A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
Az idei zeneparádé egyik fénypontja a Takashi Asahina vezényelte Oszakai Filharmónia-zenekar koncertje volt Az idei Bratislavai Zenei Fesztivál egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai karmestere Dohnányi Olivér volt Pillanatképünk a próbák egyikén készült. iőSóSfíTluzsikci, őszi Szeptember végétől október derekáig, kereken két héten át ismét lengette a szél a Bratislavai Zenei Fesztivál, tömörebb s főképpen ismertebb nevén: a BHS zászlóit Szlovákia fővárosában. Apropó, BHS! E külföldön is népszerűvé vált betűszó igen alkalmas arra, hogy Bratislava immár jópár esztendeje amolyan különkiadású ünnepi bélyegként kezelje. A Mozart és Haydn, Hummel és Chopin, Schubert és Bartók. Liszt és Erkel zenei hagyományaival büszkélkedő egykori koronázó város történelmi központjának utcáin s terein ezért a fesztivál napjaiban szinte mindenütt ott díszelgett a színes alapon, lendületes kacskaringókkal egybeírt három betű: e zenefesztivál írott szimbóluma. De Bratislava nemcsak külsőségeiben indult meg a fesztiválvárosok útján. A hagyományos őszi zeneparádé idei programja valóban színesnek, tartalmasnak tűnt. Igaz, a bemutatkozó jellegű Interpódium keretében számunkra egyelőre kevésbé ismert muzsikusok vették kézbe hangszereiket; különben azonban a nemzetközi komolyzenei élet kiválóságai léptek pódiumra, s olykor bizony nehéz volt kiválasztani az esti hangversenyt vagy operaelőadást, hiszen az ember legszívesebben egyszerre több helyen is ott szeretett volna lenni... Még szerencse, hogy a félszáznál is több koncertet kínáló őszi zeneparádé egyik díszvendége: Igor Ojsztrah három egymást követő napon három hangversenyen is szerepelt. Az ö fellépése így nem szükségszerűen ütközött például a Tokyo Ballet Company Béjart-müsorával, avagy Leoš Janáček: Jenufa című operájának ünnepi premierjével a Szlovák Nemzeti Színházban. Ez már csak azért is lényeges, mert Igor Ojsztrah és a mester ugyancsak kitűnő hegedűművésszé fejlődött fia, Valerij Ojstrah mindhárom bratislavai koncertje emlékezetes élményt nyújtott. Aki ott volt e három hangverseny bármelyikén, joggal érezhette úgy, hogy a két művész csak neki játszik. Intim, bensőséges légkörű, a hallgatóságban áhítatot keltő koncertek voltak ezek. Például a Suk Kamarazenekarral tartott közös fellépésük bennem minden esetre József Attila pár szavát idézte, mert a két Ojsztrah elmélyült odaadásról tanúskodó káprázatos hegedűjátéka valóba feltárta „a szív legmélyebb üregeiben cseleit szövő fondor magányt, s a mindenséget..." A bratislavai zenefesztivál idei évfolyama során örülni lehetett annak is, hogy a programok összeállítói ritkábban hallott müveket szintén műsorra tűztek. Ebben különösen az Amszterdami Barokk Zenekar, a Horst Neumann vezényletével bemutatkozó Lipcsei Rádiózenekar, Hans Fagius svéd orgonista, a Stuttgarti Fúvóskvintett és a prágai FOK szimfonikus zenekar jeleskedett Jifi Bélohlávek vezényletével. Ide tartozó megjegyzés az is, hogy a Szlovák Filharmónia koncerttermében először, bemutató gyanánt hangzott el Iván Hruševský: Canticum pro pacem című kompozíciója. A szlovák filharmonikusokat Bystrík Ftezucha vezényelte, és az érdekes felépítésű mű szólistái Viktória Stracenská (mezzoszoprán), Peter Mikuláš (basszus) és Ida Rapaičová (szavalat) voltak. A fesztivál hangversenyeinek egyik kiemelkedő eseménye Bánki Dezső szereplése volt a seregszemle utolsó előtti napján. Ránki, aki 1983-ban koncertezett legutóbb Szlovákia fővárosában, ezúttal Liszt Ferenc Esz-dúr zongorahangversenyének előadásával tündökölt. Lenyűgöző tudásának, illetve a Fjodor Hluscsenko vezényelte kijevi akadémiai szimfóniazenekar stílusbiztos játékának eredményeképpen ez az est egy ragyogó szólista és egy bravúros zenekar együttmuzsikálása volt. E hangverseny után a bratislavai Redoute karmesteri szobájában Fjodor Hluscsenko újságírókat fogadott. Zenéről és közönségről, vezénylésről és zenekarokról váltakoztak a kérdések és válaszok. — Ön sok országot bejárt. Megismerte a világot, de a világ is megismerte önt... — A hetvenes évek második felében kerültem a Kijevi Szimfonikusok Zenekarának