A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
A bátorkeszi gyerekek sikeresen szerepelnek a pionírcsapatok versenyein (a kép jobb áldalán Miholics Zoltán figyeli védencei játékát) Miliolics Katalin, Szlovákia 198b. évi női sakkbajnoka Miholics Zoltán közismert ember Bátorkeszin (Vojnice), s gondolom nem csak azért — amint azt tréfásan megjegyezte —, mert az ő háza épült a falu legmagasabb pontjára. Földrajz—biológia szakos tanár a helyi magyar iskolában, de emellett a több mint három és félezer lelket számláló község sportéletének egyik mozgatója is. Valamikor aktivan futballozott, csak hát az esztendők számának gyarapodásával az izmok is egyre hamarabb elfáradtak, így ma már csak az öregfiúk csapatában kergeti a labdát. A foci mellett egy másik sportág is nagyon népszerű lett a faluban, s ez mindenekelőtt Miholics Zoltán érdeme. A sakkról van szó, erről a szép és izgalmas szellemi sportról, amely Bátorkeszi nevét a Komáromi (Komárno) járás határain túl is ismertté tette. Az egész azzal kezdődött, hogy a komáromszentpéteri (Dolný Peter) tanítódinasztiából származó Miholics Zoltán fiatal pedagógusként Bátorkeszire került a hatvanas évek közepén, s szaktantárgyai mellett a testnevelést is oktatnia kellett. Egy vérbeli pedagógus az iskola falain kívül is pedagógus marad, s Miholics Zoltán már a szülői házban megtanulta, hogy a falusi tanító munkaideje nem ér véget a kicsengetéssel. Különböző szakköröket alapított a gyerekeknek, még a földrajzkörrel is megpróbálkozott, végül a sakk-kör bizonyult a legéletképesebbnek. Miholics Zoltán addig maga sem foglalkozott komolyabban ezzel a sporttal, de mivel a gyerekek érdeklődtek iránta, elhatározta, hogy elméletileg is felvértezi magát, így vált fokozatosan a szenvedélyévé ez a játék. A gyerekek időközben felcseperedtek, de a sakkozást nem akarták abbahagyni, ezért Miholics Zoltán sakkcsapatot alakított, amely benevezett a járási versenybe is, s ott egyre nagyobb sikereket ért el. Jelenleg a Meopta Vojnice csapata a kerületi bajnokságban versenyez, az egyetlen falusi csapatként a mezőnyben. A sakk időigényes sport, ráadásul a bajnoki fordulókat általában vasárnap rendezik, s a bátorkeszieknek meszszire — Trenčínbe, Topolčany stb. — kell utazniuk, ha meg akarnak mérkőzni ellenfeleikkel, így aligha meglepő, hogy Miholics Zoltánnak rengeteg szabadidejét fel kell áldoznia a csapat érdekében. S akkor még nem is szóltunk az utánpótlás neveléséről, elvégre az iskolai sakk-kör továbbra is működik; a szép új kultúrház egyik helyiségében hetente négy alkalommal jönnek össze a gyerekek, hogy Miholics Zoltán vezetésével egyre mélyebbre hatoljanak a sakkjáték rejtelmeibe. Magam is meggyőződhettem róla, hogy Szalai Zoli. Galbavý Misi, Mácsodi Gabi az ifjabb Miholics Zoli és a többiek milyen komolyan, őszinte érdeklődéssel figyelték a játszmaelemzéseket, s nem kétséges, hogy idővel a felnőtt csapat erősségei lesznek, már csak azért is. hiszen az iskolai sakkcsapatok versenyében is számos alkalommal nagyszerűen helytálltak. A Miholics család életében a sakk — mondani sem kellene talán — igen fontos szerepet játszik. A két Zoltánról már szó esett, de férfiasán be kell vallani, hogy van náluk jobb sakkozó is a családban, s nem is akárki: Miholics Katalin, Szlovákia ez évi női sakkbajnoka. Tehetségére már igen korán felfigyelt az édesapja; Kati talán még négyéves sem volt, amikor megtanulta a lépéseket. Első győzelmeit hatéves korában aratta nála jóval idősebb tanulók felett, s mosolyogva mesélte, hogy mennyire meglepődtek az ellenfelei, amikor a neve helyett egy kis pillangót rajzolt a játszmalapjukra, mert akkor még írni sem tudott. A pionírcsapatok sakkversenyében eleinte még örültek is a riválisok, hogy a bátorkesziek „csak" egy lánykát tudtak az első táblához ültetni, de amikor rendre megverte a fiúkat, komolyan félni kezdtek tőle. Kati időközben a felnőttek csapatába is bekerült, ami főleg az elején nagyon jó iskolának bizonyult, hiszen tapasztalt versenyzőkkel — ahogy mondani szokták: öreg rókákkal — került szembe, akik jól ismertek mindenféle trükköt és csapdát, s még egy ifjú hölggyel szemben sem átallották azokat bevetni. Persze egy idő után az ilyesmivel már semmire sem mentek, s még örülhettek, ha néha sikerült egy fél pontot kicsikarniuk ellene. Sajnos, a csapatversenyek mellett Katinak kevés lehetősége nyílt arra, hogy egyéni versenyeken is bizonyítsa rátermettségét, de rögtön tegyük hozzá azt is, hogy erre még bőven lesz ideje. Tizenhat éves múlt — az ő korában a hölgyek még szívesebben mondják idősebbnek mint fiatalabbnak magukat —, most kezdte a komáromi magyar gimnázium harmadik évfolyamát. Rendkívüli tehetségét az is bizonyítja, hogy gyakorlatilag egyedül készül a versenyekre; régebben édesapja foglalkozott vele, de Miholics Zoltán úgy véli. hogy ma már újat nem tudna neki mondani. Olykor Kati egyik csapattársa segít a felkészülésben, de egy profi edzővel minden bizonnyal még hatékonyabb lehetne a munka. E legutóbbi nagy siker ellenére Kati még nem döntötte el, hogy a sakkozással hogyan alakul a kapcsolata a továbbiakban. A gimnáziumban a legjobb tanulók közé tartozik, a nyelvek és a reál tantárgyak — különösen a matematika — egyaránt érdeklik, s az érettségi után mindenképpen valamelyik egyetemen szeretné folytatni a tanulmányait. Közismert, hogy a versenysakkozók naponta általában öt-nyolc órát töltenek el a sakktábla mellett, sajnos, Katinak az idejéből jóval kevesebbre futja. A gimnázium is teljes embert kíván, s a tanárok — ez érthető — senkivel sem kivételezhetnek. Szlovákia felnőtt női sakkbajnokának lenni — nem kis dolog. Ez a cím megtisztelő, de egyúttal nehéz teherként is nyomja az ember vállát. Mert Katinak újabb sikerekkel kell bizonyítania, hogy az idén nem véletlenül lett az első. Őszintén bízom abban, hogy Miholics Katalinról és a többi bátorkeszi sakkozóról, nagyszerű eredményeikről még sokat hallunk a jövőben is. LACZA TIHAMÉR Fotó: L Usic ký és archívum \ 12
