A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-05-01 / 18. szám

kilencedik szakmunkás osztályba so­rolták, több mint tíz évvel ezelőtt pedig a hengersornál dolgozó kom­munisták szinte együtt ajánlották a kommunista pártba. Ekkor még alig­ha sejthette, hogy egy két évvel ké­sőbb — a gépi berendezések korsze­rűsítése közben — olyan helyzet áll majd elő, ami próbatétel elé állítja a hengersort kezelő brigádot. 1977- ben ugyanis döntés született az egyik kattogó, forróságtól izzó, az emberek fizikai erejét kimerítő, kereken ötvenesztendős hengersor likvidálá­sára és felváltására a sokkal korsze­rűbb svéd Morgan-Hammer berende­zéssel, amely nyolc óra alatt 300 tonna finom árut hengerel teljesen automatikusan. Felmentés volt ez az állandó munkaerőhiánnyal küzdő hengerdének, s vágyálom a még ta­nulni, új szakmákat elsajátítani akaró fiatal hengerészeknek. Az idősebb szakmunkások azonban a homloku­kat ráncolták: mi lesz velük? — Az új hengersor félszáz dolgozó helyett mindössze két tucatnyit igé­nyelt — újságolja \£pefarr- Paulű/ — Olyanokat, akik eľíudják sajátítani a pultok kezelését s gyengeáramú gép­kezelői szakvizsgát tesznek. Ezt csak mi fiatalabbak vállalhattuk, a fogó­hoz szokott idősebbeknek a még mű­ködő régi gépsorok mellé kellett áll­niuk. Nehéz időszak kezdődött, hi­szen az összeszokott partik és mű­szakok dolgozói kétségekkel, bizal­matlanul várták új beosztásukat. Mint újdonsült pártbizottsági tag, én kaptam a feladatot, hogy intézzem az emberek ügyét. Eleinte úgy éreztem, soha nem jutok a meggyőzés, a bízta-AZ EMBER TÜKÖRKÉPE 1. Vannak napok, amikor szinte úgy tűnik: robbanófélben körülöttünk a világ. S bár úgy érezzük, hogy „telítve vagyunk" a napi hírek áradatával, figyelmünket és érdeklődésünket a szélsőségek épp úgy rabul ejtik, mint a köznapi élet apró-cseprő újdonsá­gai. Legyen szó külpolitikai esemé­nyekről, gazdasági helyzetről, napi munkáról, egyéni boldogulásról. Az sem titok, hogy eközben mit sem szeretnénk jobban, mint meg­őrizni a hétköznapok megszokott rendjét, ha úgy tetszik: jó értelemben gondolt eseménytelenségét... Hi­szen a legtöbben — így azok is, akik­kel március derekán Kladnón talál­koztam — az átlaghoz tartozunk. 2. A feladataikat becsülettel végző munkások nem egy nemzedéke nőtt már fel ebben a sok gyárkéményü városban. — Erről Kladno munkás­­mozgalmi hagyományai tanúskod­nak. Igaz, a reggelente felzúgó gyári szirénák ma már a biztos és a köny­­nyebb megélhetést jelzik, s a klad­­nóiak zöme összkomfortos lakásból indul munkába. De ez pusztán egyik oldala az éremnek. A másik oldalon azt is látni kell, hogy hiába változott meg az élet szinte a felismerhetetlen­­ségig, a fejlődés különböző módon érinti az embereket. Több helyütt, a napi munka gondjaiból eredően, ter­mészetes konfliktusokat is szül, amelyek a mai munkásság derékha­dának emberségét, meggyőződését és áldozatkészségét teszik próbára. íme, két-három történet a Prágá­hoz közeli iparvárosban tapasztaltak közül. Bátran kezdhetem a sort Václav Paulűval, aki ma 36 éves és előhen­­gerész a Poldi Egyesült Acélművek egyik hatalmas gyáregységében. Öt már fiatalon a szép keresettel járó 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom