A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-11 / 28. szám
bői kifújta a cigaretta füstjét. — Ja, az már más...! Ezen a téren ugyanis egyáltalán nem vagyunk egységesek. A mi csapatunk a Slavoj, másoké a Sparta, a harmadiké a Bohemians, és ha egymás ellen játszunk, hát nem ismerünk se istent, se embert. Néha még pofonok is esnek. Csak ha a válogatott csapat játszik ... akkor szurkolunk egységesen ... Ekkor az őrnagy látkörébe került a tanonc, akit a messzelátóján át látott sörösüvegeket adagolni. A vöröshajú suhanc egyik munkacsoporttól a másikig szaladgált és valami megdöbbentő hírt adott tudtukra. — Úgy látszik, történt valami! — szólalt meg a százados, és kérdően nézett a parancsnokára. — Itt mindig történik valami — jelentette ki szinte túlzott nyugalommal a férfi, akivel beszélgettek. — Különösen, ha befut az igazgatónk. Akkor úgy kapkodunk,, mint Bernét a mennyköhöz ... Fürge őrnagy azt gondolta erre, hogy ezek szerint minél gyakrabban kellene ide járnia az igazgatónak. De nem szólt semmit és le nem vette a szemét a tanoncról, aki éppen a közeli daru tövében állt meg, integetett a kezével és kiabált. Nem lehetett érteni, mit kiabál. Nem hallotta a testes darukezelő sem, pedig kihajolt a kabinjából, és a kezét is a füléhez illesztette. Végül is leállította a gépet és leszólt a tanoncnak: — Mi van. Tomáš? — Elvitték a Facsarót! — Kit? — Hát Facsarót, Halina építésvezetőt. — Tomáš áttette egyik karját a másikon, utánozván a megbilincselt kezeket és feljajdult. — Ül, lefülelték a hekusok. A darukezelö intett, hogy megértette és lekiáltott a magasból: — Látod, folyton csak munkára hajszolt minket, mégis lecsukták! A lapátos férfi köpött egyet és kimondta kemény ítéletét: — Inkább téged kellett volna lakat alá tenni, te harácsoló! — Maga szerint Halina jó ember? — kérdezte élénken Fürge őrnagy. — Hát mit képzel? Tisztességes pacák az. Mosdatlan szájú ember, de soha senkit sem hagyott cserben. Mig az a másik... — a lapátos ember karját a daru felé lendítette —, eh kár a szóért! Az őrnagy jelt adott az indulásra. Egy ideig némán haladt, majd fanyarul elemezni kezdte az ügyet. — Halinának fogalma sincs róla, hogy éppen most milyen nagyra értékelték. Nekem is úgy tűnik, hogy a fickó rendes ember. Próbáljuk meg összegezni! Ha meggondoljuk, három lehetőség van, bár egyik sem eléggé valószínű, sőt, mondhatnám, egyáltalán nem valószínű. Tegyük fel, hogy Mehere és Halina együtt ölték meg Bohónét és most egyik a másikat menti. De miért tennénk egymásnak ilyen szolgálatot, ha ennyire nem kedvelik egymást? És ez vonatkozik a másik lehetőségre is — vagyis hogy a gyilkosságot az egyik követte el, a másik rájött és a bűnösséget magára vállalja. Nem, itt valami nem stimmel. És főleg egyáltalán nem ül az indíték. Mert hát gyilkolhat valaki az igazgatója iránti szeretetböl ? Mármint egy férfi... El tudod te ezt képzelni? — Nem, nem tudom. — A kapitány az orra hegyét mozgatta. — Ha az igazgatót ölte volna meg, annak lenne logikája, de ennek nincs. És a Bohóné iránti gyűlöletük sem fér a fejembe. Ha nem a saját feleségükről van szó, akkor ez nem normális. (Folytatjuk) Illusztráció: Gály Kati ••____ •• ÖRÖKSÉG Arcképek a két világháború közötti időszak csehszlovákiai magyar irodalmából OHHHHHHHHI Darvas János (1891*1945) Az Ipolymagyariban (Uhorské) született Darvas Jánost irodalomtörténet-frásunk költőként és műfordítóként tartja számon. A losonci gimnáziumban a magyar tanára Bodor Aladár költő volt, akinek a közreműködésével 1910-ben Darvasnak és két iskolatársának: Komlós Aladárnak és Begyits Aladárnak Bontakozó szárnyak címen közös kötetük jelent meg. Darvas a gimnázium után bölcsészeti tanulmányokat folytatott, majd az első világháború frontjára került és orosz fogságba esett. A hét évig tartó fogságból orosz feleséggel tért haza (egyik fiukból, Ivánból évtizedek múlva neves színész lett). A civil életbe visszahelyezkedő Darvas a prágai Magyar Hírlap külső, majd belső munkatársa lett, és nevét nemcsak a versei tették ismertté, hanem a kisebbségi írók szervezkedésére tett javaslatai is. 1938 után Budapesten élt és ott is halt meg 1945 januárjában. Három önálló verseskötetéből (A csőd felé, 1910; Szerelmes szonettek, 1923; Elsüllyedt világ. 