A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-20 / 8. szám
Kis üzem egy nagy Cseri Arpád a legfiatalabb munkások egyike — Mindig kifogástalanul dolgozunk — büszkélkedik Štefan Kazi falu A javítóüzem munkáját Nyéki Ottó irányítja mekszínjátszás teret ad azoknak a tanulóknak is, akik a tanulásban esetleg nem érnek el kitűnő eredményeket, hogy sikerélményt szerezzenek, s ezáltal erősödjön az önbizalmuk. így a folyamat, amikor dolgozunk sokkal lényegesebbé válik, mint maga a produkció. Az iskolai színjátszás az „emberépítés" folyamatát kell hogy szolgálja, önálló gondolkodásra tanít s emellett kialakul a gyerekek pozitív viszonya az iskolához. Akik jó légkörű csoportban dolgoztak az alapiskolában, azok középiskolába kerülve sem a galerik, hanem az alkotó jellegű csoportosulásokat keresik. Egyszerűen azért, mert kialakult bennük az együtt dolgozás, együtt gondolkodás igénye. Nagyon boldog vagyok, mikor látom, hogy a gyerekeim kötődnek az iskolához, ha vissza-visszajárnak s úgy emlékeznek az itt töltött évekre, hogy itt jó volt. A Kincskeresők legnagyobb kincse maga a csoport közössége. Azt hiszem, a mi rendszeres munkánknak is része van abban, hogy míg 1983- ban 260 gyerek közül válogathattam, mára 360 tanulója van az iskolánknak. Elsőtől a negyedik évfolyamig Kosztyú Bertalanné és Popália Irén fogja össze a gyerekeket. A kicsiknek is nagy örömöt okoz a szerkesztett műsorok betanulása és előadása. Az én munkámban Szakszón Anna kolléganőm segít. Iskolánk csoportjainak a legnagyobb erényük, hogy folyamatos munkával folytonosságot teremtenek. — Elégedett vagy? — A legjobb alap is, ha nem építenek rá, az idők során tönkremegy. Nagyon bánt, hogy a 8. osztály után, amikor tanulóink középiskolákba, szaktanintézetekbe kerülnek nincs minden esetben lehetőségük az itt megkezdett munka folytatására. Véleményem szerint a közösség összefogása terén ezen a szinten óriási fehér foltok vannak. Én látom és érzem a munkám értelmét — nem a pillanatnyi eredményért dolgozom. Lehet apróság, de ha harminc év múlva a gyerek csak arra fog emlékezni, hogy egyszer kisdiák korában a színpad mögött hasra esett, már akkor is egy emlékkel gazdagodott, de az is lehet, hogy ennek az emléknek a hatására kezd majd el ő is mondjuk egy csoportot vezetni. Óriási tetterő volt bennem. Persze, értek kudarcok, gáncsoskodások, amik a kedvemet szegték — de ez a negatív erő mindig a felnőttek részéről jött. A gyerekek élvezik a munkát, hófúvásban, mandulagyulladásban is ragaszkodnak a szerepléshez — így az én kedvszegettségem semmiképp sem lehet szárnyszegettség. Ez a munka nekem is életelemem. — Mit tehet ehhez még az újságíró? Csak annyit, hogy nagyon sok Ronkay Ágneshez hasonló pedagógusra lenne szükségünk, munkáját továbbra is jó eredmények fémjelezzék. CSANAKY ELEONÓRA 1 A zvolení Kovohron ipari szövetkezet zsé/yi (Želovce) javító üzemének fényesebb a múltja, mint a jelene. A nagyközségben Bányai Aladár rakta le a személygépkocsi-javítás alapjait. Igaz, az ügyeskezű mester szerény műhelyében kezdetben mindössze négyen dolgoztak. A két szakemberen kívül két tizenéves fiú ismerkedett a lakatosmunka és a gépjárműjavítás apró-cseprő fortélyaival. A tanulók egyike Nyéki Ottó volt, ö a jelenlegi jogutód üzem vezetője. — Az alapitó tagok közül — emlékezik — már csak egyedül én dolgozom az autójavítóban. Jegelődünk egyébként kereken harminc esztendővel ezelőtt alakult. Mi, fiatalok szakiskolába jártunk, de idehaza szinte minden szabad percünket a gépek mellett, a motorok között töltöttük. Jó szakemberek akartunk lenni, hát árgus szemmel lestük-figyeltük oktatóink és a zsélyi mesterek minden szavát, mozdulatát. Ők pedig szives örömest foglalkoztak velünk, ma js hálás szívvel gondolok vissza valamennyiükre. Eleinte Rokkantak Kisipari Szövetkezete néven működött a fióküzem, azonban egyetlen testi fogyatékos sem dolgozott a falak között, így 1978 elején megváltoztatták a nevét. Időközben szerelörészleggel gyarapodtak, majd újabb műhelyek nyíltak. Drótkötők, asztalosok, villanyszerelők, motorkerékpárjavítók, kőművesek, elektromos háztartási kisgépeket és rádiókészülékeket javítók tartoztak hamarosan a szövetkezet üzemegységének a kötelékébe. Az ötvenes évek vége felé Zsély különböző pontjain az egyes műhelyekben mintegy száz, többnyire helybéli szakiparos tevékenykedett. A munkát a területi szétszórtság miatt nehéz volt irányítani. Mindenképpen szükség volt egy új, központi üzem építésére. Nyéki Ottó jól emlékszik a szerviz alapkőletételére is. — Nehezen jutottunk beépítésre alkalmas területhez — magyarázza —, a földművesszövetkezet, érthetően, ragaszkodott minden talpalatnyi termőföldhöz. Végül egy mocsaras, vizöntéses tábla csücskén láttunk munkához. 