A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-18 / 3. szám
■ONNAN HAn/DTTUK-OnZASTÜK-IATTÜK Jürgen Abeler wuppertali gyűjtő szenvedélyesen kutat régi étlapok után. Gyűjteményében 3 800 darab látható, közöttük a néhai orosz cár egyik 1897-beli étlapja. A páratlan ritkaságok közé sorolja annak a díszebédnek az étlapját is, amelyet Hitler rendezett Molotov szovjet külügyminiszter berlini látogatása alkalmából. Eötvös remekében, a Falu jegyzője televíziós sorozatban Kozák Andrást, Bessenyei Ferencet, Andai Györgyit és Koncz Gábort is láthattuk. lóvasút a múlt század 70-es éveinek elején jelent meg Budapesten. A lóvasút első vonala a Nyugatitól a Közvágóhidig vitte a pestieket {4. kép). Az utolsó ló vontatta pesti vasúti jármű 1928 egyik őszi délutánján szállította a Margitsziget látogatóit. A következő képen a lóvasút a Sugár, ma Népköztársaság útján látható. JÚLIA KISASSZONY Az egyetemes drámairodalom alkotóinak népes gárdájából August Strindberget inkább csak hallomásból ismerjük. Műveit, sajnos, kevésbé, mintegy bizonyítva, hogy meglehetősen szűk a honi színházak klasszikus repertoárja. Strindberg esetében ez különösen nagy kár, hiszen a schopenhaueri életfelfogás filozófiájának hirdetőjeként végigpróbálta a századforduló különböző stílusirányait, bár elsősorban a naturalizmus jellegzetes képviselőjeként tartjuk őt számon. Nagyszerűen tudott párbeszédet írni, így dialógusai a cselekmény illúzióját keltik, miközben hősei e szópárbaj alatt lelkileg valósággat lemeztelenednek. Irodalmi munkásságát általában három korszakra osztják; az a Júlia kisaszszony című terjedelmesebb egyfelvonásosa írói tevékenységének középső szakaszába tartozik. Bratislavában, a Dosztojevszkij-sori Kis Színpadon Ľubomír Vajdička állította színpadra ezt a háromszereplős, a férfi és a nő együttélésének problémáját variáló drámát. A Jozef Ciller tervezte színpadon Vajdička rutinos biztonsággal elemzi a dráma szövegét és gondosan igyekszik kiemelni a strindbergi mondanivaló motívumait. Rendezése alighanem az aprólékos lélektani realizmushoz áll a legközelebb, aminek eredményeképp elsősorban egy szuverén írói világ specifikumai tárulnak a néző elé. Hiányzik viszont a darab mába nyúló üzenetének markánsabb megfogalmazása. Nevezetesen az, hogy a szép és fiatal Júlia kisasszony, a sátáni lélekpecémek tűnő Jean és a rendíthetetlen nyugalmat árasztó szakácsnő: Kristin háromszögének konfliktusa nincs az adott társadalmi konstellációhoz kötve, hanem itt két életfelfogás, két értékrend ütközik. Ezek ellentéte oly erős, hogy még szerelmi kapcsolatokban sem oldható fel. Sőt! Éppenséggel ott válik robbanásveszélyessé. Ľubomír Vajdička mintha megfeledkezett volna arról, hogy a strindbergi figurák mai utódai az orvosi rovatokban, szociológiai elemzésekben, környezetünk, netán önmagunk kritikus vizsgálatában keresendők. A Júlia kisasszonyt a Kis Színpadon kettős szereposztásban játsszák. Az első garnitúrát alkotó Magda Vášáryová, Soňa Valentová és Michal Dočolomanský nyújtják a kiegyensúlyozottabb, a kontraszthatásokat jobban érzékelhető teljesítményt, míg Zdena Studénková, Kamila Magálová és Ján Vajda játéka inkább csak szimpla feladatmegoldás. Miklósi Péter 'f'0 Fjodorov-Davidov: AZ ARANYHORDA FÖLDJÉN „E könyv szerzője a moszkvai Lomonoszov Egyetem régészprofesszora. Nevét a magyar régészettudomány művelői 1966 óta ismerik, amikor a mai dél-orosz területeken előkerült 10—14. századi régészeti emlékanyagot rendszerező alapvető munkája megjelent. Neki sikerült a szakirodalomban először megbízható módon különválasztani az itteni középkori nomádok (besenyők, úzok, kunok, mongolok) hagyatékát, s ezáltal új lapokat nyitott e népek történelemkönyvében’' — írja Fodor István, a kitűnő fiatal magyar archeológus, akinek izgalmas kötetét, a „Verecke híres útján" címűt, pár éve olvashattuk a népszerű „Magyar História" sorozatban. S ezzel be is tájoltuk e kiad: ványt, vagyis azt, hogy miért érdekes. „Számunkra e könyve azért is izgalmas olvasmány — folytatja Fodor —, mert mindvégig azokról a területekről szól, ahol valaha őseink is megfordultak, s olyan népekről, amelyeknek a nevével a mi történelmünkben is gyakorta találkozunk." Minthogy azonban Fjodorov-Davidov professzor könyve a magyar őstörténeti vonatkozásokat nem ismerteti, csupán azok földrajzi-történelmi környezetét írja körül, így Fodor István vállalkozott rá idézett utószavában, hogy kiegészítse a szovjet tudós könyvét a vonatkozó magyar történelmi adatokkal. Csupa izgalmas, a magyar olvasókat is nagyon érdeklő kérdéseket taglal a kötet. Csak a pontosság kedvéért jegyezzük meg, hogy a könyv „főhősei" a mongolok, tatárok, kazárok, volgai bolgárok mellett elsősorban a kunok. Akiknek