A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-06-05 / 23. szám
Június 5 — Környezetvédelmi Világnap ÉLNI A természet és benne például az erdő maga az élet. Nemcsak szimbolikusan, hanem a szó legnemesebb értelmében is. Élőlények szerves együttese, valóságos társadalma. Hasonló az ember alkotta társadalmakhoz, melyekben az újszülöttektől az aggastyánok nemzedékéig minden generáció megtalálható, s mindnek létfontosságú szerepe van. Az érintetlen erdő képes önmagát megújítani, akárcsak az egészséges család: létrehozza és fölneveli utódait, kivénhedt vagy életképtelen egyedei pedig saját porladó testükkel válnak az új élet forrásává. Igen ám, csakhogy az emberiség, főképpen a huszadik század éveiben, alaposan megbolygatta a természet rendjét, a születés és a halál körforgását. Sokan, sok helyütt és sokszor meggondolatlanul, a következményekkel nem számolva, mondhatnám ész nélkül kezdtük fosztogatni a természetet, azaz saját életünk forrását. Aki már látott pakurával szennyezett folyót vagy halott erdőt, tudja, mit értek ezen. Az ilyen erdőben a fák tetemei kusza összevisszaságban borulnak a kiszikkadt földre, a halott erdőben már nem él meg a vad, a talajban alig lel táplálékot az élvezhető növény és egyre ritkább a madárfütty. A halott erdő szinte képtelen megújítani önmagát, de arra sem képes, hogy lélegzetével pótolja a levegő oxigénjét. Az egyre fokozódó környezeti ártalmak következményeképpen, sajnos, egyre több az ilyen beteg erdő a Földön, és ennek egyenes következménye, hogy az ember egyre gyakrabban küszködik légszomjjal. Nagy árat fizetünk civilizációnkért. Mert az egyre magasabbra törő gyárkéményeinknek, otthonunk komfortjának, útjaink kényelmének valóban nagy ára van, bár kétségtelen, hogy az erdők leggyilkosabb ellensége a szennyezett levegő. A levegőt pedig az ember szennyezi, és nem csupán füsttel, vegyi anyagok mérgező párájával, hanem az egymás kipusztítására szánt fegyverekkel is. Ma már tudjuk, hogy némely felhő a pusztulást hordhatja magában, s az ilyen felhőt nem lehet megállítani. Olyan nagyra még nem nőtt az ember hatalma, hogy a szeleknek is megálljt vagy hátraarcot tudjon parancsolni. A természet megszokott rendjének védelmére azonban még erőnk is, hatalmunk is van elég. Erre azért van halaszthatatlan szükség, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a környezeti ártalmak megfékezése, az erdők egészségének védelme maga az élet. A mi életünk. Az ebből eredő feladatok végrehajtása — mindannyiunk kötelessége. Az egészséges környezet megteremtésének, a folyók tisztaságának, az erdők gyógyulásának programja az emberiség fennmaradásának programja. Az erdészek szép és találó fogalmazása, hogy nevelik az erdőt. De mert az egészséges fák zöme tovább él mint az ember, az erdönevelés az egymást követő generációk folyamatos, mondhatnám: határidő nélküli feladata. Helyénvalónak tűnik hát a kérdés: vajon mi a mi szerepünk az erdőnevelésben? Elvégre mi „csak" sétálni, pihenni, felüdülni szeretnénk az erdőben, „csupán" meleget akarunk otthonainkban, „pusztán" kényelmet nyújtó bútorra vágyunk, és még hosszan sorolhatnám a természetcsonkitás különböző formáit. Környezetünk védelmében is „csak" annyi lehet a részünk, hogy nem élünk vissza a természet kínálta kincsekkel, s nem teszünk bennük kárt. Ezzel egyenrangú kötelezettség, hogy gyermekeinket is arra neveljük: ismerjék meg, szeressék, kíméljék, védelmezzék az erdőt, a folyók vizét, a levegő tisztaságát, az egész természetet. Akárcsak az életüket. (miklósi) Fotó: Gyökeres Gy. és Valter Bistika Ezek a működőképes modellek a prágai Műszaki Múzeumban láthattok__________________ 8
