A Hét 1986/2 (31. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-01 / 31. szám
mivel a gázolaj olcsóbb. így megtakarítom a benzint a szolgálati utakra, ami összhangban áll a takarékossági rendelettel. Már megszoktam. — Bohó legyintett és beült a teherautóba. Amikor mindkét kocsi elindult. Kurta százados nem állta meg és kimondta nyomatékos ellenvetését: — Hogyan engedhetted kettejüket együtt, ellenőrzés nélkül? Hiszen útközben összebeszélhetnek! — Ne izgulj! — nyugtatta meg az őrnagy. — Minden a terv szerint megy. Ha tovább is úgy viselkednének, mint eddig, az nagyon rossz lenne, rosszabb nem is történhetne. De ha most, mint mondod, összebeszélnek — és én ezt feltételezem —, akkor teljesen másképpen fognak fellépni, amivel végzetes hibát követnek el. A százados lélekben megszidta magát. Hogyan is kételkedhetett ennek a nagy szellemnek a tévedhetetlenségében? Gondolatban leborult előtte és újfent szinte fájón bántotta, hogy a természet éppen ez iránt az ember iránt volt olyan mostoha és teljességgel férfiatlan, rövid lábakban végződő hordószerű alakot adott neki. Eszébe se jutott, hogy fölöttese ezalatt egészen férfiasán viselkedik, és nagy érdeklődéssel figyeli az utcán elhaladó nők tarka forgatagát, elbűvölten válogatja ki közülük és szakértelemmel értékeli a legszebbeket. Megnézett sok bájos arcú lányt és asszonyt, de elég sokáig tartott, amíg olyan szépséget fedezett fel, aki egész megjelenésében maga volt a tökéletesség. Nem is állta meg, hogy lelkesen fel ne kiáltson: — Micsoda lábak, micsoda lábak! •. A százados azt hitte, hogy az ő végtagjai keltették fel a csodálatát, ezért sajnálkozva ellenkezett. — Kérlek szépen, ilyen piszkafák! Soha nem tudom, hova rakjam, hogyan húzzam össze, állandóan útban vannak. Örülj, hogy a tieid rövidek, legalább mindenhová beférsz velük! Amikor rájött a tévedésére, majd kiguvadt a szeme. Egyre olyan újabb tulajdonságokat fedezett fel a példaképénél, amelyekről eddig sejtelme sem volt. Mindenben rátermettebb, mint énl — gondolta magában, a legcsekélyebb irigység nélkül. A rajtakapott őrnagy visszatért szolgálati kötelességeihez, amelyek gondolatmenetében egyre nagyobb súlyt kaptak. — Szeretném tudni, mit találtál a Samostavban a legértékesebbnek? — próbálgatta munkatársa éleslátását. A százados, mintha csak várta volna a kérdést, habozás nélkül felelt! . — Azt, hogy jól megadtad nekik azzal a körtepálinkával! — Látod, minden ilyen csalóka. De én másra gondolok. Mi volt szerinted a legfeltűnőbb Bohó és Makk magatartásában? — fogalmazott pontosabban az őrnagy. — Ami Makkot illeti, az birizgálja az agyamat, hogy miért rémült meg a jövetelünktől jobban, mint Bohó, Bohóról pedig azt gondolom, hogy a feleségét biztosan nagyon szereti, de véleményem szerint meg is tudná ölni. — Nagyszerű, pontosan jellemezted. Bár van itt még egy lényeges mozzanat. — Igen, van. — Kurta százados néhányszor megrázta a fejét, bár sűrű fürtjei most nem akadályozták a látásban, azután további tanúságot adott megfigyelő képességéről. — Érkezésünkkor Bohó élőhalottnak látszott és amikor közölted Bohóné halálát, teljesen elalélt. De amint kimondta, hogy a meggyilkolását Mehere és Halina vállalták magukra, feléledt, mintha a legörvendetesebb újságot adtad volna tudtára. (Folytatjuk) Illusztráció: Gély Kati KONCSOL LÁSZLÓ SOÓKY LÁSZLÓ Itt ösztön ellen Te benne, ő tebenned: két egy-testű lény. Benned: a vérben, álmodban, agyadban. Te, szú a csontban, benne, az anyagban: istennel, növel egy-test-tünemény. Vizsgálod: messziről ellenálló, kemény. Tövisfal védi, héj, áthághatatlan. Hinnéd: faláról szél, szándék lepattan, s át nem üt réste/en burkán a tüske fény. Beléhatolsz: az ősidőbe jutsz át Itt ösztön ellen ösztön védi jussát. Hangjaiban a lényeg nyelve szól sután. Bent szentély: fényből, lombokból emelve. Az átcsorgó lét telt lesz, tiszta benne. Volt a lények előtt, s lesz a harag után. Majd az ostromlétra ívben... Majd az ostromlétra ívben karcolja az eget s a griffek szárnytolla orsózva pörög a vérmezőre. Ami kiáltás még hátravan, egyetlen csillogó lemezre gyüjtödik, mint a harmat. A kisgyerek míg elindul a pirosló réten, egy ismerős mozdulattal leszúrja az utolsó toportyánt vérgyöngyös kését a Nap pirosába ejti, látnivaló: rohamosan alkonyodik. Aztán lépeget a táj eresze alatt, régi-régi sámándalt dúdolva, mögötte a nádifarkas poroszkál, szelíden, nyelvébe harapva szűköl, s szűkül a táj, fázós burokká lesz a győztesek nyílzáporában. KÖVESDI KÁROLY GÁL SÁNDOR tüskék emlékeivel mindig az akácfák mentén a csonkolt fa-testek gyűrűs fényében a barnára égett tokokból alápergő akácmagvak zizegő idejében bőröm alatt a tüskék emlékeivel Előjáték csak a vizek tudják kerítik huholják csak a fák remélik útra nem segé/ik végső jelre várnak indulnak az árnyak FOTÓ: D. RUMANOVÁ 15
