A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-11-06 / 45. szám
Veletek vagyok (CSONTOS VILlUoS VERSKÖTETE) A Veletek vagyok a tizenkettedik kötete Csontos Vilmosnak, a szlovákiai magyar irodalom immár 80 esztendős doyenjének. Legújabb kötetében elénk tárja szinte egész életét. Fölfénylik gyerekkora, paraszt őseinek küzdelmes élete, a földhöz és a lakóhelyhez való hűség, ragaszkodása a költészethez, a külső és belső béke óhajtása, stb. Mindez a természet színeivel keverve, hiszen a költő benne él a természet fény- és színváltozásaiban, de nem úgy, mint valami külső szemlélő, hanem a mindennapi kenyérért küszködő ember lázában és verejtékében. Megható a költő ösztönös, de lehet, hogy tudatos ragaszkodása szűkebb pátriájához. Hűsége azonban nem mentes az ellentmondástól sem. Hiszen egykori példaképei, Sinka István, Kovács Imre, Veres Péter és más népi írók talán Csontostól is elesettebbek voltak, mégis fölkívánkoztak a főváros irodalmi centrumába, hogy megperzseltessék szellemüket az irodalmi élet pokoltüzében. Tudták, hogy a vidékiesség megöli az emberben az írót. Csontost is hívták annak idején Bratislavában megjelenő magyar lapokhoz, de ő nem mozdult. Berzenkedett a rá váró létbizonytalanságtól, a zajosan lüktető szerkesztőségi élettől, az újságcsinálás veszedelmeitől. Annyi bizonyos, hogy a város kitágította volna szemhatárát, s a naponkénti újrakezdés, az irodalmi belharcok és villongások megnövelték volna versenykészségét. A kötet verseit lapozva a költő, a barát, a kenyerestárs szól hozzám, hol érdes-rekedten, darabosan, hol kimunkáltabb költői nyelven. Sokszor az almanach- vagy konzumlira hangján, máskor egyszerű nyelvének tisztaságával. Ott jó igazán, ahol nem használ ornamentikát, nem engedi költészetébe beszüremleni a hozzá idegen díszítőelemeket. A Jaj, Szikince partja című balladája — feledhetetlen. A Dalt csobog a Garam-on már érezni a hajdan divatos müdalszerüséget, magyarnóta ízt. Ha a Pacsirtaszó utolsó strófáját feláldozta volna a költő, a vers tisztább és egészebb volna, hiszen a harmadik versszaknál befejzödik. Az Örökség viszont már tiszta csontosi hang: „Nemes ifjabb Csontos István, / kétszáz év ködéből nyiss rám. / Tárj ajtót ükunokádnak, / rég kidűlt kőkerítésed / helyét fonjad be sövénnyel, / hogy akárhol be ne járjak ...". Az Eszme, te légy forrás és a Tél volt már akkor is című versek ez alkalmi költészet rugójára járnak. S nem igazi csontosi hang, amit a Hiszek az emberben c. versében itt-ott megüt. Túl kiabálós, magamagát kellető: „Hiszek az emberben, / Megizmosodottan / Ki indult a mélyből..." A mélyből nem nagyon indul az ember megizmosodottan, pláne, amikor így ír egy oldallal odébb a Hazám c. versben: „Éhes voltam, gyenge, tehetetlen: / Megfogtad a kezem, hogy el ne essem, / S helyet mutattál asztalod mellett. / Ültek ott már nálamnál éhesebbek ..Ez a jobb és hitelesebb hang. Egyébként ebben a versben is elhagytam volna az ötödik strófát, mert a „Jó volt a munkát újra kezdeni" sorral tökéletesen befejeződik. Mennyire élvezetes a Szerszámaim c. versének némely szakasza. Pl. a Kapám: „Az se öröm, ha kézbe veszlek, / Az se vigasz, ha félreteszlek. / Nem tagadom a valóságot: / Sosem lehetünk jó barátok. / Nyeleddel ha markom tele van: / Kegyetlenül sajog derekam." Költészetének tárgya legtöbbször önmaga. Tízévenként versben állít emléket önmagának. így pontosan nyomon követhetjük fejlődésének egy-egy szakaszát. Költészetének, kifejezésmódjának alapmotívumai mindig ugyanazok. Nem is kívánhatja senki, hogy hangját megváltoztassa, és valami modern felemásságba csapjon át. Tudja ezt ö maga is: „Nem akarok szerkezeti szabályt, formát bontani, / Gondolattal terhes verset tudok így is mondani..." Mond is, ahol sikerül adekvátan kifejeznie magát, s megőrzi sajátos csontosi formáit. formaelemeit. Absztrakciói nem mindig szerencsések, de ahol a mértéket önmaga lehetőségeire szabja, ott mindig megragadó költemény kerekedik ki. A szublimáció, a könnyed lebegés nem az ő területe, a látható valóság költője ö, aki a magasban trillázó pacsirtát valóban tavaszt hozó madárnak látja: „Talán tizenkét éves lehettem, / Keskeny földecskén répát egyeltem, / Fölém repült egy szürke kis madár, / Dalba kezdett — s egy dal lett a határ ..." A könyv fülszövegében olvasom: „Válogatott és új verseit tartalmazó kötetében az olvasó megismerheti az autodidakta költő hagyományos versformában írt, szerénységet, érzékenységet és szelíd visszafogottságot tükröző homogén, de a mélyben lassan formálódó és fokozatosan letisztuló költészetét." Igaza van a fülszövegíró-szerkesztőnek a minősítésben, de hogy ki az autodidakta, és ki nem, fölösleges hangsúlyozni, mert mindenki úgy autodidakta költészetünkben, mint ahogy nem, hiszen a költészet nem sajátítható el az iskolában, legföljebb az elmélete. A költő és író öntörvényszerüen