A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-27 / 52. szám
EMBERI SOESOK Rendetlenek vagyunk Mentünk az utcán és külföldi ismerősöm egyszer csak nekem szegezte a kérdést: mondd, édes barátom, miért vagytok ti ilyen rendetlenek ? Elég bután nézhettem rá, mert rögtön meg is magyarázta, hogy mire alapozza a feltevését Nézd, édes barátom, mondta, sokfelé megfordultam már, de még sehol sem láttam, hogy az emberek annyi szemetet szórjanak el az utcán, mint nálatok. Csak ennyire tisztelitek, becsülitek a környezetet a várost a falut, ahol éltek ? Kérdésével gondolkodóba ejtett. Igaz is, miért szemetelünk olyan kitartóan, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne ? Láttam olyan utcát, amely valósággal virágzott a papirgalacsinoktól. Napjában mindenféle dolgot vág a képembe a bús őszi szél. Láttam olyan utcát amely mentén egész nyáron derékig ért a gaz. s a lakók minden nap a legnagyobb lelki nyugalommal mentek el mellette, mondván: Nem az én dolgom! Láttam szépen zöldellő pázsiton szemétlerakatot Ha komolyabban elgondolkodom a dolgokon, akkor mosolygok az időnkénti nagy nekibuzdulásunkon, amikor nemzeti és mit tudom én még milyen műszakot szervezünk. hogy társadalmi munkával összeszedjük azt a szemetet amelyet társadalmi megfontolatlanságból és hanyagságból elszórtunk. Megmosolyogtatók ezek az őszi-téli nagytakarítások, amelyekre nem is lenne szükség, hacsak egy icipicit fegyelmezettebbek lennénk. Mert egy szombatot képesek vagyunk feláldozni arra, hogy rendbe tegyük környezetünket aztán 364 napon át szemetelünk rendületlenül. Nem lehetne fordítva ? Lakótelepünkön néhány suhanc a minap azzal szórakozott hogy derékba tört néhány fiatal, fejlődő, ujjnyi vastag fácskát. Pár lépésre a táblától, amely arra intett, hogy óvd a természetet, mert legdrágább kincsünk. Micsoda lelki sivárság kell ahhoz, hogy valaki egy ártatlan, szépen viruló fát Hyen otrombán megcsonkítson ? Micsoda nevelést kaphat otthon az Hyen cseperedő emberke ? Ha az én fiam tenné, akkor egész biztos kezdésbe venném és jól elraknám azt a félét amely ugyan nem tud sem imi, sem olvasni, de annál jobban sajog a veréstől. Pedig nem is vagyok a testi fenyítés hive. PALÁGYI LAJOS Az ismerős ismeretlen — Ugye ismeri Petr Angelov elvtársat? — kérdezte tőlem a személyzeti ügyekkel foglalkozó igazgatóhelyettes. — Angelovot? Petrt ? Igen, úgy-ahogy. De miért? — Szeretném hallani, mi a véleménye róla. Elgondolkodtam, milyen is az én kollégám. Másfél évtized óta valóban egymás mellett ülünk, egy szobában, de határozottan állithatom-e, hogy ismerem ? A mi kapcsolatunk olyan, mint másoké — hivatali iratokat adunk át egymásnak. Amikor viccet mesélnek. Angelov nevet ha valaki panaszkodik — együtt érez vele. Mint mindenki. Ugyan mit lehet mondani egy Hyen emberről? De hátha külföldi kiküldetésre szemelték ki? Azután pedig én leszek a felelős, ha netán... — Nos tehát? — kérdezi a káderes. — Hiszen maguk sok év óta együtt dolgoznak. — Nem titkolom, együtt dolgozunk. De hogy konkrétan mit mondjak róla, erről fogalmam sincs. Mi a garancia, hogy ő velem Hyen — a többiekkel pedig... esetleg nem Hyen ? Valaki az osztályon Így viselkedik — a folyosón pedig amúgy. Ördög tudja, hogy az irodán kívül milyen az erkölcsi arculata. Eszembe jutott, egyszer észrevettem az autóbuszon, hogy Angelov a gyermekkel felszálló utasok számára fenntartott helyre ült le. Igaz ugyan, az autóbusz üres volt, de ki tudja, mit lehet várni egy ilyen embertől? — Nos — a káderes sehogy sem hagy békén hiszen, úgy tudom szomszédok is. — Nos. egy