A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-08 / 19. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Kötődések — beszélgetés Varga Ervin koreográfussal Neszméri Sándor: JÓKAI NAPOK '87 Miklósi Péter: LEHÁRNÁL, SZÜLŐVÁROSÁBAN Koller Sándor: POPTURMIX Mács József: LÁTOGATÓBAN LOKETBAN G. Kovács László: • „ŐFELSÉGE PARANCSÁRA.. Címlapunkon PranáI Sándor felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser Syörgy Telefon: 332-919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Petemé Terjeszti a F“osta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p.. Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitö. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava, index: 492 11. KOTODESEK A bratislavai Katonai Történeti Intézetben. harmadik emeleti dolgozószobájának csendjébe lépvén ez a szó ötlik föl bennem: azilum. A görög eredetű menedék szónak abban az értelmében, amit Arany János így fogalmazott meg: „egy kis független nyugalom". Az íróasztalán folyóiratok, intézeti könyvespolcán több nyelven írt szaklexikonok s egyéb szakkönyvek. A 34 éves Cséfatvay Ferenc az előtte fekvő iratokból felpillantva, a ritka vendéget is úgy fogadja, mint az ide lényegesen sűrűbben betoppanó ismerőst — Engedd meg. hogy személyes kérdéssel kazdjem. Két-három évvel ezelőtt szőkébb kutatási területedről: a második világháború eseményeiről és a felszabadítási harcokról, Hletve azok Dél-Szlovákiét érintő mozzanatairól közöltél ismeretterjesztő cikksorozatot lapunkban. Te magad vajon hol születtél? — A Csallóköz szívében, Nagymegyeren. Be kell azonban vallanom, hogy ennek nem volt különösebb szerepe a szóban forgó sorozat megírásában, hanem a HÉT ennek a témának feldolgozására kért meg. Más kérdés, hogy mindmáig szoros, eltéphetetlennek érzett szálak fűznek szülővárosomhoz, hiszen a saját szüléimén kívül a feleségem rokonsága szintén ott él. Mindketten már jópár éve bratislavai lakosok vagyunk, de a szó legnemesebb értelmében vett otthon fogalmát továbbra is a csallóközi „aranykert". még precízebben Nagymegyer jelenti számunkra. Az esztendők egyre fürgébbnek tűnő múlásával, szinte akaratlanul is tudatosítom magamban, hogy hajszálgyökerek nélkül nincs életképes fa. Másutt pedig egyszerűen nincsenek hajszálgyökereink, hiszen rokonaink vagy gyerekkori barátaink mindmáig havonta akár többször is hazavárnak bennünket. dr. CSÉFALVAY FERENC, hadtörténész hasé adjuk föl a távlati céljainkat. Szóba jött az is, hogy Nagymegyer hétköznapjaiból bizony hiányzik a ma már nem létező magyar tannyelvű gimnázium szellemi kisugárzása; hogy a helyébe lépett közgazdasági középiskola csupán részben tudja pótolni ezt a szerepet a városka hangulatában. Másfél évtized múltán is jóleső érzéssel társalogtunk arról, hogy egykori iskolánkban több olyan pedagógus tanított, akikre hagyomány volt felnézni, mert műveltségben és emberi tartásban egy bizonyos plusz volt bennük. Jelenlétük nagyon fontos volt az iskolában, hiszen nemcsak szaktantárgyaikat oktatták magas fokon, hanem felénk is érdeklődés és vonzás áradt belőlük. Több olyan tanárunk volt, aki előtt az ember nem akart „lebőgni", hanem arra törekedett, hogy diákként is becsülete legyen az oktatója előtt. — Mikor határoztad el. hogy történész leszel? — Nem úgy, ahogy mondani szokás: amióta az eszemet tudom. Gondolom, szülővárosom gimnáziumában. Azt, hogy vittem valamire. hogy a magyar—történelem szakos tanárjelöltek egyetemi fölvételijén „töriböl" én írtam a második legjobb dolgozatot, annak köszönhetem, hogy Nagymegyeren jó iskolákba jártam. Én hiszek abban, hogy akiben van kitartás, elhivatottság, az megtalálja igazi helyét. — Nyitván az egykori jótanuló beszél így-■ ■ — Sohasem voltam eminens, minden bizonyítványomon akadt néhány kettes. De amiből egyesem volt, azt mindig megérdemeltem. Stréberkedés helyett inkább az a szándék motoszkált bennem, hogy a konkrét napi dolgokon túl észrevegyem: hogyan válhatnék hozzájuk hasonlóvá ... Akkoriban még nem volt sikk leszólni azokat az osztálytársakat, akiknek tetszett egy-egy tanár kiállása, magatartása. — Szavaid hallatán aligha tévedek komolyat. ha azt mondom: nyilván a munkádnak is megszállottja vagy... — Pedig tévedsz! Nem vagyok megszállott. Talán még csak lelkes sem. Ahogy egy közgazdász, egy matematikus sem lehet pusztán lelkes, mert nem tudna ötröl hatra