A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-03-20 / 12. szám
— Ha két ember szereti és megérti egymást, sok mindenre képes. Borika. — Közhely. — Mindegy, de akkor is igaz. — Itt és most talán, de ha jönnek a szürke hétköznapok, jön a sok nincs, ez is kellene, meg az is kellene, de honnan, miből...? — Vegyél példát Kissékről, Borika. Igaz, tizennégy évükbe került, de most már megvan mindenük, senkivel sem cserélnének. — Csakhogy nekik megvolt az alapjuk az induláshoz, de nekünk, a két jöttmentnek? — Nem szabad félni, mert a félelem tehetetlenné teszi az embert. Te is valami hasonlót említettél az imént, vagy már elfelejtetted? Borbálának még mindig nevethetnékje volt. Nem nagyon tudott hinni a fiatalember őszinteségében, viszont kezdte elismerni és értékelni a kitartó makacsságát. — Tegyük fel, hogy igent mondok és öszszeházasodunk — mondta Borbála. — Hogyan tovább? — Arra is megvan a tervem — felelte Laczkó felcsillanó szemmel. — Hiába nézel rám olyan kétkedve, igenis megvan! — Vegyek elő papírt és ceruzát. írjam ? — Nagyon szépen kértek, ne gúnyolódj I Soha nem volt őszintébb a szándékom, mint most. — Jó, elhiszem, folytasd! — A szád sarkában még mindig ott ül az a gunyoros mosoly, amiből arra következtetek, hogy egyetlen szavamat sem hiszed el. — Zsebkendőt teszek a számra, hogy ne zavarjon, jó? — Veled nem lehet komolyan beszélni — legyintett lemondóan a fiatalember. — Különben gondolj, amit akarsz, akkor is folytatom : milyen az albérleti lakásod ? — Kitűnő. — Megfelelne két ilyen csupasz verébnek? — De még mennyire, csakhogy annak a lakásnak van ám gazdája, ha nem tudnád. — Tudom, és azt is tudom, hogy soha nem költözik vissza a falujába ... a felesége miatt. — És ha netán elválik, és mégis ide menekül a csalódottságával ?' — Sokkal büszkébb annál, mint sem hogy ide meneküljön a szégyenével... Borbála most már kezdte komolyan venni a fiatalembert, s kezdett hinni az őszinteségében. Ez részben megnyugtatta, másrészt viszont felzaklatta. — Van konkrét elképzelésed a lakással kapcsolatban ? — Természetesen — gyújtott rá a mérnök, s mennyezetre fújta a füstöt. — Elsősorban azonban tőled függ, Borikám, hogy mit teszek. — Induljunk ki abból a tényből, hogy öszszeházasodunk. Egyelőre persze csak feltételes módban — tette hozzá Borbála gyorsan, nehogy túlságosan elbizakodjék a fiatalember. — Felutaznék Pozsonyba, felkeresném a doktort és előhozakodnék a vásárlási szándékommal, sőt adott esetben még azt is vállalnám, hogy az édesanyjáról élete végéig gondoskodnék — mondta a fiatalember magabiztosan és határozottan, amiből Borbála arra következtetett, hogy nem most találta ki, hanem alaposan átgondolta. — Honnan, miből teremtenéd elő a vételárat? — kérdezte. — Vennék fel kölcsönt... A szövetkezettől is kaphatnék, és te is kapnál a bankban. Nos? Borbálának valami azt súgta, hogy meggondolatlanul ne csapja maga mögött, sem maga előtt az ajtót. Ki tudhatja azt előre, hogy alakul Kiss Ferenccel a viszonya ? (Folytatjuk) KASSAK LAJOS VER Szólok halottainkról SEI Tévelygő ének Nincsen fekete kalapom, amit a fejemre tehetnék. Aludni szeretnél s csak hem/jeregsz nincsen fehér gallérom, amire föltűzhetném fekete derékaljad kemény, a párna éget mint a tűz nyakkendőmet — ha