A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-06-12 / 24. szám

VÍZIMOLNÁROK Úgy kell nékem, miért néztem a szemébe. No, de azért jutok még az eszé­be. Minden olyan vidéken, ahol egykor vízi­malmok működtek, bizonyára számos dal, versike és mondóka született a molnárok körében. Ezek nagy része már (bizonyára) teljesen elveszett a mai nemzedék számára. A komárom vidéki dalokat egyebek között Baranyay Jó­zsef gyűjtötte össze (Komárom a ma­gyar népdalokban címen, a Komáromi Lapok 1937. évi számaiban), de a még élő molnárok is többet megőriztek em­lékezetükben. A molnárok a megfelelő alkalmakkor szívesen énekelték vidékük közismert mű- és népdalait, köztük olyanokat is, A dunatökési (Dunajský Klátov) vízima­lom amelyek csak általában kötődtek a víz­hez és a rajta folytatott mesterségek­hez. Ilyen volt pl. a következő dal: Komáromi híd alatt Cifra szűröm ott maradt; Hej! Kértem vissza, nem adták. Száz forintra tartották. Duna, Tisza zavaros Ez a kislány de csinos. Hej! Ég a szeme, mint a tűz, Pici szája csókot űz. vagy a Komáromi polgármester leánya c. dal: Komáromi polgármester leánya Fáj a szívem, majd meghasad utána. Felmegyek a komáromi Kishídra, Hogy ne lássák a szememet kisír­va. Könnyeimet hullajtom a Dunába, Fáj a szívem, majd meghasad utána. Olyan dalok is voltak, melyek témája a molnárok legemberibb érzéseiben gyökerezett, csak az volt az egyetlen szépséghibájuk, hogy műdalként kelet­keztek, vagyis dallamukat és szövegü­ket ismert alkotók szerezték. Ezek közé sorolható a következő: Komáromi dunamalom... Komáromi dunamalom kereke. Lisztes mónár Sári lyánya sze­ret-e? Nem tudom, forog-e annyit a ke­rék, Mint ahányszor elsóhajtom a ne­vét. Komáromi Duna mentén van egy gát, Kifut elém tán a babám, ha meg­lát. De ha nem jö, de ha várat magá­ra, Nem lát többé Rév-Komárom ha­tára. Komáromból jön a posta sebe­sen. Szomorú hírt hozott rólad kedve­sem, Gyászszegélyü levélben van megírva. Holnap tesznek kis angyalom a sírba. Ne itass most, póstáslegény, menj vissza! Hisz a lovad a Vág vizét nem issza. Keserű lett, belesírtam könnye­met. Eredj vissza, mily szaporán csak lehet. Eredj vissza, mondd meg ottan mielébb. Szélesre ássák a rózsám sírhe­lyét! Még ma engem úgyis megöl a bánat, Temessenek oda, ahová a babá­mat! Az általunk átnézett dalgyűjtemények és azok, melyeket Baranyay József idé­zett (pl. Erdélyi János: Népdalok és népmondák; Szini Károly: A magyar nép dalai és dallamai; Limbay Elemér: Magyar daltár; Sebestyén Géza: Ma­gyar népköltészeti gyűjtemény, stb.) a sok szép szöveg és dallam mellett arról is árulkodnak, hogy molnáraink ajkáról századunk elején már letünőben volt a népdal, átadva a helyét az egyre divato­sabbá váló műdaloknak. TOK BÉLA Fotó: Kontár Gyula A jó étvágyú, egykori könyvtáros és hírlapíró, Baranyay József (akiről az a hír járta, hogy igen nagyon imádta a molnárcsuszát, a halászlét, meg min­den egyéb mást, jó étket, s állítólag végig tudta enni a vendéglői étlapot), tőlünk, az utódoktól megérdemli, hogy olyan dalt is bemutassunk, melynek a szövegét ő maga szerezte:

Next

/
Oldalképek
Tartalom