A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-19 / 51. szám

KARÁCSONY VAN, buzgón és jó szívvel ajándékozunk. Nem éppen gondtalanul persze és nem is egyformán, hiszen az ajándékot kiválasztani, megvenni, meg­kapni, az ajándék árát előteremteni nem mindig egyszerű feladat, ám ettől függet­lenül is valahogy mindig végigcsináljuk, de gyakran megtörténik, hogy nem azt ajándékozzuk, amit szerettünk volna, vagy utólag kiderül, hogy az ajándék rosz­­szul tölti be a szerepét. A karácsonyi ajándékozás központi tár­gya a gyermekjáték. Idézem Maxim Gor­kijt: „A játék út a gyermekek számára annak a világnak a megismeréséhez, amelyben élni fognak, és amelyet megvál­toztatni hivatottak." A változás, a fejlődés állandó folyama­tában tehát a játéknak állandó a szerepe, és az is marad, amíg a világ világ, — ami azt jelenti, hogy rendkívül felelősen kell cselekednünk akkor amikor a gyerekek kezébe játékot adunk. De hadd ne kertel­jek, hadd mondjam ki az ünneprontás szándéka nélkül, amiért a témába bele­vágtam : sok a rossz játék. Gyerekeink már nem rongylabdával ját­szanak és a hegedűt sem kukoricaszárból készítik, ami igen örvendetes, de koránt­sem elkeserítő, ha mégis készítenek ku­koricaszárból hegedűt, hiszen az archai­kus, népi játékok ma is szolgálhatnak jól. szerény létükre is lehetnek becsesek. Van nekem egy apró kis parasztszeke­rem. Egy régi ház padlásán találtam. Lé­lekkel, örömmel, szeretettel faragott da­rab. biztosan egy melegszívű öregapó ké­szítette az unokájának — valamikor ré­gen, jóval azelőtt, hogy a játékipar is elkezdett szekereket készíteni. Ma már a játékipar sem készít szekereket, mert ta­lán nincs is rá igény, hiszen a helyét már régen elfoglalták a távirányítású villany­autók. De biztos-e, hogy ilyen egyértelmű­en így igaz? Nem hinném. Annyi bizonyos, hogy az én régi kis szekerem sok évtized múltán is ép, egész, beleülhet a gyerek, végigkocsikáztathatom bennea városon. Ha megtenném, biztosan igen megnéznének az emberek, mert furcsának találnák. De az is biztos, hogy sokuknak jutna eszébe a már nem gyártott játékipari szekérke, melynek legjellemzőbb tulajdonsága az volt, hogy rövid szobai használat után szétpotyogott. Vacak volt, az emberek nem vásárolták tovább, ezért a sorozat­­gyártás abbamaradt — pontosabban: azért maradt abba, mert nem tudtak job­bat gyártani. Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb a játékiparnak ismét eszébe jut a kisszekér, és elkezdik gyárta­ni. De egészben marad-e majd, ha egy gyerek beleül? Drukkolok a majdani sze­kérnek, ám addig is zsörtölődöm a drága távirányítású autócsodák miatt, mert hogy azok is szétpotyognak. Mégis opti­mista vagyok! Azért, mert hét-nyolc esz­tendővel ezelőtt még hasztalan kerestem a festetten, fából készült építőkockákat s íme, ma bőségesen vehetnék az üzletek­ben, mert a játékipar felismerte, hogy nem is olyan póri játék az egyszerű fakoc­ka, amit annakidején hasztalan keresvén házilag készítettünk el a kisfiámmal. Mon­danom sem kell, hogy maga a kockakészí­tés is remek játék volt. Heuréka! Lehetséges lenne, hogy azért olyan sok a talmi játék, mert a játékterve­­zö nem játszik, hanem termel — miköz­ben játékot tervez? Nem tudom s nincs jogom vádaskodni, de biztos vagyok ben­ne, hogy két évvel ezelőtt a brnói könnyű­ipari vásáron nem kevés olyan hazai játé­kot láttam, amit szemmel láthatóan „játszva" terveztek. Remek játékok vol­tak. Az üzletekben egyelőre hasztalan len-A SZERZŐ FELVÉTELE Az egészségügy a megmondhatója, mi­lyen sok gyermekbaleset származik a rosszul megtervezett, rosszul kivitelezett, körültekintés nélkül készült játékokból. Természetesen nem a sízés közben eltört gyereklábakra gondolok hiszen a síléc gyártója ilyen esetben aligha vétkes. De a balesetveszélyes játéknál is van rosszabb. Mert nem rosszabb-e vajon az egyszerűen csak rosszul kivitelezett játék, amelynek láttán — ha áttételesen is — a gyerek a rosszul elvégzett munka, a hanyagság és hányavetiség példájával találkozik? Mert igaz, hogy előbb vagy utóbb a játék belse­jére is kíváncsi lesz, és ha tudja, szétszedi. De a játéktervezö ne erre építsen. Apropó építöjáték! A modellezöboltokban kapha­tó hajókra, repülőgépekre, kisvasutakra gondolok, amelyek egyébként a legjobb játékok közé sorolhatók. Meg is veszi az ember, kap hozzá különféle ragasztókat, mi több, ragasztókból talán ebben az üz­letben a legbőségesebb a választék. Ilyen ragasztótól „szipóztam" be egyszer — tel­jesen gyanútlanul, modellezés közben. Utána orvos kellett. Aztán itt vannak a fegyverek, az ún. militáris játékok. Van, aki szívesen veszi a gyerekének, van aki nem. Nem azért. ne nyomozni utánuk, mert emlékszem: a gyár képviselője azt mondta, hogy a soro­zatgyártásig még néhány év van hátra. Sebaj — mondtam némi malíciával — hiszen néhány év múlva is lesznek gyere­kek. Mint ahogy néhány év múlva is lehet még a piacon olyan babacsörgő, amely­nek „nem rendeltetésszerű" rázása köz­ben kihullanak a gyöngyei, mely gyöngyö­ket az oktalan csecsemő könnyűszerrel megeheti, de annál nehezebben emészt­heti meg. Mert ilyen is volt, sőt ennél veszélyesebb játékokat is talál az, aki keres.

Next

/
Oldalképek
Tartalom