A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
NEM VOLT MADAGASZKÁR KIRÁLYA Ez év májusában múlt kétszáz éve, hogy a kalandos életű gróf Benyovszky Móric egy franciákkal vívott tűzharc áldozata lett Madagaszkár szigetén. Nem sokkal halála után, 1790-ben Londonban már napvilágot is láttak emlékiratai, hogy meghódítsák az öreg kontinenst, igazi bestsellerré váljanak. Az angol kiadást nyomban francia, német, holland, svéd és szlovák nyelvű kiadások követték. Magyarországon Gvadányi József már 1793-ban elbeszélő költeményt irt róla, Jókai az emlékiratok fordításán kívül regényt szőtt az ifjú gróf kamcsatkai tartózkodása köré. Fokozatosan legenda alakult ki Benyovszky alakja körül, amely még a folklórba is belopta magát. Ám a sor ezzel korántsem szakad meg, monográfiáktól a filmig számos műfaj foglalkozott a gróf eseményekben gazdag életével. De ki is volt valójában gróf Benyovszky Móric? Erre keresi a választ a legfrissebb kutatási eredményekre támaszkodva a Képes 7 című folyóiratban megjelent írás szerzője, Lugosi Győző. Említi, hogy napjainkig számtalan tudományos-áltudományos vita zajlott le a gróf alakjával Motesiky Árpád szerint Déry Tibor: A félfülű című kisregényének cseh fordítója, vagy a cseh kötet fülszövegének írója „nem értette meg a magyar nyelvnek azt a különlegességét (..sajátosságát, hogy a »páros testrészeket« egyes számban és azok egyikét »fél« szóval jelöli. Állítását két megfigyelésre alapozza — pontosabban két dologra hívja föl az olvasó figyelmét: a) A könyv cseh címe Únos, magyarul emberrablást jelent b) A szerző „ironikusnak" mondja a „félfülű" történetét. Az első ténnyel aztán a továbbiakban nem foglalkozik, talán maga is érti, hogy ez nem bizonyít semmit. A fordításirodalom hasonló esetek gazdag tárházát kínálja, példaként álljon itt Déry Tibor egy másik műve, A kiközösítő, amely csehül Žezlo a mitra (Jogar és mitra) címmel jelent meg. A jó műfordító ugyanis — s Anna Valentová egyike a legjobbaknak (ezt egyébként Motesiky Árpád is elismeri) — nem minden esetben indulhat ki a tükörfordításból. A címadást több tényező kapcsolatban. Voltak, akik azt állították, hogy kamcsatkai és madagaszkári megfigyelései az egyetemes néprajz előzményei közé tartoznak, s ezért elavulhatatlan az érdemük. A velük szemben álló fél pedig Benyovszkyban csak a betegesen hazudozó kalandort látta, akivel még foglalkozni sem érdemes. Sokáig a Benyovszky-ügyben történő vizsgálódás egyedüli támpontjául a gróf emlékiratai szolgáltak, amelyek hemzsegnek a nyilvánvaló torzításoktól, kitalálásoktól. Már az emlékiratok bevezető sora sem igaz, miszerint Benyovszky 1741-ben született. Születésének valódi dátuma 1746, s a hamisításra azért került sor, hogy hihetővé tegye a hétéves háborúban való részvételét. Semmi nem igaz abból a történetből, hogy a bennszülött törzsfönökök Madagaszkár egyedüli királyává választották. Habár francia megbízásból huzamosabb ideig tartózkodott a szigeten, csak Párizsba való visszaérkezése után (1777) szerzett tudomást egy kereskedelmi ügynök leírásából a madagaszkári Ramini-nemzetség'létezéséről. Ehhez ötlötte ki azt a mesét, hogy a törzsfők e kihaltnak hitt fejedelmi nemzetség utolis befolyásolja, mindenekelőtt a célnyelv sajátosságai (csak mellesleg jegyzem meg, hogy Anna Valentová eredetileg a Jednouchý címet javasolta, a kiadó döntött jogosan és valószínűleg nem megalapozatlanul a változtatásról). A második, a b) pontról talán csak annyit, hogy alighanem meg sem született volna, ha Motesiky Árpád pontosan fordítja a cseh fülszöveg idézett mondatát. A fordításnak ugyanis nem az a baja, hogy hevenyészett, egyszerűen téves. Idézzük még egyszer a kérdéses mondatot: „V roce 1975, dva roky pred svou smrti, vydává známý maďarský prozaik Tibor Déry novelu Únos — hrúzostrašný, jak sám autor ironicky iíká, pfíbéh jednouchého". Most idézzük a téves fordítás problematikus részét: ...... — borzalmas novelláját, amit a szerző ironikusan a félfülű történetének mond". Végül nézzük a helyes változatot: ... a félfülü, mint a szerző maga ironikusan megjegyzi, borzalmas történetét. A két fordítást összevetve azonnal világossá válik a hiba forrása, az utóbbiban ugyanis só képviselőjét vélték benne felfedezni. A