A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)

1987-03-20 / 12. szám

TUDOMÁNY- TECHNIKA KÉMIA A KONYHÁBAN 4. ÉPÍTŐANYAGOK, FESTÉKEK A tavasz közeledtével jócskán megszaporod­nak a teendőink a házban és a ház környé­kén. A veteményeskertben már februárban megkezdődik a munka, amelynek során a kémia is szerephez jut, de most nem erről szeretnék beszélni, hanem azokról a munká­latokról és javításokról, amelyeket a házon magán: a falakon, az ablakokon és a fém­konstrukciókon kell elvégezni, hiszen a ke­mény fagyok és a hó alaposan próbára teszik az épületeket. Közismert tény, hogy a viz megszilárdulása­kor növeli a térfogatát, tehát, ha valamilyen üregben, repedésben fagy meg nyomóerőt fejt ki a környezetére. A rendszeresen és gyakran ismétlődő erőhatások megbontják a kevésbé ellenálló szilárd közegek szerkeze­tét, magyarán a vakolat, a fal vagy a beton megrepedezik, esetleg meg is hasad, s ilyen­kor bizony gyorsan kell cselekedni, mert a késedelem helyrehozhatatlan károkat is okozhat. Az építőanyagok lényegében néhány egysze­rű vegyület kémiai reakcióinak köszönhetik tulajdonságaikat és felhasználásukat. A ho­mok alapanyaga a földkéreg leggyakoribb vegyülete: a szilícium-dioxid (Si02). A ho­mok tisztasága, illetve a benne levő szennye­ződések jellege attól függ, hol bányászták. A tengeri homok a legtisztább, de ilyet mife­lénk nemigen találni, ám a folyami homok is nagyon jól megfelel az építkezési céloknak, csupán arra kell ügyelni, hogy lehetőleg ne tartalmazzon szerves anyagokat. A homok­­szemcsék annál jobban összetapadnak, mi­nél szögletesebbek. A homok tulajdonképpen adalékanyag; ah­hoz, hogy összeálljon kötőanyagra van szük­ség. Az egyik legfontosabb építőipari kötő­anyag a „mész", amely vegyileg kalcium­karbonát, CaC03. Magával a kalcium-karbo­náttal azonban nem tudjuk összekötni a homokszemcséket, ehhez egy kis kitérőre van szükség. A természetben a kalcium-kar­bonát hatalmas tömböket, sőt hegységeket alkot, hiszen a mészkő nevű kőzet nem egyéb, mint kalcium-karbonát. A mészkő hevítéssel — kb. 1000—1100°C körül — kalcium-oxidra és szén-dioxidra bontható: CaC03 -» CaO + C02 A kalcium-oxidot ezért égetett mésznek is nevezik. Belőle készül az oltott mész, amely vegyileg kalcium-hidroxid [CaíOHjJ: CaO + H20 /víz/ -» Ca/0H/2 A mészoltás már-már szertartásszerű műve­let, nagy szakértelmet, s főleg elővigyázatos­ságot igényel, mivel az égetett mész hevesen egyesül a vízzel és közben erősen fölmeleg­szik. Az oltott meszet földbe ásott gödörben tárolják, elsősorban azért, hogy a víz ne párologjon el belőle, s persze azért is, mert igen maró anyag, a fahordók vagy a fémtar­tályok anyagát könnyen kikezdené. Az oltott mész és a homok elegyét habarcs­nak vagy vakolatnak nevezzük. A felhaszná­lás céljától függően választjuk meg az alko­tórészek arányát és a hozzá adandó víz mennyiségét. A habarcsban vagy a vakolat­ban aztán „magától létrejön" a mész. Persze közben egy kémiai reakció is lezajlik, amely­ben az oltott mész és a légkör szén-dioxidja vesz részt: Ca(0H)2 + C02 -> CaC03+H20 Amint látható, a kalcium-karbonát mellett víz is keletkezik, amely folyamatosan elpáro­log. Fontos, hogy a habarcsnak vagy a vako­latnak legyen elég ideje „megkötni", vagyis hogy a fenti reakció zavartalanul végbeme­hessen, azért az ilyen jeHegü munkálatokat és javításokat lehetőleg ne közvetlenül a tél beállta előtt, hanem jóval korábban — akár már kora tavasszal — végezzük. A vakolatba különböző festékanyagokat is keverhetünk, esetleg utólag festjük be. Ezek a festékek általában különböző fémek oxidjai, amelyek a vakolat alkotórészeivel elegyeket, esetleg vegyületeket is képeznek. Egy másik fontos építőipari kötőanyag a cement. Lényegében két összetevőből: kal­­cium-oxidból és szilícium-dioxidból áll. Úgy készítik, hogy a finom porrá őrölt mészkövet és márgát kb. 1 400 °C hőmérsékleten együtt hevítik, s az egyes alkotórészek meg­olvadás nélkül szilárd tömeggé, klinkerré egyesülnek. Ezt finomra őrlik és máris kész a cement. A cementből, homok, kavics és víz hozzáadásával készül a beton. Az egyes összetevőket a célnak megfelelően különbö­ző arányban adagolhatjuk. A beton megszi­lárdulásának folyamata meglehetősen bo­nyolult és eltér a habarcs vagy a vakolat megkötésének folyamatától. A légköri szén­dioxidnak ez esetben nincs szerepe, sőt a