lépcsőházban lakunk, egymás mellett. Nos, a családunk is barátkozik egymással. Nos, a szabadnapokat és a szabadságunkat együtt töltjük. De a más ember leikébe nem lehet belelátni. Tulajdonképpen miért akarja ismerni a véleményemet? — Hát azért, mert azt tervezzük, hogy Angelovot bevesszük a víz alatti kutatásokat végző csoportba. — Világos. Mit válaszoljak erre ? Én csak a felszínen, a felső vízrétegekben figyeltem őt De ki tudja, hogyan viselkedik a mélységben, ráadásul a víz alatti aktiv áramlatok viszonyai között. Nem, én nem ismerem Petr Angelovot. és semmit sem mondhatok róla... — fejeztem be határozottan. LJUBOMÍR KINCSEV (Bulgária) Ford.: Gellért György Ml A PIRODRÁMA? Arra, hogy mikor rendezték a világ első tűzijátékát nincs megbízható adat Annyi azonban bizonyos, hogy miután Kínában a Vili—IX. században feltalálták a puskaport tűzijátékra alkalmas rakétákat petárdákat készítettek a lőporból. Európában a XIV. században tűnt fel a puskapor, s vele együtt a tűzijáték, amelyet a keleti módszert nem ismerve, helyileg fejlesztettek ki. és csak ritka ünnepeken — például fejedelmi esküvőkön — mutattak be a közönségnek. A lőporon kívül eredetileg kén, faszén és timsó volt az alapanyaga. A vas aranyra és élénkpirosra színezi a lángot, a bárium zöldre, a nátrium sárgára, míg a magnézium és alumínium magas hőfokon történő égése fehér színt ad. A legnehezebben kikeverhető kék színhez a réz sóit használják. A hagyományos tűzijátékok mellett ma már zenészekkel is próbálkoznak, s kísérleteznek színpadi szövegek tűzijátékkal való illusztrálásával. Az előbbi műfaj neve piromelódia, az utóbbié pirodráma. BÖRTÖNKARÁCSONY Prológus A hazai újságírók egy csoportja még tavaly, tehát 1985. december 23-án járt az N.-i büntetésvégrehajtó intézetben. Kereken egy nap — lényegében így alig néhány óra — választott el a szeretet ünnepének kezdetétől, a karácsony esti gyertyagyújtás hagyományos varázsától. Riportom, ha akkor rögtön papírra vetem — hála lapunk egyhavi átfutási idejének —, január végén vagy február elején jelenhetett volna meg. De mert a családok zömében akkorra már nemigen gondol senki a karácsonyra, csupán most, az idei évvégi ünnepkör napjaiban teszem közzé írásomat. Ha úgy tetszik, elgondolkoztatóul... Rendkívüli beszélő Az N.-i börtön általunk meglátogatott körzetében élő elítéltek zárkáit fenyőfa illata töltötte be. A fát díszítő szaloncukor, az angyalhaj. gyertya, a sok színben játszó, papírba csomagolt csokoládé — mindez valójában az emlékek szimbóluma. Emlékeztetnek az otthoni karácsonyra, arra. amikor az elítéltek még maguk is ott álltak gyertyagyújtáskor a családi fa mellett. Ha egyáltalán volt család. Az talán most föl sem tör emlékeikből, hogy volt, amikor részegen dülöngéltek a nyugalomra áhitó rokonok körében, s az sem, amikor talán éppen a karácsonyra szánt pénzt vitték a kocsmába, és a feleség, a gyerek goromba szót, verést kapott a szeretet ünnepén. A rendkívüli karácsonyi beszélő a rossz emlékeket is hivatott feledtetni. Szülők, feleségek, gyerekek sorban ballagnak a börtönfalakkal körülvett udvaron, miközben a zárkák rácsos ablakai mögül árgus szemekkel leselkednek azok az elítéltek, akik számára jó esetben hazai ízt hozó csomag, vagy ha más nem, hát a börtön konyhájában készült ünnepi menü jelenti a karácsonyt. Természetesen, a börtönlakók közül most azok a legizgatottabbak. akik jó viselkedésük jutalmaképpen meghívhatták legközelebbi hozzátartozóikat. Ők most türelmetlenül figyelik : a feleség, a meghívott élt-e a lehetőséggel, eljött-e, hogy ezúttal ne a