A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-19 / 25. szám
lengös ajtón, az ünneplők közül, Bohumil Hrabal pedig könnyeit nyelve beosont egy percre a pannók mögé, melyeken éppen a róla készült fényképek igazolták a világhírét. Mosolyogva érkezett vissza, és hallgatta, félrehajtott fejjel, akár egy szomjas gázlómadár, az okos magyar híveket. De mit mondhatott az a fiatalasszony az akkor hetvenkét éves írónak — nem tudom. S mit válaszolt az, hogy mindketten rejtett könnyeket töröltek szét az arcukon? Miközben örvendeni és ünnepelni kellett volna. Ebben az egyperces, számomra néma jelenetben benne volt az egész hrabali rejtély. Mintha ö maga írta volna, miközben a főszereplője volt, valaki a túlélő múltból, 1986- ban. Ritka dolog ám, hogy két háború és sok más egyéb után valaki azonos tud maradni az általa teremtett alakokkal — nem „idegeníti el" őket. Elszoktunk kissé az effajta őszinteségtől. Bohumil Hrabal egész írásművészete az egyszerű emberi dolgokról mesél — és mégis éppen olyan rejtélyes valamitől, akár percnyi némajelenete a fiatalasszonnyal. Csupa humor és irónia tehát ez az írás, és minden egyéb, amivel a meghatottságot, elgyöngülést leplezni lehet. Bizony Hrabal köznapi, a világháborúk idején gyerekeskedő hősei is kacagni- és szánnivalóak, ha ilyenre szánják magukat. Dehát, muszáj nekik. Elvégre Európa mégiscsak a romantika hazája, és a cseh söré. Bohumil Hrabal egy világhírrel és egy üres piaci szatyorral jött Budapestre, amiben csupán saját kiállítási katalógusát cipelte. Aztán folyt a sör és a szó, egy királyi hercegről BOHUMIL HRABAL GÖDÖLLŐN (Hrapka Tibor kiállítása) Ezek a fényképek Szigeti László majdani interjúkötetének illusztrációjaként készültek a prágai Bohumil Hrabalról. De csupán anynyira illusztrációk, amennyiben minden az, ami nem az író müve. Az írónak még a sorsa, személye is illusztráció írásaihoz, akárcsak ezeken a fényképeken. Hrapka Tibor, dunaszerdahelyi fotós rögzítette így a kései világhírre szert tett Hrabalt. Nem lehetett könnyű dolga ezzel a mozgékony emberrel. Nehéz elmondani, miféle művész ő — éppen, mert annyira természetes, irálya is, személye is. Egy életművével azonos sorsú ember — mondhatnám, dicséretére. — így aztán nemcsak ő mesél természetszerűleg, és nehéz sorsa dacára könnyedén, hanem róla is mesélni lehet. Illusztrációként tehát egy kis történet. 1986. május 28-án, Budapesten, az Eötvös-klubban Bohumil Hrabal elsírta magát. — Kár, hogy nem jöttél el erre a kiállításra — mondtam unokahúgomnak —, láttad volna a monarchia utolsó, Hasek mellett legnagyobb tragikus bohócát horgászkalappal, piaci szatyorral „tollas jobb kezében" — amint így, hétköznapi jelmezében lehetetlenné tett minden ünneplést. Saját szövegét is úgy hadarta el — azt is csupán egyetlen passzus erejéig —, mint aki előre tudja: úgyse érti senki. — Hát ennek nemcsak esze van rengeteg, hanem vállalja is a helyzetét — mondottam. — Kevesen vannak ilyenek ebben a térségben és szakmában. Mármint „Gyöngéd barbárok" — ahogyan Hrabal egyik kötetének címe hangzik magyarul. Aztán odalépett hozzá egy zömök fiatalasszony, és mondott neki valamit. Hrabal magához vonta a valamely közös nyelven beszélőt, fejére csuklott a feje, és biztosan váltottak ott még néhány szót. Fontos lehetett. A fiatalasszony zokogva rohant ki a elnevezett úri csehóban — ahogyan az a Sörgyári capricciók írójához illik. Mi, honiak, nyilván Švejk prágai sörözőjére gondoltunk, merthogy főként irodalomból és előítéletekből, illetve viccekből ismerjük egymást, és közeli szomszédainkat. Bölcselkedhettünk