élére. Azóta a világ számos sarkán valóban sok hangversenyteremben megfordultunk együtt, de lemezfölvételeket is bőven készítettünk. — Véleménye szerint ki a jó karmester? — Aki nemcsak dirigál, de legalább egy hangszeren játszik is. Ez azért fontos, hogy könnyen eligazodjék a partitúrában. Persze, egy kissé ismernie kell valamennyi hangveófényben/®0lf szert. A legfontosabb ugyanis a partitúra mély és átfogó ismerete, mert csak így tudja egyeztetni saját zenei felfogását a. komponista szándékával, vagy a zenekar felkészültségével. Akárcsak a beszédben, a zenében is vannak mondatok, amelyeknek mindig indokoltan és értelemszerűen kell hangzaniuk a pódiumon. — Furcsa dolog, de azt tapasztalni, hogy egyre több hegedűművész dirigál. Például Yehudi Menuhin, Henryk Szering, Vlagyimir Szpivakov és ön is... — Valóban hegedűsként indultam, és máig is kedvelem ezt a hangszert, mert az emberi lélek legszebb, legkifejezőbb eszköze. Néha mégis úgy érzem, hogy kevés a hegedű adta lehetőség, ezért nem csodálkozom, ha valaki égy idő múltán vezényelni kezd. Elítélem viszont, ha minden karmesteri előképzettség nélkül az illető csak lerakja a hegedűt s kiáll a karmesteri dobogóra. — Ön kinél tanult? — Muszin professzornál a leningrádi konzervatóriumban. Később hosszá'bb időt ösztöndíjasként töltöttem Kari Österreichemél a bécsi zeneakadémián. Rengeteget tanultam tőle. A hazajövetelem után kerültem mai zenekarom élére. — Véleménye szerint melyek a jó zenekar kritériumai ? — Minden tag kiváló muzikalitása alapvető előfeltétel. Ezen kívül erős és jó fegyelem, valamint a repertoár kitűnő ismerete jellemzi a világ legjobb zenekarait. — Milyennek látja a nagyvilág zenehallgató közönségét? — Ez nehéz kérdés, mert egyfajta kettősséget tapasztalni. Érdekes, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben sokan megszerették a huszadik századi muzsikát. Sőt! A közönségnek egy jelentős hányada mára már klasszikussá avatta azokat a zeneszerzőket, akiket húszhuszonöt évvel ezelőtt még nem értett meg s éppen ezért nem is kedvelt. Ugyanakkor mintha kezdene föltámadni az emberekben a romantika. Én ennek nagyon örülök, mert bár modem vagyok, a romantikus hajlam is erős bennem. Úgy tapasztalom, mintha a közönség számottevő része a zene minden műfajában a dallamot, az érzések kifejezését keresné ... — Eszerint szükségünk van a zenére? — A zenére épp úgy szükségürlk van, mint egymásra... A bratislavai zenefesztivál óta mindmáig gyakorta eszembe jut Fjodor Hluscsenko egyszerűen fogalmazott, tisztaszívű válasza. Eszembe jutnak szavai, mert akaratos és rohanó világban élünk; ráadásul olyan lármában, mint amilyenben még soha. A civilizáció akkora zörej- és zajpestist teremtett, hogy bizonyos értelemben veszélyben az emberiség füle. E magas szintű zajártalom ott van a munkahelyeken és a környezetünkben; némi túlzással lassan talán meg sem hallunk majd egy szólóhegedűt... A komolyzene —- és a valóban értékes könnyűzene — viszont egyet jelent a széppel, a megnyugtatóval. Ebben a megközelítésben tisztának, felemelöen magasztosnak érezzük a muzsikát. Valami olyasminek, ami lelkünk legmélyére hatol és lényünk legszebb vonásait tükrözi. Azt, amit emberségnek szoktunk nevezni. Külföldi fesztiválokon és nagy hazai koncerteken — így a BHS rendezvényein is — nemegyszer láttam, hogy miután a közönség elfoglalta helyét, a jegyszedők kinyitják az ajtókat, és ilyenkor szinte betörnek a fiatalok. Ha van üres szék, leülnek; ha nincs, a falak mentén állnak. Őszintén szólva felemelő látvány egy ilyen zsúfolt hangversenyterem, s egyben válasz arra is, hogy szükségünk van-e a zenére. Arra a muzsikára, amelyik nemcsak az emberhez, hanem az emberről is szól. Jó lenne hát, ha a jövőben is megőriznénk fogékonyságunkat a zenével szemben. Félreértés ne essék: nem kötelező minden muzsikát szeretni, de méltó és illő bizonyos erőfeszítéseket tenni ennek érdekében. Hogy gazdagítsuk már meglévő érzés- és gondolatvilágunkat, hogy a zenehangok harmóniájához hasonló egyensúly alakuljon ki bennünk. A hosszabb-rövidebb zenefesztiválok időszakában — és az esztendő többi napján is. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 10