jutni, úgy a történésznek is tudomásul kell vennie, hogy a lelkesedés nem elég. Talán inkább célratörőnek mondanám magam. A célom viszont az, hogy a rám bízott, vagy egyéb úton vállalt feladataimat igyekeztem becsülettel elvégezni. — Ha jól számolom az éveket akkor egykori középiskolai osztályod 1986-ban tarthatta a tizenötéves érettségi találkozót. Vajon miről társalogtatok ezen az összejövetelen? — Például arról, hogy mennyire igaza volt az osztályfőnökünknek, amikor azzal a tanáccsal bocsátott útra bennünket, hogy a pillanatnyi örömökért, a látszatsikerekért so— Milyen értelemben ? — Én is, osztálytársaim zöme is úgy fejezte be a középiskolát, hogy a megszerzett tudás mellett, bizonyos fokú erkölcsi tökét is vittünk magunkkal. Volt elképzelésünk a szorgalom fontosságáról, az elvek megőrzéséről, az igények szintjének megállapításáról. Engem a szülői házban is így neveltek, de ezt mind az alapiskola, mind a gimnázium sokkal kézzelfoghatóbbá tette. — Foglalkozol nemzetiségtörténeti kutatásokkal is? — Önálló, függetlenített szakterületként nem, viszont a második világháború és az ellenállási mozgalom egészét vizsgálva, természetesen igen. A különböző dokumentumok és egyéb forrásanyagok tanulmányozásában nem kis többletet jelent számomra, hogy magyar anyanyelvű kutató vagyok, hiszen ez a szokásosnál bővebb információsávot jelent részemre. Persze, mindemellett nem zárkózom el a hazai magyar közművelő-KOTODESEK dós történelemtudományí és honismereti mozgalmának kérdéseitől. Tagja vagyok például a Csemadok Központi Bizottsága ez irányú szakbizottságának, ahol bizony szinte valamennyi összejövetelünkön azt tapasztalom, hogy rugalmasabban, céltudatosabban, körültekintőbben s főképpen pontosabban körülhatárolható kutatói programokat teljesítve kellene irányítani a dél- és kelet-szlovákiai járásokban működő honismereti körök helytörténeti kutatásait. Úgy tűnik, egyelőre csak néhány lelkes, jobbára amatőr érdeklődőn múlik e sokrétű és minden esetben megalapozott tárgyilagosságot igénylő tevékenység eredményessége. — Fontosnak tartod, hogy a történelemkutatás mindig objektív és tévhitektől mentes legyen ? — Alapvetően fontosnak! Már Marx is arra figyelmeztetett, hogy a történelemkutatás a legvalódibb tudomány, mert mindent a maga fejlődésében vizsgál. A múltfaggatást valóban csak így lehet tárgyilagosan végezni, s annak eredményeit a nyilvánosság elé tárni. — Mindennek tudatában miben látod a Csemadok alapszervezeteiben is népszerűsítendő honismereti munka lényegét ? — A hazafíságra való nevelésben. Ehhez fűződőén pedig annak felismerésében, hogy mind a szülőföld, mind az esétleg ettől egyéb helyen jegyzett lakóhely történetének ismerete sokkal többet jelent, mint ahogy az a közvéleményben elfogadott. Az embernek szülei házában, vagy saját lakásában, de valahol otthon kell éreznie magát. Az otthon egyúttal az a település is, ahol az ember életének talán leglényegesebb dolgai történnek; ahol az illető emberközelben érzi a múltját és jelenét. Természetesen, mindezt a saját sorsommal tudom a legkézenfekvőbben bizonyítani, de úgy érzem, nemcsak saját tapasztalás, amit mondok. Én is elszakadtam a szülővárosomtól és kereken másfél évtizede nagyvárosban élek, ám ha nem kötnének érzelmek és családi szálak Nagymegyerhez, akkor elveszett ember lennék, akin legföljebb a közömbösség tudna úrrá lenni. — Vannak, akik azt mondják, hogy órák alatt beutazható világunkban a helytörténet nem több a nosztalgiakeltésnél... — Az efféle kijelentéseket fellengzőseknek érzem. Ellenkezőleg, egyre többen döbbennek rá arra, hogy a kisebb városoknak is lehetnek jelentős értékeik. A honismereti munka egyik alapvető küldetése, hogy felmutassa ezeket a sajátos értékeket. A helytörténet egyúttal a múlt történelmi értékeinek és haladó hagyományainak tiszteletére is int. És arra figyelmeztet, hogy emberekként is becsüljük egymást, és ne folyton a rohanó időre panaszkodjunk. Tudjunk megállni sétánk során, gyönyörködni egy-egy épületben. Szakmai és emberi meggyőződésem, hogy csak az az ember képes megérteni nagyobb folyamatokat i összefüggéseiben látni a világot, aki kötődik szülőhelyéhez. Ez a kötődés a hazaszeretet és a béke megőrzésének alapja. — Történészként ez a legfontosabb üzennivalód? — Ez. Nomeg az is. hogy az önként vállalt kötelessségnél nincs nemesebb feladat. MIKLÓSI PÉTER 2