a nagypolitikáról, mint Hrabal hősei, beszélhettünk hajdani gyerekkorunkról is, amikor még csodát tehetett egy-egy nagybácsi, aki Isten helyét tartja az emlékezetünkben. Hrabalnál voltunk megint. Ő talán unta már egy kicsit. Ő már azt a másodiknak nevezett világháborút is látta, amit Hašek nem láthatott, szerencséjére. És ott állt ez a prágai, elfáradt öregúr, kacagva és kimerítve, akár a fényképeken, s talán valami öngyilkos mélységben látta maga alatt élete tetthelyeit, a jogászokat, pályamunkásokat, üzletkötőket, tisztviselőket, vándorköszörűsöket és statisztákat — mindenkit, aki ő volt valaha, háborúk előtt, alatt és után. Mi, magyarok, búsan vagy dacosan szavalni szoktunk erről — Hrabal mosolyogva tanúsítja és meséli, hogy így volt, és hogy milyen volt. Valahogy úgy, mintha hinne benne, hogy túléljük ezt is. A közös múltat legalább, amelybe máris beletartoztunk. Bohumil Hrabal most nincs jelen. De azért velünk van, gondolom, remélem. CSÍKI LÁSZLÓ (Elhangzott a kiállítás megnyitásakor) KINCSÜNK A NYELV Nyelvünket csúfító sablonosságok A KERÜL - SOR KERÜL — SORRA KERÜL Azért jó példával is találkozhatunk, de csak véletlenül és módjával, ami éppen csak arra elég, hogy a jelenséget szemléltessük: „Várjon egy kicsit... Mi mást tehettem. Vártam és hallgattam az ügyintézést. Vagy tíz perc múlva rám került a sor... Más: „Nyílt kenyértörésre került sor, amikor Jordánia elfogadta a közel-keleti válság politikai rendezésére tett javaslatot..." Más: „Ján Ikrényi ügyvéd fogadószobája előtt többen is várakoznak, kénytelen vagyok kivárni, hogy rám kerüljön a sor — mert az ügyfelek dolga sietős... Végszóra egy igazi példa! (A helyes példára vadászni kellene, de hiába, amikor nem valamilyen nyelvtani szabály megsértéséről, hanem a nyelv tisztasága elleni vétségről: az ige-állomány szűkítéséről van szó, amikor az író sorozatban — 100 és 100, de lehet, hogv végtelen sok ige helyett — mindig ugyanazt a két szóból álló sablonos szókapcsolatot használja.) — Az történt, hogy mire munkám jelen részét befejeztem, befejeztem Illyés Gyuia Petőfi Sándor című könyvének az olvasáséi is, amelyben a 203. oldalon a következő mondatot találtam: „Sajnos, időközben Szigligeti benyújtotta Egy szekrény rejtelmei című népszínműremekét, a vásárra az igazgatóság ezt adta elő, a következő bérletszünetre pedig, a költő drámáját hétről hétre halogatta, hangversenyeket és jutalomjátékokat szemeltek ki. Végül sor került a drámára is, de bérlet-folyamatban, szombati napon." (Petőfi Sándor Tigris és hiéna c. drámájáról volt szó). — Meg kell még jegyeznem, hogy az 530 oldalas könyvben ezen kívül még egy sorra kerülést találtam, mégpedig a könyv elején, az író címzés nélküli előszavában a második bekezdés elején : „Az eredeti könyv magyarok olvasmányául készült, közölni valója magyarok ismereteihez igazodott. Sor kerülvén (az én kiem.) a francia nyelvű kiadásra, a párizsi... cég lektorátusa ... azt kérte.. — vagyis a könyvnek sorozatos magyar kiadása után került sor a francia nyelvű kiadásra. — (Jelen írásművem egy 1978-ban befejezett nagyobb szabású munkám egy fejezetének a kivonata. Az utóbbi két példa, de különösen az utolsó előtti bizonyítja, hogy az akkori megállapításaimon, ami a sorra kerül alkalmazási lehetőségét illeti, egyáltalában nem kellett változtatnom.) SIMONYI LAJOS A múlt heti számunkban közölt Nyelvi totó megoldása Chripka — influenza, sestrička — ápolónő, nővérke, párky — virsli, bufet — büfé. Az ústav szó többfélét is jelent, ebben az eset-' ben rendelőintézetről van szó. 10
