A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-27 / 48. szám
A felügyelő portörlöt vett elő a fiókjából és porolni kezdte az iratkötegeket. Ted Harvey a karosszékben ült, mereven nézett a felügyelőre és rettentő kényelmetlenül érezte magát. Holger Willkens nyomozó meg csak bámult a főnökére. A felügyelő végre leült az Íróasztala előtti forgószékbe. — Tudom, Holger, tudom ... — nyugtatgatta a nyomozót. — Igaza van. Ez a betörés Harveyre vall. Ted Harvey felállt és tiltakozni próbált : — Felügyelő úr...! — Nyugodjék meg, Harvey. Nem állítom, hogy maga vette kölcsön lady Peterson gyönyörűséges ékszereit. Az értékük több kétszázezer fontnál! Dehát nincsenek ott, ahol lenniük kellene! Sem a tisztelt hölgy nyakán, sem a biztonságos páncélszekrényben. Biztonságos... — Ismételjük csak el újra, Harvey úr! — folytatta a felügyelő. — A kérdéses időben nem tartózkodott Londonban, helyes? — Helyes — mondta Harvey. — A tengerhez ment néhány napra ? — Igen, Így volt, felügyelő úr. — S tegnapelőtt 23 óra tájban már nem volt a tengernél? — Nem, akkor már útban voltam vissza Londonba. — S tanúja van, hogy a kérdéses időpontban nem volt Londonban? — Van, felügyelő úr. Thetfordban gumit kellett cserélnem. Mintegy száz mérföldnyire van Londontól. Ott vettem benzint is. — Azt is meg tudja mondani, hogy melyik benzinkútnál ? — Természetesen, felügyelő úr. A számlám is megvan a benzinről. El kell raknom ezeket a cetliket az adó miatt. Kis idő múlva átadott a felügyelőnek egy gyűrött papírlapot. — Elnézést, hogy kicsit gyűrődött a számla. de nem sejthettem, hogy egykor milyen fontos lesz. — Nem, azt nem sejthette — helyeselt a felügyelő. — Megtarthatom ezt az értékes okmányt ? A legközelebbi adóbevallásig viszszakapja. — Természetesen, felügyelő úr. — Elnézést, Harvey úr, hogy alkalmatlankodtunk. Mindez csupán azért volt, mert a betörés módja önre vallott. — Utánozták már Carusót is, hogy mást ne mondjak... — biccentett Harvey. A hangja büszkén csengett. — Főnök! — hördült fel háborogva Willkens nyomozó, ahogy Harvey távozott, de a felügyelő a szavába vágott: — Tudom, kedves Holger ...! Ha nem Harvey tört be lady Petersonékhoz, akkor megeszem az anyósom kalapját kenyér és krumpli nélkül. De itt az alibije. A felügyelő felállt, nyújtózkodott. Kinézett az ablakon, s látva, hogy elállt az eső, kijelentette: — Holger, ki kell szellőzködnöm egy kicsit . .. Holnap szombat, lehet, hogy kiruccanok a természetbe. Azzal fogta a kalapját, cigarettát dugott a szájába és csak ennyit mondott még: — Holger, ha ezalatt utánanézne annak a legutóbbi rablási esetnek, nagyon hálás lennék. Sok szerencsét! — Önnek is! — mondta a nyomozó. A felügyelő dehogy akart várni szombatig. A kocsijához sietett, és kis ideig az autótérképei tanulmányozta. Sokkal hamarabb ért Thetfordba, mint feltételezte. Megállt egy barátságosan kivilágított vendéglő előtt. Vele szemben hivalkodó neonfényben úszó benzinkút csábította az autósokat. A felügyelő színészkedni kezdett. A rendőröknél előfordul ilyen megérzés-féle. így szólt a szürke kabátban várakozó benzinkutashoz: — Elnézést a zavarásért, már néhány napja keresem régi pajtásomat. Innen. Thetfordból hivott fel, és valami gumicseréről meg benzinkútról beszélt. A felügyelő tömören leírta Harveyt. A töltőállomás kezelője bólintott és azt mondta: — Igen, járt itt. Nagyon pontosan emlékszem rá, mert dühös volt, hogy nincs olyan gumiabroncsunk, amilyenre sürgősen szüksége lenne. A felügyelőnek azonban valami nem tetszett a benzinkutas beszédjében. — Aha! — mondta —, akkor hát felhívom