A Hét 1987/1 (32. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-30 / 5. szám
SOLOVIČ DRÁMÁI MAGYARUL Ján Solovič a hetvenes és nyolcvanas évek szlovák drámairodalmának legismertebb és legmarkánsabb egyénisége. A Madách Kiadó jóvoltából most a magyar olvasók is megismerkedhetnek művészetével, hiszen a közelmúltban megjelent egy kötet, amely négy drámáját tartalmazza. A Kemény dió egészére a mindennapi élet gondjai, nehézségei, aktualitása nyomja rá a bélyegét; humánus érzésekre hivatkozik. Javítóintézet és a kinti világ konfrontációja ez, s szinte az abszurditásig viszi Dominik Háčik rögeszméjét az intézetis gyermek befogadásáról; nem hátrál meg felesége valamint anyósa szemrehányásai ellenére sem, mert számára mindennél fontosabb az eszme, a cél az álerkölcsökre épülő család elítélő-ledorongoló véleményénél. Ez a kisvárosi értelmiségi figura tele van előítéletektől mentes „társadalom- és embernemesítő hajlammal, de egy kicsit Don Quijoteként küzd nemes céljaiért". Az örökbe fogadott intézetis számára az a legnagyobb elégtétel, amikor rábizonyítja „barátjára" saját apja megverését, s ilyenformán megzavarja a kispolgári „önmagamutogatás" sekélyestalmi mivoltát. A család tehát a gyermeknevelés gondját-terhét átruházza az „utcára", ahol esetleg a fiatalok galerikba tömörülnek, rettegésben tartják a várost-falut; viselkedési defektusaik szenvtelen arroganciával párosulnak, s elöbbutóbb „kirándulásaik" lebukásba torkollnak. Solovič erre a „lecsúszásra", amoralitásra kíván valamennyiünket rádöbbenteni, hiszen az ifjúságért mindnyájan felelősek vagyunk: család, iskola, munkahely egyaránt. Az anya és anyós kezdeti ellenszenve a Kemény dió utolsó jeleneteiben elpárolog, sőt rokonszenv ébred az intézetis iránt, ám az ö szarkazmusa a résztvevőket „maximálisan" letaglózza megleckéztetésével; .. ez a légkör nem tenne jót a nevelésemnek ...A kicsúcsosodás azonban Háčik apa szavaiban leledzik: .. beverettem a fejemet a saját fiammal, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy szülőként nulla vagyok". Mielőtt a bonyodalom túlságosan szövevényessé, estleg erkölcsi kinyilatkozássá válna, az intézetis megszökik Háčik lányával. Az anyós is hátat fordít e bábeli zűrzavarnak, s bevonul az öregek otthonába. A Kolduskaland története morbidnak és bizarrnak tűnik, talán bizonyos mértékben megkonstruáltak is, bár a megnyilatkozások közvetlenek, pergő jellegűek. Két borbély erőszakkal akarja megszerezni Ignác koldus nyakban hordott ereklyéjét, merthogy pénzt szimatolnak. A gyilkosságra különféle változatokat eszelnek ki, miközben a tervezgetéskor maguk is megborzongnak, de rossz előjel, hogy mindig akkor zavarják őket a hozzátartozók vagy ügyfelek, amikor már biztos elhatározásra jutnak. A gyilkosság végül elmarad, s mi felszabadultan nevetünk a „tehetségtelen kontárokon". A félreértések halmozódnak; kicsit sajnáljuk is a két kárvallott borbélyt, amikor elhíresztelt, valótlan szerencsejátéknyereményük a környezet csodálata ellenére végül is kellemetlenségben realizálódik, s mi pukkasztó nevetésben törünk ki. A helyzetkomikum lehetőségeit a nevek (Hólyag, Muslica) is erősítik. Érzésem szerint Solovič itt elsősorban a játékosságra épít, s talán ezért nem aknázza ki teljesen a komikumban rejlő erkölcsi-eszmei tanulságot. A Meridian Tomáš Benedikje mára eszmény lett: a jellemes, tántoríthatatlan, tartózkodó, partizánmúltjával sosem kérkedő, becsületes kommunista típusa. Nincs jól fizetett, magas állása (mozdonyvezető), s gyermekeinek sem kíván kiváltságokat. Ellenpárja dr. Hajnoš, aki orvosi praxisával visszaélő, megvesztegetésre hajlamos egyén, s nem létező partizánmúltját Benedik segítségével bizonyítani is igyekszik. Tomáš nyomban felfedezi benne a karrierista modern típusát, a papírjaival kérkedő, szájaló, öncsaló nyárspolgárt, az érdemrendekre áhítozó orvost, aki még gyógyítani is elsősorban haszonlesés céljából akar. Tomáš következetessége gyermekei iránti viszonyában is megmutatkozik: az idősebbik diploma nélkül dolgozna egy évig, ha az apa felhasználná ismeretségét, s ugyancsak felvennék a fiatalabbat az egyetemre, de az apa nem hajlandó a megalázkodásra, kilincselésre. A Meridian Vampilov Júniusi találkozása című színdarabjára emlékeztet, ahol a főszereplő széttépi egyetemi diplomáját, s a termelésben találja meg igazi énjét; Solovičnál a fiatalabbik Benedik fiú jeles érettségi bizonyítvánnyal jelentkezik munkára — legalábbis a következő felvételi vizsgáig. Tomáš hajthatatlan, konok, mindennapjaink hőse. Nem kér segítséget és nem fogad el ellenszolgáltatást. Megtanít önerőből küzdeni, felemelkedni anélkül, hogy a háttérben bárki is egyengetné az utat, s bár így többszörösen nehéz, de legalább megmarad a hit-önbecsülés és az elégtétel. Könynyebb volna úgy, becsületesebb így. Legkevésbé tetszett a Harang torony nélkül című dráma. Véleményem szerint a prológus az értetlenséget példázza : egy tudós életrajzi adatait, életének legfőbb állomásait felsorolni még akkor is száraz didakticizmusnak tűnik, ha a cselekmény valójában ebből a prológusból pattan ki. (Bél Mátyás születésének 300. évfordulójára írta ezt a müvet a szerző.) Bél fia a narrátor szerepében mindenekelőtt az átmenetet érzékelteti, a cselekmény továbbvitelét, s így némiképp a görög tragédiákhoz közelít, csak a szentenciákban tér el; míg az antik müvek általános igazságokat rögzítenek, addig Solovičnál szubjektív tények, szikár életrajzi adatok, esetleg gyermekkori képek bukkannak fel, kicsit idegenül is a történés folyamatához képest. Dialógusai azonban kihegyezettek, pergöek, s bennük van a- vitatkozás szenvedélye is. Képes feszült légkört teremteni, s részleteiben a dráma sokban emlékeztet Németh László történelmi tárgyú darabjaira, különösképp a környezetábrázolás terén. A történeti motívumokban-epizódokban — hamis vád, cserbenhagyás, gyűlölködés — korunkra ismerhetünk. Gálán Géza és Käfer István fordításai hajlékonyak-gördülékenyek, mondatritmusuk finoman igazodik a mondanivalóhoz és a szituációhoz. Konrád József néhány igealak és vonzat hibájától eltekintve ugyancsak jól oldotta meg feladatát. KÖBÖLKÚTI JÓZSEF KINCSŐNK A NYELV Mi is az a savtartalmú üveg? Egy külföldi képtárban megrongáltak egy rendkívül értékes festményt. Az erről szóló tudósításból — egyebek közt — arról is értesültem, hogy a bűncselekmény elkövetőjének sikerült az őröket kijátszania: becsempészett magával a képtárba egy savtartalmú üveget, aztán a savat ráloccsantotta az értékes festményre. Mindebből tehát egyértelműen kiderült, hogy a képet valamilyen sav tette tönkre, csak éppen a savtartalmú