A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-19 / 51. szám

VÁROSNÉZÉS. Az Inturist munkatársa busz­ba ültet bennünket és fél nap alatt bemutat­ja Leningrádot kis csoportunknak. No, nem az egészet, csak annyit, ami fél nap alatt bemutatható ... A várost, melyet I. Péter — aki uralkodói erényei révén méltán érdemelte ki a Nagy elönevet — alapított. Hasonló jelzővel illették egyébként hamarosan az ál­tala alapított várost is. Leningrád a Finn-öböl partján, a Néva torkolatánál — az általa és mellékfolyói által kialakított — 41 szigeten, mocsaras terüle­ten épült fel. Közigazgatásilag jelenleg hu­szonegy kerületre oszlik, négy és fél millió lakosa van. Az egykori orosz főváros a mai fővárostól, Moszkvától hatszázötven kilomé­ternyire található. Lencsevégre kívánkozó dolog rengeteg akad. Épületek, hidak, emlékművek tömkelegé. Hi­szen hídból több mint háromszáz van csak a belvárosban. Közülük a legszebb a „Megvadult ló meg­fékezése" nevű, négy szoborból álló kompo­zícióval díszített Anyicskov híd, mely a Fon­­tankát íveli át. A kompozíciókat Pjotr Karlo­­vics Klodt készítette. A Palota-híd a Téli palota, az Ermitázs mellett köti össze a várossal a Vaszilij szigetet, a Smidt hadnagy­ról elnevezett, az egykori Miklós híd neveze­tessége, hogy mellette horgonyzott 17-ben az Auróra, mely jelenleg dokkban van. Felú­jítják, hogy jövőre, a hetvenedik évfordulón ismét fogadhassa a látogatókat, érdeklődő­ket. Érdekesség, hogy a leningrádi hidak közül a hajózás megkönnyítésére huszonkilenc fel­nyitható, közülük kilenc a Néván található. Az első híd éjszaka egy óra tájban nyílik szét és hajnali öt felé záródik vissza az utolsó. A kiváncsi turista a sötétben nem lát egyebet, mint óriási úszó hajókat a folyó közepén, és azt, hogy a hídon a forgalmat lezáró-elterelő nehéz jelzőtáblákat egy szemvillanás alatt mind feldönti az öböl felől érkező hideg szél. Szállásunk a kikötőben, egy lábbal a Finn-öbölben áll. Mikor megérkeztünk arra gondoltam, hogy valamit tán meglelünk ben­ne a Rejtő-féle rumos matrózkocsmák han­gulatából. Tévedés. Ez a szálló a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartozik. Tehát tengerész található benne — szép fekete egyenruhában valamennyi — rum azonban nincs. Még sör sincs. Ez alól az itt elszállá­solt külföldi turista sem kivétel. Az idegen és a vén tengeri medve tehát egyaránt teát vagy gyümölcslevet iszik. S mielőtt helyet foglalna a kényelmes tonet karosszékek valamelyiké­ben, elkergeti a személyzet kedvencét, a nyávogó, négylábú egérfogót. IRÁNY PUSKINVÁROS. Az egykori Carszko­­je Szelő, melyet I. Péter feleségének, Jeka­­tyerinának ajándékozott. Kísérőnk a reptér mellett elhaladva a közeli dombokra hívja fel a figyelmet. A Pulkovói magaslat ugyan alig emelkedik 80 méternyire a tenger szintje fölé, ám a Csallóközhöz hasonlítható sík vidéken messziről látható. A második világ­háborúban nagy csaták színhelye volt, itt húzódott az ostromgyűrü. A közeli temető­ben nyugszik az elesett védők egy része. Puskinnak sok szobra van Leningrádban. Méltán. Itt élt, alkotott, itt érte az emlékeze­tes és ismert párbajban a halálos golyó is. Íme, a róla nevezett városkába vezető út elágazásánál is van egy emlékműve. Előtte balra vesszük az irányt. A megtett utat verszt­oszlopok (az orosz kilométerkövek) jelzik. Ha jól emlékszem, eredetileg huszonnégy mutatta az utat a város központjától a cárné palotájáig. így a városkának Leningrádtól való távolsága is könnyen kiszámítható. Okos könyvek tanúsága szerint a régi orosz hossz­mérték, a verszt, egy kilométer és 66,8 méternek felel meg. Buszunkból kiszállva, pár lépés után hatal­mas — nyáron árnyat adó, most azonban már lombjukat hullajtott fák alatt a gondola­taiba elmélyedt Alekszandr Szergejevicsre bukkanunk ismét. Gyönyörű szobor, többen is lefényképezzük — állítólag ez az egyik legsikerültebb Puskin-ábrázolás. Angol- és franciapark övezi Katalin palotá­ját. Hatalmas építmény, aranyozott torony­nyal. Rengeteg az aranyozás belül is. Rám ez a csillogás nyomasztólag hat. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a Borsstyán-terem helyreállításával még nem készültek el, sőt néhány borostyánlapot, melyekkel eredetileg a falakat borították, tán sosem sikerül — a második világháború „műgyűjtőinek" kö­szönhetően — visszaszerezni. Jelenleg Afri­kában kutatnak utánuk. HALOTTAK NAPJA táján járunk a Piszkarjo­­vói temetőben. „Itt nyugszanak a leningrádi­­ak” — olvastam a temető emlékművének táblájáról. A második világháború, a kilenc­­száz napos leningrádi blokád szörnyűsége­inek, megpróbáltatásainak eredménye a 26 hektáros sirkert. Ötszázezer ember névtelen, csupán évszámmal — 1942, 1943 — ellá­tott tömegsírok. A blokád szomorú emlékei: a kenyéradag. fényképek, a 7 éves Tánya naplója ... Az örökmécses a leningrádiaknak világít, a gyászzene a leningrádíakért szól. De eszünk­be juttatja a nagy vérfürdő által értelmetlenül halt emberek, erőszakosan derékbe tört éle­tek millióit szerte a világban. 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom