A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)

1986-10-17 / 42. szám

„Az olyan betegség, amelyet a titok homálya fed és amely kóros rettegést kelt, könynyen válik erkölcsileg fertőzővé. Ezért van, hogy a rákban szenvedő emberek meglepően

nagy százaléka egyszer csak azon veszi észre magát, hogy ä rokonai és barátai kerülik ... Mintha a rák a TBC-hez hasonlóan ragályos

volna. A titokzatosnak és rosszindulatúnak bélyegzett betegséget olykor óhatatlanul véteknek, a tabuk megsértésénél is nagyobb bűnnek érezzük. Az emberek úgy zik, hogy az ilyen betegségnek már a neve is mágikus erejű!"

(Susan Sontag: A betegség mint metafora)

nyéktől. A páciensek ugyanis nem szeretik ha az orvosok csupán unott arcú kötelesség bői „hajlandók" meghallgatni panaszaikat vagy félelmeiket; ha a személyzet a rendelőben tartózkodó páciens jelenlétében kávézik, vagy egyszerűen átbeszél az illető feje fölött; ha időtlen időkig várakozni kell a zári ajtók előtt. Ebben a megközelítésben a megelőzés és a gyógyulás nemcsak elhatározás és sze rencse, orvosi igyekezet és szaktudás, ha nem — az egészségügyi ellátás valamennyi szintjén — hangnem dolga is.

KORUNK

PESTISE?

3. A megelőz(het)ő stádium

A rendszeres rákszűrövizsgálatok egyéni és tudományos jelentősége igen nagy. Az onkológusok ezzel kapcsolatban újra meg újra leszögezik, hogy például a nőgyógyászati rák — rendszeres szűréssel, a korai diagnózis megállapításával, az egyre hatásosabb gyógyszerek, illetve a korszerű sebészeti és radiológiai módszerek alkalmazásával — szinte százszázalékosan gyógyítható, vagy megelőzhető! Az ide tartozó rákfajták sajátossága ugyanis, hogy nem egyik napról a másikra alakulnak ki, hanem esetenként akár tíz-tizenkét évnyi lappangás után indulnak fejlődésnek. Ez az állapot pedig viszonylag egyszerű vizsgálati módszerekkel jól fölismerhető s egyben kezelhető is. Ha tehát valaki csak egyszer is orvoshoz fordul a rákmegelőző állapot mintegy tíz esztendeje alatt, akkor valószínű, hogy meg van mentve!

Hazánkban kereken huszonöt év óta van számottevő nőgyógyászati szűrőmozgalom. Míg 1960-ban alig negyedszázezer vizsgálatot végeztek, tavaly ugyanez a szám már meghaladta az egymilliót. Huszonöt évvel ezelőtt a szűrésre küldött gyanús betegek nyolcvan százaléka volt a méhnyakrák megelőző, vagy előrehaladott stádiumában s csupán húsz százalék bizonyult egészségesnek;

1985-re ez az arány már megfordult. Az elmúlt két és fél évtized alatt az országban a járásszékhelyek, a nagyobb városok, illetve az egészségügyi ellátás fontosabb gócpontjainak zömében citológiai laboratóriumokat hoztak létre és a kenetek szakvizsgálatát végző asszisztensek népes gárdáját képezték ki. Az elmondottak tudatában érthető, ha a biztató eredményekkel kecsegtető nőgyógyászati kezelések keretében végzett rákszürömozgalom mind a cseh, mind a szlovák egészségügyi tárca kiemelt fontosságú teendőinek egyike, hiszen az ilyen jellegű rákos megbetegedések — természetesen, időben felismert állapotban — szinte maradéktalanul gyógyíthatók. Az ennek ellenkezőjét bizonyító esetek általában olyan páciensek köréből toborzódnak, akiknek betegsége még a szűrővizsgálatok kiterjesztése előtt kezdődött, avagy az „utolérhetetlenek" táborába, vagyis az orvos által javasolt rákszűrést ignorálók közé tartoznak.

