A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 1. szám
LEGÉNYAVATÁS A legényavatás tulajdonképpen nem más, mint a serdülőkorból a felnőttkorba történő átmenet szertartásos megünneplése. A serdülő fiatalembert az egy korosztállyal előtte járó legények csoportja — ceremoniális eljárások közepette — előlépteti a legények sorába, azaz felnőtté nyilvánítja. Az általunk közölt legényszente/ési rítus Szirénfalván (Ptrukša) az 1920-as években dívott. Egy serdülő nem állhatott csak úgy a „legénység" közé, függetlenül attól, hogy tizenöt-tizenhat vagy tizenhét éves volt, de még a fizikai fejlettség sem volt meghatározó szempont, hanem a felszentelés nyitotta meg előtte az utat a legények közé. Addig félvállról beszéltek vele. Hiába ment együtt kaszálni a legényekkel, s ha valamelyiknél előbbre is haladt a kaszálásban, csak úgy foghegyröl rászóltak, hogy „eredj hátra". Tudniillik nem tartották magukkal egyenrangúnak. A suhanc hátrányos és lenézett helyzetben volt mindaddig, míg meg nem történt legénnyé szentelése. Amikor már megunta a sok mellőzést, a háttérbe szorítást, a megaláztatást, jelentkezett a legényeknél, hogy szenteljék fel. Ezután választott magának két idősebb legény személyében keresztapát, akik megszervezték és előkészítették a szentelést. Volt úgy, hogy több avatandó ifjú összeállt, hogy egyszerre szenteljék fel őket. A legényszentelési ceremónia tulajdonképpen a legények egyfajta szórakozása volt, amikor a kocsmában, ahol az egész esemény zajlott, összejöttek, jót ittak és szórakoztak. Az avatás időpontja jeles naphoz vagy eseményhez (karácsony, húsvét, lakodalom, bál) kapcsolódott. Maga az avatási szertartás, rítus a következőképpen zajlott le: a kocsmában a megbeszélt időpontra összejött legények az egyik avatandót a terem közepére, egy karosszékbe ültették. A széket négy legény körülállta, megfogták a szék lábát és háromszor felhajították a padlásgerendáig, miközben egy-egy felemeléskor a keresztapa elmondott egy versszakot az alábbi versből: Ifjú legények ide figyeljetek. Számotokra nézve, eggyel többek lesztek. Felavatunk egyet, avagy felszentelünk. Egy ifjú legénnyel, mi is többen leszünk. Horváth Péter fia Pista, legény akar lenni, Miközöttünk magáér', ki is akar tenni. Tíz liter bort fog ő nekünk venni, Ezér' mi háromszor fel fogjuk emelni. Éljen, éljen, éljen. Ne menj a törekbe, mert szúr, Csak a jó puha sarjúba. Hogy a jánynak a farát meg ne szúrja. Éljen, éljen, éljen. Csapjátok a fejét, jól a gerendához. Úgy álljon a legények társaságához Éljen, éljen, éljen. Mikor befejezték a szentelést, a frissen felszentelt legény az asztalra tett öt liter pálinkát, vagy pedig tíz-tizenöt liter bort. Mielőtt azonban ebből ittak volna, a keresztény egyházak rítusai szerint meglocsolták az új legény fejét egy liter borral. A mulatás befejeztével a keresztapa, akit ezután az ifjú legény élete végéig magázott, elkísérte „keresztfiát" ahhoz a lányhoz, akihez már titokban korábban is járt. Otthagyta, maga pedig viszszament a legények társaságába, hogy folytassák a mulatozást. I.Adatközlő: B. Pásztor Lajos, 76 éves) D. VARGA LÁSZLÓ KINCSÜNK A NYELV Ismét az örökzöld téma Úgy látszik, a csehszlovákiai magyar nyelvhasználatnak örök problémája marad a fölösleges idegen szavak túlzott használata. Ezt a megállapítást nemcsak a mindennapi nyelvhasználatból vett példák tucatjával lehet alátámasztani, még igényesebb sajtótermékeink is egyre újabb, egyre különlegesebb idegen szavakkal rukkolnak elő. Ennek oka egyrészt az a fordítói gyakorlat, amely kényelemből minden idegen szót közhasználatú nemzetközi szónak tekint; másrészt pedig a sajtó nyelvének egyre erősödő szakszerüsödése. Eszerint az idegen szavak kétféle forrását különböztetjük meg: a felületességből, kényelemből használtakat és azokat, amelyeknek magyar megfelelőjét, szűk szakmai használatuk miatt nem ismerte a fogalmazó vagy a fordító. Az első csoportba sorolható ennek a mondatnak az idegen szava: „... a könnyü- és az élelmiszeriparnak tervezett produkciója kiindul a bel- és külkereskedelem szükségleteiből". Felületességről árulkodik egyebek közt a hibás szórend is. Az idegen szót magyarra cserélve s a szórendet is javítva így hangzik a mondat: ......a könnyű- és az élelmiszeripar tervezett árutermelése a bel- és a külkereskedelem szükségleteiből indul ki." Ennek a mondatnak a fogalmazója vagy fordítója bizonyára nem ismerte az idegen szó magyar megfelelőjét: „Tavaly a reszort exporttervét több mint 10 825 millió koronával túlteljesítette." A reszort egyenértékű magyar megfelelője az „ágazat"; az export helyett olykor-olykor ugyancsak használhatunk kivitelt is. A reszort, főleg összetételek előtagjaként vált