A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 2. szám
tói is „fölkapja a vizet", hogy a tisztviselőnek szinte szünet nélkül mozog az állkapcsa ... Persze, a katonák nem mindig nyíltan támadnak. Van, ahol dossziékkal álcázzák magukat, másutt asztalfiókok mélyén lapulnak, és csak akkor masíroznak elő, ha főnök vagy ügyfél nincs a közelben. Ám hiába az óvatosság, olykor fölborulnak vaj-, sajt-, szalonnanyomot hagyva maguk után a tőszomszédságukban fekvő jegyzőkönyvön, műszaki rajzon, éves munkaterven, továbtanulási javaslaton, útlevélkérelmen, lakáskiutaláson. „Már mi is így kaptuk!" — hangzik az indoklás az ügyirat továbbadása közben. A népművészeti ajándékbolt elárusítónőit kérdezem: hol ebédelnek? — A szomszédos gyorsbüfében. A környék üzleteiből sokan járnak oda, de különben is akkora a tömeg, hogy az embernek néha elmegy a kedve az ebédtől. Ráadásul állva eszünk, néha nem éppen tiszta műanyagtálcán. így aztán az áruátvétel óráit nyújtjuk meg valamicskével, vagy csak úgy, nyitva tartás közben kapunk be valamit. A postán száznál jóval többen dolgoznak, üzemi konyha sincs, csak egy kis ebédlő. Az ételt készen hozzák, itt csupán tálalják. — Mire az étel ideér, összerázódik, nem gusztusos — panaszkodnak az ebédelök. — Ilyen körülmények között választék sincs. Ha szeretem, ha nem, a napi menüt kell ennem. Aligha csoda, ha az ilyen soványka ebéd után egykettőre megéhezik az ember, és már indul is a büfébe vagy a legközelebbi élelmiszerboltba. — Megmutatom büszkeségünket is, az új műhelyt — mondta az N.-i gyár főmérnöke kelet-szlovákiai riportútjaim egyikén. — Negyed éve sincs, hogy elkészült. Ez a részleg azelőtt tényleg rossz körülmények között dolgozott, de most végre emberhez méltó munkahelyet teremtettünk számukra. Kellemes meleg, fehér falak, tiszta és világos műhely fogadja a belépőt. De a gépek épp állnak. A tizenkét ember a műhely egyik sarkában tanakodik. A villanyrezsóról ínycsiklandó illat száll: ötliteres fazékban gulyásleves fő, annak rendje és módja szerint zöldséggel, krumplival. Éppen azon vitatkoznak, hogy a még háziasabb íz érdekében nokedlit tegyenek-e bele... — Elfogad tőlem egy kávét? — kérdezte tőlem a portásnő, amikor a közép-szlovákiai üzemek egyikében egy kerek óránál is tovább tartott, amíg elintéződött, hogy újságíró létemre túljussak a gyárkapun. Épp hogy csak bólintottam, és a kilépőcédulák, kulcsok, sárguló papírlapok mellett, két csorbult szélű üvegpohárban, máris ott gőzölgőit asztalkáján a fekete. — Megkínálhatom egy jó kávéval ? — kérdezte az igazgató, amikor végül is bejutottam hozzá a tervezett riport ügyében. És a titkárnő máris hozta, tálcán és szép vonalú porceláncsészében, a feketét. Megfigyelhetjük: minden munkahelyen kávéivással kezdődik a nap. A vízforraló, a kávéfőző a legfontosabb munkaeszközeink egyike lett. Igényesebb helyeken kávédarálót is üzemeltetnek ... Az éhomra lehúzott kávét követi a reggeli utáni, a délelőtti, az ebéd utáni, esetleg a szokásos délutáni. A kávéivás — szertartás. Félretoljuk a munkadarabot, a kimutatást, esetleg cigarettára is gyújtunk. Közben kényelembe helyezkedünk a széken, kortyoljuk, élvezzük a gőzölgő ital ízét. És beszélgetünk. Például magáról a kávéról. Keserű. Savanykás. Túlpörkölt. Gyönge. Jó lenne nagyobb választék belőle. A németek hosszú lére eresztik, az ő „blümchenjük" szinte ihatatlan. Van, aki tejjel fogyasztja. Holnap ki főz? Én nem. Én sem. Rajtad a sor. Valaki potyázik közülünk, vagy a másik szobából (a másik műhelyből) rájárnak a mi kávénkra. El kéne dugni, új helyet találni neki. Hová? A szekrénybe? A gép alá? A dossziék közé? Z. László, gyáregységvezetö: — A mi telepünkön átlagosan két kávét isznak az emberek naponta. Ha nagyon szerényen, egy kávé megivására öt percet számítok, azaz fejenként tíz percet, az a telep nyolcvanegy emberénél nyolcszáztíz perc, vagyis tizenhárom és fél óra. Legalább ennyi a főzésre, a pohármosásra, bekészítésre fordított idő is. Naponta ez huszonhét munkaóra! Amolyan íratlan törvény, hogy a munkahelyeken, akár tetszik, akár nem, meg kell ünnepelni