A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-22 / 34. szám
EMBERI SORSOK Zs. Nagy Lajos RENDETLEN NAPLÓ TOPOLYFÁK Mikszáth így írja: topolyafák. Tehát fejlődünk, néhány évtized alatt megspóroltunk egy „a" betűt, s ez bizonyára őneki, a nagy palócnak is tetszene, hiszen az egyik novellája elején közli, hogy ő bizony fösvény ember, nem szereti a világba szórni a ... betűket. No jó: itt ülünk most az udvaron, takarékos utódok, pihés kiskacsák között és a topolyfákat nézzük. Apám és én. Nagyon szépek ezek a kiskacsák, apátlan-anyátlan árvák, s minket kettőnket most szüléikké fogadtak, egy percre sem tágítanak mellőlünk; mi néha-néha vizet öntünk, meg korpás csalánt dobunk nekik és némán nézzük a topolyfákat. Azután apám nagyapáról kezd mesélni, vagyis az ö apjáról. Arról, hogy nagyapa okos ember volt, talán a legokosabb Alsósztregován (Madáchékat nem számítva), minden könyvet elolvasott, ami csak akadt a faluban, sőt az újságokat is. Azt már régebben hallottam, hogy nagyapa sokszor csak félkézzel patkolta a sztregovai lovakat, a másik kezében egy könyvet tartott, azt olvasta. Ezt azonban már én se nagyon akartam elhinni. Akkoriban a községi kovács községi kertet is kapott (nem úgy, mint ma egy közösségi újságíró), és nagyapa kertjében volt három szép topolyfa. Mivel a sztregovai parasztemberek is takarékoskodtak, tehát, ha tehették, nem a jó rétet legeltették föl a kecskékkel, hanem éppenséggel a topolyfa lombjait. Egyszer délelőtt megállt nagyapám előtt jobb oldali szomszédja: — Pán majszter (mester úr) — mondta —, vágja már le nekem ezeknek a topolyfáknak a lombját, jó lesz a kecskéimnek. — Aztán mit kapok érte? — kérdezte nagyapám. — Hát... mondjuk egy liter szilvóriumot. — No jó — mondta nagyapám — estefelé jöhet érte. Nagyapám alighanem szerette a szilvóriumot (ezzel az unokájára ütött), mert amikor a szomszéd estefelé megjött, ő épp a legmagasabb topolyfa legfelső ágait fűrészelte. — Majszter úr — kiáltotta a szomszéd — ez Így nem lesz jó! — Hogyhogy nem lesz jó, mi baja magának? — kiáltott vissza nagyapám. — Hát hogy fog maga onnan legyünni, pán majszter? — érdeklődött a szomszéd sunyin mosolyogva. — Látod-e — mondja apám figyelmezífíÓ KALITKÁBAN Simenon, a Maigret-történetek írója egyike a világ legtermékenyebb szerzőinek. Ifjú korában, amikor Párizsban élt, a kiadók fel is figyeltek szédületes munkatempójára. A Paris Soir című lap szerződést kötött vele, hogy olvasói szeme láttára megír egy regényt. Felállítottak egy üvegkalitkát a Moulin Rouge teraszán, Simenon pedig beleült, és körmölni kezdett. Amint elkészült egy oldallal, kicsúsztatta a szép számmal összeverődött bámészkodóknak, akik között kézről kézre járt a még tintától nedves szöveg. 300 ezer frankot kapott a produkcióért Simenon, ami akkor rengeteg pénz volt számára, hiszen a mutatvány idején még nem pattant ki fejéből Maigret felügyelő, aki később gazdaggá tette. Ma már sok mindent megentetöen fölemelve mutatóujját — ez a nagy okosság vége. Nagyapád sose figyelte meg, hogy a parasztok a topolyfa ágait fölül kezdik vágni. Ö, a nagyokos fejével, lent kezdte és így haladt fölfelé. Önt egy kis vizet a csipogó kacsáknak. — Úgy kellett őt lehoznunk létrán a topolyfáról — fejezi be a történetet. S még hozzáfűzi tanulságképpen: — S mindezt a rohadt szilvóriumért csinálta. VALLATÁS „Vallasz-e Fúris?" Ez egy zsélyi szólás. Tegyük fel, hogy az emberfia dinnyét lopott. Nem fogták meg őt, csak gyanították, hogy ő volt. Ekkor jött a fenyegető kérdés: — Vallasz-e, Fúris? Néhányszor engem is vallattak ezzel a módszerrel. Soha sem vallottam (pedig szerettem a dinnyét), de nem is értettem a dolgot, tudniillik azt, hogy miért vagyok én Fúris. Most megtudtam, édesanyám elmondta. Fúris juhászbojtár volt Karikásban, ott, ahol édesanyám is felnevelkedett. Kedves, félénk legény volt, a zsélyi nagylegények gyakran „kifogtak" rajta. Például: eltűnt egy tehén. Vagy a betyárok (Sisa Pista és társai) elkötöttek egy-két