A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-13 / 7. szám
ONNAN HAN£)TTUK-OLVASTÜK-IATmK 55 kilométeres óránkénti sebességgel száll és elbírja kilencvenkilós gazdáját is. Új látványossággal csalogatják az amerikai Disney-parkok az ifjú látogatókat, az EO kapitány című filmmel. A háromdimenziós, tizenhét perces űrfantázia George Lucas produkciója, Coppola rendezte, a film sztárja és dalszerzője pedig Michael Jackson (ő látható a képen). A Disney-világ új mesefigurái közül Hooter, az oboaorrú elefánt és Fuzzball, a vörös szőrpamacs aratta a legnagyobb sikert. Ritka, mint a fekete hattyú ... (Fotó: Varga Ervin) s Ľ ORDOGH SZILVESZTER: LÁZÁR BÉKÉJE Nem könnyű jó könyvről írni. Ördögh Szilveszter a Rakéta regénytár-sorozat ban megjelent regénye pedig igen jó alkotás. A szerző korábbi műveit olvasva mindig az a gondolat ötlött fel bennem, hogy jóval tehetségesebb attól, mint amit a munkái éppen tükröznek. Különös dolog ... Viszont valóban elképzelhető, hogy egy-egy művész képességének teljes kibontakozását — akár számára is ismeretlen mellékzöngék gátolnák. Ördögh Szilveszter alkotásainak egy-egy szakasza emlékezetesen szép. S ha erre utalok, azt kell mondanom, hogy jó érzékük volt azoknak, akik hajdan az akkor 24 esztendős szerző első elbeszéléskötetére (A csikó) József Aftila-díjjal válaszoltak. Ördögh azóta is híve a népi-realista ábrázolásmódnak... A kortárs magyar prózában Balázs József munkáival rokoníthatók írásai. Mindketten tömör, célratörő megjelenítésekkel élnek. És mindketten a könnyen áttekinthető, hoszszabb lélegzetű elbeszéléseknek, kisregényeknek a mesterei. Ördögh Szilveszter valóban mestere az anyagnak. S kevés kortárs magyar író van, ki oly frappánsan tud szerkeszteni, mint ö. Mert a Lázár békéje montázs a javából. S a történet szereplőit én — kissé leegyszerűsítve — két csoportba osztanám. A főszereplő Fekete Lázár, és a mármár alteregóvá váló Kis Gyula a történelmi és magánemberi korszakok bukottjai: áldozatok, akárcsak Etelka — Lázár felesége — és még néhányan. Át-átsüvölt felettük a történelem fergetege, s ők ebben a viharban hányódnak. Nem értik, hogy mi történik körülöttük. És mi történik velük. Aztán, mert ez is előfordulhat. Fekete Lázár önmagának is megbocsáthatatlan vétket követ el — pillanatnyi felindulásában melyet a múltja „hozott apránként össze", megsebesít egy rendörjárőrt, és börtönbe kerül. A másik póluson azok serege áll, akik megtanultak a történelemben létezni. Az örvényben élni. Cselekedni. S ha kell akár távlatokat nyitni. A Lázár békéje már-már tökéletesen jó. És nemcsak az átlagolvasó izgalmas olvasmánya lehet, hanem az igényesebbeké is. A nyelvezete színes, a szöveg lendülete magával ragad. Vajkai Miklós LISZT FERENC ÉS PRÁGA Talán nem is köztudott, hogy a Prágai Supraphon, hanglemezek kiadása mellett, zenei témájú könyvek megjelentetésével is foglalkozik. A Liszt évforduló kapcsán kiadta a neves zenetörténész, Bohumíl Plevka Liszt a Praha c. kis könyvét, amelynek legfőbb érdeme, hogy a korabeli dokumentumok alapján a témakört a maga teljességében dolgozta fel, egységbe foglalva ezzel Liszt prágai kapcsolatait, valamint más cseh és morva városokban tett látogatásait. Részletesen elemzi a múlt század húszas-harmincas éveiben a cseh fővárosban uralkodó — határozottan konzervatív légkört, amely egy megmerevedett, dogmatikus Mozart-imádat arcképét viseli magán. És éppen Liszt személye, egyénisége, művészete az, mely bomlasztani kezdi a már gátként ható múltimádatot, fellazítva a talajt Smetana, majd Dvorák művészetének befogadására. A „zongora Paganinijének" híre már régen eljutott a cseh fővárosba is és lázba hozta annak közönségét, anál is inkább, hogy brünni koncertje — igaz csak két hónappal — megelőzte prágai fellépését. 1840 márciusában azonban sor került Liszt első prágai koncertjére is. A siker természetesen tomboló volt, s így nem csoda, hogy nyolc nap alatt összesen hatszor lépett pódiumra, s a közönség soraiban mindig ott volt egy 16 éves rajongó gimnazista, akit történetesen Bedrich Smetanának hívtak. Ilyen koncertsorozatot Prágában addig művész még nem adott, s azóta sem sokszor. A következő személyes találkozásra Prágának hat évig kellett várnia. Közben a két zenei nagyság, az Európaszerte hires Liszt és a szárnyait még csak bontogató Smetana személyes találkozására is sor került. Liszt zongorista pályafutásának lezárása után sem szűntek meg a prágai látogatások, sőt sokasodtak, de ekkor már a siker a