A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)

1987-10-30 / 44. szám

WILLIAM KOTZWINKLE

EMBERI SORSOK

Régiségkereskedés

Ismerős volt az áldozat

— Felhívom a figyelmét uram, erre a szép hagyományos példányra. — Az Eladó a bársonyháttérbe ágyazott díszgolyóra mutatott.

A Gyűjtő a pult szélére támaszkodva mustrálgatta a csecsebecsét. Nem volt könnyű megállapítani, hogy milyen a kidolgozása, mert a felületét nagy koromfoltok borították, és az alatta lévő rozsda vagy más megállíthatatlan korrózió örökre elcsúfította a belsejét. 4

— Olcsón megkaphatja — mondta az Eladó sietve, amikor látta, hogy a Gyűjtő kritikus pillantásokkal méregeti az áruját.

A Gyűjtő a monokliját nagyítóként használva alaposan szemügyre vette a tárgyat. — Még mindig varázslat alatt áll ?

— Néha még nyöszörög, uram. Bizonyára ismeri a jelenséget..

— Az igazi szellem vagy csupán a visszhangja ?'

Az Eladó sóhajtott. Hiába, nem tüntetheti fel hamis színben a tárgyat. Nagyon is szüksége volt rá, hogy nyélbe üsse az üzletet, de azt nem engedheti meg magának, hogy megtévesszen egy ilyen komoly vevőt. — Sajnos, uram, az igazi szellem már eltávozott belőle.

A Gyűjtő bólintott, monoklija keretével fordított egyet a csecsebecsén.

— De — folytatta az Eladó unszoló hangsúllyal — a visszhang valódi, uram.

— Bizonyára — mondta a Gyűjtő, és ahogy rápillantott, mintha megvetés villant volna a tekintetében.

— Bizony, uram — mondta az Eladó, a pillantás ellen védekezve —, léteznek nagyon ügyes másolatok is. A hétköznapi gyűjtőt könnyen megtévesztik. Nem mintha önt

— tette hozzá sietősen — hétköznapi gyűjtőnek tartanám, uram.

— Örülök, hogy ez a véleménye. — A Gyűjtő újra megfordította a golyót és megvizsgálta azokat a felületeket, amelyeket érintetlenül hagyott az idő és a gondatlan kezelés. Gyalázat, hogy egyes darabok mennyire tönkre tudnak menni. Viszont valódi volt. ezt az Eladó fogadkozása nélkül is jól tudta. Alaposan elkérgesedett ugyan, de az eredeti jegyek mindenütt jól kivehetők voltak. Kár, hogy hiába is próbálta volna, nem lehetett megtisztítani őket; ha egyszer megindult a rozsdásodás, semmiképpen nem lehetett megállítani. De végül is nagyszerű szórakozás volt elbúszkélkedni a vendégei előtt egy-egy új darabbal. Arany foglalatba tehetné, úgy jobban mutatna. Vagy láncra függeszthetné a dolgozószobájában, ott rendszerint tompa a fény, nem tűnnének fel annyira a hibái.

— Engedje meg, uram... — Az Eladó előhúzott a zsebéből egy törlőrongyot, és fényesíteni kezdte a golyó egyik áttetsző foltocskáját. Alighogy hozzáért, hosszú, mély, vérfagyasztó nyögés tőrt fel a tárgyból. Visszhang vagy sem, egyenest az Eladó leikébe fúródott.

— A visszhang egészen friss — mondta a Gyűjtő, és elmosolyodott, most először. — A szellem csak nemrégiben távozhatott.

— így tájékoztattak, uram. — Az Eladó folytatta a felület tisztogatását. Látta a mosolyt, és tudta: létrejön az üzlet. — A Karavánfőnök pontosan ezt mondta, amikor megvettem tőle — a szellem csak nemrégiben távozott.

A Gyűjtő a szemüvege mögött hunyorítva ízlelgette a pillanatot; tudta, mindenképpen az övé lesz a díszgolyó. Majd megismeri a csecsebecse történetét, kikutatja, hogy ki készítette és mikor. Persze a visszhang akkor

is csupán visszhang marad. Kár, hogy az igazi szellem elszállt — az lett volna a fogás!

— Azt hiszem, meg kell vennem — mondta. — A feleségem persze utálni fogja.

— A nyögés miatt, uram?

— Kirázza a hideg, úgy irtózik tőle.

Az Eladó tovább dörzsölte a golyót.

— Az igazat megvallva, én is libabőrös leszek tőle.

— Mert nem tudja, hogyan kell hallgatni

— mondta a Gyűjtő. — A belső hangra kell figyelni, túl a felszín zaján.

— Ön kétségtelenül érti a módját, uram.

— Az Eladó vidám mosoly mögé rejtette megvetését. Boldog lesz, ha ez az átkozott holmi végre kikerül az üzletből, és nem hallja a vonítását.

