A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-12 / 24. szám
GYERMEKEKNEK Volt-e, vagy nem volt, ki tudná ma már megmondani. De ha élt, bizonyára Naprágyon élt az a pocakos és pirospozsgás községi bíró, aki arról volt híres, hogy mindenkinek igazat adott. Történt egyszer, hogy a Kis Jánosné tyúkja átbújt a kerítés alatt és vígan kapargált a Nagy Istvánné veteményeskertjében. Azaz csak kapargált volna. A gazdasszony ugyanis észrevette a kendermagos buzgalmát. Mikor Nagy Istvánné megpillantotta a veteményesben port kavaró merénylőt, elsápadt dühében. Átkozódva rohant a kiskonyhába, a sarokból előkapta a seprőt, és uccu a kertbe. Ekkor már a kendermagos is észrevette a veszedelmet és szárnyát teregetve igyekezett a kerítés felé. Végre megtalálta azt a rést, amin az imént átbújt. De csak félig jutott át, amikor Nagyné seprője jót sújtott a tyúk hátsó fertályára. A tyúkocska ijedtében iszonyú ricsajt csapott, mire Kis Jánosné is kiperdült konyhájából. Szaladt a kertbe s megrökönyödve látta, hogy szomszédasszony veri a tyúkját. — Hallja-e ?! — kiáltotta magából kikelve. — Hagyjon békét a tyúkjaimnak, mert megtáncoltatom a hátán ezt a kapanyelet. — Föl is kapta a kapát és rohant a kerítés felé. — Jó lesz, ha befogja a száját, szomszédasszony. Nézze meg, mit müveit a tyúkja. Mind kikaparta a petrezselymet. — A maga tyúkjai is átjárnak hozzám. Azok is kaparnak. De én soha egy ujjal sem nyúltam hozzájuk. Nyugodtan áthajtottam őket, mert szegény baromfiak nem tehetnek róla, hogy kevés ennivalót kapnak gazdaszszonyuktól. — Mit merészel mondani ?! Hogy én nem tartom jól a tyúkjaimat?! Ez szemenszedett hazugság. Rágalom. — Én nem hazudok. Én mindig igazat mondok. De maga soha. Szó szót követett, s a két asszony kegyetlenül összeszólalkozott. Végül Kis Jánosné azt találta mondani, szalad a községházára és följelentést tesz. Úgy is cselekedett, ahogy mondta. Másnap reggel mindkét portára bekopogtatott a kisbíró és meghagyta az asszonyoknak, tíz órára jelenjenek meg a bíró színe előtt. A kisbíró pontban tíz órakor betessékelte az egymástól illő távolságban várakozó asszonyokat a falu föemberéhez. Az asszonyok illedelmesen köszöntek. A bíró intett, hogy üljenek le. Fölhúzta szemöldökét és így szólt. — Tegnap valaki valakit följelentett nálam. Ejnye no! Ilyesmi is régen esett meg nálunk. Igaz, hogy nem kedvelem a perlekedést, de ha már a följelentés megtörtént, illő, hogy igazságot tegyek .,. — Hogy is volt, mint is volt az a tyúkhistória ? — kérdezte. A két asszony egyszerre kezdett beszélni. A bíró rájuk mordult. — Egyszerre csak az egyik pörös fél beszélhet. Szóljon először a panasztevő, tehát Kis Jánosné. Az asszonyt nem kellett kétszer kérni. Sorban elmesélte a történteket. — Ennyi? — kérdezte a biró. — Mindent elmondtam, bíró uram. A falu elöljárója bólintott s állát tenyerébe hajtva gondolkozott. Aztán megszólalt. — Azt gondolom, Kisné, magának igaza van. Úgy, úgy. — Mit beszél, bíró uram?! — pattant fel Nagyné. — Ilyet aztán ne mondjon, mert nem tudom, hogy mit teszek. — Jó, jó — felelte a bíró. — Most maga következik. Halljuk, mit tud a mentségére felhozni. Nagyné azon nyomban nekilátott. Fertály óráig be sem állt a szája. Mikor végre becsukta, a bíró hátradőlt a foteljében és megvakarta a fületövét. — Azt kell mondanom — jelentette ki végül —, hogy magának is igaza van, Nagyné. Igaza bizony. Néhány pillanatra csönd szakadt a szobára. Ekkor krákogás hallatszott a háttérből, és kissé akadozva megszólalt a kisbíró. — Instálom, már csak ne nehezteljen rám, bíró uram, de hogy lehet az, hogy mind a két asszonynak igaza van. A biró úgy nézett a községi szolgára, mintha ma látná először. — Látod, Gáspár, neked is igazad van. Miután mindenkinek igazat adott, megkönnyebbült. Komótosan megtömte a pipáját, aztán intett az asszonyoknak, hogy elmehetnek. DÉNES GYÖRGY A GONG Az ütőhangszerek nagy családjának jellegzetes képviselője a gong