A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-15 / 20. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Kötődések — beszélgetés dr. Nyitrai Lászlóval a rimaszombati (Rim. Sobota) ügyvédi munkaközösség vezetőjével Bogoly János — Mihályi Molnár László: A BODROG ÉS A KAROSA KÖZÉN Debrődi D. Géza: MERRE TART A NÉPMŰVÉSZET Szabó G. László: JULI ÉS A TÖRTÉNELEM Miklósi Péter: NOTESZLAPOK P. Zachara: A FESTŐI CAPRI A tavalyi Jókai Napok győztese a nagymegyeri (Čalovo) Poloska Színház ebben az évadban Sós György: Az ementhali hóhér című komikus tragédiáját játssza. Címlapunkon jelenet a darabból (Fotó: Gyökeres György) A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ut. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 332—919 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral Pétemé Terjeszti a Posta Hídapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz; PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index : 492 11. KÖTŐDÉSEK — Egyszer véletlennek minősítetted. hogy a tánc útjára tévedtél. Hogyan is történt? — Sokáig véletlennek hittem, de ma már minden erőszakos belemagyarázás nélkül hiszen, hogy nem volt véletlen, tehát tévedés sem lehetett a táncművészettel frigyre lépni. Az élet sorsdöntő eseményeiről előbb vagy utóbb kiderül a sorsszerűség törvénye. — pontosabban szólva: igazolódik, hogy egy-egy fontos lépés mennyire volt nagyon rossz, vagy nagyon jó. Boldoggá tesz, hogy utólag immár semmi kétségem sem lehet afelől, mennyire szerencsés esemény volt, amikor tizenhárom évesen elkísértem az édesapámat a Palóc együttes próbájára. É- desapám a zenekarban bogozott én meg bámészkodtam a sarokban, mígnem aztán magam is megpróbáltam a lépéseket, és egyszercsak a táncosok között voltam, mert Székely Pista, a Salgótarjánból átjárt táncpedagógus felfigyelt rám. Táncolni tehát Fülekpüspökin kezdtem, a Palócban ... — Mégis Kassára mentél tanulni, az Ipariba ... — Igen, hiszen ez akkor már eldöntött dolog volt, de máig nem sajnálom, mert bizonyára felért egy jó gimnáziummal — nem is beszélve arról, hogy a tánccal kapcsolatos események az Ipariban töltött diákévek alatt gyorsultak fel az életemben. Az elején még hazajártam táncolni a Palócba, majd Kassán folytattam az Új Nemzedékben, míg aztán 1970-ben Fülekpüspökin megláttam a Szőttes műsorát. Kértem: hadd járjak közéjük. Örömmel fogadtak. A Szőttes akkor még kamaraegyüttes volt. Én pedig boldogan jártam — Kassáról egészen a fővárosba, s ha kellett, hát akár hetente. 72-ben már ott voltam a Szőttes nyári kőrútján, ahol végér-' vényesen eldőlt: hivatásszerűen a táncművészettel akarok foglalkozni. De hátra volt még két év az érettségiig. Ezt a két évet végigcsináltam, le is érettségiztem, de az iskolában már tudták rólam, hogy sosem lesz belőlem gépész. Talán ezért is nézték el, hogy hétvégeken bumliztam végig az országon a Szőttes próbáira, fellépéseire, hétközben a kassai színház balettstúdiójába, meg az Új Nemzedékbe jártam — nem kevés fellépést tudva magam mögött, s megszámlálhatatlan sok tervet magamban. — Gondolom, a legfőbb terv ekkor mára Zeneművészeti Főiskola volt. — így van. Jelentkeztem is. de a tánctanszéken csak kétévenként indult évfolyam, ezért egy évet vámom kellett. Mindenesetre érettségi után feljöttem a fővárosba, hogy a Szőttes közelében legyek. Közben a Vasúti Kutatóintézet tervezési osztályán voltam műszaki rajzoló és teljes erőbevetéssel táncoltam a Szőttesben, jártam a Népművelési Intézet tánctanfolyamára, készültem a főiskolára. — Első nekifutásra felvettek. — Igen. Harminchárom jelentkezőből hatot vettek fel, a hatból két fiút. Az egyik én voltam. Nem balettre, hanem néptánc-koreográfiára jelentkeztem, ide is jutottam, ami kettős öröm volt, hiszen a vonzalmam egyértelműen a néptánc felé irányult, mert az addigiak során elsősorban a néptáncban láttam az önkifejezés legteljesebb lehetőségét, a gondolatközlés adekvát módját, nemkülönben pedig az élet örömforrásaínak egyik legfontosabbikát. — Nem túl táncközpontú, túl szubjektív ez a szemlélet? — Dehogynem. De úgy gondolom, hogy ez teljesen természetes. Ha vérbeli VARGA ERVIN koreográfus festőművész lennék, akkor nyilván a festészetről nyilatkoznék ugyanilyen elfogultsággal. — Folytassuk a pályáddal! Hogyan alakult tovább. — Elvégeztem a főiskolát, de a legvégén volt egy korántsem szimpla lábsérülésem. Műtét, többhavi járóképtelenség, majd egy esztendeig tartó