A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-21 / 47. szám
TUDOMÁNY- TECHNIKA A TUDÓS TANÁR Aligha van a magyar tudománytörténetnek még egy olyan alakja, akiről annyi legenda és valótlan történet keringene a köztudatban, mint a kétszáz esztendeje, 1786. november 16-án elhunyt Hatvani István professzor. Ő még abban a boldog tudatban halt meg, hogy munkálkodása a Debreceni Kollégium épülését szolgálta, tanítványai pedig jó alapokat és korszerű ismereteket kaptak tőle a további stúdiumokhoz, amelyeket híres külföldi protestáns egyetemeken (Bázelban, Göttingenben, Utrechtben stb.) folytathattak. Nem számolhatott azonban egy jószándékú, tulajdonképpen helyes célokat követő ember: Kazinczy Sámuel ügybuzgalmával, aki úgy kívánta ostorozni a nép körében uralkodó babonás hiedelmeket, a tudatlanságot és a hiszékenységet, hogy hihetetlen és fantasztikus történeteket agyait ki egy csodatevő hírében álló emberről, akinek a viselt dolgai persze mindenki számára nevetségesen hatnak majd, s a tudatlan elmék is rádöbbennek, mekkora képtelenség is volt az, amit addig készpénznek vettek. Kazinczynak kapóra jött Hatvani István, elvégre erről az emberről sok mindent pusmogtak Debrecenben — mint utólag kiderült: elektromosságtani kísérleteit vélték ördögi praktikának —, ő lett az ironikusnak szánt történetek főszereplője. Sajnos a dolog visszafelé sült el: a csodákban hivők és a tudatlanok nem lettek nevetségesek, ellenben a halott Hatvani professzor új életre kelt: ördöggel paktáló. Hold-imádó varázsló lett belőle, aki — Arany János szavaival „Bölcsek kövét régóta bírja, Nap- és holdfogyatkozást megírja. Télen, szobában, érlel dinnyét Csiklándni a vendégek ínyét." A derék Kazinczy Sámuel kiengedte a szellemet a palackból, s a Hatvani-legendakor egyre terebélyesedett; a tudós professzorból vásári ponyvák hőse lett, sőt — mint láthattuk — a szépirodalomba is bekerült, s a színpadon is felbukkant olykor-olykor. De hát ki is volt valójában ez a „magyar Faustus"-nak is titulált ember? Családja az egykori Hont vármegyéből származott. Hatvani István édesapja, Hatvani Gergely a Rákóczi szabadságharc hányattatásai után Rimaszombatban telepedett le, s ebben a városban látta meg a napvilágot István fia, 1718. november 21-én. A meglehetősen gyenge testalkatú gyermek kezdetben nem sok tehetséget árult el magáról az iskolában; magolni nem szeretett, a memorizálás nehezére esett, emiatt gyakran elnáspángolták. Később aztán nagyot javult, latintudása nemcsak diáktársait, hanem tanárait is ámulatba ejtette, s még azt is elnézték neki, ha időnként kijavította őket. 1737—1738-ban Komáromban töltött egy évet praeceptorként — afféle instruktorként —, de ez a munka nem nagyon elégítette ki, tovább szeretett volna tanulni. A debreceni kollégiumban sikeres felvételi vizsgát tett, de tanulmányait csak három évvel később kezdhette el, amikor megüresedett egy hely. A várakozás esztendeit Losoncon, illetve Rimaszombatban töltötte és házitanítóskodással kereste meg a kenyérre valót. Debrecenben is elismerést keltett nagyszerű latintudása, s diák létére a latin ékesszólás oktatásával bízták meg. Ekkor még lelkipásztornak készült — pályamunkát írt arról, hogy miért bóbiskolnak a hivök az istentisztelet alatt —, de matematikával, földrajzzal és fizikával is foglalkozott, s a görög és a héber nyelvet is intenzíven tanulmányozta. A kollégium növendékeinek nem adott sem címet, sem oklevelet, csupán lehetővé tette számukra, hogy valamelyik külföldi protestáns egyetemen folytathassák tanulmányaikat. Hatvani István 1745-ben — részben a saját költségén, részben az egyház és Debrecen város támogatásával — útnak indulhatott és megkezdhette tanulmányait Bázelban, ahol többek között két hires Bernoulli: Johann és Dániel is tanította őt. Johann szakterülete a matematika, Dánielé pedig a fizika volt, de foglalkozott növénytannal és anatómiával is, s ez a sokoldalúság abban az időben természetes dolognak számított. Hatvani Istvánt egyre kevésbé érdekelte a teológia, inkább vonzódott a fizika, a kémia, a csillagászat és az orvostudomány iránt. Rudolf Zwinger, a gyakorlati orvostudományok professzora lehetővé tette számára, hogy betegeket figyeljen meg a kórházban és boncolásokon is részt vehessen, aminek Debrecenbe való visszatérése után igen nagy hasznát látta. 