— Még sokat kell tanulnom — mondta a Gyűjtő. Tudta, hogy nem okos dolog ilyen nyíltan kimutatni az izgalmát, de nem törődött vele. A nyögés felkavarta. Ezek a kis dísztárgyak mindig rejtegettek valami meglepetést, még akkor is, ha olyan régiek voltak, mint ez, és hajdani dicsőségüket már csak a halkuló visszhang őrizte.

— Valaha ez is vadonatúj volt — folytatta a Gyűjtő, és a fény felé emelte a golyót. — El tudjuk-e egyáltalán képzelni, hogy milyen szépségeket rejtegetett? Milyen csodálatos volt a kidolgozása? Ha a szellem, amely egykor e gömbben lakozott, még mindig itt volna, többet is elárulna, mint azt. hogy ki készítette és mikor. — Egy percre elhallgatott. szeme a műértö elragadtatásával csillogott. — Hosszú beszélgetésbe kezdene velünk. fülünkbe suttogná a szerkezet csodás működésének, alkotójának titkát.

Az Eladó a törlőruhája mögé rejtette vigyorgását. Ezek a gyűjtők mind fellengzős vén hülyék. Rosszul volt a fecsegésüktől. — Bizonyára látta a táblát a kirakatomban, uram. Kiárusítást tartok: minden cikknél ötven százalék engedmény.

— Igen — mondta a Gyűjtő csalódottan, látva, hogy képtelen igazi lelkesedést csiholni az Eladóban. Hogy is lenne ezeknek a kereskedőknek érzékük az ilyen finomságok iránt? Majd otthon, ha jönnek a vendégek, bőven meglesz az öröme kényelmes karosszékében, a pattogó tűz mellett. A csecsebecse ott függ majd egy hozzávaló láncon.

— Nos, mennyit kér érte?

— Mint ezen az áttetsző folton láthatja, uram. a belseje tele van drágakővel.

— De hiszen ez csöppet sem rendkívüli.

— A hamisítványokban üveg van, uram.

A Gyűjtő föltette cilinderét, köpenye gallérját fölhajtotta. Ajka keskeny mosolyra húzódott: a csecsebecse már a zsebében lapult. Hoszszú, ravasz alku, jó vásár volt.

Az Eladó jól leplezett elégedettséggel, alázatosan tárta ki az ajtót. Kétszer annyit sikerült legombolnia a pasasról, mint amennyit megért az a vacak. Ezek a külföldi gyűjtők azt hiszik, tévedhetetlenek.

— Nem emlékszik véletlenül — kérdezte a Gyűjtő, és a verőfényes utcára lépve előhúzta a gömböt a zsebéből —, hogy nevezte a Karavánfönök ezt a holmit, amikor eladta magának?

— Furcsa nevet mondott, uram — válaszolta az Eladó. — Földnek nevezte.

— Föld. Értem. Nos, kedves barátom, valószínűleg majd ismét fölkeresem.

— Örömmel, uram, bármikor.

Az Eladó becsukta az ajtót, és nézte, ahogy a Gyűjtő egyre távolodik az opálosan csillogó körúton. Gspann Vera fordítása

A harmincöt éves S. Z. a közép-szlovákiai N. községben lakott. Jelenleg előzetes letartóztatásban éli napjait. Vajon megpróbálta-e már összerakni életének azon részleteit és történéseit, amelyek végül is emberélet kioltásához vezettek ... Tény viszont, hogy a szakértői leírások ennél sokkal pontosabb képet festenek róla. Eszerint személyiségére az jellemző, hogy érzelmileg színtelen, az alkalmazkodási képessége csökkent, akaratgyenge. indulatilag nagymértékben labilis. Ám ezek alapján sem korlátozott azon képessége. hogy a cselekményében rejlő társadalmi veszélyességet felismerje és e felismerésnek megfelelően cselekedjen.

Az n.-i fiatalembernek egyébként sem a családi életben, sem a munkahelyein nem volt „szerencséje".

Négy évvel ezelőtt vált el feleségétől, s kislányuk után tartásdij fizetésére kötelezték. Azután házasságon kívüli kapcsolatból született kisfia, ami újabb tartásdíj-kötelezettséget jelentett. Utolsó két munkahelyéről kisebb lopásokért bocsátották el. Ilyen körülmények között állandósult pénzzavarban volt. újabban ugyanis nem is próbált munkahelyet keresni. Igaz, volt némi megtakarított pénze és szerencsejátékon is nyert néhány ezer koronát, de tartásdíj-kötelezettségét csupán komoly nehézségek árán tudta ellátni. Amikor azután ezek a források is befucscsoltak, S. Z. már nem tudott fizetni, a jogosultak pedig feljelentéssel fenyegetőztek. Ilyen körülmények között került sor a rendkívül súlyos bűncselekmény elkövetésére.

