A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-03 / 27. szám
NÉHÁNY SZÓ A VIZÁKRÓL Ml A HERMETIKUS? Az antik görögök Hemnésze igen sokoldalú isten. Főfoglalkozásban az Olümposz urainak gyors lábú hírnöke, mellékfoglalkozásként szívesen szakácskodik, sőt pohámoki állást is vállal. Ezenkívül a ravaszság, a lelemény, az ékesszólás megszemélyesítője, a nyájak, a pásztorok, az utazók, a kereskedők, a tolvajok védnöke, az alvilági lelkek kalauza, kísérője. Ért a gyógyításhoz és a zenéhez is, benne tisztelték hívei például a lant feltalálóját. A hajdani Egyiptomban élő görögök és a későbbi alkimisták Hermész Triszmegisztosznak, azaz háromszorosan nagy Hermésznek nevezték, és a mágia patrónusát látták benne. Az terjesztették, az ö sugalmazására született az az i. e. Ill—I. századból való tizennyolc könyv, amelyek varázshatalmakkal való kapcsolatra utalva különféle misztikus filozófiai, csillagászati és orvosi tanításokat tartalmaznak. (E könyveket máig hermetikus iratoknak mondja a szakirodalom.) Az ókorból a középkorba átvándorolt hiedelem volt az is. hogy a Hermész Triszmegisztoszt vagy a bűvös jelét ábrázoló pecséttel lezárt titkos feljegyzések s a még titkosabb szerek beavatatlanok számára örökre hozzáférhetetlenné válnak, így aztán az alkimisták e pecséttel zárták le légmentesen a féltett üvegcséiket, lombikjaikat. Ebből ered, hogy a légmentes elzárást és mindazt, ami hozzáférhetetlenül elzárt, napjainkig hermetikusan elzártnak nevezik. Paul Negolescu FŐ AZ ÉBERSÉG Az üzeni kapujánál a portás megállította az autót. — Mi az ott a hátsó ülésen ? — Fü. — Sok? — Hát... egy zsáknyi. — Ez baj, barátocskám. Honnan van az a fü? — Az üres telekről. — Rakd ki. — Miért? — Azért, mert az üres telek a gyár területéhez tartozik. — És fél zsákkal szabad ? — Nem szabad. Rakd ki. — Rendben van, kirakom — dünnyögte a sofőr. — Most már mehetsz — mondta már szelídebben a portás. Az autó kigördült a kapun. A sofőr így szólt a kísérőjéhez: — Láttad, hogy átvágtam ? — Kit? — Hát ezt az ostoba portást. — De hiszen kidobatta veled a füvet! — Éz igaz. Viszont elloptam az autót! Ford.: G. Gy. A Magyar Televízió és az újságok hírül adták: 1987. május 16-án óriási vizát fogtak a paksi halászok. A 292 cm hosszú és 140— 160 kg tömegűre becsült hal Pakstól délre, a Duna bal partja közelében, kecsegehalászat közben akadt a hálóba. A fogás nemcsak a hal hatalmas méretei miatt lett szenzáció, hanem azért is, mert már régen nem láttak vizát a Duna magyarországi szakaszán. Az emberek nálunk is felfigyeltek a szenzációs hírre. Sokakat megdöbbentett a hal hatalmas mérete. Számunkra azonban az volt a legmeglepőbb, hogy a tévénézők és az olvasók egy része akkor hallotta először ezt a halnevet. Egy olyan hal elnevezését, amely még nem is olyan régen a halászok megszokott zsákmánya közé tartozott, s legszebb példányai nemcsak Bécsbe, hanem a közeli országok uralkodóinak asztalára is eljutottak. A komáromi, naszvadi, gútai, aszódi és Somorja környéki vizafogók az elmúlt évszázadokban olyan nagy hírnévre tettek szert, hogy nemcsak nálunk, hanem egész Európában ismertté tették ezt a halnevet. A vizahalászatról és a vele való kereskedésről tekintélyes mennyiségű írás jelent meg a régi újságokban és folyóiratokban. Ragadjunk ki néhány példát az általunk öszszegyűjtött anyagból! A viza a porcos vérteshalak rendjének tokfélék családjába tartozó halfaj. A család legnagyobb tagja, a viza, 8—10 méteresre is megnő, tömege pedig elérheti a 300—580 kilogrammot. A családhoz tartoznak továbbá az 1— 2m hosszú és 15—60 kg tömegű tokok (sima-, vágó-, söreg- és a csillagos tok). Legkisebb a családban a kecsege, mely vizeinkhez már teljesen hozzászokott. Sós és édes vizeinkben egyaránt élnek tokfélék, de a tengeriek is a folyóvizekben ívnak, azaz ikrát raknak le. Már a legrégibb időktől kezdve — tehát a rómaiak, az avarok és a honfoglalás korában is — kora tavasszal indultak el a Fekete-tengerből a Dunán felfelé a hosszú útra. Általában márciusban már meg is jelentek Komáromnál, ahonnan felúsztak a mellékfolyókba, pl. a Vág-Dunán a Kis-Dunába, esetleg a csallóközi nagyobb, kristálytiszta, meleg és táplálékdús mellékágakba. Az elmúlt évszázadokban hirtelen apadásoktól még nem veszélyeztetett vizeinkben nemcsak az ivásra voltak eszményi feltételek, hanem az ivadék gyors növekedésére is. A kis vizák őszre annyira megerősödtek, hogy a nagyok kíséretében a tengerig úszva kibírták az utat (arra is van azonban példa, hogy