A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-02-06 / 6. szám
ja, melynek akusztikája világviszonylatban is egyedülálló. Jómagam is meggyőződtem arról, hogy az orchésztra — nyitott kerek játéktér — közepén leejtett pénzdarab nesze és a halk sóhaj is felhallatszik a legfelső sorokig is. Az antik görögök ma is csodálatos ébresztő hangtechnikai tudásának titka, mely ezt a tökéletes akusztikát létrehozza, a nézőtér hajlás- illetve emelkedési szögének zseniális megválasztásában rejlik. A harmadik nevezetes ógörög színház, ahol ma már előadások nincsenek, de környezeténél és hangulatánál fogva a leglenyűgözőbb élményben részesít, már a Korinthoszi-öböl túlsó oldalán, a Parnasszosz meredek lejtőjén meghúzódó Delphoiban van. Apollónak — ugyancsak Zeusz fiának, a nap istenének és a múzsák vezérének birodalma ez a szent hely, avagy a föld köldöke, ahogy az őslakók nevezték, ahol a természet áhítatkeltö szépsége és az emberi alkotás nagyszerűsége csodálatos egységbe fonódott, ahová a sorsukat és az isteni akaratot kifürkészni vágyók tömegei zarándokoltak, s ahol a múzsák birodalmának tövénél a legtisztább művészet virágzott. A Herodes Atticus Színház műbőr párnázatta! borított márványpadjain ülve gondolatban végigbarangolva az említett színtereket. Aztán a még ma is nagyrészt ép központi épület, a 92 méteres díszletmentes hüposzkénion előtt kezdetét vette a játék. A játék, mely lepergette laszón és Médeia ismert tragédiáját, olyan eleven, meggyőző és lenyűgöző volt, hogy észrevétlenül áthidalt minden nyelvi akadályt. Vitathatatlan, hogy még Kerényi Grácia mesteri fordításának ismeretében is a szöveg szószerinti értésével az élmény komplexebb lett volna, de a csodálatos szín és érzelmi árnyalatok gazdag palettáját felölelő dikció, a kifinomult beszédkultúra, mely a szavakat szinte zenévé varázsolta, mindannyiunk számára élmény volt. Pompás egyéni teljesítményeket láthattunk és színvonalas volt a történést kommentáló, a görög tragédiákban oly központi szerepet betöltő kar egységes szavalóbeszéde is, mely egy pentaton lejtésű énekbeszéd jellegét idézte meg. Ehhez a csodálatos beszédtechnikához mozgáskultúrájuk is csatlakozott. Köztudott, hogy a görög tragédiák alappillérei a hosszú monológok. Ezek esetleges egyhangúságának veszélyét kikerülendő egyenesen szükségessé válik a mozgás és a kezek játékának beiktatása. Fantáziadús koreográfiái remeklés volt például az a megoldás, ahogy Médeia játszott hosszú fátyoléval, vagy ahogy a párbeszédek alatt a szereplők bejárták és bejátszották a hatalmas játékteret. A pontosan kidolgozott mozgáskompozició a legszuggesztívebb hatást éppen póztalanságával, pátoszmentes egyszerűségével érte el. VARGA JÓZSEF Archívumi felvételek GYERMEKEKNEK — Felébredni hétalvók! — csapta össze a tenyerét Anikó mamája. — Gyönyörű idő van odakinn, vétek ilyenkor bent kuksolni a szobában. — Ki tart velem? — vette át a szót Anikó, de barátai meg se moccantak. — Fázom — mondta Négerbaba és dideregve vonta magára a bolyhos takarót. — Jól van, neked megbocsátom, te forró égöv alatt születtél, de vajon ti miért féltek a friss levegőtől? — Én nem a levegőtől félek — magyarázkodott Tökmag — hanem a hógolyóktól. Valahányszor lementem veled a parkba, mindig meghajigáltak a rossz gyerekek. Olyan kemény hógombócokat gyúrtak, hogy meg lehetett volna tölteni velük a mozsárágyút. — Hogy te milyen okos vagy! — csodálkozott Kamuti. — Aztán hol láttál te mozsárágyút? — Hol, hol, hát a várban. Kamuti elgondolkodott. Elég régi játékmackó már, de bizony várat még nem látott, így persze mozsárágyút sem. — Eldöntitek végre, hogy jöttök-e, vagy maradtok! — szólt rájuk erélyesen Anikó. Négerbaba magára vette gyapjú pulóverét, s elindult Anikóval. Előbb Tökmag, majd Kamuti is utánuk kullogott. Látszott rajta, hogy nincs ínyére a dolog. A kapuban meg is kérdezte Anikótól. — Milyen ünnep van ma, hogy így felvonulunk? — Látod, eltaláltad, ma tényleg ünnep van. Lehullott az első hó. — Hogyhogy első? Hiszen már tavaly is hullott első hó. — Persze, minden tél elején ezt mondjuk. Nyáron, te is tudod, nem esik a hó. A tavasz, meg az ősz sem az évszaka. — Nekem pedig a tél nem az évszakom. Ha jól meggondolom, nekem most éppen téli álmot kellene aludnom. — Te nyáron is folyton húzod a lóbört, és tavasszal meg ősszel is — nyelveskedett Négerbába. A ház előtt nagy zsivaj fogadta őket. A lakótelep összes gyereke kint viháncolt a hóban. Akadt köztük itt-ott szobakutya is, meg pufók hóember. Négerbaba feje úgy ragyogott a rengeteg fehérben, akár az októberi égen az esthajnalcsillag. Tökmag is belejött a játékba, csak egyedül Kamutinak nem tetszett a móka. Kényesen emelgette a lábait és folyton azt dohogta, mi lesz, ha átázik az irhabundája. Egyszercsak rémülten felkiáltott. — Vigyázz! — Mi történt? — szaladt oda hozzá Anikó. — Fejünkre hull az óriási hólabda. — mutatott az égre. — Hiszen az a Nap — magyarázta Tökmag, és resteilte, hogy a barátja ilyen oktondi. — A Nap egyáltalán nem ilyen. A Nap perzsel, és ha belenézel, megvakulsz. — Persze, nyáron, de most a felhőfüggöny mögé bújt és onnan kandikál le ránk, ha éppen nem alszik. Na látjátok, ő is téli alvó — dörmögte a bocs és elindult hazafelé, de esze ágában sem volt, hogy ágyba bújjon. A kapu előtt felvett egy marék havat és elbújt, hogy alkalomadtán megmosdassa vele Négerbabát. Csakhogy a hó a mackó tenyerében elolvadt, Kamuti mancsa csurom vizes lett, & mikor Négerbaba arcához ért, ahelyett hogy fehérre mosta volna, jól összemaszatolta. Sebaj, a kislánynak így is tetszett a játék, s e naptól kezdve alig várták, hogy Anikó hazajöjjön az iskolából és kivigye őket a parkba. CSICSAY ALAJOS Illusztráció: L. Mika N. László Endre AKÁR HISZED Akár hiszed, akár nem, víz is van a tengerben! Mennyi? Se nem kevés, se nem sok, pont annyi, amennyi! Akár hiszed, akár nem, ha! is van a tengerben! Mennyi? Se nem kevés, se nem sok, pont annyi, amennyi! Akár hiszed, akár nem, só is van a tengerben! Mennyi? Se nem kevés, se nem sok, talán egy csipetnyi! _________________________________I Figyelmesen nézzétek meg az ábrát és a négyzeteket úgy rakjátok egymás mellé, hogy egész képet kapjatok! 21