üveggel van egy kis baj. Vajon miért? Vizsgáljuk csak meg ezt a kérdést tüzetesebben! A tartalmú melléknév a tartalom főnévnek a melléknévi származéka, és más -ú, -ü, illetőleg -jú, -jű képzős mellékneveinkhez hasonlóan jelzős kapcsolatokban lehet a jelzőjük melléknév — például: jó szándékú, hálás szívű; főnév — például: borízű, kőszívű; számnév — például: kilencfejü, negyedrendű ; névmás — például: milyen származású, olyan színű. A savtartalmú összetétel esetében a tartalmú melléknév főnévhez járul, jelentése valamivel bíró, valamivel ellátott. A savtartalmú melléknév tehát önmagában véve nem kifogásolható. A -tartalmú utótagú melléknevek elég gyakoriak és megszokottak a magyar nyelvben, van például lúgtartalmú, fehérjetartalmú, víztartalmú, kéntartalmú, gáztartalmú stb. öszszetett melléknevünk. A kérdés most az, milyen főnevek jelzője lehet az ilyen -tartalmú utótagú összetett melléknév. Nézzünk néhány példát: savtartalmú folyadék, kéntartalmú vegyület, nitrogéntartalmú műtrágya, nagy víztartalmú talaj stb. Ha jól figyeltünk, észrevehettük, hogy a -tartalmú utótaggal jelzett főnév mindig valamilyen anyagot jelentő főnév — sav, kén, nitrogén, víz —, s hogy a jelzőként használt -tartalmú utótagú összetétel megint csak valamilyen anyag —■ vegyület, folyadék, talaj stb. — közelebbi meghatározására szolgál; azt mondja meg, hogy a szóban forgó anyag egy másik anyagot — savat, lúgot, vizet stb. — foglal magában. Itt a kérdéses anyagnak a belső tartalmáról, még pontosabban: valamely összetevőjéről van szó. Megállapíthatjuk továbbá azt is, hogy a -tartalmú utótagú összetett melléknevek felbonthatók tárgyas szerkezetté: például a savtartalmú vegyület helyett mondhatjuk ezt is: savat tartalmazó vegyület; ebben az esetben a két kifejezés pontosan ugyanazt jelenti. Valaki most felvethetné: az üveg is anyagnév, miért ne beszélhetnénk savtartalmú üvegről? Nos, ha az üvegről mint alapanyagról volna szó, valóban beszélhetnénk ilyen vagy olyan tartalmú üvegről. Csakhogy mint tudjuk, a magyar nyelvben az üveg főnév az üvegből mint alapanyagból készített tárgyakat is jelentheti, egyebek között például a palackot, a befőttes- vagy orvosságosüveget. A festményt megrongáló személy nyilván egy üvegedényt — palackot — vitt magával, amelyben sav volt, amely savval volt megtöltve, avagy egy kissé hivatalosan szólva: savat tartalmazott. Ha most ezt jelzős szerkezettel akarjuk kifejezni, nem mondhatjuk, hogy savtartalmú üveget vitt, hiszen az üveg anyagában benne levő savat nem lehet kiönteni, az illető egy savval megtöltött üveget, esetleg savat tartalmazó üveget vagy palackot vitt magával, s ebből kiöntötte a savat. Mint már mondtam, nem követünk el hibát, ha a -tartalmú utótagú összetett melléknevet felbontjuk tárgyas szerkezetté, a savtartalmú jelentheti ugyanazt, mint a savat tartalmazó, de megfordítva ez nem minden esetben van így. Ha nem anyagnév a jelzett szó, akkor a jelzője nem lehet -tartalmú utótagú összetett melléknév. Nem alkothatunk ilyen és hasonló összetételeket: széntartalmú zsák, verstartalmú könyv stb. Azt még mondhatjuk a szeneszsákra, hogy szenet tartalmazó zsák, a verseskönyvre, hogy verseket tartalmazó könyv, de tegyük hozzá, hogy az utóbbi szerkezetek mindig amolyan hivatalos, magyarázó jellegűek. MAYER JUDIT 10