1959 őszén mi vágtuk le a parcelláról a kukoricaszárat, 1961 nyarán viszont már tető alatt volt az épület, költözhettünk a frissen meszelt csarnokba. Azóta a zvolení Kovohron a „kenyéradó gazdánk". Érdekes módon, amikor már lényegesen megjavultak a munkakörülmények, fokozatosan megszűnt sok termelőegység. — Pedig az idő tájt házépítést is vállaltunk — sorolja sokrétű múltbéli tevékenységüket a szakember —, s belefogtunk volna akár a harangöntésbe is. Lelkesedésben nem volt hiány. Nyéki Ottó — oklevelek tanúskodnak róla — szakmája kiváló értője, mestere. — Édesapám odaveszett a második világháborúban — mondta önmagáról —, nővérem férjhez ment, nem hagyhattam anyánkat egyedül. A szülőfalumban kellett maradnom. A gépek már gyermekkoromban módfelett érdekeltek, hát örültem, hogy többé-kevésbé helyben kitanulhatom a géplakatos mesterséget és ráadásul majd itthon dolgozhatom. Jól választottam, a munkámban örömömet lelem. 2 A község peremén, jó egy kilométernyire a falutól, az Ipolykér (Kiarov) felé kanyargó országút mellett húzódik meg az üzem. — Jelenleg — sorolja Nyéki Ottó — csupán autójavítással foglalkozunk. Volgák, Moszkvicsok, Zsigulik teljes felújítását, valamint Škoda személygépkocsik újrafestését és kocsiszekrények javítását végezzük. Létszámunk 37 fő, az egyes műhelyekben huszonötén dolgoznak, a többi irodai és egyéb, kisegítő munkaerő. Nyéki Ottó végigkalauzol az üzemen. Szakembereink — sorolja menet közben — teljesítménybérben dolgoznak. Aki szorgalmas és ügyes, négyezer koronát is kereshet havonta. Persze, néhányan alig kapnak többet másfélezernél. Közületek és magánszemélyek számára egyaránt dolgozunk. Az egész országból veszünk fel megrendeléseket: Kelet-Szlovákiából és a Tátra vidékéről csakúgy, mint Prága környékéről. — Nem dicsekvésképpen .mondom — jegyzem fel már a szerelőcsarnokban Štefan Kazí szavait —, de mi mindig kifogástalan munkát végzünk. Tölünk az ügyfél elégedetten távozik, s mostanában egyetlen panaszos levél sem érkezett az üzem cimére. Hát bizony ez nagy szó. — Szklabonyai (Sklabiná) vagyok — folytatja a 44 éves férfi a megkezdett gondolatsort —, 1959 óta Zsélyben dolgozom, s innen szeretnék nyugdíjba menni. szélén — Én már — kapcsolódik a társalgásba fiatal kollégája, a záhorcei Tibor Bartoš — üzemi ösztöndíjasként tanultam ki az autószerelő szakmát. Most tettem le az „angyal* bőrt" , ez az első munkanapom. Az üzem dolgozói szocialista munkabrigádba tömörülnek. A legtöbb munkás bronzjelvényes, de néhányan már ezüsttel is büszkélkedhetnek. — A járásszékhelyről. Nagykürtösről ingázom — tudom meg egy helyiséggel odébb Ján BačíktóI, jól keresek, remek a kollektíva, hát megéri naponta utazgatnom. Sok itt a harminc év körüli fiatal. Ján Báčik 15 esztendeje a szerviz alkalmazottja, a pártalapszervezet elnöke. Nős, harmincéves: — Mi, kommunisták, igyekszünk jó példával elöl járni, ha alkalmas, rendesen felszerelt, korszerű műhelyeink lennének, többen beneveznénk az újítómozgalomba is. Lajtos Tibor a mostoha körülményekre, a gyatra alkatrész-utánpótlásra és a szerszámhiányra panaszkodik. A kárpitosok egy tenyérnyi szobácskábán dolgoznak. A kocsiszekrény-fényezők viszont kilenc évvel ezelőtt új helyiségbe költözhettek. — Mindössze egy éve dolgozom itt — újságolja Cseri Árpád —, a fölszerelésünk minden igényt kielégít, nagyszerű munkát lehet végezni. Én is naponta ingázom. 3 A zsélyi üzem nyáron ügyeletet tart. Hamarosan további műhelyek épülnek. Mi tagadás, régen megérett már a szerviz a korszerűsítésre. — Apróbb szolgáltatásokat helyszűke, vagy a gépi berendezés hiánya miatt nem tudunk végezni — kesereg Nyéki Ottó —, nincs például kocsimosónk, s a javításra váró jármüveket is csak a szabad ég alatt tudjuk tárolni. Remek szakembereink szinte emberfeletti munkát végeznek. Egy műszakban folyik a termelés. — Szükségünk lenne néhány munkásra — panaszolja tovább az üzemvezető ám a zvolení anyaüzemtől akadozva kapunk utánpótlást. Komoly gond, amelyet jó lenné sürgősen orvosolni. ZOLCZER LÁSZLÓ A szerző felvételei 13
