A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-15 / 20. szám
csinálni, hogy a fiatalember egy pillanatig se érezze, rá- vagy le akarja beszélni a házasságról. Közben persze arra is gondolt, hogy a lebeszéléssel nem saját maga alatt vágja-e a fát. Hiszen minden igyekezetével arra törekszik, hogy a férjét mentse meg Borbálától, hogy a saját házasságukat óvja meg a szerencsétlenségtől, mivel egyre határozottabban érezte, hogy a férjének viszonya van Borbálával, s az a bizonyos asszonyi megérzés is azt sugallta neki, hogy vigyázzon, legyen résen, mert ami eddig szép és jó volt az életükben, összeomolhat. Másrészt viszont az is igaz, hogy ha Jóska összeházasodna Borbálával, akkor talán Feri is kijózanodna véglegesen, ha ugyan kijózanodna, hiszen azt mondják, hogy a szerelmes ember kábult és elvakult, azaz se lát, se hall, s hogy csak a saját érzéseire hagyatkozik. Később újabb kérdés vetődött fel benne: ennek a kusza összevisszaságnak Laczkó Jóska legyen az áldozata? Hiszen Jóska kisebb-nagyobb kilengéseitől eltekintve, végtelenül rendes és becsületes ember, jobb sorsra érdemes, semmint hogy egy gonosz nöszemélyhez kösse az életét, egy Borbálaféléhez, aki soha nem tud kibújni a saját bőréből. Erzsébet tovább fűzte a gondolatait: ha tőle függne, minden áldozatkész, lelkiismeretes és hivatását szerető tanítónak szobrot állíttatna, de a Borbála-féléket még az iskola közeléből is eltiltaná örökre. Ha az osztályvezető teljesítené a kérését, s ha Jóskát sikerülne lebeszélni a tervezett házasságáról, talán minden jóra fordulna, s néhány hét múlva talán megnyugodnának a kedélyek. Mindenképpen beszél Laczkó Jóskával, határozta el. — Jól összefagytál, ugye? — fogadta otthon az anyja. — Dehogy fagytam! Melegített a bundám, akár a kályha. Feri nincs itthon? — Bekapta az ebédet, azzal elfutott. Az utóbbi időben olyan, mint a besózott, örökké szalad ... Tudod mit kérdezett evés közben? — Mit? — Hogy észreveszem'-e, meg hallom-e a pacsirta füttyét? Meg hogy szerintem van-e lelke a falunak?... Még azt is megkérdezte, hogy szeretem-e a szomszédjainkat?... Te, Erzsi — tette csípőre a kezét Mezeiné — csak nem hibbant meg egy kicsit ez a Feri ? — Ne találgasson, mamácska. — Mindjárt rosszra gondol az ember — hajtotta le Mezeiné restelkedve a fejét. — Vásároltál valamit? — Egy tucat zsebkendőt meg Alexandrának pulóvert. — Minek szórod feleslegesen a pénzt, hisz azt sem tudja, hogy melyiket vegye fel, annyi van neki — dohogott Mezeiné. Semmit se tud szó nélkül hagyni. — Szép? — Talán megvettem volna? — Ma sem akarsz ebédelni? — kérdezte Mezeiné, hogy másra terelje a szót. — Ne vidd túlzásba a fogyókúrát, hallod, mert a végén teljesen elfogysz, akár a holdvilág. — Csinos akarok lenni — nevetett fel Erzsébet. — Ferinek így is tetszel, más meg ne érdekeljen! — Haladni kell a korral, mamácska. Ma az a divat, hogy mindenki szeretőt tart. Éppen én maradjak ki a sorból? — El is törném a derekad! — fenyegetődzött Mezeiné. Erzsébet nem szólt semmit. A telefonkészülékhez lépett: Laczkó Jóskát hívta. (Folytatjuk) Zirig Árpád Apám üt a fal tövében egy korty bor egy szelet kenyér — amit anyám sütött — és egy falat szalonna ízével a szájában már nem is fázom gondolja s mélyen mozdulnak benne a búzamezők és a krumpliföldek ül a fal tövében nyolcvannégy évesen s melengeti térdig lejárt lábát kérődző szarvasmarhák — mint néma játékszerek — legelésznek emlékrétjein JANIGA JÓZSEF RAJZA Sándor Károly Kell a fény „Nem tudok látni!" — mondtam kétévesen. S most, amikor már a szemem sem a régi: a sötéttől mintha újra kezdenék félni. Kell a fény: reggelente fent az égen, anyám fakuló apró szemében, az emberek lelkiismeretében. Szürke, magányos estéken: mert kell a szemedbe néznem, hogy tudjam itt vagy valóban, szépen és a nap holnap is fent lesz az égen. Mihályi Molnár László Ez még a nyár ez még a nyár a nyáréjszakák zsarnok varázsa befelé tombol lelkem cibálja felesel napnak és éjnek nekilendít a szunnyadó télnek neki az omló vad meredélynek átvisz a befagyott gázlón amíg a hó el nem áll ez még a nyár ■■■■v 15