Londonban. Még mielőtt a férfi ajánlhatta volna a telefonját, a felügyelő átment az út másik oldalán levő vendéglőbe. Tulajdonképpen nem is akart telefonálni. Ehelyett a csaphoz furakodott, ahol a kocsmáros a sört csapolta a vendégeknek. — Mondja csak, főnök — kezdte a felügyelő—, segítene rajtam egy kicsit? Egy gumiabroncsgyár megbízottja vagyok, és szeretnék a szemközti benzinkút bérlőjével üzletet kötni. Miféle ember ez? — Ez? Egy jellemtelen széltoló! — mondta a kocsmáros, majd a háta mögé nyúlt és átadott a felügyelőnek egy újságkivágást, amin ez állt: „Pancsolt benzin ... Az autók útközben leálltak- Thetford, aug. 7. Tudósítónk, Richard Steed jelentette ..." A felügyelő a homlokát ráncolta és kérdőn nézett a kocsmárosra. Az csak bólogatott, majd gúnyos fintorral az út másik felére mutatott. A felügyelő tovább olvasott: „Autók százai álltak le az úton a tengertől jövet London felé. Az ok: a gépkocsivezetők az új töltőállomáson vásároltak benzint. Csakhogy az olcsó benzin rossz üzletnek bizonyult, mert üzemanyagnak nem vált be. Az eddig ismeretlen szállító a legsilányabb hígítót keverte a benzinhez ..." — Jó ötlet... — mormogta a felügyelő. — Micsoda nagyvonalú aljasság ...! Már jócskán éjfél után lehetett, amikor a felügyelő Willkens nyomozó társaságában megnyomta Ted Harvey ajtaján a csengőt. Kis idő múlva megjelent Harvey. — Jó reggelt! — köszönt vidáman a felügyelő. — Bár ez a reggel nem is annyira jó, Harvey úr. Lecsukattam a thetfordi benzinkutas barátját. — Miért? — Jobban meg kellett volna válogatnia a barátait. Az a thetfordi pasas pancsolt benzint árusított. És épp azon a napon, amikor ön is ott tankolt, legalábbis a számla szerint. Nézze! — és mutatta Harveynak az újságkivágást. — Ugyanaz a dátum áll itt, mint a maga benzinszámláján. Azon a napon egyetlen autó sem jutott harminc mérföldnél messzebb. Csak ön, Harvey úr, csak ön jutott el Londonig. Hogyisne, hisz ön mór akkor is ott volt. Újságot is kellene olvasnia! Az ember sok mindenről tájékozódhat belőlük. Vércse Miklós fordítása ALEXANDER KROIMIIM A BIZONYÍTÉK AZ ALKOHOLRÓL - SOKSZEMKÖZT Bratislava külvárosi alapiskoláinak egyikében a hatodikosok osztályfőnökével beszélgetek. A harminc gyerek közül — az osztályfőnök tudomása szerint — ötnek az édesapja, egynek pedig az édesanyja alkoholista. Mind a hat gyerek gyenge tanuló, s az iskolában veszélyeztetettként tartják őket számon ... A tanítónővel megbeszéltem, hogy a legközelebbi osztályfőnöki óra témája az ital és a család lesz. Valamint azt is, hogy ezen az osztályfőnökin a riporter is jelen lehet. A szóban forgó órát egy általánosnak tűnő kérdés nyitotta meg: — Gyerekek — mondta a tanítónő —, nyújtsák fel a kezüket azok, akiknél otthon mindig van ital: sör, bor, pálinka. Senki nem jelentkezett, csak amikor az osztályfőnöknö egymás után, név szerint szólította diákjait, akkor egyik-másik gyerek bevallotta, hogy náluk szokott lenni ital, ha nem is mindig. Volt, aki azt felelte, hogy ünnepek előtt vagy vendégeket várva vásárolnak bort, vagy egyéb szeszes italt. A következő kérdés arra irányul, vajon ismernek-e részeges embert? Erre már bátrabban nyújtják a kezüket és sorolják a szomszédot, az ismerőst, a keresztapát. Egy újabb kérdés azt célozza: látták-e már inni, netán részegen az anyjukat, az apjukat. Néma csend a válasz. Röviddel később a hatodikosok osztályfőnöke azt ajánlja: próbáljak külön-külön beszélni néhány gyerekkel. Elsőnek Évával próbálkozom. Eleinte hallgat, a cipőjét nézi. Sejti, miért éppen őt küldte velem társalogni az osztályfőnöke: a lányka