látogatót és elítéltet egymástól elválasztó műanyag fal két oldaláról beszélgethessenek, hanem egymás mellett ülve. gyereküket az ölükben tartva. Hogy együtt nézhessék meg az elitéltek kultúrcsoportjának műsorát, majd közös asztal mellett fogyaszthassák el az otthoni kosztot. A szóban forgó végrehajtási intézet több évtizednyi története során ez volt a harmadik alkalom, hogy látogatók és elítéltek együtt, egymás mellett ülve ünnepelhették a karácsonyt. A hosszú folyosón, ahol a látogatók eljuthatnak a kultúrterembe, az elítéltek által készített szénrajzok díszítik a falakat és Bach mély hangzású, tömör zenéje lágyítja meg a rendhagyó környezet kemény hangulatát. Színes reflektorfényben lép a hallgatóság elé a konferanszié: — Kellemes ünnepeket! — kezdi az egyenruhás elitéit, majd hozzáfűzi: — Nem szándékozunk emlékeket bolygatni, de az sem lesz szégyen, ha könnybelábad a szemünk. Talán épp szégyenlős könnyeink bizonyítják majd, hogy nem születtünk bűnözőknek, hogy bennünk is él a szép, a jó, a tiszta érzések iránti vágy. Ezzel a kis műsorral nem csupán ajándékozni szeretnénk, hanem egy biztosabb holnap képzetét kívánjuk fölébreszteni, s bizonyítani: van miért élni, még ha lábunk meg is botlott az élet göröngyös útjain. Bűvész és gitár S jöttek egymás után a műsorszámok. A sikkasztásért, garázdaságért és egy sor más bűncselekményért négy évre Ítélt, egykor egy egész gengsztergalerit irányító amatőr bűvész találékony tréfáival mosolyogtatta meg a közönséget. Barna bőrű, csillogó, fekete szemű rabtársa házilag készített gitár segítségével énekelt egy, az édesanyákról szóló dalt, miközben az első sorok valamelyikében ülő, idős. jólöltözőtt mamája felé fordult. Lényegében fölidézhetném a program többi műsorszámát is. Mégsem teszem, hanem inkább arról szólok, hogy karácsony előestéjén az elítéltek bűnbánóan, kisírt szemmel álltak a közönség elé, ültek szeretteik között. Abban a pillanatban, azon a délutánon aligha gondolt az egybegyűltek közül valaki is arra, hogy a statisztikai adatok tanúsága szerint az elítélteknek több mint harminc százaléka szabadulás után nem sokkal — valószínűleg — ismét visszakerül a börtönbe. Akivel így történik, az már az idén is, vagy jövőre avagy két-három év múlva ismét elmondhatja (talán csak magában) azokat a szavakat, amelyekkel a tavalyi rendkívüli beszélő műsorvezetője befejezte a börtönkarácsony fenyöfaünnepét: — Nekünk sem életcélunk a börtön. Különösen nem, ha hazavámak és megbocsátanak nekünk. Tudjuk, hogy a bizalom törékeny. és ha egyszer elveszítettük, nehéz lesz újra kivívni. De ha majd mégis sikerül, megpróbálunk nem visszaélni vele. Az idézett konferanszié végzettségét tekintve műszaki középkáder, és letartóztatása előtt egy kulturális központ munkatársa volt. — Mit követett el? — Azt mondta a bíróság, hogy csaltam. — És maga szerint? Néhány perccel korábban, a színpadon, még megbánásra buzdította társait, „civilként" viszont jobbnak látta hallgatni. Ami tény viszont, hogy öt év és nyolc hónapra Ítélték. Epilógus A büntetésvégrehajtás ezzel a tavalyi, rendkívüli karácsonyesti találkozóval is szerette volna rádöbbenteni az elítélteket, hogy a börtön semmiképpen sem lehet az életük célja. Ki tudja, megértették, megértik-e? Másnap, december 24-én este hét órakor megszólalt a börtönrádió bemondójának hangja: — Megkezdjük ünnepi műsorunkat, amelyben a tegnapi, rendkívüli beszélő programjából is lesznek részletek. i Gondolom, a zárkák lakói a feldíszített, s néhány nappal később már tűleveleiket hullató fenyőfára pillantottak. M. P. 19
