A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-12 / 24. szám
KAREL ČAPEK A MADÁRDALRÓL A madárdalról különféle szokványos nézetek terjedtek el: például az is, hogy a madárdal kellemes a fülnek. Nos egyszer fültanúja voltam, mikor egy hölgy, aki a Rieger-park közelében lakott, azon kesergett, hogy kénytelen lesz elköltözni, mert a madarak hajnali négytől olyan éktelen ricsajt csapnak a parkban, hogy ő nem bír tőlük aludni. Azzal csitítottám, hogy ebben nem minden madár ludas egyformán, ez a feketerigók bűne. Ami a feketerigókat illeti, el kell ismerni, hogy lármás semmirekellők, s egy szemernyi érzékük sincs a költészethez. Egyébiránt a feketerigók már szinte teljesen elidegenedtek a természettől, elvárosiasodtak, s következésképpen el is ficsúrosodtak. Úgy megszokták a várost, mint a verebek, pontosabban szólva birtokukba vették a várost, és már meg sem tűrnek benne más tisztességes madarat. Egyszer a kertemben szeretett volna megtelepedni egy énekesrigó; leült a kerítésre, oldalra hajtotta a fejét, és azt trillázta, menynyire tetszik neki ez a hely. Hanem akkor durván csatarázva lecsapott az énekesrigóra egy feketerigópár, és elkergette valahova a hetedik határba. Ezek után az a sárga csörü fekete gazfickó diadalmasan ugrándozni kezdett a kertje kerítéslécein, és egyre rikoltozott: „Nincs itt, nincs itt, nincs itt. Ki vele!" Megrázta a farkát, és erélyesen köpött egyet. Ez a tavalyi feketerigó volt, nagyhangú, istentelen gazfickó. Megvoltak a maga állandó kifejezései, amelyeket csak a be nem avatottak véltek éneknek, valójában mindig kötözködött a pimasz. Például nagyon szívesen üvöltött teli torokból efféléket: Ni csak, ni! Ni csak, ni! Ni csak, ni! Mi hír? Mi hír? Mikor aztán ezt megelégelte, rákezdte, mint az utcakölykök, akik csak úgy pimaszságból kérdezősködnek: Milyen az idő? Milyen az idő? Az idei feketerigó (a tavalyi egyik ivadéka) kevésbé személyeskedő, egy-két szót tud csak, isten tudja, hol szedte őket össze. Reggel fél négykor kezdi a rikoltozást: Kifelé, kifelé, kifelé! Aztán ugrik egyet, és buzgón folytatja: Híztok! Híztok! Hihihi! Majd bekap egy gilisztát, mintha makaróni volna, s megismétli a repertoárját, hitvese pedig, ez a barnás színű serény teremtés, türelmesen mondogatja: így- így Férjuram pedig csúfolódik: Ne neked! Ne neked! Brr! A feketerigóról persze általában ismeretes, hogy nem nagy énekművész, de meg kell vallanom, hogy amikor életemben először hallottam csalogányt, ugyancsak megdöbbentem. Rómától néhány mérföldnyire. Fara Sabinában történt: szunyókáltam a vicinálison, s hirtelen felriadtam. Az a szörnyű érzésem támadt, hogy valahol a közelben megveszekedett hat xilofonos, és teljes erejükből csépelik a hangszerüket. Pedig a csalogány csattogott. Meglehet — ki tudja? — hogy élnek köztünk nálunk nagyobb lények, például kerubok vagy szeráfok, akik más nyelven beszélnek, és máson munkálkodnak, mint mi. Meglehet, hogy épp abban a percben valahol egy kisgyerek bömböl, egy részeg férj szidja a feleségét, férfiak a kocsmában a politikán veszekszenek, és ököllel döngetik az asztalt, rikkancsok üvöltözik az esti lapok fociméit, s egy sofőr épp ráordít egy gyalogosra: „Nem tudsz kitérni, baromállat!?" E percben a kerub talán rámosolyog a szeráfra, s azt mondja, amit mi a madarakról^ „Hallod, hogy énekelnek az emberek?" (1929) Fordította: Mayer Judit KAZBEK ISZMAILOV Saját kérésemre távozom — Hivatott ? — kérdezem a nagyfőnöktől, és óvatosan behajtom az ajtót magam mögött. — Mondja, végre mikor? — ront rám minden bevezetés nélkül a nagyfönök, és öklével az asztalra sújt. — Meglesz — biztosítom sürgősen a főnököt, bár halvány fogalmam sincs, hogy mit akar. — Már idáig vagyok a maga ígéreteivel! — és a főnök hirtelen mozdulattal végighúzza tenyerét a torkán. — Néhány nap múlva — a határidőt a felére rövidítem —, folytatom. — Ezt már hallottam! — Még ma meglesz! — szigorítom a vállalást. — Ebből elég volt! — szögezi le a nagyfőnök. — Türelmem véget ért! Az újabb ökölcsapástól a telefonkészülék felszökik az asztalról, már amennyire a zsinór hosszúsága engedi, és türelmetlen, kurta, búgó hangok hallatszanak a kagylóból: mikor ... mikor ... mikor ... — Egy óra múlva kész lesz — jelentem ki határozottan. — Most azonnal kell, ki se menjen a szobámból! — harsogja a főnök. — Biztosan teljesítem — fogadkozom —: csak azt mondja meg, mit tegyek! A főnök szederjes színűre vált arcát nézem, lelkem mélyén pedig örülök. Hadd lármázzon — én erre az időre is fizetést kapok. — írja! — parancsolja kissé enyhébb hangon a főnök. — így meg amúgy... meg amúgy ... felmondok ... saját kérésemre ... — Ezt hagyja — vágok közbe —, ami engem illet, nekem nincs ilyen kérésem. — Akkor én, a munka-törvénykönyv alapján ... — Én meg a bírósághoz fordulok ... — Hiszen maga egy álló évig keresztbe szalmát sem tett! — Ugyan minek azt keresztbe tenni, amikor így is minden jól megy? Nincs joga elbocsátani. Akkor miért kaptam negyedévi prémiumot? — Mindenki kapott... — Hogy mindenki — ezt nem tudom, én azonban a terv túlteljesítéséért kaptam. így állt az igazgatói utasításban. Az ünnepek alkalmával elismerésben részesültem, az Építők Napján díszoklevelet kaptam, úgyhogy ... már megbocsásson ... — Ej-ej, Koluskin, legyen már észnél — kérlel a főnök. — Jó állást is találok magának, jobb lesz, mint nálunk, kedvező jellemzést is adok ... — Én itt is jól érzem magam. — De ott sokkal jobb lesz! — Akkor menjen inkább maga ... — Hová? — Hát oda, ahol sokkal jobb! Másnap elbúcsúztattuk a nagyfönököt. Saját kérésére távozott üzemünkből! Fordította: Geilért György BALZSAM Kiváló minőségű, természetes, gyógyító és védő anyagokat tartalmaz. Jótékonyan hat fejfájás, nátha, idegesség, utazási fáradtság, égési sebek, emésztési zavarok, ízűlet« fájdalmak, szúnyogcsípés stb. esetén. Használati utasítás — fejfájás, influenza és gyengélkedés esetén a halántékot, illetve a tarkót bedörzsölni — meghűlés, torokfájás, légzöúti megbetegedések esetén a mellkast bedörzsölni — hólyagosod ás, szúnyogcsípés esetén az érintett helyeket bedörzsölni — emésztési zavarok esetén a has és gyomor tájékát masszírozni 23
