A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-10 / 28. szám
A CSODÁK FESTŐJE Marc Chagall: Jákob álma Számos művészt illettek már az „egyedülálló" jelzővel, de kevesen vannak, akik valóban megérdemlik ezt az elismerő megkülönböztetést. E kevesek egyike Marc Chagall. A felületes, közhelyes méltatások zseniális festőnek, nagy mesternek nevezik öt, de hát ezek csak üresen kongó szavak. Chagall, bár ecsetet tartott a kezében, par excellence költő volt, az álmok, az emlékek, a bánat és a derű s legkivált a csodák poétája, aki nem szavakból, hanem színekből s vonalakból alkotta költeményeit. Elragadó képeit szemlélve úgy érezzük, egy elvarázsolt birodalomba kerültünk; e birodalomnak Chagall a teremtője és az uralkodója. Amikor 1887. július 7-én világra jött, aligha lehetett volna fényes jövőt jósolni neki. Az ősi orosz kisváros, Vityebszk zsidónegyedének szülötte volt — innen nehéz és hosszú az út a művészetek olümposzi magaslataira. Chagall családja szűkös körülmények között élt, ám a felnövekvő fiúnak nemcsak a szegénység lett meghatározó élménye, hanem az őszinte szeretet, a kis örömökből születő boldogságot is megismerte. És mély benyomást tett rá a zsidók hitvilága, a gettó lakóinak minden ritusa s ünnepe, melyeket később számtalanszor megfestett. Gyermekkora élete végéig művészetének egyik legfőbb ihletöje volt. Képeinek szegényes házikójú faluiban Vityebszket látjuk újra és újra; elbűvölő hegedűsei mindig a jóságos Noé bácsit ábrázolják, aki hegedülni tanította őt, s gyakran szerepelteti szüleit, testvéreit is. 17 éves volt, amikor családját azzal lepte meg, hogy bejelentette: festő lesz. 1907- ben Pétervárra ment, ahol fölvették egy festőiskolába. Chagall elégedetlen az oktatással, s 1909-ben visszatér Vityebszkbe. Nem tanárai és „mesterei" tették őt festővé, hanem a gettóbeli gyerekkor élményei, a zsidó mítoszok történetei. Mindazonáltal a pétervári esztendők nem voltak haszontalanok: megismerte a külföldi művészet eredményeit, stílusait, és találkozott élete nagy szerelmével, múzsájával s későbbi feleségével, Bellával. Hazatérése után megszülettek az első olyan Chagall-képek, amelyeken már feltűnnek az egyedül rá jellemző motívumok és szimbólumok. Chagall egyre inkább érezte: festészete nem bontakozhat ki a gettó zárt, nyomorúságos világában. Párizsba vágyott, a művészet fővárosába, s vágya hamarosan teljesült is. 1910-ben jutott el a Szajna-parti metropolisba. A kor legkiválóbb költői és festői éltek a közelében: Appolinaire, Cendrars, Max Jacob, Picasso, Braque, Modigliani, Delaunay és Archipenko. Párizs Chagall számára ablak volt egy eleddig ismeretlen világra. Megfeszített erővel dolgozott. Festményein megjelent a sokszínű világváros, de képzelete gyakran visszarepítette elhagyott hazájába, családjához; e képzeletbeli utazások eredményeként nagyszerű képek sora jött létre, köztük a méltán híres Én és a falu s a Zöld hegedűs. Alkotásai az avantgarde legnagyobb költőjének, Apollinaire-nek a figyelmét is megragadták s az ő javaslatára rendezték meg a Chagallnak sikert és elismerést hozó 1914-es berlini kiállítását. A háború kitörésének hírére Chagall berlini tárlatáról 100 éve született MARC CHAGALL szülővárosába siet vissza, és a vérzivataros években is elszántan alkot. Kubisztikus és expresszionisztikus művek kerülnek ki a műhelyéből, de ekkor sem (s később sem) lesz valamilyen irányzat vagy iskola „ortodox" képviselőjévé. Chagall lelkesen fogadta az 1917-es forradalmat és részt vállalt a teendőkből. Vityebszk kulturális ügyeit