betegsor, no meg persze a fenyegető tragédia, hogy többé nem táncolhatok. Rettenetes volt. Időközben a főiskolai évek alatt folyamatosan táncoltam a Lúčnicában, ahol egy-egy turné során végigtáncoltuk az Amerikai Egyesült Államokat, Kanadát, Spanyolországot, jártunk a Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon, Franciaországban, és a sérülésem miatt lemaradtam egy Dél-Amerikai-i, meg egy Benelux turnéról, Kubáról, de minek soroljam. A fontos az. hogy felépültem s diplomával a zsebemben elszegődtem a Katonai Művészegyütteshez, ahol később be is soroztak, majd az egyéves szolgálat után még egy évre odaszerzödtem. Ott a balettkarban táncoltam végig a három évet, illetve kevesebbet, mert közben ismét eltörött a lábam — ugyanott, ahol már megműtötték. Ezt követően is sikerült olyannyira felépülnöm, hogy ugyanott folytathattam a hivatásomat, ahol kényszérűen megszakítottam. 1982 nyarától aztán ismét visszaszerzödtem a Lúčnicához, immár mint az együttes második koreográfusa, illetve a művészeti vezető asszisztense vagyok. Természetesen táncolok is, nem csak a Lúčnicában, hanem a Szőttesben is, melynek 83 nyarától másodállású művészeti vezetője lehetek. Aki figyel ránk. az tudja, hogy tavaly a Szőttes az olaszországi Goríciából egy nagy nemzetközi seregszemle egyik kategóriájának nagydíjával tért haza, de különdíjat kapott az egyik táncunk, nemkülönben pedig a Varsányi házaspár nevéhez fűződő zenekarunk is. Mindez igen sok örömöt jelent az életemben. Most készülünk a második bemutatóra, ami tulajdonképpen egy egyfelvonásos táncjáték lesz. •• » KÖTŐDÉSEK — Úgy gondolom sokféle helyi, közösségi, személyi kötődés tartozik hozzá az életedhez. így van ? — Azt hiszem igen. Keleten, Nagykövesden születtem, ahol apám is született s ahol tanított. Amikor aztán már nem tanított. Fülekpüspökire költöztünk, édesanyám falujába, de minden vakácót Kövesden töltöttem a nagymamánál. Nagyon szerettem ott, ha csak tehetem, visszatérek. Sajnos, a szüleim is, a nagymama is az utóbbi években egymás után elmentek, s bennem igen nagy űr maradt utánuk. És nagyon szorosan kötődöm Fülekhez és Fülekpüspökihez, jórészt Kassához, az iskolaévekhez, Bratislavához, ahol dolgozom, Éberhardhoz, feleségem falujához, ahol lakom, és sok-sok szlovákiai magyar faluhoz, ahol felléptünk, gyűjtöttünk. De hosszan sorolhatnám tovább, ám említenem kell a közösségekhez fűződő kötődéseimet, a baráti, munkatársi közösségeket, szűkebb és szélesebb régióit eddigi életemnek, a családokat, ahová vérségi kapcsolat nélkül is szorosan tartozom, hiszen szinte családszerű közösségekben, együttesekben élem az éltemet. Utoljára, de nem utolsósorban pedig a saját családomat, feleségemet, gyermekeimet ... — Olga. a feleséged évekig táncolt a Szőttesben. — Igen. Aztán jöttek a gyerekek, Emese és Bálint, Olga pedig gyakorlatilag elmaradt a Szőttestől, de érzelmileg nem. Nem is beszélve arról, hogy a húga, tehát a sógornőm lépett a helyébe, aki ma a Szőttes egyik szólistája. — Családcentrikus ember vagy. tudom, nagyon szereted a gyerekeidet. akik gyönyörűek, a feleségedet. aki szép. de azt is tudom, sokkal kevesebbet lehetsz velük, mint szeretnél. — Ez igaz. Szerencsére megértöek. Az utazás része az életemnek s bizony egy esztendő öt ven-hatvan éjszakáját idegenben töltöm. — Nem keveset külföldön. — Hát e tekintetben nem panaszkodhatom, hiszen a Lúčnicával a korábban felsoroltakon kívül azóta már újra kétszer jártam Amerikában, voltunk a Moszkvai VIT-en, s tucatnyi európai országban — többször is. Az idén Jordániába, újra Spanyolországba és Egyiptomba is készülünk. Világot látni remek dolog s azzal együtt, hogy a sikert is élvezhetjük, még remekebb. — Hat nap múlva pedig Japánba indulsz. Ezt miért nem említed? — Mert még nem vagyok úton. Japánba ketten készülünk, egy zenész kollégámmal. Egy olyan együttesbe hívtak meg néhány hétre tanítani, amely a világfolklórból állítja össze repertoárját. Japánokból áll, a székhelye Tokió. — Nem vagy fáradt? Úgy tudom, a tánc a legnehezebb fizikai megerőltetés. Az aktív táncosok húsz év után nyugdíjjogosultságot nyernek. Korábban, mint a bányászok. — Nem vagyok fáradt. Harminckét évesen hogyan is lehetnék? Persze, a kondíciót nem a boltban veszi az ember. A két együttes napi próbái bőven biztosítják, a mozgást. — Azonkívül pedig házat is építesz. nemdebár? — Hát igen, jó lenne mielőbb kiköltözni az egyszobás lakásból. KESZEU FERENC 2