fejlődik. Csontos Vilmosnak nagy olvasótábora van. Erről sokszor meggyőződtem irodalmi találkozókon. Könyvtárainkban az ö versesköteteit kölcsönzik ki a legtöbben. Mindezek arra kötelezik a költőt, hogy haladott kora ellenére is igényes legyen önmagával szemben, őrizze a tiszta csontosi szót, s azt a közeget, amelyben legjobb verseihez méltót tud alkotni. DÉNES GYÖRGY KINCSÜNK A NYELV Közel sem vagy közelről sem? E korszak néhány fontos vonása — közelről sem haszontalanul — tartós hatást gyakorolt irodalmunkra — olvastam egy tanulmányban. Ha egy kicsit elgondolkodunk a közbevetett határozón: közelről sem haszontalanul, észre kell vennünk, hogy az bizony az adott szövegösszefüggésben helytelen. Az író nyilván azt akarta mondani, hogy egyáltalán nem haszontalanul, korántsem haszontalanul. Márpedig ezt a közelről sem nem fejezi ki. Ha utánanézünk az értelmező szótárban a közel határozószó -rőt rágós alakja használati körének, a közelről sem szókapcsolatot nem találjuk. A közel sem szókapcsolat az, amelynek van ilyen jelentése: korántsem, megközelítőleg sem, egyáltalán nem. Például: közel sem annyira megbízható: közel sem olyan szép; közel sem volt olyan jó háziasszony, mint az édesanyja stb. S ehhez még hozzá kell tennünk, hogy az értelmező szótár ezt a közel sem átvitt értelmű szókapcsolatot közli ugyan, mint a beszélt nyelvben használatos kifejezésmódot, de csillaggal jelölve, azaz helytelennek minősíti. Hogyan került az idézett mondatba a nem egészen helyes, de használatos közel sem helyett a közelről sem ? Ennek a magyarázata alighanem az, hogy a közel határozószavunkkal ellentétes jelentésű távol határozószavunk a -ról rágós alakja tagadószóval, tiltással, tehát távolról sem formában átvitt értelemben azt jelenti: korántsem, a legkevésbé sem, egyáltalán nem, vagyis ugyanazt, amit a nem egészen helyes közel sem. Például: Távolról sem olyan szép, mint a híre, Távolról sem volt vele annyi baj, mint a testvérével; Távolról sem voltak gonosz szándékai; stb. A fent idézett mondat tehát helyesen így hangzanék: E korszak néhány fontos vonása — távolról sem haszontalanul, vagy: korántsem, egyáltalán nem haszontalanul — tartós hatást gyakorolt irodalmunkra. Jegyezzük meg: a közelről sem szókapcsolat kizárólag konkrét értelmű. Például: Olyan halkan beszél, hogy közelről sem értem — vagyis kis távolságból sem értem. Közelről sem látom jól a cégtáblák feliratait — azaz kis távolságból sem látom jól őket. Átvitt értelme csak a helyes távolról sem és a nem egészen helyesnek minősített közel sem szókapcsolatnak van. Ha már az átvitt értelemben is használatos közel és távol határozószókkal, illetve -ról, -rőt rágós alakjukkal foglalkozunk, megemlíthetjük a távol határozószóval rokon értelmű messzi, illetve messze határozószót is. A távolról sem analógiájára a beszélt nyelvben szokták olykor használni a messziről sem szókapcsolatot. Például ilyen mondatokban: Az messziről sem ugyanaz; az messziről sem olyan jó; stb. A messziről sem ilyen értelmű használata voltaképpen helytelen. A messzi határozószó -rőt rágós alakja elsősorban konkrét értelmű, azt jelenti: nagy távolságról, nagy távolságban levő helyről. Például: meszsziről köszön, már messziről integet, messziről jött ember stb. Átvitt értelemben a messziről jelentheti azt, amit a távolról, például: meszsziről célozgat valamire, messziről vett példákat mond stb. Tagadással, tiltással, tehát messziről sem formában — korántsem, egyáltalán nem értelemben — nem tartjuk helyesnek a használatát. A messze határozószónak szintén van átvitt értelmű jelentése, mégpedig a következő: igen nagy mértékben. Például: Tudása messze felülmúlta társaiét; Messze kimagaslik a kortársak közül; stb. Használatos a messze a köznyelvben felsőfokot nyomatékosító szóként, kimagaslóan értelemben, ezt azonban értelmező szótárunk nem minősíti helyesnek. Például: ez messze a legolcsóbb, ez messze a legjobb stb. A köznyelvben nemegyszer elhangzanak ilyen mondatok: Ez messze nem a legjobb megoldás; Ez messze nem a legsikerültebb előadás; stb. Az effajta szerkezetek kialakulására bizonyára hatással volt egyrészt a közel sem és a távolról sem kifejezés, másrészt a messze jár, messze áll, messze van valamitől — meg sem közelíti, értékben nem is hasonlítható hozzá jelentésű — állandó szókapcsolat. Az idézett mondatok helyesebbek volnának így: Ez távolról sem a legjobb megoldás, vagy: ez messze van a legjobb megoldástól; Ez távolról sem a legsikerültebb előadás, vagy: Ez messze jár attól, hogy a legsikerültebb előadásnak tartsuk. MAYER JUDIT Kosztolányi Dezső a következőket mondta egy alkalommal: „Láttam az orvost,... aki megveregeti vállamat, s így biztatgat. — No, aludjon. De láttam magamat is, aki ekkor tiltakozva emelem a levegőbe a mutatóujjamat,... s ezt suttogom: Ikes ige, kedves főorvos úr, ikes ige." Miért tiltakozott az író? 10