Szó ami szó, a 35 éves férfi igen sajátos utat választott ama látszat fenntartására, hogy dolgozik. Az N. községből reggel fél hétkor induló vonattal mindig elutazott Besztercebányára (Banská Bystrica) vagy Zólyomba (Zvolen), és az esti órákban tért haza. A reggeli vonathoz menések során többször is találkozott a hazatérő H. Ilonával, aki a kerületi székhely egyik diákotthonában többnyire éjszakai szolgálatos volt. Az özvegy, hatvanéves H. Ilona férje orvos volt, és S. Z. gyermekkora óta ismerte a házaspárt.

így találkoztak annak az ominózus júniusi napnak reggelén is. S. Z. aznap nem szállt fel a vonatra, hanem a szokásos köszönés után távolabbról követte az idős asszonyt, majd amikor az bement a lakásba, a kerítésen kívülről bekiáltott, hogy beszélgetni szeretne vele. (Az ügyben illetékes ügyészségen elkészített vádirat szerint: S. Z. anyagi gondjai közepette elhatározta, „hogy az idősebb, magányosan élő asszonytól mindenképpen pénzt fog szerezni!"). Az özvegyasszony beengedte lakásába a fiatal férfit, és beszélgetni kezdtek. S. Z. előadta, hogy másfél-kétezer koronára lenne szüksége; az asszony azonban elzárkózott a kölcsönadástól, és kis időre ki is ment a szobából.

A vádirati leírás szerint S. Z. ekkor látta meg az asztalon fekvő, tizenkét centiméter pengehosszúságú konyhakést. Azt kézbe véve a szobaajtó mellé állt, várva a háziaszszony visszaérkezését.

Amikor H. Ilona a szobába lépett. S. Z. a késsel a has jobb oldalán megszúrta. A sértett a sebhez kapva kiáltozni kezdett. Dulakodtak, és a férfi eközben meg is ütötte az asszonyt.

H. Honának végül sikerült az ablakhoz jutnia, hogy elhúzza a függönyt és kinyithassa azt. Segítségért szeretett volna kiáltani, de S. Z. hátulról megragadta őt a karjánál fogva, és az ablaktól maga felé fordította, majd hat esetben háton szúrta az idős aszszonyt. Az áldozat most már az ajtó felé próbált menekülni, ám az elszenvedett szúrásoktól erejét veszítve a földre esett.

A vádirati leírás szerint S. Z. ekkor a földön fekvő sértettre térdelt, s hogy ne tudjon kiabálni, száját nagy erővel befogta. Mindaddig, amíg a hatvanéves asszony teste elernyedt, és már nem adott több életjelt magáról.

Az orvosszakértői vélemény szerint:a sértett halála a többszörös, hason és mellkason áthatoló, a tüdőt és a májat is sértő szúrások következtében előállott vérzéses sokk miatt a bántalmazást követően rövidesen bekövetkezett. A májsérülés miatt a sértett életét az azonnali szakszerű orvosi beavatkozás sem menthette volna meg."

E véres esemény után S. Z. — a halott asszony kesztyűjét felhúzva — hétszáz koronát készpénzben, és mintegy ezer korona értékben tárgyakat vett magához. Meghallván közben, hogy az általa bezárt ajtó kilincsét többször lenyomják és H. Ilonát szólongatják ismerősei, úgy határozott, hogy napközben, teljes sötétedésig, a lakásban marad.

Távozása előtt a szobában rendet csinált, majd egy asztalfiókból papírt kerített, amire a következő szöveget irta: „Három hónapra szanatóriumba utaztam!" Arra gondolt, hogy cselekményét Így jóval később fogják felfedezni. Ennek érdekében a sötétedés beállta után kulcsra zárta a bejárati ajtót, amelynek felső mezejében helyezte el a gyógykezelésre utaló cédulát, majd eltávozott.

Érthető, ha a szomszédoknak, az ismerősöknek mindez gyanús volt.

A bűncselekményre így hamar fény derült, és jelentős rendőri erőkkel azonnal megindult a nagyszabású nyomozás. A figyelmesebb olvasó talán már sejti is, hogy S. Z.-t lényegében a saját kézírása buktatta le. hiszen a szép számú írásvételi minták döntőek voltak abban, hogy a nyomozószervek eljutottak S. Z.-hez

A nyomozati eljárás befejeztével az ügyben illetékes ügyészségen elkészült a vádirat. Ennek külön érdekessége, hogy a vizsgálatok során S. Z egyéb üzelmeire is fény derült, így a vádirat további két bűncselekmény elkövetésével vádolja ezt a 35 éves, életerős férfit, akinek nemigen volt sajátja a rendszeres, becsületes munka. Ehelyett majd a bírósági tárgyalóteremben nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette; lopás bűntette; lopás bűntettének kísérlete; csalás bűntettének kísérlete és közveszélyes munkakerülés vétsége miatt kell majd felelnie.

Aligha várható, hogy a paragrafusoknak ilyen sorozatos, mondhatnám úgy is: halmozottan súlyos megsértését enyhe büntetéssel ússza meg valaki...

M. P.

19