Mindezzel kapcsolatban, az onkológusok tanácsára, érdemes figyelembe venni néhány további adatot is. Legalacsonyabb a halálozás a huszonöt-harminc éves korcsoportban. Az életkor emelkedésével fokozatosan növekszik a veszélyeztetettség is. A halálozások valamivel több, mint egynegyede sújtja az ötvenöt év alattiakat, majdnem háromnegyede az idősebbeket. Az ehhez fűződő tapasztalatok alapján — a méhnyakrák példájánál maradva — a női népesség tizenöt-húsz százaléka magától megy el rák12

szűrésre, ugyanilyen arányú az egészségügyi szervek kezdeményezésére jelentkezők száma, további tíz-tizenöt százalékot egyéb úton-módon (például más kivizsgálásokhoz kapcsolódóan) lehet utolérni; a fennmaradó százalék viszont el sem megy és el sem érhető ... Nos, jómagam az utasítások, a kötelező elrendelések, a hivatalos felszólítások esküdt ellensége vagyok, e tekintetben mégis úgy gondolom; rákszűrés dolgában ésszerű volna a parancsszó elvét alkalmazni.

Persze, a riporter aligha sejtheti, hogy ennek — legalábbis egyelőre és mondjuk a kötelező védőoltások alkalmazásának elvétől eltérően — jogi akadályai is lehetnek.

A rákos megbetegedések kutatását és gyógyítását végző szlovákiai intézeteket tömörítő bratislavai onkológiai centrum munkatársainak tájékoztatása szerint a kötelező szűrés gyakorlatát bevezetni csak akkor lehet, ha a betegség tömeges jellege veszélyes a társadalomra nézve. Ez áll például a tbc-re, ami fertőző betegség, Így a tüdőszűrést kötelezővé lehetett tenni. Az általános szűrés elve ugyanis nem diagnosztikai eljárás, hanem az egészséges, tehát a panasz- és tünetmentesnek vélt egyének szervezett vizsgálata. Az Egészségügyi Világszervezet is ebben az értelemben fogalmazta meg ajánlatait. A tömeges szűrés egyik előfeltétele, hogy a szakorvosok részleteiben ismerjék a betegséget s annak megelőző állapotait, a tumorok különböző stádiumait, bár nemkevésbé lényeges az is, hogy megfelelő gyógyeszközök álljanak rendelkezésre.

Hazánkban egyelőre az emlő-, a vastagbél- és a méhnyakrák gyógyításában mutathatók ki a legjobb eredmények. Elvileg minden lehetőség adott, hogy elsősorban ezek kifejlődését korlátozzuk, az ebből eredő halálesetet megelőzzük, illetve a minimálisra csökkentsük. Hogy miért elvileg? Mert az eredmények még nem minden esetben állnak arányban a befektetett energiával; mert az elhanyagolt esetek következményeként a halálozások abszolút számában még nem következett be igazán látványos csökkenés; mert a lakosság jelentős része nem veszi komolyan a szűrések fontosságát s ezért nem fordul akár önként is orvoshoz (pedig az integrált egészségügyi szolgálatban valóban megvan a lehetőség a szűrővizsgálatok elvégzésére, a kiszűrt esetek ellátására!), és rendszerint csak más betegség kapcsán, véletlenül fedezik fel — az akkor már előrehaladott stádiumban levő elváltozást.

A dramatizálás legkisebb szándéka nélkül vajon kell-e hangsúlyoznom a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát I?

E tekintetben a rendszeresen azt jelenti, hogy kétévenként legalább egy alkalommal.

Más, az egész egészségügyi ellátás etikai színvonalát érintő kérdés, hogy a belső szorongást legyűrt emberek egy része nem teljesen indokolatlanul ódzkodik. Nem a vizsgálattól, hanem a hangnemtől és a körűimé-