néhány viza valamilyen oknál fogva télre is ittmaradt.) Az óriási halak csoportjai tehát egy évben kétszer is elvonultak a mellékfolyókon és a Dunán. Mi sem természetesebb annál, minthogy ezekre az alkalmakra tartották készenlétben a császári és érseki kezelésben, vagy a halászcéh birtokában levő vizafogó alkalmatosságokat (cége, vejsze), a hosszú és erős vizafogó hálókkal, valamint érdekes formájú és szilárd vizafogó horoggal kiegészítve. A vizát méretei, szépsége, finom húsa, a jó eladási lehetőségek (ez volt a legdrágább a halak között Bécsben az egyes időszakokban a mészárszékben kimérve árusították) és a belső részek kitűnő felhasználhatósága miatt (ikráját, a kaviárt fogyasztották, a hólyagot pedig egyebek között bőr halászcsizmák bélelésére használták fel) a legértékesebb halnak tartotta a magyarság. A vizahalászat legeredményesebb módja a folyómeder cölöpökkel való elzárása, annak közepén pedig a csapdaként szolgáló nyílás meghagyása volt. Egy-egy vizahalászat — főképpen a tavaszi — megkezdése igen nagy eseménynek számított, sok halász és vendég vett részt benne. Az 1412. évben pl. Zsigmond király nézte végig Komáromnál a vizafogás izgalmas pillanatait. A komáromi halászoknak a környéken voltak a saját cégéik, a császáriaknak, vagyis a várbirtoknak pedig Ekecs (Okoc) fölött. Aszódnál, a Kis-Dunában volt a cégéje. A fogott halak mennyiségéről a várgrófok számadásai emlékeznek meg, főképpen az 1552—1584 közötti években. Az 1552. évben Aszódnál 20 viza, 3 tok és 280 kecsege esett zsákmányul. A következő évben Komáromban 40 viza ment a cégékbe. Az aszódi halásznépnek még nagyobb szerencséje volt: 91 vizát, 12 tokot, 509 kecsegét, 54 nagy harcsát és 24 óriási pontyot sikerült kifogniuk. Az 1555-ben Komáromban március közepén indult meg a vizahalászat. Az első viza 305 fontot (170,80 kg-ot) nyomott, amit azonnal Prágába szállítottak az ilyen alkalmakra jól felkészült komáromi szekeresgazdák. Aszódon abban az évben a vásárúti. a nyárasdi, az ekecsi. a gútai és a komáromi halászok összesen 65 vizát, 5 tokot és 105 kecsegét fogtak. Az 1562-ben fogták talán a legnagyobb vizákat Komáromban. Akkor a legkisebb is 208 fontot (116,48 kg-ot) nyomott. Az 1569. évben a gútaiak egy nap alatt 45 vizát fogtak ki. Ä legnagyobb viza 1575-ben, Újév napján került a dunaradványiak hálójába. Ennek 10 és fél mázsa volt a tömege (bizonyos, hogy fontmázsáról van szó, átszámítva tehát a zsákmány 588 kg-os volt). Az 1584. év után már sokkal kevesebb adatot jegyeztek fel a vizafogásról, mert az udvari kamarától a várbirtokot bérbe vevő Pálffy Miklós főkapitány nem tartozott senkinek sem számadással. Adat azonban így is van bőven, mégpedig a komáromi halászcéh és a halásztársulat számadáskönyveiben (ezekbe ugyanis bejegyezték a tokfélékből, vagyis a legnemesebb halakból járó, illetve fizetendő halnegyedet). Az 1824—1826 között pl. Galambos István helyi halászmester 723 font (404,88 kg) tokot, 476 font (266,56 kg) vizát és 60 font (33,60 kg) sőreget fogott. A régi újságok is hírt adnak egy-egy nagyobb fogásról. A Győri Közlöny pl. 1865- ben azt írta, hogy egy medvei halász kocázó hálóval 250 fontos, azaz 140 kg-os vizát fogott ki a Dunából. A Komáromi Lapok c. újság pedig 1939-ben azon örvendezett, hogy egy komáromi halász egymás után két nagy tokot fogott ki — bizonyára utolsóként — a Csallóközaranyos (Zlatná na Ostrove) melletti Duna-ágból (az egyik 65, a másik 27 kg-os volt). Az utolsó vizát — legalábbis Khin Antal, a nagy halászdinasztia sarja, a mesterség kiváló ismerője és a Csallóközi Múzeum megalapítója szerint — 1906-ban, tehát több mint nyolcvan évvel ezelőtt fogták a vajkai halászok a sülyi Duna-ágban. Abban, hogy a vizák és egyéb tokféleségek az elmúlt évtizedek alatt vagy igen ritkán, vagy egyáltalán nem jöttek fel a tengerből, több körülmény is szerepet játszott (folyamszabályozások, vízszennyeződés, a duzzasztógátak és egyéb nagy vízi építkezések, az ideális ívóhelyek elzárása és szárazra kerülése és a vízi közlekedés zajának zavaró hatása). Most még nem tudjuk, hogy a hosszú út megtétele után hogyan vergődött át a május közepén kifogott viza a dunai mesterséges akadályokon. Annyi azonban bizonyos, hogy a vízminőség nem riasztotta el a fárasztó felúszástól. Mivel javulóban van a dunai vÍ2 minősége, talán remélhetjük, hogy egy-egy (vagy több) halóriás a jövőben is feljön a: egykori vizafogók közelségébe. TOK BÉLA Fotó: Gottwald Károly (Népszabadság) és repró: Bíró Béla 23
