A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-01 / 31. szám
KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Emberközelben — TAKÁTS EMŐD, a MATESZ igazgatója Készéii Ferenc: ARATÁSI KÖRKÉP A HÉT NYÁRI KÉPES VERSENYE Dénes György: DÁVID TERÉZ KÖSZÖNTÉSE Gál Sándor: BÓDVA MENTI VÁLTOZÁSOK Polgári László: A VILLÁM F. Kele: TANGANYIKA Címlapunkon M. Borský felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béta Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Král Péterné Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesitő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. EMBERKÖZELBEN — Kezdhetnénk talán egy rövid életrajzzal... — Életrajz? Bizony, az lehetne rövidebb is, mert akkor fiatalabbnak mondhatná magét az ember. Most léptem túl a hatvanat, de igy is rövidebbnek tekinthető az életrajzom. Egyszerűen csak azért, mert a fiatalságom egynéhány esztendejére nem szívesen emlékezem vissza. Talán érthető is. Háború, gyűjtőtábor, elveszített szülők, testvérek. Aztán a hazatérés: negyven kilóra fogyva lép-I tem át szülőfalum. Gelle határát. — Lehet, hogy azért ilyen fiatalos, mert nem szívesen idézi fel a rossz emlékeket? — Nem tudom fiatalos vagyok-e igazán, annyi azonban bizonyos, hogy a munkakedvemet tekintve annak mondhatom magamat. Távolabbról ezt nehéz elhinni, de közelebbi barátaim jól tudják rólam, hogy nekem mennyire fontos az, hogy dolgozhassak, cselekedhessek. Egyébként nincs ebben semmi különös. Az emberek zöme ilyen s itt, a Csallóközben ez talán hatványozottabban érvényes. Mindennek persze van egy elemi feltétele, hogy az ember szeresse a munkáját. Én szinte rajongok azért, amit csinálok. — És eredetileg, fiatalon mi szeretett volna lenni ? — Mindig mezőgazdász. Annak idején én ezt úgy képzeltem el, hogy beállók majd egy kis parcella barázdájába az apám helyére. Tipikus kisparaszti elképzelés volt. Aztán jött a felszabadulás, a fellélegzés, az újrakezdés, én pedig érettségi bizonyítványnyal a kezemben elmentem gépkocsivezetőnek. Néhány év múltán, 1949-ben pedig segédtiszt lettem Várkonyban, az állami gazdaság földjein. Egy év múlva intézővé, majd gazdaságvezetővé, aztán főzootechnikussá léptem elő, végül pedig igazgatóhelyettes lettem. 1 961 -töl Dunatőkésen az állami gazdaság igazgatója voltam, 1963-tól itt, a mezőgazdasági igazgatóságon dolgoztam főmérnökként, ahol 1968 óta vagyok igazgató. Időközben persze — 1958-ban — diplomát szereztem a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskolán. Nős vagyok, a feleségem pedagógus, a fiam mérnök, a lányom orvos, az unokáim gyönyörűek. — Ön rendkívül munkabíró embernek látszik. Mi a titka ? — Azt hiszem, így van, de számomra ez a természetes létezési forma, hiszen azt vallom, hogy az ember mindenekelőtt a munkájában képes megvalósítani önmagát. És mint említettem, én nagyon szeretem azt, amit csinálok. Ez alatt korántsem a vezetés, vagy horribile dictu a hatalom gyakorlását kell érteni, hanem azt, hogy egy jelentős mezőgazdasági terület eredményeinek megteremtéséből vehetem ki a részemet. Hogy jelen lehettem, jelen lehetek egy olyan tartós átalakulási folyamatban, ami az itt élő emberek életét ily példátlan módon megváltoztatta. Munkabírás, tenniakarás, lelkesedés, és természetesen hozzáértés nélkül ez aligha sikerülhetett volna. Mert azért könnyűnek ne gondolja senki. Persze hozzá kell tenni, hogy a közösség és nem az egy ember tenniakarása a döntő. — Kisparasztnak készült, végül mégis egy ilyen hatalmas mezőgazdasági „nagyüzem" élére került, mint a dunaszerdahelyi járás teljes mezőgazdasága, ahol a napokban is harmincezer hektáron kezdték el a gabona aratását. BARTOS ANDOR mérnök, a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Járási Mezőgazdasági Igazgatóság igazgatója — Huszonkilencezer hektáron. Azért pontosítok, mert a pontosság mindenben nagyon fontos, mert esetenként félreértésekre, nemegyszer gyanakvásra adhat okot. Az idén tehát huszonkilencezer hektáron aratunk és kilenc tíz nappal korábban kezdtünk. Kényszerűen, mert sajnos, az idei viszonyok nem kedveztek igazán a gabonaféléknek, de azért nincs ok az aggodalomra. — Ön mégis aggódónak látszik. — A vérbeli parasztember mindig aggódó, mert olyan körülmények függőségében végzi a munkáját, amit egyáltalán nem, vagy