beton nemcsak a levegőn, hanem a víz alatt is megszilárdulhat. A cement megkötése során lényegében különböző összetételű hidroszilikátok képződnek, amelyek idővel kristályos formát öltenek, ezért a beton sok­szor hónapokig, sőt évekig „dolgozik". Apróbb javításoknál, esetleg a falban veze­tett elektromos vezetékek befedésénél nem oltott meszet, hanem gipszet használunk kötőanyagként. A gipsz vegyileg kalcium­szulfát (CaSOJ, és a természetben két ás­vány formájában is megtalálható. Ha egé­szen pontosak akarunk lenni, akkor a gipsz képletét két vízmolekulával ki kell hogy egé­szítsük : CaS04.2H20. Amint a továbbiakból kiderül, ez nem holmi bűvészkedés csupán. Az üzletben vásárolható gipsz tulajdonkép­pen égetett gipsz, ami azt jelenti, hogy jóval kevesebb kristályvizet tartalmaz, egész pon­tosan : két kalcium-szulfát molekulára jut egy molekula víz: CaS04.1/2 H20. Amikor vizet öntünk az égetett gipszhez nagyon gyorsan visszaszerzi az eredeti kristályvizmennyisé­­gét és megköt. Közben egy kissé a térfogatát is megnöveli. A gipsszel éppen ezért nagyon gyorsan kell dolgozni, vagy egy kevés homok hozzáadásával le kell fékezni a megkötését. Gyakran használt kötőanyag az ún. magné­­zia-cement vagy Sorel-cement is, amelyet úgy készíthetünk, hogy magnézium-oxidot (MgO) 30—40 %-os magnézium-klorid (MgCI 2) oldattal elegyítünk. Az elegy csakha­mar kemény tömeggé szilárdul meg. Kőpad­­lók hézagait tömíthetjük vele, de megfelelő adalékanyagok hozzáadásával önálló burko­lóanyaggá léphet elő. Pl. ha fűrészport adunk hozzá, fautánzatú falburkolatot alakíthatunk ki belőle. Az ablaktörés faluhelyen nem nagy dolog, hiszen a mester szívesen házhoz jön és megjavítja a kitörött ablakot. A városi em­bernek viszont kész istencsapás, hiszen többnyire saját magának kell az üvegeshez cipelnie a — gyakran nem is aprócska — ablakkeretet. Sokszor az is elég lenne, ha hozzájuthatna egy kevés gitthez. Talán segít­het, ha elmondom, hogy a gitt lényegében finomra őrölt krétaporból és lenolajkencéből áll. Kb. fél kilogrammnyi gittet kapunk, ha 450 g krétaport 45 g lenolajkencével jól ösz­­szekeverünk. A gyurma a levegőn beszárad és rögzíti az ablaküveget. (Ha hosszabb ideig kívánjuk tárolni, vizet kell rá önteni.) Bizonyos anyagok összeillesztésénél jó szol­gálatot tehet a vízüveg is. Kémiai összetéte­lét tekintve nátriumszilikát, Na2SiC3, ponto­sabban ennek a vegyületnek a vizes oldata. A vízüveg különböző vegyületekkel szilárd masszává áll össze, amely kiváló kötőanyag. A leggyakrabban krétaporral szokták elegyí­teni, s a létrejövő péppel nemcsak két porce­lándarabot, hanem követ és fémet is össze lehet ragasztani. A pép megszilárdulásában ismét szerepet játszik a levegő szén-dioxidja. A vízüveg kiváló impregnálószer is. Ha a fát vagy a deszka felületét vízüveggel kezelik a fa „tűzmentessé" válik, de legalábbis jóval nehezebben gyullad meg. Az ablakkereteket és egyéb fatartozékokat, továbbá a különböző fémszerkezeteket, kerí­téseket, kapukat stb. festék- vagy lakkbevo­nattal védjük az időjárás viszontagságaitól. A drogériában vásárolható készítmények szá­ma olyan nagy, hogy azt egy ilyen kis írás keretében képtelenség áttekinteni. A festé­kek és lakkok lényegében három alkotórész­ből: festékanyagból, kötőanyagból és oldó­szerből állnak. A festékanyagok többsége fémoxid (pl. cink-oxid, titán-dioxid, vas-oxid, minimum stb.), de szerves eredetű festéka­nyagokat is alkalmaznak, főleg az autók karosszériájának festésénél. Az oldószereket úgy kell megválasztani, hogy lehetőleg egyenletesen és jól oldják a festéket és a lakkot, s a felvitel után gyorsan elpárologja­nak. Az oldószerek többsége szerves anyag. A klórozott szénhidrogének kivételével vala­mennyi többé-kevésbé gyúlékony. A festék megválasztásánál azt is figyelembe kell ven­ni, hogy a befestendő tárgy milyen közegben található. Az időjárás viszontagságainak ki­tett ablakkeretet nyilván egészen más típusú lakkal kell bekenni mint a szobában használt bútordarabokat. Az egyik legismertebb és a legtöbbször használt festékanyag a minium, amely lénye­gében összetett ólomoxid: Pb304. Nemcsak tetszetős élénk narancsvörös színe miatt kedvelt, hanem azért is, mert rozsdagátló. Más színű festékekhez is adagolják, éppen ez utóbbi tulajdonsága miatt. LACZA TIHAMÉR 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom