A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-20 / 8. szám
Danyi Irén, Pólós Árpád, László Géza és Dér Lívia az előadás egyik jelenetében Fotó: Bodnár Gábor KIRUCCANÁS ■ ■ A HÉT KÖZÉPÉN Jan Otčenášek zenés vígjátéka a Matesz Thália Színpadán KINCSÜNK A NYELV Az „után" névutó használatáról Egy gazdasági kérdéseket fejtegető cikkből való a következő mondat: „Ezért szüntelenül figyelemmel kell kisémi a munkakezdeményezés alakulását, ügyelni kell növekedésére, és mindenütt az elvégzett munka után kell jutalmazni." Ha a mondatot szó szerint veszem, akkor azt kell értenem belőle, hogy jutalmazni csak azután kell, amikor a munkát már elvégezték, írója azonban nem ezt akarja közölni, hanem azt, hogy a „végzett munka szerint kell jutalmazni". A fogalmazó tehát — valószínűleg idegen hatására — helytelen névutót használ. Az után névutó ugyanis elsősorban idő-, másodsorban térbeli egymásutániságot fejez ki. Például: „Négy óra után érkezett haza."; „A teherkocsi után haladt a város felé." Az után elvont határozóként jelölhet rangsort : „Pista után ő a legjobb a csapatban". Idöhatározóként azonban csak akkor egyértelmű a jelentése, ha a vele kapcsolatban álló névszó időpontot jelöl; időtartamot jelentő névszóval nem. Helytelenítenünk kell tehát az olyan használatát, hogy „Két év után tért vissza hazájába". Nyelvművelő szakirodalmunk ilyen esetben a múlva névutó használatát tartja helyesnek: „Két év múlva tért vissza hazájába." Korábban német, jelenleg valószínűleg szláv hatásra terjed az után névutós névszó egyes igék, elsösofbán az „érdeklődik", „tudakolódzik", „vágyakozik", állandó határozójaként. Főleg a mindennapi beszédben gyakori az olyan szerkezet, mint a „vágyakozik a szeretet után", „Kérdezősködik valami vagy valaki után". Ezek helyett a névutós névszó állandó határozók helyett jobbak, magyarosabbak az egyszerű rágós névszóval alkotottak: „Vágyik a szeretetre", „kérdezősködik valakire/' stb. Szintén a beszélt nyelvben terjed el az után névutó használata olyan kapcsolatokban, mint a „két gyerek után fizet tartásdíjat". Az ilyenekben is a határozóragos névszó használata a magyarosabb: „két gyerekre fizet tartásdíjat". Természetes és állandósult szerkezet viszont ma már az olyan kapcsolat, mint az illetéket, adót fizet valami, például jövedelem, ingatlan után. Ezek ellen nem lehet kifogásunk. A szóban forgó névutó gyakran előforduló helytelen használatára példa a következő mondat: „Az üstököst felfedezője, Halley után nevezték el". Ritkábban, de használják így utcákra, terekre vonatkoztatva is. Például : „A teret Hviezdoslav után nevezték el". A helyesebb és magyarosabb alak természetesen a -ról, -röl rágós: „ Halley re/, Hviezdoslavról nevezték el". Nálunk csaknem általánosan használt az után névutó az olyan határozós szerkezetekben, mint amilyen ebben a mondatban van: „Apja után örökölt egy kis családi házat." Az idegen hatáson kívül ennek terjedésében talán az időbeli vonatkozás is közrejátszik, az tudniilik, hogy „apja halála után örökölt. Bármilyen okokból terjedt is el ezekben a kapcsolatokban az után, a -tói, -tői rágós alak a helyesebb: „ApjáfoV örökölt egy kis családi házat." . MORVAY GÁBOR A prágai születésű szerző immár jól ismert író a hazai magyar közönség körében is. Munkáiból közel húsz film készült, és prózai alkotásainak java idegen nyelveken, így magyarul is megjelent. Van olyan regénye (Romeo, Júlia és a sötétség), amelyet nem kevesebb, mint 32 nyelven adtak ki, de Jan Otčenášek társszerzője volt például a Naplemente Rómeóval és Júliával című színműnek is, amelyet a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) társulata 1981 őszén mutatott be — méghozzá Konrád József, nem pedig Pavel Rímsky rendezésében, ahogy ezt a kassai (Košice) Thália Színpad 69. premierjének színlapja, egyéb pontatlanságok társaságában, tévesen hirdeti. Őszintén szólva, nem ismerem az 1979- ben elhunyt Otčenášek (dráma) írói ars poeticáját, de számomra szimpatikus, hogy nyíltan vállalja a színpadi szórakoztatást. Mai ihletésű, szellemesen szerkesztett darabjaiban úgy villantja fel a kialakított szituációk és jellemek fonákságait, hogy azok nem kívánnak mást sejtetni, mint amit mondanak. Magyarán: „egyértelmű" forgatókönyveket és színpadi játékokat írt, jó színpadismerettel, gyakran csattanó dialógustechnikával. Színpadi szerzőként nem engedi elveszni a közönséget a történések bozótjában, hanem nyíltan, célratörően vezeti a felismerendő igazságokkal fémjelzett végeredmény felé. Az út zökkenői, kanyarjai csak annyiban foglalkoztatják, hogy motiválhassa az életpályák