A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-06 / 6. szám
ájának, s megrendültén kövessük öt gyermekgyilkosságba torkolló élete útján. Biztosan sokan teszik fel a kérdést, mi értelme van végigülni egy idegen nyelvű előadást, melyből az ember egy kukkot sem ért. A nyelvi probléma fölötti kétely vitathatatlanul jogos, főleg ha tudatosítjuk, hogy az eredeti ógörög szöveget, melyet az idősebb generációk a gimnáziumban még tanultak, is lefordították a ma használatos újgörög nyelvre. Mégis állítom, hogy ez nem akadály. Elevenen él bennem ugyanis annak az előadásnak az emléke, a hatvanas évek legelejéről, melyek a Hviezdoslav Színház színpadán ugyancsak egy görög színtársulat Szophoklész Élektráját adta elő. Az élmény felkavaró volt, s legnagyobb színházi élményeim között tartom számon. S ha most elemezni akarom a görög földön ért élményt, akkor elsősorban a genius locit. Ógörög színház Delphoiban az Apollón szentély szomszédságában azaz a hely szellemét kell említenem. Ott ülni ugyanis az Akropolisz déli lejtőjén, s figyelemmel kísérni Euripidész tragédiáját abban a színházban, melyet korának leggazdagabb polgára, Herodes Atticus építtetett felesége tiszteletére időszámításunk 161-ik esztendejében — pár száz méterrel attól a helytől, ahol a drámai versenyeken i. e. 431-ben Médeia tragédiáját először játszották egy magunkfajta turistának, akinek aligha adatik meg még egyszer e szent helyeken barangolni, tényleg rendkívüli esemény. Ott ülve a feketéskék mediterráni ég fényesen izzó csillagsátra alatt, melyet csupán az athéni légikikötőből le- és felszálló gépek villódzó fényei tesznek mozgékonnyá, az ember gondolatai visszaindulnak az évezredek múltjába. Abba a múltba, melynek élő dokumentuma éppen az említett Dionüszosz Színház, mely legősibb bölcsője a színházművészetnek. Dionüszoszt — Zeusz földi nőtől fogant fiát — a mitológia többek között a termékenység, a szőlőtermesztés és a bor isteneként tiszteli. Az ö tiszteletére tartották az ókori görögök minden év márciusában a Nagy Dionüszia-ünnepeket, melyeknek központi témája természetesen a dionüszoszi élet gazdag eseményeinek megelevenítése volt. Ez az ünnepség alakult át i. e. 530 körül drámai versenyekké. Ezt a dátumot ünnepelte a világ 1966-ban a színjátszás születésének 2500. évfordulójaként. A Dionüszosz Színház, tehát a világ legrégibb színházának története az i. e. VI. századba nyúlik vissza. Világirodalmi nevezetessége pedig éppen abban rejlik, hogy e legősibb ránk maradt Már szinte szállóigévé vált, hogy: görög földön nem látni színelőadást hasonló vétek, mint Spanyolországban nem részt venni egy bikaviadalon. Nos, e mondás második részének vétkét jómagam is elkövettem, amikor elhagytam Hispánia földjét anélkül, hogy élveztem volna egy, a hazaiakat extázisba hozó corrida gyönyöreit. Az első rész bűnét viszont már sikerült kivédenem. Tavaly szeptember első „szabbatójának", azaz szombatjának éjszakába nyúló estéjén Athénben mi is ott ültünk Herodes Atticus Ódeionja meredeken emelkedő nézőterének szerény árkategóriájú két helyén — nem tagadom, a mélység és a tömeg láttán időbe tellett a szédülés ingerének leküzdése —, hogy részesei legyünk az elhagyott Médeia tragédiavagy az ógörög színházak drámaremekek mindmáig a tökély szimbólumai. A „tragikus triász”, Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész drámái majd pedig Arisztophanész komédiái ezen a helyen hangzottak el először. A Dionüszosz Színház, melynek padsorai mintegy húszezer embert fogadtak be alkalmankint, fokozatos fejlődés útján alakult ki, s ma látható maradványai a római korból, tehát az I. és III. századi formájában maradt ránk. Mintegy két évszázaddal fiatalabb a színház szerelmeseinek másik zarándokhelye a Peloponnészoszi-félszigeten, a lankás dombok övezte festői Epidauroszban. Ez a színház, mely csodálatosan ellenáll az évezredek viharainak, ma is üzemképes, s nyaranta fesztiválok színtere. A tradíció értelmében Az epldamoszl színház A Dionüszosz Színház rekonstruált makettje Koncert Herodes Atticus Odeionjában kizárólag görög tragédiákat mutathatnak itt be. Szabályt erősítő kivétel az 1960-ban és 61-ben megtört tradíció, amikor Maria Callas kedvéért az olivaliget Bellini és Cherubini muzsikájától visszhangzott. Abban a színházban szárnyalt hát Callas tüneményes hang-20