a munkatársak, a főnökök névnapját. Akkor is, ha egyébként nem éppen szívélyes a kölcsönös viszony. Újabban a névnapok mellett illik megünnepelni a munkatársak születésnapját, házasságkötését, gyermekének születését, sikeres válópörét, kitüntetését, kilépését, nyugdíjazását, lakáshoz jutását, kocsivásárlását, satöbbi... satöbbi. Egy szocialista munkabrigád felajánlásainak jegyzékét lapozgattam a minap. Abból idézek: „Vállaljuk, hogy éves tervünket legalább két héttel előbb teljesítjük; vállaljuk, hogy tizenkét tagú brigádunkból legalább hárman továbbtanulással gyarapítják ismereteiket; egy-egy szombaton H. János beteg munkatársunk házának építésénél segédkezünk; vállaljuk, hogy egymás névnapjait és jelesebb születésnapját közösen ünnepeljük meg — a munkaidő után." MIKLÓSI PÉTER (Következik: Kár a strapáért?) Az autó és a fák Ludwigshafenből jelenti a DPA: „Három héten belül harmadszor került ipari szennyeződés a Rajna vizébe. Pénteken a BASF-cég ludwigshafeni üzemének elromlott hűtőrendszeréből 1 000 kilogramm 7 gyomirtó jutott a folyóba." (Újsághír) Elgondolkoztató esetek gyakran történnek, amelyek arra figyelmeztetnek, vigyáznunk kell a víz, a levegő és a termőföld tisztaságára. Bécsben a közelmúltban a Zentralsparkasse und Kommerzialbank meghívta több európai állam, így például Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, Bulgária, az NDK, Svédország, Franciaország és az NSZK szakembereit egy környezetvédelmi tanácskozásra. A vitaindító előadást dr. Ábrahám Kálmán államtitkár, a Magyar Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnöke tartotta, akinek éppen a napokban jelent meg egy tanulságos könyve Budapesten. A „Környezetünk jövője" című kötetben ezt írja a kitűnő szakember, aki egyébként a Balatoni Intézőbizottság elnöke is; „Az ókor és a középkor folyamán nagyobb méretű levegőszennyezés valószínűleg még nem volt. I. Edward angol király mégis már 1273-ban rendelettel megtiltotta Londonban a szén használatát. A London környéki erdők hamarosan kimerültek, egyre nehezebbé vált a törvény betartása. Feljegyzések maradtak arról, hogy egy manufaktúra tulajdonosáf 1306-ban széntüzelés miatt lefejezték." Több más szakértő is rendszeresen nyilvánosságra hoz olyan tényeket és gondolatokat, amelyek figyelmeztetők, sőt, időnként riasztóak is. Barbara Ward és René Dubos „Csak egyetlen föld van" című munkájában arról ír, hogy a legtöbb városban még a szakértők sem tudják pontosan, milyen kárt okoz a levegőben szálló füst, pernye, por és más egyéb. Bécsben, ahol Csehszlovákiát Karel Nútil és több más, alaposan felkészült szakember Képviselte, a tanácskozáson gyakran elhangzott, hogy a szennyeződés nem áll meg az országhatároknál, ezért előnyös, ha a védekezés közösen történik. Az osztrák fővárosban kiállítást is rendezett a Zentralsparkasse und Kommerzialbank, ezen bemutatták azokat a berendezéseket, amelyekkel tisztítani lehet a vizet, a levegőt. Feltehetően újabb megoldások is kellenek, például a gépjármüvekbe is, hogy a jelenleginél kevesebb káros anyagot bocsássanak ki magukból. Ki gondolná, miközben Ford vagy Volkswagen kocsija volánja mögött ül, hogy egy év alatt annyi mérget ereszt a levegőbe, hogy ezzel 8—10 fát ítél halálra. Az osztrák bank kész arra, hogy vállaljon bizonyos Karel Nútil és B. Kopecky a Zentralsparkasse und Kommerzialbank bécsi környezetvédelmi tanácskozásán Érdeklődök a bécsi környezetvédelmi kiállításon Ahol a bécsi szimpóziumot rendezték A szerző felvételei költségeket a környezetvédelem érdekében, még Ausztria határain túl is. Nem kétséges, hogy mindenkinek, legyen csak egy állampolgár, aki a hétvégét a hegyekben tölti, vagy egy diák, aki motorozik, vagy legyen gyárigazgató vagy autóbuszvezető, van tennivalója. A vizek, a levegő és a termőföld, a parkok, a virágágyak megóvása közös ügy. Nemre, korra való tekintet nélkül mindenki tehet érte valamit. Amit ma teszünk, azt az ifjúságért, a jövő nemzedékéért is tesszük. A környezetvédelem - iskolai tantárgy is. A földrajzóra vagy a kémiaóra ma már elképzelhetetlen nélküle. MOLNÁR KÁROLY 13
