A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-18 / 3. szám
■ a ■■ A GOMORI PALÓCZOKRÓL (írta: Adolescens) _ Egyszóval, halada a világ. Egyedül Ba- Z. log tartja még fenn az említett ösviseletet, s ha az idegen odavetödik, csodálkozva szemléli azt a ruházatot, a mit már kiküszöbölt a divat. Mert hát kéremalássan a palóczok is úsznak a divat áramlatával, maholnap valamennyi fehérszemély divatbáb lesz, míg ellenben a férfiak irigy szemmel nézik a divat hódítását, miután máris fú a szele a női emantipationak. Már pedig tudnivaló dolog, hogy a palócz nö nagyon is alárendelt személyiség, a ki már kiskorától kezdve tiszteletes félelmet tanúsít a férfiak iránt, így az a gyöngédség és elsőség, mellyel a nagyvilág férfiai adóznak a szép nemnek, azok a negélyes, hangzatos megszólítások, melyek már ott nagyon is uralkodókká váltak, a palóczoknál teljesen hiányzanak. A palócz legény te-nek szólít minden leányt, a palócz leány megmagáz minden legényt. A férfiaké mindenütt az elsőség, míg étkeznek is a férfiak foglalják el az ülőhelyeket. A nők állva esznek, s ekkor látható az a nevetséges furcsaság, hogy a szégyenlős palócz menyecske illetlennek tartván a többiek előtt az ételt szájába venni, ennek kikerülése végett megmerített kanalával elfordul az asztaltól s úgy eszik, nem gondolván, hogy ezzel még sokkal nagyobb, sőt igazi illetlenséget követ el. Hja, de hát már ez igy van szokásban, ha másképp tenne, megrónák érte. Feltűnő még az is, hogy a palócz nő férjét ritkán hívja urának, legmegszokottabb kifejezés ha mással beszélget férjéről: ő, az az ember, s így ha férjét hívni akarja, azt mondja: ember, győjjék má! Apropos, emberi A palócz képzetében az ember tisztán csak férfit jelent, s hol embert emleget ott asszonyember teljesen ki van zárva. Úgyszintén gyerek név alatt is egyedül a fiút érti. A Sajó völgyön több helyen a fiúgyermeket csudálatosán inaskának nevezik. Egészen sajátságos a palócz nyelvre és szójárásra az a dialectus, melyről a gömöri Úgy hiszem, hogy a Hét nyelvművelő rovatában is foglalkoztunk már a helytelenül használt állandó szókapcsolatokkal, szólásokkal, közmondásokkal. Mivel azonban az úgynevezett szólásvegyités egyre gyakoribb jelenség mind a hazai magyar nyelvhasználatban, mind a magyar nyelvterület más részein, nem fog ártani, ha megint egyszer felhívjuk rá a figyelmet. Azt általában mindenki tudja, hogy a szólás is, a közmondás is több szóból álló kifejezés. A több szóból álló szókapcsolatokat nagyobbára magunk alkotjuk beszéd vagy Írás közben, nem készen kapjuk őket, mint az egyes szavakat, köztük az összetett szavakat is. A szólások és közmondások embert bárhol is megismerik. Az „a" betűnek nem egészen nyitott szájjal való kiejtése, az utánozhatatlan közép „e" azonnal gyanítanák a palócz embert, mikhez járulnak még azok a sajátságos tájszavak, érdekes hasonlatok, melyek beszédükben lépten-nyomon előfordulnak. Könyv telnék ki belőlük, ha csak megemlíteni akarnók is ezeket. Meglehet, hogyha kedvem kerekedik, innen-onnan hallomásból összeszedve, ha ugyan kíváncsiak reá, leírom e lap olvasó közönségének. Palóczunk szereti a mulatságot is, a mely barátságos hajlamaira mutat. Az évenként előforduló névnapok és disznótorok igenis zajosak szoktak lenni, a midőn a kedvderítő pálinka mellett — bort ritkán isznak — fölhangzanak a dalok, megerednek a köszöntések, sok esetben versben, mert a palócz nép értelmes, a ki nem fél a Pegazus rúgásaitól sem, völgyei szebbnél-szebb népdalokat teremnek. Vannak közöttük olyanok, a kikben igazi költői ér buzog. Ismerek egy ilyen földmíves költőt Iványiban, a kinek költeményei már lapokban is voltak közölve és ismertetve, s egy másikat Pálfalván, a