A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-07 / 45. szám
A falusi embernek, érvel sok városlakó, könnyű a dolga: alig lép ki a lakásból, csak benyit a konyhakertbe vagy a i fóliasátorba, s máris friss zöldséget szedhet magának ... Hej, városon jó élni igazán, mondják viszont a vidéken, nem kell a tavaszi hóolvadástől a csontokig hatoló hideg őszi esők beálltáig, akár hajnalok hajna- I Ián is, a háztájival bajlódni. A piacon mindig kapható húsos paprika, mosolygós paradicsom, szőlő, sárgarépa, miegymás ... Kapható, valóban? Járjunk csak utána! Nagykürtös (Veľký Krtiš) kis város, lakóinak száma mindössze tizenvalahány ezer. A piacot újabban — néhány hónapja a Városi Műszaki Szolgáltatóüzem igazgatja. Kedd van, kicsit hűvös, de napos a reggel, nyolc óra múlt pár perccel, nyitnak az üzletek. A piacon kevesen vannak. Gyors számvetést végzek: a zsebkendőnyi területen két sorban elhelyezett zöldre mázolt bádogtetös fémstandok mögött mindössze tízen kínálják portékájukat. A kofák zöme sokszoknyás környékbeli parasztasszony. Egyetlen férfi akad csupán közöttük, Ernest Tarata, Alsópalojtáról (Dolné Rachtince). — Ma — újságolja a nyugdíjas férfi — hagymát, paprikát, uborkát, paradicsomot, szilvát, no meg kardvirágot hoztam. Egyébként már harmadik esztendeje, heti két alkalommal járok ide. Most csak néhányan vagyunk, de a hét vége felé, s különösképpen szombaton, minden asztal foglalt. Sőt, helyszűke miatt többen a földre dobott göncökre, vagy szétteregetett újságlapokra borítják termékeiket. Ilyenkor lehetünk ötvenen, hatvanan is. — Persze az az igazság — kapcsolódik a társalgásunkba asztaltársa, egy ráncos képű anyóka —, hogy a vérbeli piacozók nem jönnek Kürtösre, széles ívben elkerülik az eldugott kirakodóvásárt. Mert képzelje aranyoskám, még vízcsap sincs a közelben, ahol hébehóba kezünket leöblíthetnénk. Szégyenszemre ide — bök tömpe ujjával a szomszédos épület irányába — a boltba járunk vizet kunyerálni. Torkig lehet már velünk a hentes és az élelmiszerüzlet vezetője, azt hiszem. Meg aztán, illemhely is csak több száz méterrel odébb található. Alaposan belelendültünk a diskurzusba, észre sem vettük a mögénk settenkedő piacfelügyelőt. — Szó ami szó — szólal meg hirtelen az idős ember, mire szemvillanás alatt szétrebbennek a kofák —, kinőttük már ezt a területet. Ha a forgalmasabb belvárosban új vásártér nyílna, sokkal több szebb és jobb minőségű zöldséget, gyümölcsöt árusító őstermelő jönne mihozzánk is. Persze, akad egy-két hűséges törzsárusunk is. Való igaz. Nedev Erzsébet például kereken huszonöt esztendeje ott áll hétről hétre a standja mögött a kürtösi piacon. Másutt csak turkálnak a közszemlére tett termékek között a vásárlók, nála viszont még sorba is kell állni a paradicsomért, paprikáért. — Ipolysági (Šahy) vagyok — mutatkozik be a kedves beszédű termetes asszonyság —, mások még az igazak álmát alusszák, amikor mi a férjemmel már útra kelünk. Ő- hoz ugyanis személygépkocsival. Vannak hűséges, a portékámhoz ragaszkodó, állandó vevőim. Ne tartson nagyképünek, de nézzen körül: sok itt a satnya, silány áru, az én zöldségem viszont kiváló minőségű. A piacfelügyelőre többen panaszkodnak. A nevüket ne említsem, kérnek, hiszen én elmegyek, de ők továbbra is itt szeretnének árusítani, s ki lennének téve az ellenőr kénye-kedvének. Cserébe megtörtént eseteket sorolnak: a hivatal képviselője a legszebb termékekből nap mint nap leveszi a sápot, gorombán beszél velük, az „engedetlenekbe" beleköt, elvégre kifogást könynyen taláľaz, aki csak azt keres ... Komoly vádak, súlyos szavak! Talán csupán rágalom az egész. HBa - i . «K* fi .. i i <iit ^ ár *1 j 1 ijiíuuíüiiinn 1 f rji A közrend-felügyelőség dolgozói lefülelik az árdrágítókat Az árjelző táblán a betűk szinte olvashatatlanok Zólyomi Margit néni zöldsége kiváló minőségű 4