csak alig tud befolyásolni. Az időjárásra gondolok, arra az áldott és áldatlan körülményre, ami váltakozóan tartja drukkban a föld emberét. Az idén például rengeteg volt a napfény, oly mértékben, hogy ma azt kell mondani, hogy a gabonát egy napfénysokk fogta kissé vissza. — Milyen lesz tehát az idei termés? — Ha nagy ritkán, amikor nagyon muszáj, amikor már el kell mennem az orvoshoz, az orvosom nem azt kérdezi tőlem, hogy mi fáj, mi a panaszod, hanem azt, hogy milyen lesz a termés. Ezután jöhetnek csak a testi bajok. Én ebben a sorrendben nem is találok kivetnivalót. Egyébként tőlem mindenki ezt kérdezi. A gabona várható hozama valamivel alatta lesz a tavalyinak. A tavalyi viszont rekordév volt. De hadd tegyem hozzá, hogy a kukorica olyan, amilyen még talán sosem volt: Egyszerűen csodálatos. De már nagyon kívánja az esőt. — Ön nagyon elfoglalt ember.-Ennek ellenére nem nehéz Önt megtalálni. Ez igen szokatlan és igen dicsérendő, hiszen nem csak a hivatalában, de kint a járás valamelyik parcelláján is könnyen utolérhető. — Nekem fontos, hogy az emberek megtaláljanak, hogy egymással szót válthassunk, kivált akkor, ha operatív jellegű a találkozás. Itt, a titkárságon percre tudják, hogy hol vagyok, akkor is, ha nem vagyok az épületben. Bármikor utol tudnak érni. Nincs ebben semmi különös — a munka, a cél kívánja így, hiszen nagyon sok esetben kell azonnal cselekedni, dönteni, intézkedni és rendszerint nem kicsi a tét, illetve hát sosem kicsi, mert végül is mindig a termésről van szó. — Mire büszke? — Nem szeretem, sem a büszkeséget, sem a nagyképűséget, de kifejezetten büszke vagyok arra, hogy az évtizedek során folyamatosan egy lehettem abból a tizennégyezer emberből, akiknek köszönhetően a dunaszerdahelyi járás mezőgazdasága ott tart, ahol tart. Hogy itt volt először hektáronként öt tonna búza. Aztán hat, majd hét tonna. Hogy itt volt először három-, aztán négyezer liter a tejhozam, — olyan tehenektől, hogy az elődjeik még az egyes ekét húzták. Igavonók voltak. Hogy a járás mezőgazdaságában ma háromszázötven diplomás ember dolgozik, akik még javarészt vályogházakban nőttek fel. És így tovább. Mindez igen sok melegséggel tölti el az ember szivét és úgy érzi: érdemes volt. A mai napig tízszer egymásután lehettünk szlovákiai elsők. — Talán jellemző Önre, hogy az eddigiek során még csakis a mezőgazdaságról esett szó. De hát nyilván vannak a munkán kívül is kedvtelései ? — Hát bizony nem is nagyon. Sokszor szinte már ijesztő, hogy az ember lassan kiér a föld végére, és azt veszi észre, hogy az egyetlen kedvtelése a hivatása volt. Szerencsére nem ijedek meg e miatt. Vannak vadászpuskáim, de magasvadat én még nem lőttem. Ez sok időt kíván. Nem a rossz célzás miatt, hanem mert nem járok vadászni. Nagyon sokan tudják rólam, hogy az én igazi kedvtelésem a szombat-vasárnapi határjárás. Szeretek olvasni és szeretem a képzőművészetet. Van néhány képem, mindenek előtt Szabó Gyulától, akinek immár sok-sok esztendeje az állandó csodálója vagyok, ezt értse úgy, hogy naponta félórákig nézem a lakásunk falán lógó képeit. Lehet, hogy valaki furcsának találja, de engem ez pihentet, bár úgy szokás elvárni, hogy a festmény felkavarja az embert. — Milyen a csallóközi ember? — Olyan, mint a többi. Csak a századok során kikényszeritette belőle a sors, hogy sokat dolgozzon. Aztán ilyen maradt. Szereti a rónát, a főidet és hű hozzá. — Hogyan telik egy átlagos napja? — Pár perccel öt után ébredek. Bekapcsolom a rádiót, mert ugye mondják az időjárás-jelentést, ami igen fontos, ami nem csak a teendőimet, a kedvemet is meghatározza. Fél hétkor, egy órával a hivatalos kezdés előtt bemegyek a munkahelyemre, amit a kollégáim közül sokan megtesznek. Itt tartunk egy tízperces tanácskozást. Állva és nem ülve — azt is mondhatnám : lezserül. De ez a tíz perc nagyon fontos. Ezt annak ellenére mondom, hogy tanácskozni, koptatni a széket órákon át — igen nem szeretek, ám ez a tíz perc nélkülöz minden hivatali formalitást. Utána jönnek az adminisztratív teendők... Aztán ha lehet, megyek ki a járásba ... Tudja mit? Hadd ne mondjam el az egy napom történetét. Nem vagyok benne biztos, hogy jellemző lenne. A napjaim ugyanis eléggé változatosak, tehát nem unalmasak, ami rendkívül fontos az ember életében. KESZELI FERENC 2
