A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-03 / 1. szám
A tanévnyitó után Várhelyi Béla iskolaigazgató a tantestületiben előbb üdvözölte, majd bemutatta hivatalosan is a harminctagú közösségnek Diósi Borbálát, a Vili. B. leendő osztályfőnökét, majd így folytatta: — Kérlek, kartársaim, fogadjátok szeretettel, segítsétek és támogassátok a munkájában, kövessetek el mindent, hogy mielőbb beilleszkedjék közénk, mert csak az tud jó és színvonalas munkát végezni, aki minden tekintetben jól érzi magát a munkahelyén. A hivatalos köszöntő után az egyszerűségében is elegánsan öltözött, jó megjelenésű és nagyon csinos Diósi Borbála állt fel, hogy megköszönje az előlegezett bizalmat. — Mindent megteszek annak érdekében, hogy az iskola jó hírnevén ne essék csorba — fejezte be a mondókáját, utána két üveg konyakot és három üveg bort tett az asztalra. — íme a „belépő" ... Bódi kartárs, kérem, töltsön a poharakba, az én kezem nagyon remeg. Bódi kitüntetésnek vette az új kolléganő kérését, és szöcskeként pattogott az asztalok körül. Aztán megkezdődött a poharazgatás, s a csendes beszélgetés. Kissné szomszédja, a szerény, majd hogy nem alázatos, halk szavú Pintér Jenő — mindenki Jenő bácsija —, bizalmasan hajolt Erzsébet füléhez: — Rendkívül csinos a kicsike — súgta. — Igen, rendkívül szimpatikus — bólintott Erzsébet. — Szinte szemet bántó a szépsége. — Nocsak, nocsak, Jenő bácsi! — nevetett fel Erzsébet. 3. LOVICSEK BÉLA BORBÁLA — Ki sem nézné belőle az ember, hogy matikus. Állítólag igen tehetséges ... — Majd elválik ... Borbálának is szemet szúrt az ezüstös hajú Jenő bácsi mellett ülő szépasszony, s bizalmasan megkérdezte Bódítól, hogy ki az. — Ő Kiss Ferencné, vagyis Erzsiké, a szövetkezet elnökének a felesége — felelte Bódi készségesen. — Remek asszony, jószívű és őszinte. Állítólag nagyon szereti a férjét. Bizonyára azért megközelíthetetlen. — Ejnye, ejnye, Bódi kartárs, maga mindenkit meg akar közelíteni? — Nem, dehogy, a világért sem! Csak úgy mondtam... — Hát persze, csak úgy mondta. Ismerem én magukat, férfiakat! — fenyegette meg Borbála a zeneszakost halkan felnevetve. Mások is nevetgéltek, láthatóan jól szórakoztak, egyedül Elvira asszony ült egyenes derékkal, mint akit karóba húztak. Még csak el sem mosolyintotta magát. Egyébként ő máskor is elnézett a kollégák fölött, mintha felsőbbrendű lény volna. Miért is ne, hiszen ő történelemszakos tanár, s a képesítésével gimnáziumban is taníthatna, mégsem tanít. Talán azért, mert ott nem kérkedhetne a tagadhatatlanul nagy, tárgyi tudásával. Mindig hideg tekintetű volt, akár a partra vetett hal, most pedig már túl az ötvenen, teljesen megcsontosodott. Állítólag csak néhány hétig élt együtt a férjével, aki egy szép napon csendben elhagyta. Azóta szívből gyűlöli a férfiakat, de még a szemrevaló hölgyeket is. Elvira asszony hirtelen felállt és félrehívta az igazgatót. Fontoskodó arccal fordult hozzá: — Nem sok jót nézek ki az új leányból — jelentette ki szemrebbenés nélkül. — Mondja, Elvira asszony, miért bizalmatlan mindenkivel szembeni? — Ez nem bizalmatlanság, hanem megérzés dolga. — Márpedig Borbála igen tehetséges, talpraesett pedagógus. Kezeskedem érte. — Én pedig azt mondom, hogy nem szoktam csalatkozni az érzéseimben — vetette fel a fejét Elvira asszony és elviharzott, pedig semmi oka nem volt rá. Várhelyi nem csinált belőle problémát. Jobban ismerte Elvira asszonyt, akár a saját tenyerét. Még a legelrejtettebb gondolatait is kitalálta. Mosolyogva nézett utána, s legyintett, mintha egy szemtelenkedő legyet hessentene el. • •• Két-három hét telt el. Kiss Ferenc majd elveszett a sok munkában. Hol műtrágya ügyben, hol a pótalkatrész hiánya miatt kellett intézkednie, futni a járásra, ki a határba, az istállókhoz, hetente kétszer is gyűlésezni, de megállás nem volt, tenni kellett a dolgát. Mindig kora reggel kelt, s csak késő este került ágyba. Déltájban, útban hazafelé összetalálkozott a kerülővel, aki komor arccal nézett rá. — Mi újság. Jani bácsi? — Baj van, elnök. Az erdő feletti kukoricásban nagy kárt tesznek a vaddisznók. Kozibük kellene durrantani. A leshelyeket rendbe