nagyon gyakorivá sajtónk nyelvhasználatában. Se szeri se száma a reszortfeladat, reszortérdek, reszortellenörzés-ié\e összetételnek. Például: „Reszortkitüntetéseket, illetve köszönőleveledet kapnak: a röcei Jozef Bielek, a szalóci Csefo Jolán ..." Ennek sem csupán az idegen szó a szépséghibája, helyesebb a mondat tárgyait egyes számban használni: „Ágazati kitüntetést, illetve köszönöleve/ef kap: a röcei Jozef Bielek, a szalóci Csefo Jolán ..." Egyre gyakrabban használt idegen szó van a következő mondatban: „Ehhez a kohászat gyártmányai minőségi paramétereinek javításával járul hozzá." A közgazdasági szakszóként ismert paraméter a legtöbb kapcsolatban mellőzhető, helyette a mutató ajánlható, természetesen idézetünkben is. A mindennapi beszédben nálunk a bazén már-már kiszorítással fenyegeti a medencé-1... Magunk közt szólva már csak bazén-ró\ beszélünk. Talán a hitelesség kedvéért jelent meg az egyik glossza párbeszédében ez a francia vendég így: „Anyuci, tudod, hogy azoknak ott még bazén is van?" Ám az is lehet, hogy az írónak eszébe sem jutott, hogy a kislány másképp is mondhatta volna. Sokat ront írásunk hitelén, ha tudálékosan, torzított alakban vagy jelentésének nem megfelelően használunk egyegy idegen szót. Az egyik járási lap glosszaírója ebbe a csapdába esik, amikor így fitogtatja műveltségét: „Nem tudom ki lehet az a GAZDAG, aki ezt megengedheti magának. Mert ugye, ez több mint honszensz" Az írás egyéb kezdetleges hibái nem hagynak kétséget afelől, hogy a honszensz nem sajtóhiba, hanem a nonszensz-nek glosszaírónk által ismert alakja. Ha a szerényebb magyar „megbotránkoztató"-!, elképesztö"-t, „fölháboritó"-t használja, a mondanivalónak megfelelően ugyanis ezek valamelyike illett volna a szövegbe, akkor feltétlenül pontosabb s az olvasó számára talán meggyőzőbb maradt volna. Az olvasó rokonszenvét aligha nyerjük meg azzal, ha az idegen szavakat úgy halmozzuk, mint ez a mondat: „Az energia és az alapanyagok jobb értékesítése céltudatos, koncepciózus és következetes törekvésének nagy népgazdasági jelentősége abban rejlik, hogy az intenzifikálásnak ez az orientációja kulcsa az alapvető problémák megoldásának." A mondatban lévő öt idegen szó közül legalább hármat magyar megfelelőjével lehetne helyettesíteni: a koncepciózus helyett megfelelne a tervszerű, az intenzifikálás lehetne hatékonyságnövelés, az orientáció pedig irány, irányvétel, irányulás. MORVAY GÁBOR TRANZIT KÁVÉHÁZ Métiusz József Tranzit kávéház című könyve: egy utazás benyomásai, az úti élmények és az általuk kiváltott emlékezészuhatag, több mint ötszáz oldalon. Tranzit egyenlő átutazás. Méliuszi értelmezésben: átutazás születés és halál között Tehát maga az élet. És az életben, a világban nem idegennek lenni, otthon lenni. Emberséggel, méltósággal viselni, még akkor is, ha a megpróbáltatások poklait kellett megjárni alatta. Itt a „történelem nagy keveredéseinek rónaságán", mely lehet a Dunatáj, Közép-Európa, földrészek — a világ. Hisz a házak, a tiszta arcú házak, falvak — határon, határokon innen és túl — hasonlítanak. Es „a szellem is mindenütt egyenlő, ahol önmagával azonos, ahol tulajdon nyelvét beszéli, az emberit..." Gaái Gábor, Sinkó Ervin, Fábry Zoltán, Krleža, Tolnai Ottó, Budai György, Musil, Kafka, Brecht, Jebe/eanu, Bukarest, Kolozsvár, Szeged, Budapest, Prága, Zágráb. Bécs, Belgrád és az írásban itt most fel nem sorolt városnevek, az eszme- és harcostársak nevei, melyekből vékonyka kötet is kitelne. Micsoda szellemragyogás. „Csupa Athén." S bennük csoportok, csoportosulások, nemzedékek. S köztük az is, azok is, amire, akikre nagyon büszkék lehelünk — lehetnénk. A Sarló, a sarlósok. „Akik nemes tartású, realista és humánus kisebbségi magyarságra neveltek, Duna-Európa-tudatra, békére." Ki tud még erről, kinek kellenek még ? A szerző kérdez, megidéz, perel. Perel a „történelem hidege" ellen. Értünk. A sokat megélt harmincas évek irodalmi nemzedéke nevében. Másról, másokról írja le, ám ö maga is az — „emlék-nagybirtokok tulajdonosa". Emlék erdőinek megannyi emlékmű tölgyét — egy-egy jóbarát, harcostárs emlékezetét tudatunkba ültetve gondosan ápolja. Mi dolga lehet az írónak ebben a szertehulló évszázadban — teszi fel a kérdést. S felel is: találkozni, találkozásokat megeleveníteni. Összehozni egy fércre, egy mondat erejéig egy nagy nemzedék képviselőit velünk, az olvasókkal, a fiatalabbakkal is. Szinte mindenről, mindenkiről tud, ami-aki a Duna-menti népek együvétartozását szolgálta, szolgálja. Saját sorsának keserű tapasztalataira való emlékezése azonban ilyen mondatokat lök tollára: Térj észhez! Elkéstél. Ebben szerencsére téved. Hiszen emlékezni, figyelmeztetni, okulni soha nem késő. (görföl) 9