lenne. gyönge lélek, így gyötörnek bűneid nincsenek fekete kesztyűim és fekete szegélyű amiket titkon elkövettél s amikre ezután kerül sor. zsebkendőm sincsen, Kinőttél puha gyermekcipőidből amivel letörölhetném hulló könnyeimet szabadon éltél, mint a madarak s a virágok a réten most magányos és szerencsétlen vagy nagyon Szegény és ágrólszakadt vagyok, mint sok millió s egyre ritkábban fordulsz vissza a múltba társam ezen a földön, ami szép volt, akár egy keleti bazár. vak) igazság, hogy hazátlanul és tanyátlanul élek Lásd, a zöld selyemsátor ajtaja nyitva most is s mégis. s a kamasz, ki magad voltál egykor szomorúságom kertjében piros virágok között éppen átlépi a küszöböt feküsznek hatottaim. válláról harmonika csüng alá, rézszögekkel kivert szíjon akik ajkuk között az igazság fényével estek el s az édes tubarózsa illata leng a szíve körül. a németországi harcokban. akiket a nyomorúság sorvasztott el Amerika Hogyan vessem össze a kék ködben lebegő múltat kávéültetvényein, s a jelent amit véres lábnyomok szennyeznek ? Kína mérhetetlen rizsföldjein. Vámsok és országok emlékeznek rád elhagyott falvakban és a világ fővárosaiban akadtak ott messze asszonyok, akik s azok is akiket a Fehér Ház előtt gyilkoltak le fiatal szívesen öleltek volna meleg és illatos keblükre katona testvéreik, volt közöttük szőke és barna s olyan fiatat akiket harcra ingereltek s aztán tőrbe csalták őket, mint akinek égett és tündökölt két gyönyörű szeme nemes vadat mint a csillagszóró gyermekkorunk örökzöld fáján s végül is mind azok, akiket s te minderről megfeledkezetten baktattál tovább fegyverrel keresztül lőttek, akár egy kalandor, óriás, kitárt szárnyú madár kötéllel fölakasztottak. amint éppen a tavaszi szél hullámain úszik. és karddal szétdaraboltak. Egyhelyben állok, fölfelé növök és egyre mélyebbre Már korbácsol az ólmos, sűrű eső eresztem gyökereim. minden csupa nyimk s a szagok álhatóvá válnak Kiáltok a pusztába, ahol csönd van s a testvéreim a mocskos szerelmek, a baromi munka s az örök még alszanak: szegénység az ébredés órája ez, hát ébredjetek. nyomasztó párolgását nem felejthetem hát soha ? az irgalmatlanság órája ez — ne várjátok hát a könyörüle-Üdvözlet az álcázott szenteknek a külvárosokban tesség szamaritánusait az ismeretlen /jártok felől! azoknak is üdv, akiket teherbe ejtettek az ellenség Rózsaszínű felhőkkel játszik a júliusi szél, katonái a környékről már összeszedték a gyümölcsöt azoknak az anyókáknak, akik elvesztették drága fiaikat a szorgos asszonyok. és hozsanna mindazoknak, akik hűek maradtak csak két ember lóg a fán, hazájukhoz az én hatottaim ők is, s azoknak is, akik a prófétákhoz hasonlóan megvigasztalnám őket kemény tekintetem mosolyával, kézenfogva vezették társaikat, hogy megmutassák nekik de a kapuk zárva vannak előttem az ígéret földjét s nincs egy fekete szegélyű zsebkendőm, amivel közben térdrecsuklottak az idegen erőszak csapásai letörölhetném hulló könnyeimet alatt. Forradalom, megsebzett szívünk fergetege igazságosan csak te oszthatnád ketté a világot. Tüzes glóriáddal repülj föl álmaimból így, kegyetlenül fáradtan a lét peremén bolyongok és várom a napfelkelte első sugarait mikor elhangzik érted a munkások és parasztok mély sóhaja gonosz szép világ. 15