1929) egy kitűnően felkészült költőt ismerhetünk meg, akit fórmai szempontból postszimbolistának lehet nevezni. A legtipikusabb postszimbolista verseit az Elsüllyedt vr/ágr-ban gyűjtötte össze. Az egész kötetet a szörnyű háborús élmények által kiváltott kiirthatatlan szorongások, víziók és misztikába burkolt reflexek szövik át. Borzongtató, lélekkavaró olvasmány ez, de a hatása egyöntetűen pozitív; háborútól elriasztó, háborút meggyűlöltető. Darvas a gyermeklírának is szorgalmas és igényes művelője volt és gyakran alkalmazta a ma divatossá vált játékos akusztikai verselemeket. Gyermekversei a Prágai Magyar Hírlap és a Nagyasszony című szépirodalmi és háztartási lap gyermekrovataiban jelentek meg. A műfordító Darvast egy kitűnő fordításkötete, az 1934-ben közzétett Hegyország hangja tette ismertté. Ezt az egyéni ízlés alapján kialakított kötetet — mely a magyár olvasóknak jó ízelítőket nyújtott a modem szlovák lírából — magyar és szlovák részről egyaránt elismeréssel fogadták. Darvas versfordításai máig megőrizték frisseségüket és hitelességüket, s ezért megérdemelten kaptak helyet a mai fordításantológiákban. TURCZEL LAJOS SILBAKOL A RÉM Fekete véreb Jár körül az éjben. Nem látom, de ő Engem látva lát A Rém kutyái Szaglásznak sötéten. Halál kutyáktól Zúgnak éjszakák A nagy Rém léptet Hosszan, hófehéren. Fehér bakóbárd Fénye villan át. Máskor vöröslő Vértalárban vélem S érzem a vérem ömlő, vad szagát Egy lövés dördült Messze valahol. Az est-homályban Árnyraj áll elébem. Ezernyi rém-arc Képe fintorog rám. S ezernyi arcból Egy csont ajak csahol. A nagy Rém virraszt Szerteszét az éjben. Ezer alakban Hallgat áll mogorván. Vigyáz a várban. Vár a város ormán. Sétál a sarkon. Ásít. Si/bakol. VULKÁN VÖLGYÉBEN (Oh, hogy zuhog kint. Zug a förgeteg. Hogy dong a föld, oh, hogy búg, háborog.) — Szivem túlzengi, hallod, hogy dobog ? Szivem neked zeng búcsú-éneket (Oh, hogy zuhog kint Kénkő fojtogat A iává minden utcát elfogott) — Ajkamban forróbb, égőbb láng lobog. Ajkam most adja búcsú-csókomat. (Oh, hogy zuhog kint Miért üvöltenek? Oh, ölnek, hallod, embervér csorog.) — Ölelj, mi élünk, s itt halok veled. (Oh, hogy zuhog kint Mért e mély dörej? Oh, jön, jön, látod? láva, lángtorok.) — Csak csókolj, mindegy, meghalunk, ölelj. DARVAS JÁNOS FORDÍTÁSAI Ján Smrek: DAL A SZÉP EGYSZERŰSÉGRŐL Találkoztam egyszer egy nővel, szeme égett bűbáj-tüzekben, s akire egyszer rápillantott, szerelmes-bús lett. Menthetetlen. A táncban hajlott mint a kígyó, párjához simult o/vatagon, s aki őt egyszer átkarolta, szerelmes-bús lett. Szörnyen, nagyon. És mindig víg volt, ajakéról patakzó kacaj szállt egyedül. de ki hallotta, nem kacagott, szerelmes-bús lett. Végtelenül. Meggyként lángolt az ifjúsága, illata mustként igézve igáz, de közelségét aki itta, szerelmes-bús lett Ki itt a hibás? Egyszerű is volt mint a gyermek. „Uram, ön oly bús mért e ború? így kérdezgette, mert nem tudta, hogy aki szeret — az szomorú. Emil Boleslav Lukáč: SZEMEK Tof)ázként villan szemed párja, benne vágy a fényfolt. Gondolsz sok régi éjszakádra, kié, kié volt? A szememben csodás opál ég, balvégzet-láng, mély, vak. Milyen szép vagy, ó, mily csodás szép, kié. kié vagy? Szemem s szemed kész háborúság, belőlük vad vész ívez. Ha egymást tőrrel átalszúrják, mi lesz, mi lesz?