maradékai, mint köztudott a mai Kiskunságban, Nagykunságban éltek s beolvadtak a magyarságba. Ahogyan a besenyők és az alánok utódai a jászok. S azt is csak a részletesebb tájékoztatás kedvéért közöljük, hogy Fjodorov-Davidov fő forrásai Carpini és Rubruk korabeli leírásai, melyek épp mostanában jelentek meg új kiadásban magyar nyelven a „Napkelet felfedezése" című, Györffy György szerkesztette antológiában, amely többek között Julianus barátnak és társainak az útijegyzeteit is tartalmazza. Izgalmas és alapvető munkát köszönhetünk a Gondolat Kiadó kiadványában s örömünket csak fokozza, hogy mindvégig érdekfeszitő és közérthető módon adja elő a szerző mondanivalóját. (cselényi) F. Dacosta: A KALANDPROGRAM ÍRÁSÁNAK REJTELMEI Napjaink népszerű témája a számítástechnika. Érthető ez, hiszen kezdve az oktatástól, az ipari felhasználáson át egészen a legbonyolultabb tudományos problémák megoldásáig minden területen felhasználható. A személyi számítógépek elterjedésével legnagyobb népszerűségét a szórakoztatásban, a különböző játékprogramok „futtatásában" kapta meg. Játék közben az ember társának, értelmes társának érzi az egyébként élettelen és lélektelen gépet. S ahogy ez más esetekben is lenni szokott, minél érdekesebb, izgalmasabb a játék, annál inkább szükségét érzi az ember a mélyebb ismeretek megszerzésének is. A könyv ebben nyújt hathatós segítséget. Apró részleteire bontva mutatja be két számitógépes játékprogram (Kardhalak és kincsek, Szörnyek az útvesztőben) tervezését, előkészítését és megírását. A részletesség lehetőséget ad a programozás, a számítógéppel való munka alapjainak a megértéséhez. Hozzájárul annak a ténynek a tudatosításához, hogy a számítógép emberi beavatkozások — utasítások — nélkül csak élettelen tárgy, de megfelelő hozzáértéssel hasznos segítőtárs lehet. Hogy a feladatokat a megadott utasítások alapján szó szerint, pontosan hajtja végre, akkor is, ha azok rosszak, akkor is ha jók. Egy számitógépes játék alapját valamilyen cél elérése (kincs vagy tárgy megszerzése), vagy feladat teljesítése jelenti. Elkészítése, futtatása (néhány harci játékot leszámítva) nem haszontalan szórakozás. Elég ha csak a mindennapok valóságos feladataira gondolunk. Egy vállalat tervének a teljesítését felfoghatjuk úgy, mint a játékbeli kincs megszerzését, a felmerülő nehézségeket, mint a kincshez vezető út akadályait stb. A könyv „áttanulmányozása serkenti az olvasó képzeletét, segíti abban, hogy önmaga is készítsen kalandprogramot", lehetőséget adva arra is, hogy játszva tanuljon meg dönteni, nehézségeket leküzdeni, feladatokat megoldani. Puntigán József XT* TÓTH ELEMÉR KÉPEI Az érsekújvári (Nové Zámky) Szakszervezetek Háza tükörtermében — november 17—26 között — volt megtekinthető Tóth Elemér emlékkiállítása. Tóth Elemér orvosfestő (1986. március 12-én bekövetkezett haláláig) a járásban élő és alkotó amatőr képzőművészek élvonalába tartozott. Életében tíz közös tárlaton és öt önálló kiállításon mutathatta be alkotásait. Szülővárosán (Érsekújvár) kívül. Párkányban (Štúrovo), Komáromban (Komárno), Znojmoban, továbbá a magyarországi Szobon és Zebegényben állított ki. Az 1901. május 10-én született Tóth Elemér rajztehetsége már gimnazista korában megmutatkozott. A táj és a természet szerelmese volt, és egy életre szólóan eljegyezte magát a festészettel. Több évtizeden keresztül csak a saját örömére, kedvtelésből vette kezébe a ceruzát és az ecsetet. Festészetének további alakulásában az 1978—79-es év jelentős változást hozott. Balogh György ösztönzésére jutott el a zebegényi Szönyi István művésztelepre, ahol Dániel Kornél és Korda György ismerte fel benne az igazi tehetséget. Az ott megszerzett tapasztalatait magas kora ellenére is tudta kamatoztatni. Ecsetkezelése, technikája biztosabbá vált, színvilága gazdagodott, témaválasztása bővült. Továbbra is konokul kitartott a realista akvareli mellett. Ö erre esküdött föl, és jól választott. Tóth Elemér, főként élete utolsó harmadában alkotott műveivel lett „igazi" festő. Az már más kérdés, hogy manapság az akvarellnek van-e létjogosultsága. Erre a kérdésre, az emlékkiállítás megtekintése után választ is kaphattunk. A művészetkedvelők a festő több mint félszáz akvarellfestményét dr. Hofer Lajos értő rendezésében láthatták. Tóth Elemér festészete a természetben gyökerezik, a szülőföld szeretetéből táplálkozik. Szülővárosából azt örökíti meg, amit arra érdemesnek tart, de hazánk más tájait is a magáénak érzi, erről tanúskodnak a Sliačon, Zvolenben, Banská Štiavnicán, Banská Bystricában, Prágában, Mariánské Láznéban, Karlovy Varyban és környékén készült képei. De magyarországi és jugoszláviai utazásairól is hiteles képet festett. „ _,. Vörös Péter 9
