A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-20 / 8. szám
EMBERI SORSOK FELIKSZ KRIVIN A KOLDUS Az automata koldus sehogy sem tágított az ablak elől. — Adakozzanak, könyörüljenek egy szegény, szerencsétlen emberen — kunyerált fémesen csikorgó hangján, és eközben panaszosan hunyorgott a sárga és piros lámpácskáival. — Takarodj! — rivalít rá Mrs. Mrouse. — Könyörüljön rajtam! — Vigyázz, mindjárt ráduszítom az automata kutyát! Az automata koldus kereket oldott, mert megijedt az automata kutyától. Mrs. Mrouse hallotta, hogy már a szomszédok ablakai előtt kunyerál. Hogy elszaporitották ezeket a koldusokat... Éppen hogy „elszaporitották" őket. Az általános jólét korszakában ugyanis, amikor soha senkinek nem volt szüksége segítségre. külön fel kellett találni az „automata koldusokat" — hogy megőrizzék az irgalom és a jóság erényét az emberek szívében. A jóság olyan szükséges az emberek számára ... Még a csupa elektronika, csu-NINCS Gyermekkorom legszebb élményei között tartom számon, amikor a hosszú téli estéken leültünk a meleget árasztó takaréktűzhely köré és nagyanyám vagy jó édesanyám mesélni kezdett. Mindketten nagy mesélök voltak. Végeérhetetlen történetekkel szórakoztattak minket. Nem is tudom, honnan vették hozzá az élményt, fantáziát, elbeszélőkészséget. Sose csapták össze a tenyerüket, hogy hagyjatok békén, ma sokat dolgoztunk, fáradtak vagyunk. Ha kérleltük őket, szívesen meséltek és mindig volt valami csodálatos történet a tarsolyukban. Manapság vajon hányán és hányszor veszik a fáradságot hogy este odatelepedjenek gyermekük ágya, ahogy mondani szokás, a szemük fénye mellé, s álomba meséljék őket. Ha körkérdést intéznénk a fiatal, gyakorló apákhoz, anyákhoz, hogy mesélnek-e a hosszú téli estéken a gyermekeiknek, az esetek túlnyomó részében bizonyára azt a választ kapnánk: ugyan kinek van arra ideje? Egyébként is minden este holtfáradtan és idegileg kikészülve érek haza. Kinek van ilyenkor kedve mesélni? Kinek. Pedig pszichológus barátomtól tudom — s magam is úgy érzem—, hogy a mese éppúgy kell a gyereknek, mint a jó meleg étel, tiszta ruha, a simogatás. Tanítás ez, beavatás a nagyvilágba, a nagyok oly titokzatos, nyugtalanító világába. Feloldja a gyerek szorongásait, levezeti félelmét, felébreszti a fantáziáját, gazdagítja érzelemvilágát, csiszolja nyelvismeretét. Sajnos, ma nincs mese. Ha van, akkor inkább mindenhol, de nem a gyerekszobában. A szülő rohan (hová?), ideges, fáradt, folyton elfoglaltsága van, mesére nincs idő. Az apa az anyához, az anya az apához küldi kérlelő gyermekét, mert ö jobban ráér. S mert egyik sem ér rá, marad a tévé, a rádió, a hanglemez, a magnószalag, a videokazetta, a gépmese. A jövő pedig még ígéretesebb. A házirobot bizonyára még mesélésre is beprogramozható lesz, feltéve, ha nem lesz ideges vagy ha ráér. pa automatizálás és kibemetizálás korszakában is igen fontos a jóság ... Mrs. Mrouse végül kiment az udvarra — és megsímogatta az automata kutyát... Taxiutazás A taxisofőr a visszaútra járó viteldijat is követelte, mert arra hivatkozott, hogy a múltból a jövőbe igyekvő utasokat nem kap. — Ott temérdek az utas — próbálta meggyőzni Claire. — Én is minden szombaton visszautazom az ük-ük ... — szava elakadt, és Claire sietve befejezte — ... szóval a nagyanyámhoz. — Oda-vissza kell fizetnie — jelentette ki könyörtelenül a sofőr. — Micsoda dolog ez! — méltatlankodott az asszony. — A jövőből a múltba oda-vissza, a múltból a jövőbe — megint csak oda-vissza ... Az öreg, tapasztalt vezető a fejét csóválta: — Hiába, nincs mit tenni, fizetni kell. A múltért is fizetni kell, meg a jövőért is ... Fordította: Gellért György MESE S mivel egy mai gyerek már kiismeri magát a tévé. a magnó, a videó világában, dugig nézheti magát rajzfilmekkel, trükkös látványokkal, agyonhallgathatja a gépmeséket a legtökéletesebben beszélő színművészek előadásában, csak éppen a tulajdon édesapja vagy édesanyja hangját nem hallja. Pedig köztudomású, hogy a gyermeknek éppúgy szüksége van az édesanyja hangjára, mint az anyatejre. Legtöbb az olyan beszédhibás gyermek, akihez nem, vagy csak keveset beszéltek a szülei. Meg aztán a szakemberek azt is állítják, hogy a készen kapott látvány, a mesefilm kikapcsolja, elkényezteti a gyermek fantáziáját, míg a hallott vagy olvasott szöveg fokozott működésre serkenti. Még roszszabb, hogy az óvodások háromnegyed része általában a tévé főmüsorát is megnézi. Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy az ilyen gyermek nem piheni ki magát, mi ez ahhoz képrest, amit a tévében lét. Általában a sokszor még a felnőtteknek is csak bizonyos fenntartással ajánlható kalandfilmeket, detektívtörténeteket. szirupos sorozatokat. Csoda, hogy a mesehősök népszerűségi listáján valahol hátul kullog már Hófehérke, Babszem Jankó vagy Jancsi és Juliska ? A kor listavezetői Piedone, Kojak, Derrick, Fantomas és társai, a golyószórók és pokolgépek kíséretében ellenfeleiket palacsintává pofozó és karatézó szuperemberek. Kicsinyeink hovatovább otthonosabban mozognak a különböző kézifegyverek, kábítószercsempészek és szuperdetektívek, mint a kacsalábon forgó várak, jóságos tündérek világában. Hát csoda, hogy idegesek, ingerültek és folyton szoronganak? Éjszaka felriadnak? Mindez azért van, mert nincs mese. Jobban mondva nincs szülő, nagyszülő, aki ölébe venné a gyermekét, unokáját, elmondaná a mesét, amely még ma, az űrhajók és multimediális eszközök világában is a gyönyör, az öröm és a tanulság forrása. PALÁGYi LAJOS 1. Csinos, fiatal nő jelenik meg az N.-i járási nemzeti bizottság szociális ügyosztályán. Rozi — nevezzük öt Így — csupa jaj és baj. A járás túlsó végében fekvő községek egyikéből utazott fel; a panasza pedig nem kisebb, mint hogy egy fiatalember: L„ felgyújtotta a házát, mégpedig szerelmi bosszúból. Rozi ugyanis nem akart neki ajtót nyitni, L viszont nem nyugodott bele e kudarcba. Elment új erőt meríteni a kocsmába, majd visszatért. Rozi ekkor a menekülést választotta: kisfiával, akit egyedül nevel, elrohant a komájához, és ott is maradt éjjelre. L beváltotta a fenyegetést: betörte az ablakot, kihúzta a függönyt és meggyújtotta. A ház, szerencsére, nem égett le teljesen, „csak" egy szobája égett ki, ám ott tényleg szénné, füstté vált minden. Mivel a többi szoba nem volt berendezve. Rozi és kisfia lényegében hontalanná váltak. A jnb illetékes dolgozója megértő: gyorssegélyt utal ki, bár a tényleges kár — érthetően — ennél sokkal komolyabb. Sokára térül vissza, ha egyáltalán visszatérül. 2. . Az alkalmi gyorssegély kiutalása után pár nappal jómagam is a helyszínre utazom, hogy a munkahelyén, illetve pillanatnyi kényszerlakhelyén keressem fel Rozit. Munkahelyén közük: jelenleg betegállományban van; az idegei miatt. Rozi főnöke, az üzletvezető: „Rozi nem egészen másfél éve dolgozik nálunk. Eleinte eladóként, most pénztárosodként. Elég sokszor van betegállományban, de volt már igazolatlan távolléte is. Most fegyelmi eljárás is folyik ellene kis híján kétezer koronás kasszahiány miatt. Ez elég zűrös ügy: közvetlenül zárás előtt megjelent itt nála két nő és valamiféle prénzt követeltek tőle tűrhetetlen modorban. Kitessékeltem őket az utcára, Rozi néhány perccel később meglehetősen dúltan jött vissza, és a zárás előtti elszámoltatásnál kiderült a hiány. Jegyzőkönyvet vettünk föl, megindult a fegyelmi. Óvodás korú gyermekét különben rendesen neveli. Egyébként is jó prof a teremtés, szeret szórakozni.” Vegyes érzelmekkel távozom Rozi munkahelyéről. Az óvodába tartok, ahol megtalálom a kisfiát. A gyerek csendes, értelmes. Röviden a történteket is vázolni tudja: „Most elköltöztünk otthonról, mert anyu egyik ismerőse felgyújtotta a házat, amikor nem voltunk otthon. De múltkor is volt cirkusz nálunk, mert anyu egyik ismerőse, egy néni, elvesztette a