kik a munka mellett költeményeket terveinek agyukban. A keresztelő női mulatság, a melyben kivett részüket az asszonyok az úgynevezett poszrik-ban fizetik vissza, a mikor is egész halom kaláccsal állítanak be a gyermekágyat fekvő asszonyhoz. De mulatságaik között legfontosabb a lakodalom, vagy mint ők nevezik, a lakzi, a mely 4 egész nap tart, s forrongásban tartja az egész falut. Az ágyv'rvés, ésküvő, a menyasszonybúcsúja, sürgő és a hőrész ennek érdekesebb mozzanatai. Az ágyvitel felkendőzött, csengös lovakon, az esküvőt megelőző estve történik, a mikor is az utzán végigfutó kocsihoz, a melyen az asszonyok dalolva őrzik az ágyat, csörömpölve hullanak a kapukból a hasadt fazekak. Az esküvőre menő nászmenetet pisztoly durranások zavarják meg (újabban ez a barbár szokás kezd elmalátszólag olyanok, mint a beszélő igényének megfelelően alkalmilag megszerkesztett szókapcsolatok, valójában azonban kész gondolatközlö vagy érzelemkifejező nyelvi elemek. Azaz: a szólások, közmondások szavakból állnak, mégis többé-kevésbé zárt, kerek egységnek érezzük őket, éppen azért, mivel é szavak kapcsolatát nem mi magunk alkottuk meg. Mi következik ebből? Az, hogy az állandósult szókapcsolatokon nem szabad önkényesen változtatnunk, mert elvesztik képes értelmüket, továbbá az is, hogy nem szabad két — esetleg több — szólást összevegyítenünk, mert ettől értelmetlenné válik a mondanivalónk. Aki valamilyen szólást, közmondást sző bele beszédébe, irásáradozni), a menyasszony búcsúját a kis vőfély verses búcsúztatója teszi érdekessé, a sürgő és hőrész már a menyasszony új lakásán ejtetik meg, s ez nem csekély anyagi haszonnal jár (megtörténik, hogy ezen alkalmakkor a menyasszony 50—60 forint ajándékot is kap). A fiataloknak is van külön mulatságuk minden ünnep másod vagy harmadnapján, az aratás végeztével valamelyik vasárnap délután és a farsangban az úgynevezett ivó, a mely 1 hétig tart és nem ritkán zabolátlan kicsapongássá fajúi, s verekedéssel végződik. A palócz leleményes a mulatságos játékokban is. A téli évszak a szobában ülésre kényszerítvén mindenkit, ekkor alkalmuk nyílik a palócz legényeknek és leányoknak a kedvelt fonóház, vagy mint ők inkább szeretik nevezni, az ülő mulatságos jeleneteit élvezheti, a hol legények és leányok a legkülönfélébb játéknemet találnak fel, — sajnos, hogy ott a fékevesztett indulat néha a trágár dolgoktól sem iszonyodik,' miért is újabb időben, eredmény nélkül bár, de egymást érik a fonóházakat betiltó szolgabírói rendeletek. A természet megújultéval a pázsit, vagy palócz nyelven pást lesz a játékok tere, hol vasárnap délutánonként különösen a labdázás kedvelt mesterségét űzik egész szenvedéllyel legények és leányok vegyesen. Gyakran mindkétnemü fiatalság különválva, a finemzedék a nagyon is divatos mancsozás-hoz lát (ez hasonló a tekézéshez, hanem a palócz legény nemcsak a földön üti meg a mancsot, hanem a levegőben, szálltában is), a leányok pedig különféle játékokat játszanak. A leggyakoribb leányjáték a czikázás, a mikor párjával összefogódzanak, majd egymástól szétfutván a czika serényen igyekszik a futók közül egyet elfogni, mi megtörténvén, az elfogott lesz a czika. Szintén gyakran látható egy tánczosjáték is, az úgynevezett cziczkó, a mikor körbe fogván a leányok, a középen két leány lakja a csárdást, mialatt az összes játszósereg a következő verset dalolja sajátságos dallam szerint. Cziczkó, cziczkó, vagyon-e szép lányod? Vagyon, vagyon, de semmirevaló. Add nekem azt, elkapom azt! Szita, szita, péntek, Siralom csitértek (sic!) Dob szerda. A legények regementje igen czifra, Benne forog Sándor bándor, igen nyalka! Hej Rebu, Rebukám, Fordulj ki már Erzsukám (a tánczolók