hoztam, nyugodtan kimehettek. — Jól van. Jani bácsi, majd kimegyünk ... Egyébként hogy szolgál az egészsége? — Panaszkodjam, fiam ?... Olykor, olykor már sztrájkba lép ... Nagyon sípol a fújtatom, ha partnak megyek. A szemem viszont akár a sasé. Kétszáz méterről is meglátom, ha az ürge beugrik a lyukba. Nekem még nem kell kukker, ha tolvajt akarok fogni — mondta az apró emberke vigyorgó dicsekvéssel. — Aztán hogy meddig, azt csak a jóisten tudja. — Elél maga száz évig is, persze csak akkor, ha nem kapja el a szapora. Arra meg tud vigyázni, igaz-e? No, isten áldja! Ebéd után körbetelefonálta a vadásztársakat. Megbeszélték, hogy estefelé az irodaház előtt találkoznak, s együtt indulnak az erdőszéli leshelyekre. Estefelé elővette a puskáját meg a töltényeket, átöltözött, s éppen indulni akart, amikor Alexandra hazaért az iskolából. — Hát az anyut hol hagytad? — fogadta az apja. — Szakszervezeti gyűlésük van. — No, és az iskolában mi újság? — Minden oké, apu! — Akkor hiba nincs ... Hát az új tancsi néni? Alexandrának földerült az arca, s ragyogott a szeme, mintha csillaggal szórták volna tele. — Teljesen odavagyunk érte, apu ... Nem is hiszed, mennyire érti a matikát. Született zseni! — Ne beszélj. — És ahogy magyaráz! ... Az ő óráján aztán nem lehet elaludni — és csak mondta, mondta a kislány a magáét, égre-földre dicsérte az új tanítónőt. — Nocsak, nocsak — ingatta a fejét az apa. — Bizonyára ismered azt a közmondást, hogy... — ... nyugtával dicsérd a napot!... Erre csak annyit mondhatok, apukám, hogy biztosan nem fogunk benne csalódni. — Úgy legyen!... Hát a Bódi tanító úr, még mindig legyeskedik körülötte? Alexandra csengőn felnevetett: — Legyeskedik? Az nem kifejezés, apukám. Úgy lesi minden szavát és mozdulatát, mint a hűséges kutyuska a gazdájáét. Tiszta röhej. — Szépen vélekedsz a tanítóidról, mondhatom. — Mindenkinek hasonló a véleménye, apu. Már a tanítók is összemosolyognak a hátuk mögött. Mezeiné lépett be a lakásba, mire a társalgás apa és lánya közt félbeszakadt. — Lesre? — nézett végig Mezeiné a vején. — Megpróbáljuk. — Meleg pulóvert is vihetnél magaddal, hűvösek az esték ... Legalább egyet ha ledurrantanátok. Régen ettem vaddisznó húst. — Annyira kívánja, mamácska? — Megenném ... — Mindent elkövetek, hogy legalább egyet puskavégre kapjak. Nem minden bokorban terem ám ilyen áldott jó anyós — mondta a vő viccelődve. — De jó kedved van. hallod-e!... Talán bizony megütötted a főnyereményt? — Meg bizony! Tudja mikor, mamácska? — Már megint marhaságon töröd a fejed... azért csak mondjad. Feri, mikor? — Amikor a maga lányát vettem feleségül, és maga lett az anyósom. — Aztán hogy ne csapjalak hátba — nevetett fel Mezeiné. — No, igyekezz, ha egyszer várnak a társaid! — Ne kívánjon szerencsét, mert akkor nem lesz. Alig húzta ki lábát a lakásból, se szó, se beszéd, Alexandra a nagyanyja nyakába csimpaszkodott: — Nagyon szeretlek, mamácska! — Én sem haragszom rád, kislányom. Éhes vagy, ugye? — Mint a farkas! Mit főztél? — Tejfölös bablevest meg mákostésztát. — Jaj, de fincsi! Alexandra jóízűen falatozott, a nagyanyja meg szembe ülve vele, két tenyerére támasztva az állát, figyelte. — Ma is megdicsért? — Nem dicsérhet mindennap, de jól kijövök vele... Mezeiné nézte, nézte a szépen fejlett unokáját: istenem, maholnap eladó sorba lép, gondolta. Ki tudja hány évig tanul még. s ha kitanul, visszajön-e a faluba? Itt a nagy lakás meg minden egyéb, aztán könnyen megtörténhet, hogy a család legfiatalabb ágát letöri a sors keze és messzire sodorja innen. Akkor meg minek volt a sok gürcölés, olykor nélkülözés? — Fáradt vagy, mamácska? — kérdezte meg Alexandra váratlanul. — Miből gondolod? — Szomorúnak és fáradtnak látszol. — Hatvan felé, hazafelé, kislányom ... Én bizony már nem fickándozhatok, mint a kiscsikó — sóhajtott Mezeiné. — Van már neki albérlete? — Nincs. — Hol kosztol? — Hát az iskolai konyhán. — Ott hamar feikopik az álla. szegénynek ... — A barátnőim dicsérik a kosztot. — Csak nem hazai az. hiába dicsérik. — Az biztos, hogy olyan jóizű ételt senki sem tud főzni, mint te, mamácska ... Lassan már engem is tanitgathatnál, mert egyszer 14