pénztárcáját és minálunk kereste .. Az óvónő: „A gyereket mindenesetre rendben tartja az anyja, akihez a kisfiú nagyon ragaszkodik. Jó a kapcsolatuk, ami érthető, hiszen csak ketten vannak egymásnak. De az is biztos, hogy a kicsinek zavaros fogalmai vannak a családról." Rozit a megadott címen: a komájánál találom. Arra kérem, hogy történetét a legelejéről mesélje. Némi vonakodás után rááll a dologra: „Tizenegy éves voltam, amikor elváltak a szüleim. A bíróság anyámnak ítélt, de ő állami gondozásba adott. Tizennyolc éves voltam, amikor a fiam megszületett. Az apja házasságot Ígért, de aztán visszahőkölt. A fölgyújtott ház az én apámé, aki kölcsönadta nekem, mert ő most egy másik faluban lakik az élettársával. Azt hiszem, minden baj ott kezdődött, hogy egy ideig együtt éltem egy itteni fiatalemberrel. Amikor szakítottunk, kezdett el utánam járni L. El is vett volna feleségül, de én nem akartam. Ennek ellenére jóban voltunk, nemegyszer nálam maradt éjszakára, és én is el-eljártam néha a mamájához. Egy szép napon azután megkértem L-t: ne jöjjön többet, mert megismerkedtem egy másik férfival, s talán házasság is lesz a dologból. A tűzeset óta azonban eltűnt ez a férfi." Kérdezem Rozit: Vajon L Miért tette ezt vele? „Nem tudom, igazán nem. Szörnyű helyzetben vagyok, a legjobb lenne elköltözni innen. A munkahelyemen sem valami rendesek hozzám." Megemlítem a kasszahiány miatti fegyelmit. „Hát igen. Az eset előtt pár nappal bent voltam a városban, új cipőt akartam venni a fiamnak. Lekéstem a buszt, ezért taxin akartam hazajönni. Amikor megláttam néhány helybeli ismerőst, fölajánlottam, őket is elhozom. Útközben megálltunk egy féldecire, aztán ebből lett a botrány. Volt közöttünk még egy nő, aki becsipett. és a taxiban hagyta a pénztárcáját. Másnap eljött botrányt rendezni az üzletbe, ezért lett a hiányom ... Igen-igen, a tűz ... Azon a bizonyos estén L. meg egy haverja, aki börtönben is volt már, eljöttek meglátogatni. Én a fiammal voltam otthon, és nem akartam beengedni őket, mert részegek voltak. A gyerek is sírt a félelemtől. Végül nagy nehezen elmentek, a fiam meg én a komámékhoz menekültünk. De éjjel oda is utánam jött L. meg a haverja. Kiabáltak, még a csöngőt is kitépték. Fenyegetőztek, hogy fölgyújtják az apám házát. Aztán elmentek, s egy idő múlva jöttek a szomszédok, hogy ég a ház! A bútor, a tévé, minden leégett abban a szobában ... Sajnos, annyi a zűr körülöttem, hogy másutt több családnak is elég lenne." 3. L előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást, de nem szívesen beszél az ügyről. „A haverommal nem akartunk semmi mást, csak meglátogatni Rozit. Vittünk két üveg pezsgőt, hogy ott megisszuk, aztán kész. Odaértünk, megdobtam az ajtót kaviccsal. azután még egyszer, hogy kijöjjön végre. Hát ez a második kavics egy kicsit mellément, így betört az ablak. Amikor Rozi meg a fia elmenekültek, a haverommal a nyitott ablakon bementünk a házba, és megírtuk azt az egy üveg pezsgőt." Félbeszakítom: előbb még két üvegről volt szó... „Valóban kettőt vettünk, de egyet útközben megírtunk. Az tényleg az én ötletem volt, hogy fölgyújtom a függönyt, mert boszszantott, hogy Rozi a komájához menekült. Hogy ekkora tűz lett a dologból, arról Rozi tehet, mert oltás helyett inkább huzatot csinált, hadd terjedjenek a lángok. Azt hiszi, majd én fizetem a kárt. Különben is, amit Rozi mesél... Az ptéldául nem igaz, hogy el akartam venni feleségül. Ő járt utánam, ö marasztalgatott éjszakákra, sokszor a lakásomra is eljött. Ha másnak csináltam volna kárt, szánnám-bánnám, de Rozinak? Előbbutóbb úgyis kitört volna a balhé. Ha nem én, valaki más csinált volna vele ilyesmit. Ha nem is ezt, de egy jó alapos verést mindenképpen megérdemelt valakitől." 4. Eddig a történet, ami bizony „gubancos" ügy a javából. És az is biztos, hogy nem egészen véletlen : ki lesz italozó, randalírozó „széptevök" áldozata. M. P. 19