édesapja kétszer is volt már elvonókúrán. És azt is sejti, hogy ezt én is tudom. Először csak a zenéről társalgunk. Imádja Boy George számait. — Szoktad hallgatni a lemezeit? — Csak a rádióból. — Magnód, lemezjátszód nincs? — Nincsen. Apukám egyszer megígérte, hogy ha jó leszek, kapok karácsonyra, de hiába igyekeztem jó lenni, nem vett. — Miért nem? — Azt mondta, nincs rá pénz. — Tényleg nincs? — Hát.. . nem vagyunk gazdagok. — Apukád sokat iszik? — Többnyire csak fizetésnap szokott berúgni. Olyankor én is, az öcsém is a nagymamáéknál szoktunk aludni. — Ketten vagytok testvérek? — Két bátyám is van még, de ők nem laknak otthon. — Hol vannak? Éva elsírja magát. — Az idősebbik a fiatalkorúak börtönében, a fiatalabbik pedig intézetben, mert csökkent szellemi képességű. — Miért van börtönben a nagyobbik bátyád ? — Késelés miatt... Apukám egyszer részegen jött haza és azonnal nekiesett édesanyámnak. Elkezdte verni, leütötte a földre, a combjába rúgott. A bátyám akkor késsel ment neki apukámnak. — Ha dolgozatot kellene írnod a részegségről, mi az, amit okvetlenül beleírnál? — Hogy a részeg ember elől jobb kitérni, mert mindenkibe beleköt. Laci eleven, szép arcú srác. Élénk szemű és nagyon értelmes. Orvos szeretne lenni, csak az a bökkenő, hogy közepes tanuló. — Ahhoz jobb bizonyítvány kell! — mondom. — Tudom. — Akkor miért nem tanulsz jobban ? Hirtelen csend ereszkedik közénk. — Otthon nem tudsz tanulni? — Nem szívesen vagyok otthon, főként ha az apukám is odahaza van. — Nem szereted őt? — Csak akkor, ha józan. — Hányán vagytok testvérek? — Nincs testvérem. Pedig jó lenne. A legjobb az lenne, ha édesanyám elválna apukámtól, akkor nyugodtabban élhetnénk. — Apukád milyen gyakran rúg be? — Sokszor. Már úgy jön haza. Vagy hozzák. A göndörhajú Jóska meglepően közlékeny. — Én szeretem — mondja —, ha édesanyám úgy jön haza, hogy van benne egy kis nyomás. Akkor jókedvű, nem szid meg semmiért é? nekem is hoz valarpit. Különben eléggé komor, de ilyenkor leülünk beszélgetni, kérdezget az iskoláról, és amikor már jól kibeszéltük magunkat, akkor előveszi a mozijegyet és én elmegyek moziba. — Este? — Estefelé. — Miért kell elmenned moziba, Jóska? A fiú hallgat. — És édesapád ? — Hároméves voltam, amikor elváltak a szüleim. Apukámnak -már új családja van. — Miért váltak el, tudod? — Mert anyuka nem szerette, hogy apukám iszik. A legmegrázóbb esetet az osztályfőnöknő meséli el anélkül, hogy találkoznom kelljen a szóban forgó, kétszer osztályt ismételt, tizenötödik életévében járó kislánnyal. Ő is elvált szülők gyereke, akit a bíróság az anyjának ítélt. Akkor nyolcéves volt. és az anyja nem egész egy évvel később újra férjhez ment. A lányka sokat panaszkodott az édesapjának, hogy nem jön ki a mama új férjével, így az édesapa „átvette" őt. Csakhogy a papa is hamarosan megnősült, és a felesége — saját gyermekének megszületése után — nem szívlelhette a kislányt. Visszakerült hát az édesanyjához, aki közben ismét elvált. A gyerek ekkor tizenkét éves, a mama pedig fiatal volt, akinek miért is ne lenne barátja? Férfiügyeit minden különösebb diszkréció nélkül intézte, a legjobb esetben moziba küldte a kislányt olyankor... Egy este azonban, amikor a gyerek hazament, még ott volt egy férfi. Édesanyja is, a vendég is egy kissé italos állapotban. A jól fejlett kislány bement a szobájába és lefeküdt. Éjszaka aztán arra ébredt, hogy nincs egyedül az ágyban. Nem mert kiabálni, az anyját sem merte hívni, és később is csak az osztályfönöknőnek merte elmondani, mi történt... Hát ennyit az italról. Korhatár nélkül. (M)