irányította, képzőművészeti iskolát alapított, tanított, majd 1919-től a moszkvai Zsidó Színház részére tervezett kosztümöket és díszleteket. A húszas évek elején úgy látta, hogy művészi elképzeléseit otthon nem tudja megvalósítani, párizsi barátai is visszahívták őt, ezért 1922-ben elutazott hazájából. Először Berlinbe ment, 1923 elején pedig visszatért Párizsba. Művészete ekkor bontakozott ki teljes gazdagságában. Képeinek legfőbb inspirálója és leggyakoribb modellje a felesége. Az életöröm, a boldogság festője lesz, alkotásai a szerelem szépségéről vallanak. Ég és föld között lebegő embereket és állatokat látunk rajtuk, szerelmespárokat színpompás virágokkal, mesebeli tájakat, felhők felett suhanó angyalokat, vidám bohócokat és artistákat. A színek valósággal lángolnak, vakító fények tündöklenek, ragyognak mindenütt. Különös, nosztalgikus álomvilág elevenedik meg a Vityebszk emlékét idéző képeken (Hegedűs a hóban. Magány, Visszatérés a zsinagógából), melyek arról tanúskodnak, hogy a festő lélekben nem szakad el régi otthonától. Az eljövendő apokalipszis borzalmait és népének tragédiáját festette meg az 1938-ban keletkezett látnoki erejű Keresztrefeszítésen: tűz emészti a felbolydult világot, az emberek kétségbeesetten menekülnek, minden romba dől. Chagall a német megszállás elöl az Egyesült Államokba emigrált. Itt alkotta meg élete egyik fő művét, az Angyal bukását, a világháború katasztrófájának megdöbbentő látomását. Vörös angyal hull szárnyszegetten a földre, a kihalt Vityebszkre a vér áradata zúdul, fölötte pedig ott magasodik a Golgota keresztje, iszonyat és rettegés árad a képből, A háború után ismét Franciaországba költözött, mely második hazájává vált. Vásznain újra feltűnnek a boldog jegyespárok, a gyönyörű virágok, életre kelnek a szerelmesek és az angyalok, a mutatványosok s a bohócok, viszontlátjuk Vityebszket és a hegedülő nagybácsit. Chagallt egyre nagyobb tisztelet övezi, ő pedig mintha szembe akarna szállni a múló idővel: egyre többet dolgozik. Illusztrációkat készít — elsősorban a Bibliához —, érdekes kerámiák kerülnek ki a keze alól, mozaikokat alkot, kosztümöket és díszleteket tervez, megfesti a metzi a reimsi katedrális s a jeruzsálemi Hadassza zsinagóga üvegablakait, a párizsi Operaház mennyezetfreskóját és folytatja lenyűgöző képeinek hosszú sorát. Chagall élete és munkássága a huszadik századi kultúra egyik legszebb fejezete. Amikor 1985-bqrt, 98 éves korában meghalt, már nem volt kétséges: kivételes tehetségű, utánozhatatlan alkotó távozott, aki felbecsülhetetlen értékű kincsekkel ajándékozta meg az emberiséget. G. KOVÁCS LÁSZLÓ (Fotó; Gyökeres Gy.) IMNEN A régiségkereskedők elégedetten dörzsölik a kezüket, mert az utóbbi években világszerte megnövekedett az antik dolgok iránti kereslet. S ha nagy a kereslet, emelkednek az árak! Legutóbb például Genfben 1 870 000 svájci frankért kelt el Johann Cremsdorf egykori párizsi mester 1650-ben készített, kék zománccal és gyémántokkal ékesített arany zsebórája. A vevő — mint ilyen esetekben lenni szokott — ismeretlen kívánt maradni. Stuart Naideth angol fotográfus, aki esküvői fényképekkel kereste kenyerét, egyszerre csak „aranybányát" fedezett fel: 35—50 éves hölgyeket fényképez jó pénzért, valóságos hollywoodi stílusban. A látszatfotókhoz sminket, ruhát (többnyire csak fehérneműt), frizurát szolgáltat, ,és virágzik az üzlet! Az indiánok jogaikért nem csak a tengeren túlon harcolnak. Legutóbb Bécsben tartottak ilyen kongresszust, amelyen több indián törzs is képviseltette magát. 8