1747-ben pappá avatták, egy évvel később pedig megszerezte az orvosdoktori címet is. Számos helyre — pl. Heidelbergbe, Leidenbe, Marburgba — hívták tanárnak, ö mégis Debrecent választotta, s miután egynéhány hónapos tanulmányi körutat tett Nyugat-Európában, 1749. január 17-én megtartotta székfoglaló előadását. A kollégiumban több tantárgyat is oktatott, így matematikát, fizikát, kémiát (ezt a tárgyat elsőként Magyarországon!), asztronómiát, növénytant, filozófiát, földrajzot, etikát, jogot és teológiát. Különösen fizikai előadásai váltak híressé (sőt hírhedtté), főleg az elektromossággal végzett látványos kísérletei miatt. Külföldről rendelt és maga tervezte berendezésekkel szerelte fel a kollégium szertárát, ahol elektromos „villámgépét" még ma is mutogatják. A közhiedelemmel ellentétben Hatvani nem foglalkozott alkímiával, s mindazok a dolgok, amelyeket Arany János is említ a már idézett versében csupán az utókor képzeletének szüleményei. Tény ugyanakkor, hogy könyvet írt a Nagyvárad környéki termálvizekről, s ebben a munkájában az elemzéseken kívül a sókkal kapcsolatos elképzeléseit is közreadta. Hatvani István 37 évi professzorkodása alatt a legkorszerűbb természettudományos ismereteket igyekezett növendékeinek átadni. Saját tudományos felfedezése nem sok volt, vitathatatlan érdeme viszont, hogy a felvilágosodás eszméi számára készítette elő a talajt. Jellegzetes XVIII. századi polihisztor volt: sokrétű pedagógusi tevékenysége mellett a kollégium könyvtárát is igazgatta, emellett felügyelt a cívis város és környéke gyógyszertáraira, sikeres orvosi praxist is folytatott (eredményes kezeléseinek és pontos diagnózisainak külföldre is eljutott a hire), s birtokainak igazgatásában és gyarapításában is jeleskedett. Családszerető ember volt; tíz gyermeke közül négy felcseperedett, őket és unokáit is, valamint kiterjedt rokonságát anyagilag támogatta. LACZA TIHAMÉR Vulkanikus por és az egyiptomi sötétség Az Égei-tenger déli részében kb. 3 500 évvel ezelőtt nagy vulkánkitörés volt, ekkor tört ki a Santorini (Thera) szigetnél. A mediterrán civilizáció hajnala óta bizonyára ez volt a legnagyobb tüzhányókitörés. A Földközi-tenger keleti zónáiban tapasztalható volt a vulkáni hamu kihullása. A kitörés okozta szökőár hullámait és a hamuesőt többször kapcsolatba hozták a minoszi civilizáció összeomlásával és az Atlantisz-legendával. Ami a hamuesőt illeti, Kréta, Rhodosz és más, kisebb szigeteken a kihulló hamut azonosították már a Santorini-vulkán anyagával. Most arról érkezett hír, hogy először sikerült kimutatni ezt a hamut a Nílus-deltájának üledékében. Ez pedig könnyen elvezethet ahhoz a gondolathoz, hogy az Egyiptom felett kialakult sötétséget talán a vulkánkitörés hamufelhője okozta. Ha az események időbeli meghatározása az egybeesést indokolná, érdekes magyarázat kínálkozna a Kivonulás Könyve (Exodus) verseiben az egyiptomi csapások során emlegetett „elhomályosult a Nap", „sötétség Egyiptom felett", köeső, hamueső jelenségekre. A Santorini-Thera kitörés a mai becslések szerint mintegy négyszer akkora lehetett, mint a Krakatoa (1883-beli kitörése. Ez azt jelenti, hogy a Thera mintegy 13—18 köbkilométer anyagot hányt a levegőbe, bizonyára több fázisban. A feldobott hamu és por az uralkodó széliránynak megfelelően keletre és délre haladt. A Nílus deltája csak kb. 800 km-re van a szigettől, a geológusok és régészek elfogadták azt a munkahipotézist, hogy a vulkáni porfelhő elérhette a Nílus-deltát. A Smithsonian Intézet két munkatársa, Daniel Stanley és Harisson Sheng ezt a feltevést helyszíni vizsgálatokkal igazolta. Vizsgálatuk során a Nílus északkeleti deltavidékének öt helyéről származó 35 méter hosszú furatokból felvett ülepedett anyagminták gondos elemzésével kimutatták, hogy az üledék 3 595 és 3 512 évek közötti rétegeiben vulkáni lerakódás van. Ez a Santorini-kitörést 3 600—3 400 évvel ezelőtti intervallumba teszi. Ugyanakkor az üreges anyagdarabok — melyek mérete 20 és 60 mikrométer közé esik — méret és kémiai összetétel szerint a Santorini-kitörésből származónak azonosíthatók. Nem csodálkoznánk azon sem, ha a Vörös-tenger megnyílását Mózes és az Egyiptomból kivonuló népe előtt szintén a Santorini-Thera effektusaival lehetne magyarázni. Az ötlet persze nem új, a vulkáni robbanás okozta szökőár sok mindenre képes — mondták ezt már sokan mások is. Mindenesetre érdekes lenne erre az effektusra is tapasztalati bizonyítékot találni. 16
