A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-12 / 24. szám
■gy kis pihenő, hídra menetben Pedálos riksataxi Kunmingben Ji, Toyotánk sofőrje, nyomja a dudát, késésben vagyunk és szeretne kikerülni a esi sin cse-rengetegböl. De újra és újra elénk vág egy bicikli vagy tricikli! Fékezés, dudálás, fékezés. Peking óriási város, több zsúfolt főútvonalról kitiltották a kerékpárokat, de hiába: a esi sin cse, a bicikli — szó szerinti fordításban: önjáró közlekedési eszköz — a kínai ember nélkülözhetetlen „autója". Legalábbis napjainkban. És Ji hiába szeretne a gázpedálra taposni. Alig 20—30 kilométeres sebességgel cammogunk a kétszer négysávos úton. Újra és újra fékezni kell, s Ji örülhet, hogy egyetlenegy kerékpáros sem csapódott a Toyota oldalához. És a kocsink elé vágó biciklisek mögött is sikerült fékeznie az utolsó pillanatban! Szerencsére, a gyakran behunyt szemmel közlekedő, vagy alighanem szundító kerékpárosok a kora reggeli órákban az út szélén nyomják a pedált — velük nem kerülünk közeli kapcsolatba. De a pekingi gépkocsivezetők számolnak a bringások okozta akadályokkal, belekalkulálják a menetidőbe . .. Amikor megpróbálunk gyalog átmenni a pekingi Tienanmen téren a Mennyei Béke Kapujához, nem az autókra kell ügyelnünk, hanem a biciklikre. Hiába a kínai KRESZ előírása, amely szerint több kerék-Csak akkor indulj, ha a rendőr int! Ez a legolcsóbb áruszállítás — ház tó! házig . . . Tiencsinben 7 millió emberre 4 millió kerékpár jut! A közel tízmilliós Pekingben már 4 és fél millió bicikli van nyilvántartásban — természetesen rendszámmal! A kínai fővárosban még ösztönzik is a kerékpárral való munkába járást: az acélműben 2 jüan „szervizköltséget" fizetnek havonta. Tiencsinben viszont már olyan sok a kerékpár, hogy inkább a busszal, páros nem haladhat egymás mellett, a csin sin cse-k oly sokan vannak, hogy a „libasorban-járás" elképzelhetetlen. Ügyeskednünk kell tehát, hogy átvergődjünk a pekingi utca túloldalára. Iskolajárat" három kerékkel KEREKPÁRORSZÁGRAN