kisiklását, a zsákutcák szerveződését, az emberi értékek devalválódását. A Kiruccanás a hét közepén című darabban szintén igy érkezik el a végső morális csőd, amely viszszamenöleg is minősíti a figurák cselekedeteit, s amely a felborult életutak és az elvadult emberi sorsok láttán a nézőre testálja az ítéletalkotás jogát. E szerzői szándékkal összhangban a Thália Színpad előadása is elsősorban a játékra helyezi a súlyt, azt sugallva, hogy nem kell túl komolyan venni a színpadon történteket, mert az csupán variációja az élet témába vágó alaphelyzetei sokaságának. Elvégre lépten-nyomon tapasztalni, hogy sokan és sokhelyütt — a hivatali teendők teljesítése közben és a magánélet gubancaiban egyaránt — másnak mutatják magukat, mint amilyenek a valóságban. Ki így, ki úgy bukdácsol a vágyak és lehetőségek, az álmok és a realitások, az ártatlan alakoskodások és a boldogság keresése közben. Mindezt egybevetve aligha kell különösebb hangsúllyal leszögeznem: játékszínünk kelet-szlovákiai együttese nem döntött rosszul, amikor Jan Otčenášek zenével gazdagított darabjának bemutatását vállalta. A Kiruccanás a hét közepén témája és hangvétele ugyanis összecseng a Thália Színpad mind határozottabban körvonalazódó programjával. Nevezetesen azzal, hogy vígjátékkal, komédiával, zenés darabokkal egy pillanatig sem súlytalan, ugyanakkor könnyedebb kikapcsolódást kíván nyújtani a közönségnek. Jan Otčenášek sorrendben első színpadi müve pedig úgyszólván tálcán kínálja ennek lehetőségét. Az emberi, még pontosabban a házastársi kapcsolatok örvénylése ugyanis mindig rejt magában annyi aktualitást, hogy egy élvezetes színházi estét lehessen alapozni rá. E csetepatéhoz — amelynek külön pikantériája, hogy a hétvégeken negédes családi idillekre, a hét derekán viszont házastársi félrelépésekre alkalmas, víkendházakkal telezsúfolt üdülőövezetben játszódik — Jan Otčenášek a jól eljátszható karakterek egész sorát kínálja. A néző e fanyarkásan lírai játékot szemlélve rádöbben, hogy e darab szereplői nemcsak önmaguk előtt, de sok esetben kölcsönösen is hazugságok között élnek. A tömbházas otthonok családi miliőjében, és a városszéli víkendházak látszatharmóniájában egyaránt. A Thália Színpad legutóbbi bemutatóját a prágai és brünni színházakban különösen otthonosan mozgó Pavel Rímsky rendezte, aki egyébként valóban dolgozott már a Magyar Területi Színháznál. Igaz, több mint huszonöt évvel ezelőtt. Akkoriban a TopáA rendezte Komáromban nem kis sikerrel, most viszont nem sikerült igazán hatásos, mondhatnám nagy előadást kreálnia. Az előadás azokon a pontokon mondható igazán jónak, ahol fellelhető a rendező ironikus-játékos szemlélete. Sajnos, e játékos irónia csupán helyenként van jelen,- aminek következtében itt-ott bizony felbillen az íróilag gondosan felépített szereplöpárok aránya, avagy szétforgácsolódik a gondolatiság és bizony a sajátosan cseh humor is csak töredékesen ölt formát. A jól játszható szerepek életre keltésében Pólós Árpád lépett előre igazán örvendetesen Milán figurájában. Erős hangsúlyok nélkül is kitűnően bírja lendülettel és nyílt pálfordulásaival az akamokság s a gátlástalanság jellemzőit is érzékeltetni tudja. Jana, a 22 éves ápolónő szerepében Dér Lívia jó arányérzékkel teremt hiteles figurát. Ügyes tehetséggel mutatja fel a józan ész diktálta szokványszituációk és a szerelem csábításai között vergődő teremtés alakját. Lengyel Ferenc szintén nagy biztonsággal bontja ki a Csavargó kettős énjét. Gombos Ilona pedig néhány sajátos hangulatú mozdulattal, kéztartással, jó mimikával ábrázolja Katerina ugyancsak nem egészen tiszta lelkiismeretét. Blanka, a 29 éves divattervező szerepét — nyilván kellő tapasztalatok és rutintalanság híján — Danyi Irén nem megalkotja, hanem csak megcsinálja, de néhány pillanata így is emlékezetes. László Géza játékának ezúttal.nincs az a színpadi súlya, amelyet Valentin kulcsfontosságú figurája megérdemelne, bár korrekt igyekezete és mértéktartó koméd iázása így is dicsérendő. Az előadás két apróbb szerepét Kövesdi Szabó Mária (Zdena) és Bajcsi Lajos (Karcsi) játsszák. Egy szó, mint száz: a Kiruccanás a hét közepén a tisztes igyekezettel készült produkciók közé sorolandó, amelynek nem titkolt szándéka arra figyelmeztetni, hogy magánéletünk kisebb-nagyobb hazugságai nélkül a hétköznapjaink és a víkendjeink is tisztábbak lesznek. Maga a bemutató pedig mind a kritikusnak, mind a nézőknek jóval kevesebb bosszúságot okozott, mint nem egy, ugyancsak a Thália Színpadon korábban látott műsordarab. Méltányolni ezt a szakma és a publikum közös feladata. MIKLÓSI PÉTER 10
