A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-04-10 / 15. szám
,.A szocializmusban a kultúra hivatása az. hogy a nép érdekeit szolgálja. " A gondolat a CSKP XVII. kongresszusán hangzott el. De ide kívánkozik egy másik idézet is az SZLKP legutóbbi kongresszusának politikai beszámolójából : „A kultúra nem csupán műalkotás és a művészet népszerűsítése; e fogalom szerves része a munka, a környezet, a társas kapcsolatok kultúrája, vagyis a mindennapok kultúrája. " Aki e gondolat jegyében igyekszik körültekinteni, — mondjuk egy járásban — az a válaszkereső szemlélődést már akár a vonat ablakából is elkezdheti, hiszen a táj, a település rendezettsége ugyanúgy a mindennapok kultúrájának minőségéről vall, mint az, ami a múzeum, a könyvtár, a művelődési ház, vagy a családi otthonok falai között tapasztalható. Nemkülönben része mindennek a köz- és magánépületek esztétikája, a munkahelyek kulturáltsága, a környezet védelme ... Lám, a felsorolás igencsak hosszúra nyúlna, és hosszan sem lenne hiánytalan, hiszen az, ami a könyvtár kihasználtságával kezdődik^ és a köztéri szobor szerepével folytatódik, aligha ér véget a hivatalnok vagy a kereskedelmi dolgozó viselkedésével. A mindennapok kultúrájához még a kenyér minősége is hozzátartozik. És persze más is. Szemlélődésünk terepe ezúttal a dunaszerdahelyi járás. S mert ez a járás egészében igencsak jó benyomást tehet az emberre — nem a kenyér minőségét, hanem a mindennapok kultúrájának alakítására hivatott emberek munkáját tartjuk megközelítésre érdemesnek. Ami pedig a kenyeret illeti, az képletesen is, ténylegesen jó. • • • A járási nemzeti bizottsága plénuma december óta kétszer tárgyalta, elemezte már a kultúra kérdéseit. Korántsem formálisan s hogy így igaz, azt máris gyakorlati eredmények igazolják. A 8. ötéves tervidőszak hátralevő szakaszában a kultúrára nem csupán több pénzt és több energiát szükséges fordítani de az eszközök előteremtésének és felhasználásának szemléletén is gyorsítani, tökéletesíteni, tehát változtatni kívánnak. Mindezt a XVII. pártkongreszszus eszmei irányelveinek szellemében, mélyebben tudatosítva azt, hogy a szellemi fejlődés nélkül nincs akadálytalan gazdasági fejlődés, s e fejlődés hordozója minden körülmény között az ember. A járás kulturális fejlődése az előzőekben is igen figyelemreméltó volt, de a jövőben ennél is jóval igényesebb, felkészültebb, módszeresebb munkára van szükség, mert a művelődési intézA városi művelődési központ mények országos gondot jelentő kihasználatlansága számos esetben itt is kézzelfogható valóság. Márpedig igen nagy luxus az, ha egy sokmilliós beruházásból felépített művelődési ház kong az ürességtől. A múltban megszoktuk, hogy ennek okát rendszerint a televízió vonzáskörében, az emberek elzárkózásában, a túlhajszoltságban jelöltük meg, és igen ritkán volt bátorságunk kimondani, hogy mindebben jelentős szerepe van egy-egy fizetett népművelőnek, aki ilyen vagy olyan okból nem képes vonzóvá tenni a gondjaira bízott intézményt. E kritika sokszor azért is maradt el, mert kimondva már nem csupán a falusi népművelő személyét célozta meg, hanem annak feletteseit is, akik elöregyártott magyarázatokkal szoktak visszavágni. Jóleső dolog azt tapasztalni, hogy a járás politikai és kulturális vezetése is így látja a helyzetet és ma ennek jegyében cselekszik. Bízvást remélhető, hogy a ténylegesen megkezdődött változás folytatódik, s ha nem is holnap, ha nem is könnyen, de előbb vagy utóbb emberekkel és tartalmakkal telik meg az a művelődési ház is, amelyiknél eddig a falu ravatalozójában volt csak kisebb a forgalom. Dehogy is akar ez csúfolódás lenni, hiszen e sorok írója mindig is azt tapasztalta, hogy a dunaszerdahelyi járás a múltban is azon járások közé tartozott, ahol a művelődési házak kihasználatlansága kevésbé volt valóság, s inkább az jellemezte, hogy kulturális élete mozgalmasabb, és színesebb, mint sok más helyen. Annál is inkább rokonszenves tehát az az igényesség, ami mos-A jnb épülete tanság mutatkozik a járás kulturális életének szinte minden területén — kezdve ott, hogy nem csak a hivatalos népművelőkkel szemben lépnek fel igényesebben, hanem a népművelővé válás kritériumait is szigorúbban kezelik — tisztázva és újrafogalmazva a függetlenített népművelők társadalmi, politikai szerepét, nemkülönben pedig a nemzeti bizottságok illetékességét abban, ami alatt a falu kulturális fejlődésének gyorsítását értjük. Mondani sem kell, hogy mindez anyagiakban is nagyobb ráfordításokat igényel. A növekvő költségvetési ráfordítások mellett a helyi művelődés sok esetben új anyagi forrásokból is 4
