sehol egy lélek, múlt mire ágyba kerülök, ahol azon töprengek: vajon ha megírom, elhiszi-e majd mert a völgyfenékre épült falvakban ez bárki is ezt az igaz történetet? már csak így van ősidők óta. A küszöbön Mondom, szorongva indultam Gömör- egyszál középkorú férfiember áll, amolyan be, de mégiscsak elindultam, mert szíves mesebeli falusi tanító. A gyerekek gyöszóval invitáltak, méghozzá iskolákba, nyörűek és mérhetetlen kíváncsisággal tiszta tekintetű gyerekek közé — beszél- hálálják meg, hogy bűvészek, bohócok és getni, amit ebben a műfajban hivatalosan mindenféle csepürágók után most író téíró-olvasó találkozó címen szokás iktatni. vedt a kis faluba, aki nekik írt verseket, Az első színhely a kecsői (Keőov) kisisko- madarakról, mezei vadakról, irodalomról la, a négy kézen megszámolható lélekszá- beszélt, no meg persze az anyanyelvről. S mú négy osztály — ahogy erre mondják: megismétlődött mindez Gömörhorkán messze, az isten háta mögött, az Ördög- (Gém. Hőrka), Várhosszúréten (Dlhá szántásnak nevezett kopár sziklahegy tö- Lúka), Tornagörgőn (Hrhov), Szádalmáson vében, melynek oldalán néhány tucat bo- (Jablonov nad Turnou), Demon (Drnava) rókabokor ékeskedik, de távolabb az er- és Rozsnyón. Az utóbbin kívül mindegyik dők, a hegyek az ősz ezer színében potn- kisiskola — vagy ténylegesen, mert kistepáznak. Vörös vérbükkök, sárga nyírek, lepülésen működik, vagy azért, mert kitölgyek óarany lombozata váltakozik a buja örökzöldekkel — és tarka házacskák a völgyhajlaton, köztük egy hatalmas is, mely művelődési háznak is kétszer beillene, de most kiderül, családi ház. Kanyargó, szürke aszfalt, templom, temető, ahol tavasszal bizony vízben állnak a csontok. 4
