A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-09 / 2. szám
I ft/' 4 ! I Munkanap(lopó)? A hivatalban fél nyolckor kezdődik a munkaidő. Az itt dolgozók egyikemásika nyolc óra körül kiszalad a legközelebbi élelmiszerüzletbe. Ketten-hárman vesznek egy liter tejet, darab vajat, negyed kiló felvágottat. A tejet poharakba töltik, a vajat és a szalámit elosztják. Egy emelettel feljebb hasonló „csendélet" fogadja a váratlanul betoppanót. Szabályos kenyérdarabkák díszelegnek az alkalmi tálcává avanzsált irodai papíron. A kenyérdarabkákon szalonnakocka, kolbászkarika, sajt. Tetejükön tavasszal újhagyma vagy retek, nyáron paradicsom, zöldpaprika, kovászosuborka, télen savanyúság. Disznóölések idején hurkakatonák, kolbászkatonák, abáltszalonna-katonák készülnek. Mielőtt a lakásra, kocsira, telekre, nyaralóra, külföldi útra gyűjtő, tehát főként hazai koszton élő tisztviselő bekapná a soron következő falatkát, még meghinti sóval, paprikával. Az ügyfél szemben áll az ügyében illetékes hivatalnokkal. Szerényen előadja kérését, ám ha lazább idegzetű, akkor már annak puszta látványá-A szalagnál dolgozó gyári munkás nyolc óra alatt nemigen hagyhatja abba a munkát. Ha ő megáll, a szalag üresen megy tovább s több száz kéz marad tétlenül. A bányász is csupán m üszakváltáskor jöhet fel a föld alól, bármi fontos elintéznivalója van. A mozdonyvezető, a buszsofőr sem hagyhatja faképnél a rábízott járatot. S nem hagyhatja el posztját a rendőr, a határőr; megszűnik magánember lenni a tárgyaláson a bíró, az ügyész; a színpadon a színész; a műtét alatt — még ha órákig tart is — az orvos. Vannak tehát munkahelyek, amelyek megkövetelik az állandó készenlétet, a feszült figyelmet, a folyamatos munkát feltételező termelést. Az ott dolgozóknak egy idő múltán természetes ez a fajta munkafegyelem és önfegyelem. Van azonban egy másik csoport is. Ebbe olyan emberek tartoznak, akik nemegyszer úgy viselkednek, mintha „szívességet tennének" már azzal is. hogy bejárnak a munkahelyükre, hogy kénytelenkelletlen ott tengetik napjaikat. E két véglet kozott azonban van egy jelentős számú réteg. Nem lógósok, nem is akarnak munka nélkül pénzhez jutni, de mert módjuk van rá, hát jócskán „lazítanak". Néha bizony olyan mértékben, hogy lényegében csak mellékesen dolgoznak. 1. Falatozunk, Falatozgatunk „A dolgozóknak — munkaközi szünet beiktatásával — lehetőséget kell biztosítani az étkezésre. Ha a kollektív szerződés nem tartalmaz egyéb megállapodást, akkor az e célra szolgáló szünet naponta húsz percnél rövidebb, illetve napi fél óránál hosszabb nem lehet" — szögezi le a Munka Törvénykönyvének erre vonatkozó szakasza. Lássuk hát, miként fest a gyakorlat?! Egy nagyüzem büfése: — Reggel fél hatkor nyitok. Erről egy szakszervezeti évzárón döntöttek így, mondván, az embereknek műszak előtt legyen idejük bevásárolni. A valóságban fél hattól negyed hétig inkább csak rámolok, takarítok. Negyed héttől azonban már szállingóznak az éhes emberek, természetesen, munkaruhában. Hét óra előtt már teli van velük a büfé, s morognak, ha véletlenül nem jött meg a zsömle, vagy a hentesáru ... Higgye el, nem könnyű állás az enyém. Egyrészt a dolgozóktól nyelek, másrészt a vezetőktől. Bizony alig múlik el hónap anélkül, hogy ne zsémbelne valamelyikük amiatt, mert a dolgozók a megengedettnél több időt töltenek a büfében. Számomra viszont a forgalom a fontos, meg hát különben is: látott már olyan boltost, aki üzletéből kikergeti a vevőt? Egy művezető, ugyanott: — Úgy esznek az emberek, mintha hetekig éheztetnék őket. Egyenként, vagy kisebb csoportokba verődve falatoznak. Elkezdik reggel, a műszak elején, és a legfalánkabbak a műszak végén fejezik be. Becslésem szerint, napjában átlag másfél órát esznek, az ebédidön kívül. Nyilván, éhesen sem lehet dolgozni, de azért nem lenne szabad átesni a ló túlsó oldalára sem. Legföljebb enyhíteni tudom az étkezéssel járó veszteségidőket, ha megbízok egy takarítónőt, vagy másvalakit, hogy müszakkezdéskor írja öszsze, ki mit szeretne enni és menjen el ö a büfébe a többiek helyett. Az evés olyan dolog, amit nehéz megtiltani... 12