lovat. Ilyenkor Gyarmatról kijöttek a kakastollasok. No mármost: az ember ilyenkor vagy vall, vagy nem vall. Ha vall, akkor a kakastollasok nem csukják őt be, de a cimborák úgy elverik, cifranyelű korbácsaikkal, hogy azt megemlegeti élete végéig. Hát: jobb inkább nem vallani. Igen ám, de kezdték hiresztelni, hogy a gyarmati kakastollasok úgy vallatják az embert, hogy egyebek között a körmét feszegetik bicskaéllel. Lehet, hogy ez igaz sem volt, viszont valaki elmondta Fúrisnak, hogy ha kedvesek a körmei, akkor... ésatöbbi. Utána meglesték a kedves, félénk juhászbojtárt, amint az akolban, körülvéve kedves báránykáival, a lábát egy fatönkre helyezi és egy bugylibicskával feszegetni kezdi a körmét: — Vallasz-e Fúris? — ripakodik rá önmagára. — Nem! Mélyebben szúrja be a bicskáját a körme alá és újra megkérdi: — Vallasz-e Fúris? , — Nem és nem! Nem vallók annak a zobri szűzmáriának se! gedhet magának. A svájci Leman-tó partján vásárolt egy negyvenszobás kastélyt, ott rendezkedett be, minden kényelemmel hódolva a hobbijainak. Huszonhét telefont, tizenegy televíziós készüléket és kétszázhetvennyolc pipát tart jelenleg a kastélyában. Továbbá jókora gyűjteményt „Ne tessék zavarni!” feliratú táblákból, amelyeket különféle szállodákból lopkodott össze. Egyébként tizenkét alkalmazottja van. Ezek egyikének a ceruzahegyezés a feladata. Mert ha nincs elegendő tűhegyes ceruza az íróasztalán Simenon képtelen dolgozni. „Minden irószerszám közül a ceruzában bízom a legjobban — mondja. — És hittel vallom, hogy minden ceruza külön egyéniség, arca van, jelleme, hangulata. Ezért aztán, ha sok ceruza között vagyok, jó társaságban érzem magam." SZIGORÚBB ÍTÉLETEK Az ittas járművezetés szándékos és társadalmi veszélyesség szempontjából igen súlyos bűncselekmény. Aki ittasan vesz részt a közúti közlekedésben, vétlen emberek életét és testi épségét veszélyezteti s jelentős anyagi kár okozójává válhat. Elgondolkoztató jelenség, hogy aki egyéb — vagyon, vagy élet elleni — bűncselekményt követ el, azzal szemben a társadalmi elítélés egyértelmű; viszont távolról sem ennyire világos az ittas vezetőkkel szembeni rosszallás. Sokan még mindig bocsánatos bűnnek, sőt, olykor szimpatikus merészségnek tartják azt, ha valaki poharazgatás után ittasan ül volán mögé. És ha mégis akad valaki, aki figyelmezteti a felelőtlenség esetleges következményeire az italozó autóst vagy motorost, többnyire a következő választ kapja: — Ne izgulj, én akkor vezetek igazán biztonságosan, ha egy kis nyomás van bennem!. Azután — ha a szóban forgó ittasság miatt bekövetkezik a baj —, a korábban még túlzottan is határo: zott járművezető elveszti a fejét, s hogy az alapbűncselekmény következményeitől mentesüljön, gyakran képes súlyosbítani azt. Ilyenkor következik be a menekülés, amellyel a cserbenhagyástól kezdve egy sor egyéb bűntett is felhalmozódhat. ^ Hatóságok, bíróságok dolga A szigorított és korszerű eszközökkel végrehajtott rendszeres rendőri ellenőrzések alapvető célja mindinkább kizárni annak lehetőségét, hogy az ittas vezető a leleplezés veszélye. így a büntetőeljárás következményei nélkül vehessen részt a közlekedésben. A statisztika bizonysága szerint az országos járműpark bővülésével, a motorizáció rohamos fejlődésével lényegében évről évre növekszik a közúti balesetek száma. Hazánkban tavaly például a forgalmi balesetek közel húsz százalékát követték el ittas állapotban. Ezzel kapcsolatban gyakran fölvetődik, vajon eléggé hatékony-e az ittas járművezetőkkel szembeni intézkedés, valamint nem lenne-e szükség a törvény szigorítására? Nos, az ittas járművezetőkkel szembeni büntetések és a közlekedésrendészeti intézkedések szigorítása feltétlenül szükséges, hiszen ezt az élet is igazolja. Ehhez azonban nem a szankcionálási lehetőségek bő skáláját kínáló törvényt kell megváltoztatni, hanem az ezzel kapcsolatos hatósági eljárások, illetve a jogalkalmazás szigorát ajánlatos fokozni. Hosszabb távon csak így várható eredmény. A