A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-05-01 / 18. szám
••• A fiatal képzőművészek a Szlovák Képzőművészeti Alap Mihály-kapu utcai kiállítótermét úgy látszik, tartósan kisajátították. Más, állandó jellegű galéria híján — a régi évek óta nem működik, az új pedig még csak készül — ebben a méreteiben és megnyeket. A színben és formában minimálisra csökkentett képek közt a kölcsönös kapcsolatot sajátos térbeli elrendezésük teremti meg. A kétdimenziós műfaj terméke meghatározza a teret — a végtelen közeget. Milan Machajdik — aki főleg plakátkészíor„ mu/esz téssel foglalkozik — ezúttal rendkívül expresszív színezetű, formailag élénk temperafestményekkel jelentkezett, melyek pillanatnyi hangulatait, belső állapotait fejezik ki. Kisméretű absztrakt rajztanulmányai geometrikus alakzatok fiktív térbeli elhelyezését vizsgálják a papír síkján, sajátos atmoszférát hozva létre, természetesen társától teljesen eltérő módon. Pavol Rozložník (aki egyébként családjával Galántán telepedett le) egyrészt szcenográfiai jellegű, térbenyúló, kollázsszerű papírdomborműveket állított ki, melyek azonban mélyebb humánus tartalmukkal jóval túlmutatnak a puszta dekorativitáson. Különös, misztikus légkörű rajzolt tájképei évek óta tartó többirányú — az ázsiai kultúrák és a szci-fi iránti — érdeklődésének hatását mutatják. Felesége, Mária Hajnová — aki üvegszakon végzett — ugyancsak két műfajban mutatkozott be. Egyszerű, kisméretű, geometrikus emailozott kompozíciókkal és hasonlóképpen díszített ékszerekkel (csatokkal, melltűkkel), s azok ellenpólusaként nagy, kőbe faragott kerti vázákkal, ún. zsardinierokkal. Közös vonásuk, hogy ez utóbbiak is geometrikus alapformákra épülnek, fedőlapjuk félgömb- vagy kúp alakú üvegkupak. Érdekességük a két ellentétes jellegű anyag párosításában rejlik. A magyar nemzetiségű Fodor Kati — aki grafikai és illusztrációs szakon végzett — neve azok előtt, akik a fiatal művészek közös kiállításairól írt bírálatokat, híradásokat figyelemmel követik, már nem ismeretlen. Egyike legtehetségesebb s legjobb fiatal grafikusainknak, ami részben annak is köszönhető, hogy rendszeresen nyomon követi a magyarországi és általában a kortárs európai művészet fejlődését. A kiállítók közt ő az egyetlen, aki figurális jellegű munkákat hozott. Tartalmilag, formailag és technikailag is igényesen kivitelezett grafikái égető jelenkori problémákra keresik a választ. Röntgenképeket idéző arcképei és önarcképei az emberi lélekbe tett mélyreható szondák; hízelgés, álarc, illúzió nélküli szembenézés önmagával, másokkal, a valósággal, s mindennek könyörtelen felmutatása. Legújabb, vadul expresszív, színpompás portréi számomra ennél jóval kevesebbet mondanak. Úgy tűnik, inkább pillanatnyi hangulatok tükröződései, semmint állandó igazságok megfogalmazásai. (Remélem, megítélésemben nem tévedek...). S hogy ne feledjem, ami az említetteken kívül még mind az öt „társulóra" jellemző: a magas színvonalú technikai kivitelezés. A. GÁLY TAMARA világításában is igénytelen kis helyiségben kénytelenek egyelőre bemutatni munkájuk, útkeresésük eredményeit. Az említett körülmények inkább csak a két-, esetleg néhányszemélyes, műhelyjellegű tárlatoknak kedveznek. Legutóbb — februárban — öt fiatal művész fogott össze, hogy itt mutassa be legfrissebb alkotásait. Illetve, nem is most, már jóval ezelőtt hozta össze őket néhány közös szempont. Azonkívül, hogy két házaspár van köztük (Pavol Rozložník és Mária Hajnová, ill. Fodor Katalin és Milan Machajdik), a közös tanulmányok — a Bratislavai Képzőművészeti Főiskolán —, a képzőművészetről alkotott azonos, vagy legalábbis rokon nézetek is közrejátszottak. Ha az, amit munkáikkal mondani szeretnének, nem is világrengető újdonság, már az pozitívum, hogy néhány — jelenkori képzőművészetünkben kérdéses — problémára keresik a választ. Az egyik ilyen bizonytalan probléma az absztrakt művészet létjogosultsága, melyet hosszú évekig zsákutcába jutottnak, kiúttalannak minősítettek, s mely most — a 70-es évek neofigurációs hulláma után — világszerte újra jelentkezik, érvényesül a sok más irányzat mellett. (A bratislavai Novomeský-teremben nemrég kiállító Alojz Klimo absztrakt festményei is bizonyítják, hogy ezen a téren is vannak még lehetőségek). A térbeli elrendezés újféle lehetőségeinek keresése — az általuk alkalmazott eltérő műfajok, technikák ellenére szinte mindegyikükre jellemző. A kiállítás mindhárom férfitagja az alkalmazott grafika szakon végzett, de — mint azt ezen a bemutatkozásukon is láthattuk — más téren is próbálkoznak. František Zajac például gyakran fest (és állít ki) viszonylag nagyméretű, konstruktív felépítésű festmé-Fodor Katalin: Hármas expozíció (h idegtű, 1986) Milan Machajdik: Torzó {vegyes technika, 1987) Pavol Rozložník: Ülő férfi Ivegyes technika, 1987) IETNENA Magas-Tátrában megrendezett Universiadé minden sporteseményét nagy figyelemmel kísérték az újságírók, egymást és a pikáns pillanatokat is lefotózták. 1939 tavászán talált rá a francia egyiptológus, Pierre Montét a Nílus deltájában arra a hat királysírra, melyek közül négy, ki tudja, milyen csoda folytán, érintetlenül vészelte át az elmúlt harminc évszázadot. A szenzációs kincseket, melyek szépsége és gazdagsága csak Tutanhámonéhoz hasonlítható, föltárásuk idején nem részesítették értékükhöz és jelentőségükhöz méltó figyelemben. Annál nagyobb várakozással tekintenek most, 48 év múltán a franciák a párizsi Grand Palais-ban megnyíló kiállítás elé, melyen megcsodálhatják a honfitársuk által föltárt mesés kincseket. A Piast-kori, sok háborút és tűzvészt megélt sziléziai Klodzko késő reneszánsz és barokk épületekkel szegélyezett utcáit járva a középkor levegőjét érzi az ember. A turistákat mégsem az óváros épületei, templomai, műemlékei vonzzák elsősorban, hanem a felszín alatt meghúzódó hétszáz méter hosszú föld alatti alagút. A helyreállított folyosórendszer 460 méter hosszú „sugárútján” kávézókat, galériákat rendeztek be. 8