nemzetség. Dél-Ázsiából származik, s különösen az indonéz szigetvilágban ma is nagyon népszerű. A gong lényegében egy tányérra emlékeztető fémlap, amely rendszerint bronzból készül. A jobb minőségű hangszereket nem öntik, hanem a nyersanyagból gondosan kikalapálják. A gongot egy nemezborítású bottal szólaltatják meg, mégpedig úgy, hogy a fémlap közepére ütnek vele. A gong hangja búgó vagy harangszerü, s ha a muzsikus le akarja csendesíteni, egyszerűen ráteszi a tányérra a kezét. Ázsiában gongzenekarok is működnek, de a képen látható kínai gongon egy ember is nagyon sokféle hangot meg tud szólaltatni. THinkó Péter 21 Készéi i Ferenc EBÉDIDŐ Gyere Zsuzsi! Gyere Géza, Ifuska! Vár reánk egy tele dézsa galuska! SZKUKÁLEK LAJOS RAJZA DOKSm1 t ékpármegőrző Pékingben, énnyei Béke Kapujánál val, metróval járó dolgozóknak térítik?# a 4 jüanos havi bérlet árának a fetetis kerékpár: 150—200, a szakmunkásul keresete általában 60—100 jüan.) lg — Nem kell több kerékpár — válaszol í ^terdésemre Csen Jong-jang, a tiencsinijg IlJyérostervező iroda főmérnöke. — A városig ^tömegközlekedést fejlesztjük. Autóból ésrl| ^notork érék párból sem kell sok, mert|| llpzennyezik a levegőt... Persze, a buszokig ífés a trolik zsúfoltak, ezért olyan sok Tien^ gggjsinben a kerékpár. Arányaiban a legtöbb^ ipKína összes városa között. Különben is, ági jfpiícikli háztól házig szállítja az embert, ^Csomagjaival együtt. Fizikailag edzésben|| Ipiartja a pedálozót és nem szennyezi ajr ^évegőt! Aki pedig szolgálati úton használ-p Illa a kerékpárját, másfél jüan pótlékot kapg| havonta. De csak a vezető. A munkásnak^ rfnem jár. Ép A több, mint egymilliárd kínai 200 mil-^g Wßf> (!) kerékpárt használ és Kína 140 bicik-|| §l§igyára évente 30 millió (!) kétkerekű járífs |pnüvet gyárt! Csupa felkiáltójel! De ebberi|| ÜÜá hatalmas országban mindössze 270 S arre teszik a személygépkocsik számát.'^ át változatlanul a kerékpárosoké az££ ^göralkodó szerep az utakon! Egy statisztika^ 'í^szerint Peking legforgalmasabb útkeresz-^; IjfhzŐdésében. csúcsforgalom idején órán-|| Kt 1 570 gépkocsi és 25 ezer kerékpá-J? hajt (vagy inkább döcög) át. A buszo4|j trolikat nem is említi a statisztika fezekből mindössze négyezer közlekedik^ .f';az óriási területű kínai fővárosban. Ilyen arányban találkozunk a „vegyes^ r-;közlekedéssel'' Tiencsin, Peking, Sanghaj> gb'és más nagyvárosok utcáin. Sok helyerij§ ^korláttal vagy járdaszigettel választják eljj !|fa kerékpárok és a gépkocsik sávját, sőt|| ^Olykor — például Sanghajban — még a|| - gyalogosokét is. A korlátok ellenére is sok , :>'é baleset, mert a kerékpárosok az autók^f ^sávját is elfoglalják — például a lovasko-^ ftgcsikat kerülgetve ... ‘f? A várostervezők az új utaknál már „tar- j ^italékot" hagynak a jövőbeni autóknak, def§ motorizáció felgyorsulásával még nem § Számolnak. — Sanghajban a Huangpu-folyam felett^ 4 olyan hidat kell emelnünk, hogy a kerék-j| párosok feltolhassák jármüvüket, ne le- ü vCfByen meredek az emelkedő. De túl hosszú sem lehet a hídfeljáró — emlékeztet Ku|| fi^SSen-zsong építész. Szorgalmazzák a ke-j| ^fékpárjavítást vállaló szövetkezeti és kis^g iparos műhelyek létesítését, és az áruhá-p p,iák kerékpárosztályán bőséges az alkat-?!? ■f?részkínálat. jg Sanghaj és a többi kínai nagyváros ut- | ijpcáin már megjelentek a kínai gyártmányúig ^Volkswagen, a Santana első példányai —M g|péha sóvárgó szemű fiatalok vizsgálják tpbordó és a barna autókat. Megháromszo^ p|«zta gépkocsitermelését a senjangi autó-|| |pgyár és a többi között kis Polski-Fiatokat^fj pps importáltak, de egyelőre nem szorgal-fí mázzák a magánautók terjedését. Peking-^ 4-.ben mindössze 1 800 magánautó van, fő-|| színészek, sportolók, festők, üzletem^ |||>erek tulajdonában. A legtöbb kínai ifjúul ^irágyálma ma még inkább egy Aranyszar-p pVas, vagy egy Öt kecske nevét viselővé típtoicikli, avagy egy Szárnyas galamb — ajp v Tiencsinben gyártott esi sin cse ... SEBES TIBOR?