köznapi gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az állampolgári fegyelem és a közlekedési morál javítása érdekében a bíróságoknak is szigorítaniuk kell az ittas járművezetőkkel szembeni ítélkezéseket. Ehhez az SZSZK Legfelsőbb Bírósága az utóbbi időben több elvi és gyakorlati iránymutatást jelentő döntéssel szintén hozzájárult. Próbaidő helyett: szabadságvesztés S Jaroslav Haffnert 1984 szeptemberében ittas járművezetés vétsége miatt 3 000 korona pénzbüntetésre, valamint egy év és hat hónapi időre a közúti járművezetéstől való eltiltásra ítélték. Haffner ennek ellenére 1985 októberében, közepesen ittas állapotban, kölcsönkért motorkerékpárral egy szabályosan bicikliző asszonyba ütközött, aki nyolc napon túl gyógyuló bordatörést szenvedett. Az ügyben illetékes járásbíróság súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés büntette miatt négyévi próbaidőre felfüggesztett kilenchónapi szabadságvesztésre és hatezer korona pénzmellékbüntetésre ítélte a tettest. A bíróság emellett Haffnert három évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ügyész törvényességi óvást kezdeményezett, mert álláspontja szerint az ittas járművezetésért elítélt visszaeső terhelt esetében a büntetési célok csak végrehajtandó szabadságvesztéssel érhetők el. A kerületi bíróság helyt adott az óvásnak, és határozatában elrendelte a szabadságvesztés végrehajtását, ugyanakkor csökkentette a pénzbüntetés mértékét. Ezúttal Jaroslav Haffner fellebbezett a másodfokú bíróság döntése ellen, de az SZSZK legmagasabb bírói fóruma — ahol a közelmúltban újratárgyalták az ügyet — helyt adott az ügyészségi óvásnak, és próbaidő helyett jogerősen szabadságvesztésre változtatta a felelőtlen motoros büntetését. § Štefan Tokárt ugyancsak súlyos testi sértést okozó ittas járművezetés bűntettében találta vétkesnek az ügyben illetékes járásbíróság. Ezért nyolchónapi — végrehajtásában kétévi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, kétévi közúti járművezetéstől való eltiltásra és kétezer korona pénzmellékbüntetésre ítélte őt. Az ügyészség ebben az esetben is óvást emelt a vádlott terhére. Álláspontja szerint ugyanis indokolt a végrehajtandó szabadságvesztés kimondása. Ez az eset is egészen a Legfelsőbb Bíróság elé került, ahol az ügy újratárgyalásával hatályon kívül helyezték a szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre való felfüggesztését, ami azt jelenti, hogy a vádlottnak le kell töltenie a büntetést. § Jozef Homich a múlt év augusztusának egyik éjjelén éjfél utánig italozott. Elmondása szerint sört és bort fogyasztott. A vádlott néhány órai alvás után volán mellé ült. Azon a reggelen párás, ködös volt az idő, de Hornich a kötelező kivilágítás nélkül vett részt a forgalomban. A rendőrök ezért intézkedtek vele szemben, s ennek során véralkohol-vizsgálatra is sor került. A szondázást laboratóriumi vizsgálat követte, s a szakemberek megállapítása szerint Jozef Homich enyhe fokú alkoholos állapotban volt, ugyanis a véréből 1,26 ezrelék szeszt mutattak ki. Az ügyben illetékes járásbíróság első fokon a vádlottat ittas járművezetés vétsége miatt háromezer korona pénzbüntetéssel sújtotta és egy esztendőre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az Ítélet ellen az ügyészség óvást emelt a vádlott terhére, mert kevésnek találta a járművezetéstől való eltiltás időtartamát. A Legfelsőbb Bíróság az óvást indokoltnak találta, és hatályon kívül helyezte a korábbi ítéletet. A pénzbüntetés összegét négyezer koronára emelte fel, és a vádlottat két évre tiltotta el a közúti járművek vezetésétől. Az összefogáson is múlik Részint a fenti példák, részint a baleseti statisztikák összessége is bizonyítja, hogy az ittasság a közúti közlekedésben az egyik legfélelmetesebb veszélyforrás, ami ellen nem elégséges csupán rendőri, ügyészi és birói eszközökkel szembeszállni. Rendkívül szükséges a társadalom segítsége, mert számottevő eredményt csak közös összefogással lehet elérni. 19
