A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-05 / 23. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA A heti pihenőnapokat kivéve évente háromszor szünetel hosszabb ideig a tanítás. A téli. tavaszi és nyári szünidő, azaz vakáció, a 17. században alakult ki az európai iskolákban. Kezdettől fogva azt a célt szolgálja, hogy a tanulóknak és a pedagógusoknak lehetővé tegye a testi, szellemi pihenést, regenerálódást, felfrissülést. Sokszor és sokan vitatták már, hogy szükséges-e, a pedagógusok esetében jogos-e a hosszú nyári pihenő, hiszen a vakáció bevezetése óta eltelt három évszázad alatt sok minden megváltozott. Maga a társadalom struktúrája is. A pedagógusokéhoz hasonló megterhelő és kimerítő szellemi munkát manapság más értelmiségi rétegek is végeznek, a gyerekeknek sem tesz jót, ha heteken, hónapokon át felügyelet nélkül csellengenek, hiszen az alkalmazásban levő szülőknek ilyen hosszú fizetéses szabadságra nincs lehetőségük. Maguk a tanítók is bosszankodnak az új tanév kezdetén, hogy a tanulók a vakáció alatt szinte mindent elfelejtettek, az egész tananyagot kezdhetik elölről tanítani, a gyerekek figyelmét nehéz lekötni, s a magatartásukon is akad bőven kifogásolni való. Hol, miben mutatkozik meg hát a nagy regenerálódás, felfrissülés? A pedagógusok szempontjától most tekintsünk el, figyelmünket inkább fordítsuk a gyerekekre. A szünet fontosságáról talán akkor győződhetnénk meg, ha egyik napról a másikra eltörölnénk. Az embernek vitathatatlanul szüksége van olyan napokra, hetekre, hónapokra, mikor szervezetének, főleg idegrendszerének ritmikus működését nem külső kényszer szabályozza. Már e mondat is utal rá, hogy valami nincs rendjén, ha a ritmikus működést és a külső kényszert helyezzük egymás mellé. Ám maradjunk a puszta ténynél. Szünidő van, tudjuk azt is, hogy miért, a kérdés csupán az, hogy mennyire szolgálja a célt, vagy miként szolgálhatná jobban. Jegyezzük meg, hogy a pihenés nem jelent semmittevést, naplopást, lustálkodást. A szabadság is bizonyos kötöttségekkel jár. A szünidő tehát másfajta időbeosztást, tevékenységet kíván, mint az órarend szerinti tanulás, s ami a legnagyszerűbb benne, hogy lehetővé teszi a választást. A gyerek az iskolában is sportol, de menynyivel más, ha a barátaival futballozik a játszótéren, s nem a tanító vezeti a mérkőzést. Úszni is jár szervezetten, de milyen más, ha egyedül, barátokkal, vagy a családdal megy a strandra. A szülők túlnyomó többsége az évi szabadságát a nyári szünidőben veszi ki azzal a szándékkal, hogy pár hetet együtt töltsön a család. Ez szép és támogatást érdemlő törekvés, de mint mindennek, ennek is lehet fonákja. Ha csak az egyik szülő elgondolása érvényesül, s a család többi tagja pusztán alkalmazkodni kénytelen, az ilyen együtt töltött idő többet árthat, mint amennyit használ. Bizony a gyermek érdekét és érdeklődését is figyelembe kellene venni. Alkalmazkodásra is csak úgy lehet eredményesen nevelni, ha önmagunk is alkalmazkodunk. Félünk az anarchiától és diktátorrá válunk, vagy fordítva, pedig helyesebb lenne, ha a középutat keresnénk. Arra kellene ügyelnünk, hogy a családtagok közül a szabadság ideje alatt senki se unatkozzék. Dr. CSICSAY ALAJOS Fotó: Gyökeres György Tanulni nemcsak lehet, hanem kell is a szünet alatt. Persze csak kötetlen formában, de úgy, hogy az iskolában megtanult anyagot mégis ébren tartsuk. A leckeszerü feladatok elvégeztetése szóba sem jöhet. A gyermeket mindenek előtt olvasásra kell szoktatnunk. Olyan rendszeres olvasásra, amely belső igényévé válik. Olvasmányai ne legyenek egyoldalúak, hiszen természetes kíváncsisága eleve idegenkedik a beszűküléstől. Az ismeretterjesztő és szépirodalom egyaránt vonzza, s ne csak a tartalom, hanem az esztétikum, a kifejezésmód is váljék élményévé. Nincs jobb eszköz a nyelvi készségek fejlesztésére, mint az olvasás. Azaz hogy mégis, s ez a beszélgetés. Tegyük lehetővé a gyermeknek, hogy élményeiről időnként beszámoljon. Az ilyen beszélgetéseket úgy szervezzük meg, hogy spontánnak tűnjenek. A szervezés talán nem is ideillő kifejezés. Inkább hagyjuk, hogy a gyerekből a mondanivaló kibuggyanjon. Jót teszünk vele, ha néha