egyike) ba, annak ismernie kell a szólás, közmondás pontos jelentését és nyelvünkben állandósult formáját. A hibásan használt szólás vagy közmondás nem ízessé, színessé, magyarossá teszi beszédünket vagy írásunkat, hanem értelmetlenné, sőt néha nevetségessé. Az alábbi példát hazai magyar kéziratban olvastam: Egy húrt pengetünk — így mondatja az Író regénye egyik szereplőjével, amikor az tudomásul veszi, hogy beszélgetőtársának az övével azonos a véleménye. Olvasóim is nyilván észrevették, hogy az idézet szókapcsolat az adott szövegösszefüggésben nem helyes. Nézzünk most egy kicsit utána, mi téveszthette meg az írót. Közismert szólások a magyarban az egy húron pendül valakivel, illetőleg az egy húron pendülnek. egy gyékényen árulnak, egy ponyván árul valakivel, egy lantot pengetnek, egy nótát fújnak, egy hajóban eveznek. Ezeknek a szólásoknak nagyjából azonos vagy legalábbis nagyon hasonló az értelmük, mégpedig a következő: valamely kérdésben ugyanazt a helytelen vagy nem tisztességes Eszemadta! Az erdei nyúlhús. Tengerborsos tyúkhús. Hopsz, ide magyar lányok, ez az urak táncza! — Cziczukám, maczukám fogtál-e egeret? Fogtam, fogtam, de elszalajtottam. Míg az ajtó megé értem. Egy pár csókot elvesztettem. Cziczkaj, cziczkaj. t Előfordul a kacsa, melyben a falu ifjúsága székiben összefogódzkodván néha oly hoszszú sort képez, hogy a fél utcát elfogja. Ekkor mondják a következő verset. Kis kacsa fürdik Fekete tóba. Anyjához készül Lengyelországba. Síkos a háta! Midőn a végső sor elhangzik, az a ki elöl megy a sorban egy nagyot ránt a mellette levőn, ez ismét a másikon és így tovább. A sor végén már oly erős a lökés, vagy inkább rántás, hogy az ott levők rakásra hullanak, s ez nevetésre ad alkalmat. Ehhez hasonló a „csavarodj farkam". Ebben van egy kánya és egy héja. A héjának csibéi háta megett állanak oly módon, hogy mindenik fogja egyik a másiknak derekát. A kánya a földön guggol, a hója kérdezi tőle: mit ás kend? Kánya: Gödröt. Héja: Minek a gödör? K: Tüzet benne rakni. H: Minek a tűz? K: Vizet nála melegíteni. H: Minek a víz? K: Tyúkot benne kopasztani. H: Hol vetted a tyúkot? K: Padodon. H: Megverik a topót! K: Nem biz azt! H: Meg biz azt! K: Kánya vagyok, elkaplak! H: Héja vagyok, megfoglak! Ekkor a héja különféle csavarodások és ugrások között védi csibéit, a kánya ellenben azon törekszik, hogy azokat elkapdossa. majd két csapatra oszolván ismét új játékot kezdenek. Az egyik csapat vezetője kérdi a másik csapat vezetőjétől. 1. cs.: Ki s ki népei vagytok? 2. cs.: Pardon Pálé, Pá Lászlóé! 1. cs.: Az is nékünk ellenségünk! álláspontot foglalják el, egyik sem különb a másiknál, közös dolga van vele, összejátszanak, ugyanazt fújják, egy véleményen vannak, azonos a sorsuk, helyzetük. A felsorolt mondások közös jellemzője, hogy ma már vagy kizárólag, vagy elsősorban rosszalló értelműek. Csak az egy hajóban eveznek szókapcsolatot szoktuk nem rosszalló értelemben használni, annak kifejezésére, hogy ketten vagy többen egy véleményen, egy szándékkal vannak, illetve azonos a sorsuk. Egyes vidékeken a beszélt nyelv ismer még egy hasonló — szintén nem rosszalló — értelmű szólást: egy cipőben járnak, ez azonban a német nyelvből származó tükörfordítás (sem értelmező szótárunk, sem 0. Nagy Gábor szólásgyüjteménye nem közli). Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a kifogásolt egy húrt penget (illetőleg: ugyanazt a húrt pengeti) szókapcsolat él még a magyar nyelvben, csakhogy a jelentése ez: váltig ugyanazt hangoztatja, ismétli, tehát az adott szövegösszefüggésben helytelen a használata, ezenkívül elavulóban van, ma már igen kevesen és ritkán használják. KINCSÜNK A NYELV Fogalmazzunk pontosan! 10