müveit vezénylő Lisztnek szólt. Utoljára 1871 májusában töltött egy napot Prágában barátai társaságéban, s ekkor hallgatta meg Smetana Eladott menyasszonyának nyitányát. Plevka könyvének, tartalmi egysége mellett további erénye a gazdag melléklet, mely tartalmazza Liszt és Smetana levélváltását, a születésnapi beszéd teljes szövegét, valamint Eliška Krásnohorská „íme, letűnt a meteor ..kezdetű gyászódáját. Ugyancsak gazdag a képanyag is, melyben két olyan ritkaság is található, mint Ingres ceruzarajza, valamint R. Lauchert olajfestménye, melyek eredetije Bayreuthban, illetve Weimarban látható. Varga József Tízéves kihagyás után a korábban évkönyv jellegű kiadvány helyett indította útjára ezt a •folyóiratot a Magyar Tudományos Akadémia felügyelete alatt működő Körösi Csorna Sándor Társaság. Szerkesztője Kakuk Zsuzsa. Az Olvasóhoz című bevezető után hét tanulmányt olvashatunk, amelyek közül kettőnek bizonyos mértékig szlovákiai vonatkozása is van. Az altáji, a finnugor népek nyelvével foglalkozó Henrich Brenner (1723) munkásságát méltatva ugyanis Tardy Lajos fontosnak tartja : „és ha ismerte is Bél Mátyás egyik művét, nincsen arra adatunk, hogy a magyar és a svéd tudós levelezést tartott volna fenn egymással." Józsa Sándor pedig 30 év után újra kínai egyetemeken című tanulmányában beszámol a tavaly, Csehszlovákiából érkezett, tucatnyi kínai szakos hallgató helyzetéről is. A legérdekesebb, a legterjedelmesebb (21 oldal!) tanulmány szerzője Sárközi Alice. Arról a színes festésű, mongol „képregényről" ad illusztrált leírást, melyet a múlt század közepén készítettek, és amelyet a neves, Mongóliában is tisztelt Kara György profeszszor bocsátott rendelkezésre. Utolsó harmada a folyóiratnak a Szemle című fejezet, melynek írói öt könyvről, öt konferenciáról és négy kiállításról számolnak be. Ilyen módon az orientalisztika iránt érdeklődők részletes és hiteles látképet kapnak, mind a keleti népek színes irodalmáról, mind a magyar őstörténethez kapcsolódó kiadványokról, rendezvényekről. Említésre méltó a folyóirat angol nyelvű összefoglalója, valamint az a közleménye, hogy a Keleti Nyelvek Kollégiuma kezdő és haladó fokon levelező tanfolyamot indít keleti nyelvekből. Hajdú András FILI\i SZOVJET FILMSZEMLE '87 A Szlovák Film Központi Igazgatósága, a Szlovák Szakszervezeti Tanács, a SZISZ SZKB és a Csehszlovák—Szovjet Barátsági Szövetség a nagy októberi szocialista forradalom közelgő 70. évfordulója jegyében meghirdette a szovjet filmek szlovákiai szemléjét, amit egészen decemberig tartó versennyel kötöttek egybe. Az akció alapvető céljainak egyike, hogy filmszínházainkban, a filmklubokban, a barátsági házakban és a mozizásra alkalmas művelődési otthonok zömében is javuljon a szovjet filmmel való gyakorlati munka. Természetesen, ennek egyik előfeltétele, hogy ehhez igazodjék a bemutatandó filmek rangja és művészi színvonala. így aligha véletlen, hogy ismét vetítővászonra kerül például Elem Klimov két kitűnő munkája: az Agónia, illetve a Jöjj és lásd! — című filmdráma. Hasonló eseménynek ígérkezik a tavalyi, novemberi szovjet filmszemle legrangosabb alkotásaként jegyzett Ellenőrzés az utakon című munka hálózati vetítése. Ez az éppen másfél évtizeddel ezelőtt készült film megérdemli, hogy külön is méltassam. Már csak azért is, mert A/ekszej German 1971-ben készült alkotását a Szovjetunióban is csupán tavaly vitték közönség elé. Azután, hogy a szovjet filmművészek figyelemre méltó felszólalásokat eredményező s egyfajta művészi megújulást ígérő májusi kongresszusán épp az Ellenőrzés az utakon, illetve több más, hasonló sorsú film bemutatását szorgalmazták. A hetvenes évek elejéig az egyik leningrádi színházban dolgozó Alekszej Germánnak egyébként első rendezése volt ez a film, ám gyakorlatlansága szinte egyetlen kockán sem érződik. A feszültséggel teli, izzóan drámai beállítások, a ritmus pontossága és a példás szinészvezetés nagyon is gyakorlott rendezőre vallanak. A téma: egy, a második világháborúban küzdő partizáncsoport viszontagságai sokszor feldolgozott, ezúttal mégis újszerű. Ebben a csoportban, a korábbi filmsémáktól eltérően, nem szuperhősök, hanem nagyon is földi emberek harcolnak. Olyanok, akik szenvednek, szeretnek, gyűlölnek, éheznek, fáznak az előttünk pergő filmkockákon. Alapvetően pedig az igazi hazaszeretetről, emberségről és önfeláldozásról beszél ez a film, amelynek pontosan meghatározható helye van a szovjet filmművészet folyamatosságában. Miklósi Péter 9
