A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-14 / 46. szám
MNÄKľ HAimTTIIK-OL^TUK-IAITUK Krakkóban a népművészeti babák hatodik nemzetközi biennáléján a legmagasabb díjjal, Arany Pávatollal tüntették ki One Pakanauskiene litván népművészt. A keze alól kikerült eredeti figurák sokasága a paraszti élet jeleneteit és az ősi litván népszokásokat, ünnepeket eleveníti fel. Gyerekváros épült ■ 'V az egyik leningrádi B f ház udvarán. A fa- W f <■ rágott tornyú házi- B , Vl kokat, a lugaso** 'Ti B kát, a szélmalmot, ■ V i M a mesebeli fafigu- ^ ^ rakat, a színes ze- fjgi'j_______ nélő szökőkutat nagyrészt saját kezűleg készítette a már nyugdíjas Arkagyij Kancepolszkij, a hajdani táncoskomikus. Még betanított kutyája is a gyerekek szolgálatában áll: a Ramszesz névre hallgató dog egy kis hintóba fogva kocsikáztatja a kicsinyeket az udvaron. ^ Bocsák Miklós: MUNDIAL '86 Egy könyv, amelynek nem kell cégér. Egy vádirat, amely szinte azonnal elkelt. Kerestem jómagam is a nyáron, sikertelenül. A napokban kaptam meg, ismerősök hozták. Egy ültő helyben, azon melegében elolvastam, s nyílott ismét a bicska a zsebemben, mint nyáron, a feledhetetlen foci-karnevál idején, illetve annak elején, amikor látnunk kellett, hogy a magyar labdarúgó válogatott ismét szégyenletes gyorsasággal utazik haza. Akkor megfogadtam: Soha többé! Ha a magyar futballról hallok, becsukom a szemem. be a fülem, kikapcsolom a rádiót, ki a tévét, szemétbe vágom az újságot! Elég volt Mészöly könnyeiből, elég Mezey (eleinte mily szimpatikus) szerénységéből, elég a ripácsokból és tehetetlen futballistákból, akikben sokezren, talán többmilliónyian bíztak ... Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Talán a labdarúgók tehettek róla, hogy a hűvös Alpokban készítették fel őket a mexikói kánikulára? Talán ök tehetnek arról, hogy tésztát etettek velük hetekig, hogy Nyilasit, saját kérése ellenére itthon hagyták, hogy Európa egyik leglangyosabb és legalacsonyabb színvonalú ligája után drákói edzésre fogták őket, közvetlenül a szereplés előtt? Csupa kérdőjel és bizonytalanság. A könyv alcímét (Volt egyszer egy csapat . ..) a szurkoló szempontjából így is átfogalmazhatnánk: Volt egyszer egy remény. Hogy ki, vagy kik vették el tőlünk újfent, félő, egyhamar nem tudjuk meg, mint ahogy anynyiszor elsumákolták már az igazságot a magyar foci körül. Egy biztos: volt egy csapat, amely fölfelé iveit, régvárt reményeket látszott valóra váltani, s amely egyszer csak összeroppant, kipukkadt... S bár a futball csak játék, tudjuk, hogy ez is csak részben igaz, hisz egy nemzeti válogatott nem csupán a saját örömére (?) játszadozik. Bocsák Miklós könyve, bármennyire is törekszik az igazságra, nem adhat válaszokat. Kérdéseket tesz fel, feltételez, okokat keres. A kiadó július 2-án keltezett előszava szerint : „Majd ha az arra hivatott szakemberek, elsősorban az MLSZ vezetői, Mezey György és segítői, valamint a vb-n megfigyelőként részt vett NB l-es edzők elkészítik szereplésük mindenre kiterjedő szakmai elemzését, talán okosabban leszünk." Kövesdi Károly AZ OPERAHAZ CENTENÁRIUMA A Bratislavai Városi Múzeum egy alapterületében nem nagy, témájában annál érdekesebb tárlatra invitálja ezekben a hetekben látogatóit. A múzeum emeleti nagytermében rendezett kiállítás ugyanis a bratislavai operaház fennállásának századik évfordulóját idézi. Ama épület centenáriumát, amely az elmúlt évtizedek során számos színháztörténeti érdekességet és levéltárakban, magángyűjteményekben lapuló dokumentumot hagyott az utókorra. így például a kiállításon szereplő anyag is utal arra, hogy az 1886 szeptemberében kaput nyitó épületben Jókai Mór mondott színházavató beszédet; ünnepi díszelőadásként pedig egy budapesti társulat Erkel Ferenc : Bánk bán című operáját adta elő. Napjainkban a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának és balettegyüttesének otthona ez az épület, amelynek romantikusan újreneszánsz stílusban készült terveit az akkori idők két jónevű műépítésze: Ferdinand Fellner és Henrich Hellmer készítette. A szóban forgó tárlat utal arra is, hogy a száz évvel ezelőtt megnyílt színházépület helyén 1776-tól állt egy teátrum, amely nemcsak korszerű volt az akkori idők viszonyaihoz képest, hanem egyúttal a történelmi Magyarország első állandó színházépületének is tekintendő. Makettje impozáns darabja a kiállításnak, s ez a sokszorosan kicsinyített utánzat bizony egy pillanatig sem árulkodik arról, hogy az épület eredeti mása 1884-ben már annyira rozogának bizonyult, hogy a szükségszerű javítgatások helyett a máig álló új színházépület felépítése mellett döntött a néhai koronázó város magisztrátusa. Természetesen, az általam említettek csupán töredékét képezik e