ellentmondunk neki, vitatkozunk vele, csak ne igazitgassuk szüntelenül helyre, ne akarjunk folyton okosabbak lenni mint ő, hiszen enélkül is tudja, hogy műveltségben fölötte állunk. Legyünk türelmesek hozzá! A legtöbb gyerek olyan cselekvés iránt érdeklődik, amilyent a szülei is szívesen végeznek, legyen az munka vagy szórakozás. Hiába erőlteti olvasásra gyermekét az a felnőtt, akinek a kezében senki sem látott még könyvet. Barkácsolni is inkább apjától tanul meg a fiú, mint a barátaitól, pedig a barátok óriási hatással vannak rá. Persze ez függ a gyermek korától, ezért ajánlatos lenne most megjelölnünk, hogy milyen korú gyermekre gondolunk. Vegyük a 10—14 éveseket, akik a legtöbb gondot okozzák. Akik gyakran ellentmondanak, durcásak, akaratosak, nehezen hajlíthatok, s talán szívesebben lennének a szünidőben barátaik között, mint a családdal. Valahogy mégis kibírják a 2—3 hetes állandó együttlétet. Lehet hogy még jó képet is vágnak hozzá, mert szeretnének örömet szerezni a szüleiknek. Akad ennél rosszabb is. A kényszer napközi otthon, vagy a pionírtábor. Az előbbi valóban szükségmegoldás és a nevelők emberségén, rátermettségén, leleményességén múlik, hogy érdekessé, vonzóvá tegyék a gyerekek számára. Az utóbbi viszont bonyolultabb dolog. Az idegen táj, az új társak keresése, az utazás lehet csábító, ám amelyik gyerek kellemetlen élményekkel tér haza, nem kívánkozik többé táborba. A szülő kedvéért ugyan elmegy másodszor is, de ha megismétlődnek a rossz tapasztalatai, egy életre nyomot hagynak a lelkében. Semmi szándékom a pionirtáborök fölött csak úgy vaktában és felelőtlenül pálcát tömi. Igazságtalan is lenne és sértő. Nem beszélve arról, hogy az úttörő-mozgalom egyik nemes törekvését és küldetését vádolnám, de azt is tudomásul kell venni, hogy hiba mindenütt előfordul. Itt kevésbé lenne szabad. Beszélgettem nem egy tanulóval, aki különféle okok miatt nem szívesen emlékszik a táborra. Jóllehet, kiábrándulásának egyik nyomós oka éppen az, hogy rosszul készítették fel, túl sokat ígértek neki és keveset kapott, esetleg sérülékenyebb alkat az átlagosnál és nem bírt kellően beilleszkedni vagy feloldódni. A jó élményszerzés szempontjából eddig legsikeresebbnek mondható a túra- és művelődési táborok, ahol a gyerekeknek szerep jut. Ha érezhetik, hogy ők is valakik, szükség van rájuk. Az egymásrautaltság összekovácsolja a felnőtteket is, a fejlődő lelkű gyermeket pedig hatványozottan. A sátorverés, a főzés, a bizonytalanság érzete, a tábortűz meghittsége, a nomád életmód csodálatos dolog, míg az összkomfort maga az unalom. A városi gyerekek számára talán legszebb időtöltés, ha a szünet egy része a falusi nagyszülőknél telik el. Hogy miért, ezt fölösleges lenne részletezni. Sajnálatra méltók viszont azok a gyerekek, akik a szünidő túlnyomó részét televízió előtt vagy bömbölő magnetofon mellett heverészik át. Tévedés ne essék, nem a kamaszkori természetes lustaság felszámolására ösztönzők, hanem az egyhangúság, a tespedés, a kárbaveszett idő ellen szólok. Lehet, hogy a szülőt megnyugtatja, hogy a gyermeke biztonságban van, otthon nem leselkedik rá semmiféle veszély. Persze ez nem biztos. Bízni kell a gyermekben, hagyni, hogy néha elkószáljon, s nem feltétlen fontos, hogy minden percéről beszámoljon. A kamaszgyerek nem tűri a kijelölt barátokat, s azt sem, ha a magaválasztottaktól tiltják őt. Néha bömbölhet a magnó és szabadjon felforgatni a lakást, de aztán segítsen rendbe tenni is, lehetőleg ne kényszerből, hanem szívesen. Ha szóvá teszünk neki valamit, ne a személyiségét sértsük, „látod milyen vagy te!", hanem rendszeretetre neveljük kicsi korától fogva. Szokásaink kialakításában a megerősítés, kioltás szándéka vezéreljen. Erre bizony egy kicsit fel kell készülni. Célunk határozott legyen, ugyanígy nevelői, szülői ráhatásunk. Törekedjünk arra, hogy a gyermeknek a szünidőben minél kevesebb merev szabályhoz kelljen alkalmazkodnia. Hogy számára a vakáció igazi kikapcsolódást jelentsen, minél többet tartózkodjon a szabad levegőn, sportoljon, mozogjon, olyan tevékenységgel kösse le magát, melyre a tanév ideje alatt kevés a lehetősége. A NYÁRI SZÜNIDŐ - A TANULÓ SZABADSÁGA 16