A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-11-13 / 46. szám

IHNE

A szülőföldtől az egyetemességig

Kopócs Tibor képzőművész pályája széles körben ismert. Nem véletlenül persze, mert élete, alkotó ténykedése szinte a kezdetektől fogva szorosan összefonódott a csehszlovákiai magyar szellemiséggel. Grafikai szerkesztőként kezdte az Új Ifjúság című hetilapnál, majd lényegében ugyanilyen minőségben töltött el hoszszabb időt a Madách Könyv- és Lapkiadónál. Ezután a Magyar Területi Színház következett, ahol hivatásos magyar színházunk díszlet- és jelmeztervezőjeként ismerhette meg őt a közönség. Néhány éve pedig önálló képzőművészként él és alkot Komáromban (Komárno). Illusztrációival a kezdetektől fogva rendszeresen találkozhat a hazai magyar olvasó (a legkisebbtől a legidősebbig) újságokban, hetilapokban, könyvekben. Grafikáit, majd később festményeit kiállítások során láthatták az ér; deklődők, országhatáron belül és túl is.

Alkotói, művészi ténykedése, művészete sokfelől közelíthető. Méltatói, kritikusai ennél fogva több irányból próbálhatják, s próbálják is számbavenni művésze-Kopócs Tibor: Önarckép (olaj)

Kopócs Tibor: (olaj)

A szabadság géniusza

tének, képzőművészi hitvallásának lényegét, hogy mindez majdan egy egységes és hiteles Kopócs-képpé álljon majd össze. Engedtessék meg éppen ezért e sorok írójának is, hogy a művészt egy eddig kellőképpen nem elemezett oldaláról mutassam meg. Nem kisebb dologról, mint Kopócs — jó értelemben vett — röghözkötöttségéről, szűkebb pátriájához való elemi kötődéséről van szó. S hogy eddig erről kevesebb szó esett, azért van talán, mert alkotásairól, nagyobbrészt elvont, áttételes megfogalmazású képeiről elsőre

tán nehezebben olvasható le mindez. Nehezebben, mert nem a felszín hordozza ezt a hitvallását, hanem sokkal mélyebben, alapvető építőelemként van ez jelen alkotásaiban.

Egyik méltatója, mostani jubileuma kapcsán tipikusan csehszlovákiai magyar képzőművésznek titulálta őt, s én is azt hiszem, keresve sem találhatnánk rá találóbb jelzőt és meghatározást. Kopócs Tibornak nemrég készült el a szülőföld előtt egyáltalán nem a szokványos módon tisztelgő grafikai sorozata. Egy színes, az útra-OTVENEVES KOPOCS TIBOR KÖSZÖNTÉSE

bocsátó rögnek méltó emléket állító grafikai sorozat, amely feltétlenül közelebb visz bennünket Kopócs személyéhez, mondandójának jobb, teljesebb megértéséhez. Emléket állít ezeken a grafikai lapokon annak az emberi közösségnek, amely a legfogékonyabb korban, gyermekkorában formálta tudatát, e közösség útrabocsátó üzenete máig tisztán cseng fülében, s tiszta, bővizű forrása ma is az ő művészetének. Sajátos módon fogalmazódik meg ezeken a lapokon Kopócs Tibor röghőzkötöttsége és szülőföld iránti tisztelete. Tudjuk róla, hogy a Csallóközből, Nagykesziről (Vel'ké Kosihy) származik, mégsem a csallóközi táj falusi templomtornyokkal, fasorokkal és magányos tanyákkal megbontott hatalmas síkjait, nem a vizeit körülölelő sűrűségeket, egykorvolt parasztportáinak fehérségét, vagyis nem e táj külső jegyeit és látványát, hanem a tudatunkban, vagy tán inkább csak tudatalattinkban létező sajátosságait fogalmazta meg alkotásaiban. Úgy, hogy közben szinte észrevétlenül a saját lelkét tárja szélesre előttünk. Hatalmas, erős, érdes parasztkezekben, bikák erőtől duzzadó fújtatásában fogalmazódik meg őseinek, a Csallóköz parasztemberének ősereje, robusztussága, évszázados, évezredes megpróbáltatása, röghözkötöttsége. Ám mindezzel együtt ott érezzük ezekben a feltört, hatalmas tenyerekben a gyerekfejet és asszonymellet melengető, világmegváltó csodákra és szárnyalásra biztató lágy simogatást, s bennünket bármi kudarctól, rossztól való féltést és óvást is. S a kezek és fújtató bikák mellett fuvolázó, furulyázó, trombitáló férfi és női figurák, ma már talán megmosolyogtató, ám a mi falusi gyerekkorunkhoz még elválaszthatatlanul hozzátartozó különböző virgonc kis háziállatok jelzik a táj emberének apró örömeit, mosolyát, esendöségét, a szépre és a jóhoz való jussát. Vagy tán nem erről (is) szólnak például a Kentaurfestő sorozat képei? Nem e (most már kicsit kitágított) pátria emberének a szépért, a jóért, a felemelkedéséért vívott küzdelme fogalmazódik meg a félig ember-félig állat figura küzdelmeiben? Vagy tán nem e közösség szellemiségének mikéntje követhető nyomon a különböző filozófiai, mitológiai ihletésű alkotásokon? S vajon nem mindnyájunk változó arcképét rajzolta-e meg az önarcképekként felfogható sorozatában, az esetlen serdülőtől a kakaskodó suhancon át a már csak emlékekben élő édesanya sosemvolt emlékkönyvébe szánt férfiportréig, amelyben a természet örök körforgásában egymást váltó nemzedékek első szárnypróbálgatását, a rögtől való látszólagos eltávolodását, s az ahhoz felemelő alázattal való örök visszatérést fogalmazza meg döbbenetes meglátással ?

Rólunk és hozzánk szól minden alkotása. Ezért válhatott művészete elemi részévé csehszlovákiai magyar létünknek, ez az, ami őt (is) csehszlovákiai magyar festővé emeli. S ahogyan csehszlovákiai magyarságunk réVén vagyunk szerves része az egyetemes emberiségnek, úgy emelkedhet, éppen csehszlovákiai magyarsága révén az egyetemes művészet régióiba az ő művészete is.

NÉMETH GYULA

(A szerző felvételei)

Kihalóban a sólyom. Természetes módon már szaporodni sem képes, oly messze található egy-egy példány. A vándorsólyom nálunk már teljesen kihalt, de a prágai solymár klub tagjai megpróbálkoznak az újrahonosításával. Az egyik képen egy jól fejlett madár, a másik képen a solymász-udvar és a klub elnöke, Václav Svoboda a sólyom-apróságokkal látható.

Hogy a gyilkos galóca (Amanita phalloides) milyen alattomos gomba, azt az is bizonyítja, hogy még szerkesztőségünket is alaposan félrevezette. Legalábbis nem tudunk más magyarázatot arra, miért került a 42. számban megjelent NEM MINDEN GOMBA EHETŐ c. írásunk mellé egy egészen más gomba felvétele. Az itt látható gomba viszont valóban a halálosan mérgező gyilkos galóca.

8