tárlat nyújtotta információknak. Mert érdekes színháztörténeti tények például azok is, hogy cseh nyelven 1902-ben játszottak először ebben az épületben (a brünni opera František Lacina vezényletével) ; az eredeti szlovák drámairodalomból pedig Jozef Gregor Tajovský két drámája elevenedett meg itt először 1920 májusában. A Bratislavai Városi Múzeumban megtekinthető tárlat készítőinek külön érdeme, hogy a gazdag fotóanyaggal illusztrált látnivalók nemcsak a múltat, hanem a jelent is idézik. Érthetően, hiszen az intézményesített Szlovák Nemzeti Színháznak immár hatvanhetedik évadja az idei szezon. Miklósi Péter MESTERSÉGE: SZÍNÉSZ A szakmán kívüli embernek mindig érdekes, ha beavatják egy-egy mesterség rejtelmeibe. A legutóbb a Mestersége: színész című műsor keretében Bodrogi Gyula csevegett a szinészmesterség fogásairól és elsajátításának csínyja-binjáról. Ez irányban egy kis „kötődés" fokozza bennem az érdeklődést, de meggyőződésem, hogy a teljesen laikus néző számára is lebilincselő volt a kis híján egy órás „csevely", amit Vitray Tamás vezetett. A riportmüsor sikerét elsősorban a riportalany őszintesége biztosította. Kétségtelen, hogy egy olyan szakmáról (hivatásról!), mely önmagában is a szórakozást hivatott szolgálni, könnyebb szórakoztatva beszélni, mint mondjuk a számítógépek mechanizmusáról. De nem csupán ettől vált érdekessé Bodrogi Gyula vallomása, hanem attól is, hogy jónéhány eredeti megállapításával — mint mondani szokták: — istenesen telibe trafált! Például, hogy a színházi apparátus legfontosabb tényezője: a színész! Szakmai körökben ugyanis ismeretes az a tény, hogy a színész elsődlegességét több státus-béli hajlandó lenne elvitatni! Bodrogi állásfoglalása attól válik még rokonszenvesebbé, hogy ő nemcsak színész, hanem rendező és igazgató is a budapesti Vidám Színpad-nál. Izgalmat keltő volt a „poéngyilkosság" módszerének leleplezése!... A népszerű művész többek között nem kis szarkazmussal szólt a tele-, illetve üres-szeműekről, és arról, hogy az utóbbiak lelketükre sok esetben a fejük, sőt a lelkűk kongó ürességére enged következtetni, így aztán bármilyen pontosan betartják is a játékszabályokat, erőlködésük, szuggesztivitás híján, hatástalan marad! Kovács József & & & KÉT ZENEKARI EST A Londoni Filharmonikusokat vártuk a bratislavai Zenei ünnepségekre, de helyettük egy vidéki francia zenekar, nevezetesen az Orchester National de Capitole Toulouse jött. Ha a hallottak értékelésénél a közönség tetszésnyilvánításából indulunk ki, mely a készségesen játszó zenekarból három ráadás számot tapsolt ki, úgy a legnagyobb megelégedés és lelkesedés hangján kellene szólni. Pláne akkor, ha ehhez hozzáadjuk még a műsor dramaturgiájának nagyon pozitív komponensét, úgy tényleg a maximális elragadtatás volna jogos. A műsor, stílusosan, csupa francia műből volt összeválogatva. Ha nem is hallottunk felfedezése számba menő, ismeretlen szerzeményt, olyan darabok kerültek előadásra, melyeket hazai zenekaraink csak elvétve szólaltatnak meg. Bevezetőül Maurice Ravel színgazdag fantázia-sorozatát hallgattuk, majd Albert Roussel elegáns III. szimfóniáját, szünet után pedig a francia zene nagy alakjának, Camille Saint-Saénsnak ugyancsak III. szimfóniáját, ezt az impozáns c-moll müvet, mely az Orgonaszimfónia melléknevet viseli. Sajnos e pompás partitúrák életrekeltése csalódást jelentett, mert a zenekar és karmestere, Michel Plasson, kidolgozatlan, sőt kimondottan elnagyolt, nem fesztiválrangú teljesítményt nyújtott. Az egyik ráadásként megszólaltatott Rákóczi indulót (Berlioz Faust elkárhozása című oratóriumából) ilyen elkenten és karakter nélkül még nem is hallottam! Illatos babkávé helyett csupán fanyar cigória pótkávéban volt részünk. Egy nappal később, mikor az Oszakai Filharmónia lépett pódiumra, más volt a helyzet. Az elmúlt években hallottunk már több japán zenekart, sőt a legjobbat is. Az oszakaiak a japán élvonalba tartoznak. Klasszikusan „európai" műsorukat Berlioz nyitányával, a Római karnevállal kezdték — leckét adva a franciáknak Berlioz tolmácsolásból — majd dr. Ferdinand Kiindát kísérve Haydn C-dur orgonaversenyének zenekari szövetét szólaltatták meg, végül pedig a tánc apoteózisa, Beethoven VII. szimfóniája került előadásra. A zenekar, mint a japán zenekarok többsége, a háború után létesült s e pár évtized alatt — ha nem is akcentusmentesen, de pompásan megtanult európaiul. Alapítójukat és állandó karmesterüket, a ma már a nyolcadik X-hez közeledő Takashi Asahina-t idősebb korosztályú közönségünk jól ismeri, hiszen a hatvanas években szívesen látott vendége volt a Szlovák Filharmóniának. A nagy fegyelemmel, stílushüen, és plasztikusan játszó zenekar élménydús estében részesített. Varga József 9