száz évvel korábban élt francia ügynök idevonatkozó írásaiból Benyovszky több részt átültetett emlékirataiba. De vegyük sorra életútjának fontosabb állomásait. Lengyelország: Ide nem a rokonok ármánykodása miatt, hanem az osztrák igazságszolgáltatás elől menekült, ugyanis hatalmaskodásért eljárást indítottak ellene. Kamcsatkai száműzetésének története is igencsak kiszínezett, túlzásokkal telített. A félsziget néprajzi leírását egy korabeli orosz szerzőtől kölcsönözte. A legenda alapja — Lugosi szerint — páratlanul sikeres karrierje. Már húszévesen bejáratos Európa számos királyi udvarába, ahol pártfogói üzleti vállalkozásokkal bízzák meg a kalandvágyó fiaegyértelmüen látható, minek is szól tulajdonképpen az irónia. Gondolom, ennek tudatában Motesiky Árpádban föl sem merült volna, hogy olyan állítással szemben védje Déry Tibort, melyet sem a fordító, sem a fülszövegíró soha le nem írt. Mert a fordítónak vagy a fülszövegírónak esze ágában sincs azt hinni, hogy Déry „ironikusan" „félfülűnek" nevezné azt az embert, akit megcsonkítottak! De egyáltalán — s most felejtsük el a cikk szerzőjének fordítói tévedését — hogyan merülhetett föl Motesiky Árpádban az a gyanú, hogy a fordító vagy a fülszövegíró nem értette meg a magyar „félfülű" szó jelentését?? A fordító — fordította a magyar szöveget; a fülszövegíró (áruljuk el: nem Anna Valentová volt) — olvasta a cseh kéziratot! S benne van a cseh fordításban, hogy Hamíltonnak levágják az egyik (tehát a fél-) fülét. Vagy nincs??! Természetesen benne van. Ott áll a fülszövegben a cseh „jednouchý" (magyarul: félfülű) szó vagy sem??! Természetesen ott van, egészen véletlenül éppen a Motesiky Árpád által is idézett cseh mondatban! Bevallom, ezek után magam is hajlanék az iróniára ..., de inkább a tényéknél maradva, vessünk egy pillantást a cikk utolsó mondatára, melyet szerzője valószínűleg csak „frappáns befejezésnek" szánt. Mert vajon milyen átfogóbb Déry művek kiadására gondol Motesiky Árpád? Tudniillik Dérynék minden fontosabb alkotása — tehát alapvető jelentőségű műve — megjelent csehül! Nézzük csak: -regényei: G. A. úr X-ben (csehül Cesta pana A. G. do X 1966, Odeon), A talembert. Bécsben, Párizsban, Londonban, de még az amerikai kontinensen is ismerik. Kapcsolatba kerül Benjamin Franklinnal és George Washingtonnal. „A kutatás még adós egy történetileg reális személyiségképpel" — írja Lugosi —, majd pár sorban úgy jellemzi a fiatalon (40 éves korában) elhunyt grófot, mint egy nyughatatlan, kezdeményező, gátlástalan, magabiztos, önkényre hajlamos, identitászavarral küszködő egyéniséget. Végezetül egy lengyel szerzőtől idéz: „... nem lett volna az, aki volt, ha nem képzelte volna, hogy az, ami nem volt." D. KOVÁCS JÓZSEF kiközösítő (cs. Žezlo a mitra. 1973, Odeon), A befejezetlen mondat (cs. Nedokončená veta. 1980, Odeon) és valószínűleg még az idén megjelenik a Mladá fronta Kiadó gondozásában a Felelet első kötete, — kisregényei: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (cs. Pomyslná reportáž o americkém pop-festivalu. 1971, Odeon), Kedves bópeer... (cs. Milý papá..., 1977, Lidové nakladatelství); — válogatott elbeszélései: Szerelem (cs. Láska, 1965, SNKLU), Niki, egy kutya története (cs. Niki, pfíbéh — jednoho psa, 1965, Mladá fronta). Végezetül talán csak annyit: természetesen mindenkinek joga van kialakítani a legkülönbözőbb kérdésekben a saját véleményét, mindenkinek joga van nem ismerni bizonyos tényeket és senki sem tévedhetetlen. Ugyanakkor — amennyiben nézeteinket nyilvánosságra hozzuk — kötelességünk a tények pontos értelmezése, kötelességünk tájékozódni a fölvetett kérdésben és kötelességünk tudatosítani tájékozottságunk hiányosságait. Enélkül ugyanis éppen legfőbb kincsünk, a nyelv szenved csorbát: a szavak értelmüket vesztik! Szeretném elkerülni, hogy az olvasó — vagy maga a cikk szerzője — írásom szigorát Motesiky Árpád személye ellen irányuló támadásnak vélje. Meggyőződésem, hogy a cikk íróját a Déry-mű szeretete és őszinte jóindulat ihlette; legfőbb óhajom, hogy az olvasó az „írástudók felelősségének" terhét érezze e sorok mögött. GÁL JENŐ KINCSÜNK A NYELV Mi az igazság a félfülű ügyében ? VÁLASZ MOTESIKY ÁRPÁDNAK A HÉT 37. SZÁMÁBAN MEGJELENT CIKKÉRE 11
