A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-19 / 51. szám

KARÁCSONY VAN, buzgón és jó szívvel ajándékozunk. Nem éppen gondtalanul persze és nem is egyformán, hiszen az ajándékot kiválasztani, megvenni, megkapni, az ajándék árát előteremteni nem mindig egyszerű feladat, ám ettől függetlenül is valahogy mindig végigcsináljuk, de gyakran megtörténik, hogy nem azt ajándékozzuk, amit szerettünk volna, vagy utólag kiderül, hogy az ajándék roszszul tölti be a szerepét.

A karácsonyi ajándékozás központi tárgya a gyermekjáték. Idézem Maxim Gorkijt: „A játék út a gyermekek számára annak a világnak a megismeréséhez, amelyben élni fognak, és amelyet megváltoztatni hivatottak."

A változás, a fejlődés állandó folyamatában tehát a játéknak állandó a szerepe, és az is marad, amíg a világ világ, — ami azt jelenti, hogy rendkívül felelősen kell cselekednünk akkor amikor a gyerekek kezébe játékot adunk. De hadd ne kerteljek, hadd mondjam ki az ünneprontás szándéka nélkül, amiért a témába belevágtam : sok a rossz játék.

Gyerekeink már nem rongylabdával játszanak és a hegedűt sem kukoricaszárból készítik, ami igen örvendetes, de korántsem elkeserítő, ha mégis készítenek kukoricaszárból hegedűt, hiszen az archaikus, népi játékok ma is szolgálhatnak jól. szerény létükre is lehetnek becsesek.

Van nekem egy apró kis parasztszekerem. Egy régi ház padlásán találtam. Lélekkel, örömmel, szeretettel faragott darab. biztosan egy melegszívű öregapó készítette az unokájának — valamikor régen, jóval azelőtt, hogy a játékipar is elkezdett szekereket készíteni. Ma már a játékipar sem készít szekereket, mert talán nincs is rá igény, hiszen a helyét már régen elfoglalták a távirányítású villanyautók. De biztos-e, hogy ilyen egyértelműen így igaz? Nem hinném. Annyi bizonyos, hogy az én régi kis szekerem sok évtized múltán is ép, egész, beleülhet a gyerek, végigkocsikáztathatom bennea városon. Ha megtenném, biztosan igen megnéznének az emberek, mert furcsának találnák. De az is biztos, hogy sokuknak jutna eszébe a már nem gyártott játékipari szekérke, melynek legjellemzőbb tulajdonsága az volt, hogy rövid szobai használat után szétpotyogott. Vacak volt, az emberek nem vásárolták tovább, ezért a sorozatgyártás abbamaradt — pontosabban: azért maradt abba, mert nem tudtak jobbat gyártani. Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb a játékiparnak ismét eszébe jut a kisszekér, és elkezdik gyártani. De egészben marad-e majd, ha egy gyerek beleül? Drukkolok a majdani szekérnek, ám addig is zsörtölődöm a drága távirányítású autócsodák miatt, mert hogy azok is szétpotyognak. Mégis optimista vagyok! Azért, mert hét-nyolc esztendővel ezelőtt még hasztalan kerestem a festetten, fából készült építőkockákat s íme, ma bőségesen vehetnék az üzletekben, mert a játékipar felismerte, hogy nem is olyan póri játék az egyszerű fakocka, amit annakidején hasztalan keresvén házilag készítettünk el a kisfiámmal. Mondanom sem kell, hogy maga a kockakészítés is remek játék volt.

Heuréka! Lehetséges lenne, hogy azért olyan sok a talmi játék, mert a játéktervezö nem játszik, hanem termel — miközben játékot tervez? Nem tudom s nincs jogom vádaskodni, de biztos vagyok benne, hogy két évvel ezelőtt a brnói könnyűipari vásáron nem kevés olyan hazai játékot láttam, amit szemmel láthatóan „játszva" terveztek. Remek játékok voltak. Az üzletekben egyelőre hasztalan len-A SZERZŐ FELVÉTELE

Az egészségügy a megmondhatója, milyen sok gyermekbaleset származik a rosszul megtervezett, rosszul kivitelezett, körültekintés nélkül készült játékokból. Természetesen nem a sízés közben eltört gyereklábakra gondolok hiszen a síléc gyártója ilyen esetben aligha vétkes. De a balesetveszélyes játéknál is van rosszabb. Mert nem rosszabb-e vajon az egyszerűen csak rosszul kivitelezett játék, amelynek láttán — ha áttételesen is — a gyerek a rosszul elvégzett munka, a hanyagság és hányavetiség példájával találkozik? Mert igaz, hogy előbb vagy utóbb a játék belsejére is kíváncsi lesz, és ha tudja, szétszedi.

De a játéktervezö ne erre építsen. Apropó építöjáték! A modellezöboltokban kapható hajókra, repülőgépekre, kisvasutakra gondolok, amelyek egyébként a legjobb játékok közé sorolhatók. Meg is veszi az ember, kap hozzá különféle ragasztókat, mi több, ragasztókból talán ebben az üzletben a legbőségesebb a választék. Ilyen ragasztótól „szipóztam" be egyszer — teljesen gyanútlanul, modellezés közben. Utána orvos kellett.

Aztán itt vannak a fegyverek, az ún. militáris játékok. Van, aki szívesen veszi a gyerekének, van aki nem. Nem azért.

ne nyomozni utánuk, mert emlékszem: a gyár képviselője azt mondta, hogy a sorozatgyártásig még néhány év van hátra. Sebaj — mondtam némi malíciával — hiszen néhány év múlva is lesznek gyerekek. Mint ahogy néhány év múlva is lehet még a piacon olyan babacsörgő, amelynek „nem rendeltetésszerű" rázása közben kihullanak a gyöngyei, mely gyöngyöket az oktalan csecsemő könnyűszerrel megeheti, de annál nehezebben emésztheti meg. Mert ilyen is volt, sőt ennél veszélyesebb játékokat is talál az, aki keres.